Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
1985. január 25., péntek o Kérdések a belkereskedelemhez Lesz-e elég tüzelő? Keményebb, szigorúbb telet élünk át, mint amilyenhez az elmúlt években hozzászoktunk. A hőmérő higanyszála gyakran —20 fok alá zuhant, S a tavasz még messze van. Ezért ismét megnéztük, változott-e a tüzelőanyag-ellátás, és egyáltalán, mire. számíthatnak az emberek az elkövetkező hetekben? Amint megtudtuk: a megígért szállítmányok folyamatosan érkeznek a TÜ- ZÉP-telepekre, de nem any- nyi, mint amennyire szükség volna. És mivel a készletek is kifogytak a beérkező szénmennyiségre azonnal van vevő. Korlátozások Az ország nagy részén sorba kell állni tüzelőért. Korlátozások vannak érvényben. Megszabták a megvásárolható mennyiséget, ez öt és tizenöt mázsa között ingadozik személyenként, de sokszor ennyi sincs. Borsodban több iskolát szénhiány miatt bezártak. Sok közintézményben mindössze egy-két napra elegendő a tüzelő, de ezt a minimumot tartani szeretnék. A legnagyobb hiány Észak- és Kelet-Magyaror- szágon, valamint az Alföldön volt - az eimúlt év végén. A szén helyettesítésére tűzifát vásároltak nagyobb tételben az emberek, így aztán abból sem volt elegendő. Juhár Zoltán, belkereskedelmi miniszter decemberi parlamenti sajtótájékoztatóján elmondotta: a kereskedők minden megtesznek, hogy legyen valamilyen tüzelőanyag, ha még gyengébb minőségű is a vásárolható szén, de legyen. Sikerült rendkívüli szerződéseket kötni, egyebek mellett déli szomszédunk, Jugoszlávia szállít. Mint a Belkereskedelmi Minisztériumban elmondták, lassan, de megindultak külföldről a szállítmányok. A Német Demokratikus Köztársaságból ütemesen érkezik a brikett. Személyes felelősség ősszel jelentek meg az első híradások a szénválaszték csökkenéséről. Akkor — valószínűleg sokan — arra gondoltak, helyi gondokról van szó, jóllehet bányászberkekben ismertek voltak a lemaradások, és az sem kizárt, hogy nemcsak ott. Amikor aztán egyértelművé vált a szénhiány, a tartalékokhoz nyúltak, és külföldről is vásároltak lehetőség szerint. Ma már tudjuk, a bányavállalatok 200 000 tonnával szállítottak kevesebbet a tervben előírt mennyiségnél tavaly. Annak ellenére, hogy jó ideje számos üzemben hét végéken, szabadnapokon is leszálltak a bányászok, hogy némiképpen csökkentsék a hiányt: Hírek szerint a bányavállalatok továbbra sem képesek eleget tenni az elvárásoknak. A Belkereskedelmi Minisztériumban hallottuk, hogy az 1985-re előírt mennyiséget a hazai szénbányászat nem tudja kitermelni, de azt megígérték, hogy az év első hónapjára előírt mennyiséget a felszínre hozzák. Más a helyzet a tűzifával. Fa ugyanis van az országban, az elosztás hagyott kívánnivalót maga után. Éppen emiatt a belkereskedelmi miniszter személyes felelősségre vonást helyezett kilátásba, amennyiben ismételten előfordul hiány. Amint megtudtuk, Észak-, Kelet- Magyarországra és az Alföldre a dunántúli erdőkből visznek tűzrevalót. A miniszter hangsúlyozta: ha az ország bármelyik részéből is kell fát szállítani, megteszik, a felmerülő többletköltségről később döntenek. A szállításokba a honvédség is besegít, terepjárókkal köny- nyebben megközelíthetőék az erdei fakitermelők. Észak-, Kelet-Magyarorszá- gon és az Alföldön akadozik a tűzifaellátás, érezhető javulás néhány napon belül várható. Több import Mindent összevetve: az elkövetkező hetekben sem lesz zökkenőmentes az ellátás. Amennyiben szükséges, továbbra is fenntartják a szén mennyiségi korlátozását. Amint a Belkereskedelmi Minisztériumnak elmondták, február végén, március elején enyhülnek a széngondok, addigra ugyanis a bányavállalatok leszállítják az első negyedévre igényelt mennyiséget, és a külföldi szállítások is éreztetik hatásukat. Ide kívánkozik még: az emberek arra számítottak, hogy korlátlanul lesz tüzelő. Megszorítások, sorbanállások nélkül és nem utolsósorban a korlátozások, a gyakori vásárlások miatti többletköltségek elkerülésével juthatnak szénhez, tűzifához. Remélhetőleg tanulságul szolgáltak a történtek, hogy tudniillik időben fel kell készülni a télre. Erre enged következtetni a Belkereskedelmi Minisztériumban kapott információ, miszerint 1985-ben több szenet importál az ország, mint tavaly. Horváth Teréz Kábelek szovjet exportra A magyar ipar az idén is jelentős tételekben szállít különféle kábelipari termékeket egyik legnagyobb piacára, a Szovjetunióba. A Transelektro Külkereskedelmi Vállalat a napokban 20 millió rubeles szerződést írt alá a szovjet Raznoimport egyesüléssel úgynevezett erőátviteli kábelek idei szállítására. Ezt a kábelfajtát a villamos hálózat kiépítésében használják, például a transzformátor állomások kö. zötti földalatti kábelhálózat telepítése során. Az erőátviteli- kábelt a Magyar Kábel Művekben készítik, alumínium és réz alapanyagok fel- használásával, és korszerű eljárással szigetelik. A gyárban korábban nagyarányú rekonstrukciót valósítottak meg, amelynek során e kábelfajták gyártástechnológiáját is korszerűsítették, bővítették a kapacitást. A szovjet villamosenergia-ipar egyébként hagyományos vevője a magyar erőátviteli kábeleknek, s elégedett $zok minőségével. A Transelektro az exportmegállapodással egyidejűleg 5 millió rubelért vásárolt is szovjet partnerétől különféle kábeleket és vezetékeket a Magyar Villamos Művek Tröszt és a Viliért megrendelésére. A behozatal legnagyobb és egyik legfontosabb tétele a tekercselő huzal, amelyet a gépgyártó vállalatok használnak. Tízéves gyár a Sárréten Ahol négymilliót nyertek a selejten — Hogy van-e a gazdasági vezetőknek valamiféle hatodik érzékük, azt nem tudom. Egy biztos: tavaly a tervek összeállításakor úgy éreztük, hogy a sok-sok nehézség után most történni fog valami, és nekünk erre jó időben fei kell készülnünk. Senki nem biztatott bennünket rá, mi mégis úgy döntöttünk, hogy az első félévben apait-anyait beleadunk, ne érjen bennünket meglepetés. A kedves olvasó nem ok nélkül érzi homályosnak az előbbi monológot, mert, hogy őszinte legyek, először magam sem értettem pontosan: hova akar a szeghalmi Csepel Autógyár igazgatója, Boros Mihály kilyukadni. A zavar azonban csak addig tartott, amíg beszélgetőpartnerem részletesebb magyarázatba nem fogott. fl nagy préba — Azt már az 1983-as kiállításokon, különböző termékbemutatókon észlelhettük, hogy termékeink, főleg a tehergépkocsik meg az autóbuszalvázak iránt fokozódott az érdeklődés. Valójában ebből táplálkozott a mi bizakodásunk, bár nem hallgatom el, hogy féltünk is a nem kis kockázattól. Tarthatnánk szerencsének is, de én szívesebben fogalmazok úgy, hogy a sikert az a tíz év hozta meg, amely alatt a szeghalmi gyár az alakulástól napjainkig valódi ipari üzemmé vált. Az 1984-es esztendő volt a mi nagy próbánk, és mi úgy érezzük, hogy. jól szerepeltünk. Mi történt hát a szeghalmi Csepel Autóban? Ami még soha: két hónappal a megrendelés vétele után már útnak is indítottak kétszáz szerelt, autóbuszalvázat Kínába, harmincat Jugoszláviába, húszat Egyiptomba. Mindezt a második félévben, és terven felül, úgy, hogy a célgépek egy részét maguknak kellett előállítani, és rövid időn belül megoldani a megrendelők különleges kéréseinek megfelelő módosításokat is a termékeken. — Ha nincs mögöttünk ez a tapasztalatokban gazdag tíz év, ha nem alakul ki a szükséges tudással fölvérte-. zett munkásgárda, ha nem sikerül időközben a szakmai, műszaki hozzáértésünket megfelelő szintre emelni, csődöt mondtunk volna — állítja Fülöp Sándor főmérnök, s szavait nincs miért kétségbe vonni. Vegyük csak az energia- gazdálkodást. Két évvel ezelőtt csaknem 15 forintnyi energiát használtak föl ezer forintos termelési érték előállításához, tavaly alig tizenhármat. A mai időkben megtehető-e ez hozzáértés nélkül? Aligha! De nézzünk egy még meggyőzőbb pélÉreztük, hogy történni fog valami Nem fellebbeztem, de rosszul esett Novemberben, decemberben nagy volt itt a hajtás Nagyon ügyes masina ez dát! Kísérjük végig a gyárba beérkező nyersanyag útját! Lépésenként sikerült — A műszaki ellenőrzésünk valamikor egyáltalán nem állt úgy a helyzet magaslatán, mint most. Néhány éve még kétmillió forintnyi volt az éves selejt, nagyobb részt amiatt, hogy minden anyagot átvettünk minden további nélkül. Megerősítettük a műszaki vonalat, visz- szaküldtük a selejtes anyagot, kezdtek a szállítók is odafigyelni. Ez volt az első lépés, amelynek során megint csak a szakmai hozzáértés növekedése, növelése hozta meg a kamatját — érvel az igazgató. A második „lépéssel” már a helyszínen ismerkedünk, a gyár darabolóüzemében, ahol négy gép szigorúan meghatározott program szerint darabolja a zártszelvényeket. Az automatát Tóth János kezeli: — Szerintem ennél kevesebb már nem is lehet a hulladék, mert kidolgozták azt is, hogy a lehulló darabokból mit lehet még kihozni esetleg más gyártmányokhoz. Ezek nagyon jó, ügyes masinák — simítja végig a géptestet, a gazdaember lónyakat paskoló mozdulatával. Nem tudjuk folytatni, mert kiabálnak, integetnek felénk, egy „kínai” alváz közeledik a levegőben, most végeztek a szegecselésével. Ezeket az alvázakat a leg- jobbakból összeválogatott csapat készíti exportra. Deák József, az egyik szegecselő mondja: — Novemberben, decemberben nem volt egy szombatunk, vasárnapunk, de megérte, mert kiemelt bért kaptunk. Azután azt is elárulja, hogy harmincezret vitt haza két hónap alatt. K hozzáértés kamatozott Máris az anyagi ösztönzésnél tartunk, miközben a forgácsolóüzem felé haladunk. — Hogy az emberek dolgoznak, ha érdemes, ez nem új dolog, meg az sem, hogy mindjárt jobban vigyáznak, ha meg kell fizetniük a se- lejtet — vélekedik a főmérnök, amit a forgácsolóüzem vezetője, Zsadányi Lajos azzal egészít ki, hogy ez a nagy gyakorlatú munkásokra igaz, mert akinek nincs meg a kellő gyakorlottsága, az hiába vigyáz. De hát ugyanezt hangsúlyozta az igazgató is. Csató Sándor gépszerelő tovább árnyalja a kérdést: — Egy az, hogy a selejt az becsúszik a legnagyobb igyekezet mellett is. Tavalyelőtt velem is fizettettek 400 forintot selejt miatt, gondolom azért, hogy jobban vigyázzak, de hát én addig is vigyáztam, azóta is. Azért nem fellebbeztem, csak rosz- szul esett. Szerintem abban is különbséget kell tenni, hogy sokat ront valaki, vagy csak két-három évenként egyszer. Társa, Tóth János (egy újabb Tóth János, nem az, akivei a darabolóban találkoztunk) ehhez nem tud mit szólni, 1978 óta dolgozik itt, de emlékezete szerint még nem volt selejtje. Végül is minden egybevág: tíz év alatt felnőtt a gyár, megerősödött termelési tapasztalatokban, szakmai műszaki színvonala minőségi feladatok ellátására is alkalmassá tette. Ehhez hozzájárult az anyagi ösztönzés fokozása, de a minőséget szigorúbban, következetesebben számonkérő, tudásában ugyancsak gyarapodott vezetés is. Mivel bizonyítható ez kézzelfoghatóan? Évekkel ezelőtt, amikor még csak 200 millió forint volt a gyár termelési értéke, 2 millió forintot tett. ki a selejt, még ez is elviselhető szint, hiszen csak egy százalékról van szó. Ha ma is egy százalék selejtet engednének meg maguknak, 4 és fél millió forintjuk úszna el hibás anyag, hibás munka miatt. Ezzel szemben 1984-ben — miután a „selejtgyártóktól” is megszabadultak — alig 280 ezer forintot veszítettek csak így el. Nem hiszem, hogy tovább kellene fokoznunk az elmondottakat, helyt adhatunk örömünk kifejezésének, hiszen olyan ipari üzemet mondhat a Csepel Autóban magáénak a megye, amely immár igazolta létrehozóinak várakozását. Kőváry E. Péter
