Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
Csehországi jegyzetlapok 1985. január 5., szombat . _____ N ÉPÚJSÁG II barátság emlékkövei Egy régi szólás szerint, ha bepillantást akarunk nyerni egy ország, egy nép életébe, ott vagy három napot, vagy három évet kell eltöltenünk. A ma világjárójának inkább csak az előbbire van ideje. Mégis, hátha sikerül. Ha nem is három, hát öt nap alatt, mint minekünk, akik a Magyar Népművelők Egyesületének segítségével eny- nyi idő alatt próbálkozhattunk ezzel a lehetetlennel. Egy Ikaruszra való népművelő — harmincegyen a Békés megyei és kilencen a Zala megyei területi szervezet tagjai — kilométerezreket tett meg a Csehszlovák Szocialista Köztársaság útjain. Három — vagy éppen öt — nap alatt, három év alatt lehetetlen megismerni egy népet? Kétségtelenül így igaz. De többet tudni róluk, látni életük pillanatainak azokat a jegyeit, amelyeket csak a személyes tapasztalás rögzíthet és őrizhet meg igazán, nagyon is lehet. Főleg akkor, ha az utazónak olyan kalauza van, aki évtizedes barátságokkal, élő és igaz kapcsolatokkal kötődik a meglátogatott néphez. Ilyen szerencsénk volt most nekünk. kiderül. Hogy a miénk milyen is volt, az természetszerűen adódott volna a résztvevők foglalkozásából is. Többre, másabbra sikeredett. Meggyőződésem, hogy a már többször említett „betekintéshez” az elmúlt korok tárgyi emlékeinek megtekintése, a múzeumlátogatások sora legalább annyira hozzátartozik, mint a nép konyhájának kitapasztalása, mai kultúrájának vizsgálgatása, kereskedelmének kitapasztalása. Persze, túlzásoktól mentesen.' Élve, de nem visz- szaélve a vendégjoggal. így lesz kerekebb, igazabb az élménytömeg, amelyből évek múlva is kellemes emlékszilánkokat hasíthatunk magunknak. m De Csehország múltja és jelene sajátságos a mi szemszögünkből. A két nép történelme túlságosan is sok helyütt vált közössé ahhoz, hogy szenvtelenül járjuk végig az idegenforgalmi látnivalókat. A megannyi metszéspont tanúságtevése a két nemzet mai polgárainak is ugyanazt jelenti. Kapcsolataés beton, mértéktartó eleganciával épített, állami reprezentatív és protokolláris célokra alkalmas épülettömböt, amelynek befogadóképessége hatezer ember, s az alkalmazottak száma ezer- kettőszáz. Az egyik előcsar- noki rész falán van egy kékben játszó textil falikép, amelyet Hanziková készített. Címe: Bozena Nyemcová emlékére. Nyemcová asszonyról — valljuk be — szinte ■semmit ,nem tudunk, pedig ő volt az, aki Balassagyarmaton élt a múlt században, írónő volt, s egyike azoknak, aki a legobjektívebben szólt rólunk, szabadságharcunkról, népünkről. • Lapozzunk visszafelé a történelemkönyvben. A Moldva partján áll meg buszunk. Négyes sorokba rendeződve kaptatunk fel a domboldalba. Egy tölgyfa alatt gránitlapba vésve a felirat cseh és magyar nyelven: „A fasizmus elleni közös harcban elesett magyar katonák emlékére”. A felszabadulás évében egy magyar alakulat Európa egyik legrégebbi és legszebb hídján, a prágai Károly-hídon az őszi napsütésben. Középen fehér pulóverben útikalauzunk. Fíron András érkezett ide, a Moldva menti Tyn városába. Megállapodást kötöttek a helyi partizánosztagok parancsnokságával. Ellátásuk fejében vállalták a városka környékének védelmét a visszavonuló nácik fosztogatásai, pusztításai ellen. Két honvédet — Duba és Gergely nevűt — a németek elfogtak, megkínoztak és kivégeztek. Az ő emléküket hirdeti ez a hely. A gondozott, friss koszorús sírra kerül a mi csokrunk is . .. A Dél-csehországi Kerület (a mi megyénknek felel meg) székhelye Ceské Budejovice. A 110 ezres város Roznov negyedében lakossági összefogással építették fel, és 1982-ben adták át a Cseh— Magyar Barátság Művelődési Központot. Fiatal, művészeti diplomás igazgatónője, Daniela Hejnová kalauzolta csoportunkat. A magyarországiakhoz sok mindenben hasonló szerkezetű háznak színpaddal ellátott nagyterme, kiállítóterme, öt klub- és szakköri foglalkozásokra alkalmas szobája van. Mint nálunk, itt is a tiniknek és az idősebbeknek rendezik a programok zömét, hiszen ők képezik a látogatók legnagyobb arányát. Népszerűek a disz- kós rendezvények, a vetélamikor .útikalauzunkul Fíron András újságírót, az Esti Hírlap munkatársát választhattuk. Csehországi utazások című, eddig két kiadást megért könyve talán a legismertebb. Három évtizede „ingázik” Budapest és a cseh, szlovák városok, települések között. . .-<§> Minden külföldi útnak kimondatlanul is van valamilyen sajátságos célja. Hogy az mi is valójában, általában már a második napon ink ezernyi, letagadhatatlan emlékköve ez, amelyből közösen választott szép utunk szilárd alapja épülhet. m A Kultúra Palotája Prágában. A nem alaptalanul „Európa ékszeresdobozának” is nevezett nemzeti és föderációs főváros legújabb ékessége, amelyet 1981-ben adtak át — ötévi építés után — rendeltetésének. Talán mi, magyarok inkább kongresz- szusi palotának neveznénk ezt a hatalmas, csupa üveg A Ceske Budejovice-i művelődési ház épülete. Az előtte álló szobor Művelődési Minisztériumunk ajándéka A magyar kultúrcentrum épülete kedők. Ottjártunkkor éppen a közigazgatási dolgozók ünnepsége volt. A legközelebbi nagyobb programjuk a környező általános iskolások bábcsoportjainak bemutatója lesz, amelyet a televízió is rögzít. Amint az igazgatónő elmondta, a ház máris kicsi, zsúfolt a rendezvényektől. S hogy mit jelent a ház neve egy olyan városban, ahol magyarul senki nem beszél? A orágai Magyar Kulturális Központtal rendszeres a kapcsolatuk, nem egy, hazánk életével kapcsolatos programot is rendeznek. Terveik között szerepel az is, hogy valamelyik magyar- országi közművelődési intézménnyel közvetlen kapcsolatot is létesítenek. Álszentség lenne nem. szólni a sörről. Csehszlovákiában az erjesztett árpalé nemzeti ügy, az ide látogató sörivóknak pedig maga a fogalom. És a sörözők is. Tisztaságukban, a felszolgálók udvariasságában, s persze a sokszor a helyszínen főzött sör minőségében is. Talán nem lenne érdemtelen több tanulmányutat szervezniük a magyar vendéglátóipari szakembereknek ... Prága két, a neveseknél is nevesebb sörözője a Szent Tamáshoz és a Korsóhoz címzett. Az előbbi 1352-es alapításáról és az azóta azonos recept alapján főzött barna söréről, az utóbbi pedig J. Hasekről és hőséről, Svejkről nevezetes. Ez az a bizonyos kocsma, ahol kintorna szól, ahol megtekinthető az a bizonyos Ferenc József-olajnyomat, amelyet „leszartak a legyek”. A K.u.K.-uniformisba öltözött pincérek revűbe illő, rekeszizmot próbára tevő, mulatságos műsorral szórakoztatják Josef Lada hazánkban is ismert Hasek-illusztrátor eredeti Svejk-képei között ülő közönséget. Ott, a keményfa asztalok mellett fogadtuk meg, hogy újra olvassuk a világirodalom e cseh földön született remekét. Az ezertornyú Prága nem egy évezredes épülettel büszkélkedő óvárosának szélén áll egy „fiatal”, néhány száz éves kis palota, amely otthont ad a Magyar Kulturális Központnak. Hontiné" Klányi Jozefina politikai munkatárs mutatta be nekünk az intézetet, s beszélt munkájukról, számottevő sikereikről. Mi tagadás, a mi szívünket mégis a földszinti termekben rendezett kiállítás dobogtatta meg a leginkább. Békéscsaba talán legnagyobb festőjének, a tíz évvel ezelőtt elhunyt Jaku- ba Jánosnak, megyeszékhelyünk jellegzetes részeit ábrázoló festményeit egy Békés megyeinek Prága szívében látni: nem mindennapi élmény. „öt qgp alatt többet láttunk, mint én múltkor egy hónap alatt” — jegyezte meg egyik útitársunk, amikor Pozsonyt elhagyva feltűnt a határt jelző oroszlános és tri- kolóros két címer. Most is ez jutott eszembe, amikor az olvasók türelmét próbára tevő terjedelembe csak oly keveset tudtam a megannyi fontosból, érdekesből, különlegesből és nagyszerűből belerakni. Villanásokat, de talán jellemző epizódokat. Emlékkavicsokat, de barátságunk alapjába, falába illőeket. És az akarattá szilárduló mondatot: a viszontlátásra! Nemesi László Néhány arc a résztvevők közül a szerző felvételei MOZI II szerelem csapdája A mexikói rendező, Raúl Araiza filmje valóban csapda a javából. A mexikói filmművészet nagy öregje, Luís Alcoria két szerzőtársával, Jósé Antonio Monsellel és Raúl Araizával olyan forgatókönyvet írt, amely nemcsak a történet férfi főszereplőjét ejti csapdába, hanem a nézőt is. így hát szán- nivaló vergődésünkben sorstársai vagyunk az Oscar szerepét játszó Jósé Alonsó- nak. A csapdába csalogatást pedig egészen kitűnően csinálta a rendező. Vérbeli komédiát. szellemes történetet, vonzó jellemeket sejtet az első félórában. Már-már belemegyünk a játékba, amikor kezd komolyra váltani a történet, s mi újabb félórát töltünk azzal, hogy a váltás okát, illetve valódiságát el- higyjük. Aztán a melodra- mati'kus, unalmas, lehangoló befejezéssel ott ülünk a sla- masztikában, szegény, jobb sorsra érdemes hősünkkel, Oscarral együtt. Mint a fentiekből is kiderül, A szerelem csapdájának egyetlen, de alapvető baja, hogy a rendező és alkotótársai nem tudták eldönteni, milyen filmet is akarnak csinálni. így tettek bele egy 'kis vidámságot, egy kis társadalombírálatot, egy kis csempésztörténetet, és sok-sok unalmas család- és házasságkritikát, a mélyebb elemzés igénye nélkül. A történet nem túl bonyolult. Isabel terhes lesz főnökétől, s egy életvidám fickóra, mint balekra kiveti a hálóját, hogy jól irányítható férjet és apukát faragjon belőle. Sikerül neki. A fiú egyéniségéből, formájából kivetkőztetve, gyomorfekéllyel megáldva éli családapai szerepét. Eleve kilátástalannak ítélt lázadásait a nagy családból senki sem veszi komolyan. S mert az ábrázolás felszínesre sikeredett, a néző sem. Ha meg kellene mondani, miről szól a film, bizony bajban lennék. Mert a különböző verziók egész sorának egyként megfelel. Szólhat arról is, hogy szép kis ország az, amelyben a titkárnői foglalkozás természetes velejárója az, hogy a főnök szeretője legyen valaki. Aztán szól arról is, hogy tisztességes munkával nem lehet megélni, ezért van szükség a kábítószer-csempésző gmk-ra. De arra is int, hogy nem túl áldásos ötlet a szülőkkel együtt lakni. Ha még jobban töröm a fejem, akkor mégiscsak azt a mondanivalót emelném ki, hogy a házasság sötét verem, elsősorban a férfiak számára, akikről a dologta- lan, henye feleségek még a pakompartot és a bajuszt is lehúzzák, nyakkendőbe, öltönybe passzírozva az egykor oly kívánatosán duzzadó férfiúi izmokat. A rendező, sajnos, gondoskodott arról, hogy egyik feltételezésünket se vegyük komolyan. így hát ülünk a moziban, mint egy sötét veremben, nézzük a gépházból a vászonra kivetített képeket, s keressük az értelem fényét. A baj csak az, hogy bármily türelmesen várunk, nem jön el a megvilágosodás pillanata. Marad tehát a talány, a bosszantó érzés, hogy vajon mit akartak nekünk az „ilyen az élet” sóhaja közben elmesélni. B. S. E.
