Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-25 / 20. szám

1985. január 25., péntek NÉPÚJSÁG SZERKESSZEN VELÜNK! Meddig tart ez az állapot? ÉRTFS km UTft$P!NMTt tfCGY fi MKHk/1 „ U? f.i eüthiWV/mgtsz rím ; V£G2Í T? fíin OßtJtSZ WZfíT fftíSZfíkf j HEG«5 tiimr m.ömTfftPN : iDlÍG S'-ŰNt"? ifC. mwrr/ii Népes családja körében ünnepelte házasságkötésének 50. év­fordulóját Békésen id. Kutyik Mihály és felesége, Sós Mária. Ebből az alkalomból gyermekeik, unokáik, dédunokáik kö­szöntötték nagy szeretettel a most nyolcvanéves édesapát, a hetvenkét éves édesanyát Szatmári Gergely, Békés Levelekből — sorokban Több szülő nevében for­dulok panasszal a szerkesz­tőséghez. Mintegy két év óta a mezőkovácsházi Űj Alkot­mány Tsz autóbusza bonyo­lította le a forgalmat a Me- zőkovácsháza és Reformá- tuskovác.sháza közötti sza­kaszon. A korábbi időben az orosházi járatok fordultak be a faluba és álltak meg a kijelölt megállóban. A ter­melőszövetkezet járműve — amint azt a mellékelt hir­detmény illusztrálja — 1984. december 27-től műszaki hi­ba miatt bizonytalan ideig II pénz olvasva. December 30-án, Szilvesz­ter lévén, rétest vásároltam. Egy 500 forintos helyett ket­tővel fizettem. Sem én. sem az eladónő nem rázta szét a pénzt. Majdnem hazaértem, amikor észbe kaptam, hogy mi történt velem. Mindjárt visszamentem a büfébe rek­lamálni, de hiába. Olyan ígéretet tettek, hogy másnap menjek vissza, ha az elszá­molásnál „kiugrik” a pénz. akkor megkapom. Sajnos, nem jártam szerencsével — írja Vantara Jánosné, Polják Gizella, békéscsabai olva­sónk. Egészségünkért Sajnos hiába a kommuni­káció széles skálája, a do­hányzók nemcsak saját ma­gukat, hanem másokat sem kímélnek. Néhány nappal ezelőtt történt, hogy „szól­ni mertem” az irodába be­jövő szomszédos dolgozóknak — persze finoman. Ezt ők nem közlekedik. A két köz­ség között most autóbusz- járat nincs. Az iskolába já­ró gyerekek mindennap el­késnek. SZTK-rendelés, or­vosi ügyelet felnőtteknek, gyermekeknek Mezőkovács- házán van. Most a falu vé­gére kell kijárni és a Nagy- bánhegyes vagy az Oroshá­za felől érkező autóbuszok­kal lehet bejönni, feltéve, ha felveszi a megállónál vá­rakozó utasokat. Kérdésünk: meddig tart ez az állapot? Lóié Bertalanné, Mezőkovácsháza Sajnos, nehéz ilyen eset­ben reklamálni. Nem ön az első, nem is az utolsó, aki hasonló helyzetbe került. Az sem kizárt, hogy pénzét eset­leg elejtette a vásári forga­tagban. Fizetéskor a pénzt — a visszajárót is — meg kell számolni, mert a legtöbb he­lyen a következő szöveg ol­vasható. A pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs! Ezt érdemes megszívlelni még akkor is, ha mögöttünk — a pénz­számlálás miatt — zsörtölődő vásárlótársak állnak. Le­gyen az eset tanulság má­sok számára is. „viccnek” vették, mire eré­lyes, de nem sértő hangot •ütöttem meg — írja egy orosházi olvasónk. •— Már el is felejtettem volna az ese­tet, de felettesem nekem támadt, hogy merek rászól­ni a dolgozókra? Mire azt válaszoltam, akkor minek van a dohányzást tiltó táb­la a falon? Akár összetép­hetjük ! Reménykedünk Tanyavilágban élünk, Szarvastól hat kilométerre. Amíg egészséges voltam, nem is volt semmi baj. Saj­nos, agyvérzés miatt moz­gássérült lettem. Feleségem­mel — szerény nyugdíjunk kiegészítésére — sertéstar­tással próbálkozunk. Sajnos, nehezen rnegy. A takarmány beszerzése, kiszállítása na­gyon körülményes, de még tüzelőnk sincs. A gyógysze­rekre, az autóbusz-utazásra kiadott összegeket nem is említve, csak annyi pénzünk van, hogy élelmet vegyünk. Még disznót sem vágtunk, s félő, hogy leszerződött sül­dőink sem gyarapodnak, nem felelnek majd meg az át­adási követelményeknek. Sokszor olvastunk már ar­ról, hogy mozgássérülteken és más nehéz helyzetbe ke­rült embereken szocialista brigádok, különböző intéz­mények, vállalatok segítet­tek. Levelünket nem kö­nyörgésként írom, de re­ménykedünk, akad olyan kö­zösség — KISZ, szocialista brigád, talán termelőszö­vetkezet is —, amely segí­tene áthidalni gondjainkat. Tus jak Pál, Szarvas, Tanya III. kk. 172. Segített a természet Felszólítást kaptam né­hány nappal ezelőtt a bé­késcsabai köztisztasági vál­lalat környezetvédelmi cso­portjától, hogy a ház előtti járda havas, csúszós, és 12 órán belül gondoskodjam a megszüntetéséről. Amennyi­ben ennek nem teszek ele­get, szabálysértési eljárást indítanak ellenem. Én min­dennap, több ízben is, hä esik, leseprem, amikor csú­szósnak látom, leszórom. Sajnos, az én' 73 évemmel már nem tudom tükörsimá­ra letakarítani. A felszólítás napján is a járda jól járható volt, nem úgy, mint a vá­ros központjában, az átjá­rókban és sok autóbusz- megállóban. Én, és sok hoz­zám hasonló, idős ember, úgy gondoljuk, jó lenne, ha ilyen esetben segítséget kül­dene a vállalat. Ha ez nem áll módjában, akkor fogadja el — ha nem is tükörsimá­ra takarítjuk •—• addig, amíg a természet, az enyhülés, az olvadás nem segít. özv. H. Gy.-né, Békéscsaba * * * Az utóbbi napok időjárá­sa egyelőre meg is oldotta ezt a gondot. TISZTA VAROSÉRT A Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalat .igyekszik tisztaságot, rendet tartani a városban, Télen, a nagy havazások idején kü­lönösen nehéz a helyzete, de más évszakokban sem köny- nyű — írja levelében Bánsz- ki János, Békéscsaba, Pen­za lakótelep 22. szám alatt lakó olvasónk. — Főként azért nem, mert egyesek egé­szen természetesnek tartják, hogy ott szórják el a szeme­tet, és dobják el a csikket, ahol éppen kedvük van hoz­zá: járdán, úton, parkban, üzletek bejáratánál, busz­megállóban. Hiába van sze­méttároló. A rend és a tisztaság meg­óvása mindenkinek az érde­ke és kötelessége. Már az is­kolákban többet kellene foglalkozni ezzel a kérdés­sel. Ha pedig valaki szeme- telőt lát, figyelmeztesse. Ne menjen el mellette szó nél­kül. A többség előbb-utóbb képes lesz megrendszabá- lyozni őket. Akkor Békés­csabát „piszkos város” he­Törvénytár A Magyar Közlöny 58. (1984. december 29.) számából: 1065 1984. (XII. 29.) Mt. h. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat felügyeletéről szóló 1005 1977. (II. 17.) Mt. h. számú határozat hatályon kívül helye­zéséről. 10 1984. (XII. 29.) MÉM. A ha­lászatról szóló 1977. évi 30. szá­mú törvényerejű rendelet vég­rehajtásáról szóló 44 1977. (XII. 19.) MÉM számú rendelet mó­dosításáról. 67 1984. (XII. 29.) PM. A gép­járműadóról szóló 1/1981. (I. 19.) PM számú rendelet módo­sításáról. 69 1984. (XII. 29.) PM. A tár­sasági adóról szóló 661984. (XII. 29.) MT számú rendelet végre­hajtásáról. 7 1984. (XII. 29.) OKTH. Az Aggteleki Tájvédelmi Körzet nemzeti parkká nyilvánításáról. * * * A Magyar Közlöny 59. (1984. december 30.) számából: 69 1984. (XII. 30.) MT rendelet. A dolgozók belföldi hivatalos ki­küldetése'. illetőleg külszolgáln­lyett tiszta városként fogják emlegetni. JUBILEUM Január 12-én ünnepelték ötvenedik házassági évfor­dulójukat Vésztőn id. Kara- kas Sándor, és felesége, Sző­ke Julianna. Ezen a családi ünnepen sokan köszöntötték az idős házaspárt, akik köz- tiszteletben állnak. Elsősor­ban a népes család, gyerme­kei, öt unokájuk, három dédunokájuk, és még hét élő testvérük családja kívánt nyugodt, boldog öregséget az aranylakodalmát ünneplő házaspárnak. Dr. Horváth Mihály, Gyöngyös TAGDÍJVÁLTOZÁS A Vakok és Gyengénlátók Békés megyei Szervezetétől kaptuk a következő néhány sorős levelet. „Kérjük a tag­ságot, hogy ne az eddigiek­nek megfelelő összegű tag­díjat postázzák címünkre. Az országosan megváltozott évi tagdíj összege ugyanis 36 forint.” ta. valamint áthelyezése alkal­mával felszámítható költségek megtérítéséről szóló 33,1951. (I. 31.) MT számú rendelet módo­sításáról. 151984. (XII. 30.) EÜM-PM. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8 1983. (VI. 29.) EüM—PM számú együt­tes rendelet módosításáról. 19 1984. (XII. 30.) ÉVM—ÁH. Az építési-szerelési árakról szóló 3 1980. (I. 19.) ÉVM—ÁH Számú rendelet módosításáról. 11 1984. (XII. 30.) MÉM—ÁH. A saját termelésű alapanyagok ér­tékének meghatározásáról egyes termékek árvetésében. 4 '1984. (XII. 30.) OT—PM—ÉVM. Az egyes építkezések átmeneti korlátozásáról szóló 2'1980. (X. 21.) OT—PM—ÉVM számú együt­tes rendelet módosításáról. 70 1984. (XII. 30.) PM. Az il­letékéről szóló jogszabályok módosításáról. * * * TOT Tájékoztató, VII. évf. 17. (1984. december 17.) számából: Tájékoztató jelentés a terme­lőszövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulására vonatkozó ren­delkezések batályosulásának vizsgálatáról. Szerkesztői Szenetek Kesjár András, Békéscsa­ba: A nyelvismerettel és nyelvműveléssel foglalkozó levelét megkaptuk. Javasla­ta megszívlelendő. Példáza­tait, idézeteit, ajánlatos len­ne géppel és nagyon ponto­san írni, mivel a kézírás ilyen értekezésekre, sajnos, nem célszerű,, félreértésekre adhat alkalmat. Közlésének azon részére, hogy egyesek a hó eltüntetése, a forgalom zavartalan biztosítása zálo­gának csak a sószórást tart­ják és mást nemigen tesznek. — igaza van. A sózás után megmaradt latyakot is illő lenne eltakarítani, mielőtt az az utakra fagyna. * Szalay János, Nagyszénás: Leveléből kitűnik, hogy la­punk szorgos olvasója. Ész­revételeit köszönjük, azokat az illetékesekhez továbbítot­tuk, illetve munkánk során hasznosítjuk.-fr özv. Hunya Istvánná, Gyo- maendrőd: Kilencvenegy évesen — nyugdíj nélkül — bizony nehéz az élet. Fia is 69 éves, nyugdíjas, a me­nye szintén nyugdíj nélküli, mivel az öreg szülők gondo­zása miatt a szükséges éve­ket nem tudta megszerezni. Kérését a gyomaendrődi Nagyközségi Tanácshoz to­vábbítottuk. * Medgyesi Bal kondorost olvasónk jubileumi jutalmá­val kapcsolatos kérdésére: mint leveléből kivehető, leg­utóbb a csabacsüdi Nagy­községi Tanácsnál volt al­kalmazásban, mert munka­könyvé — rokkantsági nyug­díjazása óta (1982. VIII. 22.) is ott van. Mint írja, csak­nem 38 évi munkaviszonya van és nem kapott jutalmat. Ügyének tisztázása végett keresse fel legutóbbi mun­kadóját. Amennyiben ott nem kap kielégítő választ, forduljon a szarvasi Városi Tanács munkaügyi döntőbi­zottságához. A jubileumi ju­talom kérés nélkül is jár a jogosult munkavállalónak. ♦ Mokány János, Gyula: Mint írja, rendszeres totúzó. Minden szerencsejáték, így ez is sokszor okoz bosszúsá­got. Ezzel kapcsolatos észre­vételeit írta meg lapunknak is, melyet tájékozódás cél­jából továbbítottunk az il­letékesnek.-fr Galambos Dezsőné, Békés­csaba: Rovatunkhoz küldött panaszát kivizsgálás végett továbbítottuk a Békés me­gyei Tanács kereskedelmi felügyelőségéhez. Az onnan kapott válaszból kiderül, hogy önt személyesen is ér­tesítették a kivizsgálás ered­ményéről. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Mai kulturális programok és a múzeumok állandó . kiállításai. 8.25: Koránkelöknek. Riport. 8.55: Balettzene. 9.30: Óvodások műsora. 9.53: Lottósorsolás! 10.05: Keresve földi, égi társat... Komjáth Jenő versei. (ism.) 10.11: Népi zene. 10.40: Iránytű. 12.45: Vargyas Lajos: Keleti ha­gyomány — nyugati kul­túra. Domokos Mátyás könyvszemléje. 12.55: Kórusmuzsika. 13.20: Kamarazene. 14.10: Zenekari muzsika. 14.43: Tompa Mihály kottás dal- gyűjteménye. III/l. rész. 15.00: Erről beszéltünk. 15.30: Hétszínvirág. Gyermekzenei magazin. 16.05: Vadnyugat — II. Irodalmi összeállítás. 17.00: Üj utakon a FÉKON. t Riport. 17.25: Fiatal hegedűsök bemutat­kozó hángversenye. 18.05: Egy amerikai Párizsban. Részletek < Gershwin film­zenéjéből. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Mai könyajánlatunk. (ism.) 19.15: Magyarország ’85. Beloianisz. 20.15: Töltsön egy órát kedven­ceivel. 21.15: Faragó Laura balladákat énekel. 21.30: A tömbtől a fóliáig. Egy nagyberuházás törté­nete. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szabó Csilla zongorázik. 23.30: Csik Gusztáv dzsessz- „ együttese játszik. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÖ 8.05: A királyné csipkekendője. 8.50: Tíz perc külpolitika, (ism.) 9.05: Napközben. Közben: 9.53: Lottósorsolás! 10.25: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Intermikrofon. Zenés szomszédolás. 12.10: Fúvósátiratok. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől — péntekig. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! 20.00 : Régi hóta, híres nóta. 21.05: Rádiószínház. A kör négyszögesítése. Valentyin Katajev komé­diáiénak rádióváltozata. 22.13: Bagoly. Éjszakai érdekes magazin. 24.00: Éjféltől — hajnalig. III. MŰSOR 9.08: Iskolarádió. 9.38: Magyar művészek opera­felvételeiből.- 10.25: Kamarazene. 11.14: Händel-müvek. 13.05: Rádiószínház. Vegyes pá­ros. Vámos Miklós hang­játéka. 13.53: Bemutatjuk Jimmy Knep- per ,,I Dream Too Much” (Túl sokat álmodozom) cí­mű új dzsesszlemezét. 14.39: Operatörténeti rikaságok. VIII/3. rész. Massenet: Sappho 17.00: Nyitnikék. 17.30: Zenei Lexikon. ..Keringő”. 17.50: Régi magyar dalok és tán­cok. 18.15: Üj kamarazene-felvétele­inkből. 18.50: Vargyas Lajos: Keleti ha­gyomány — nyugati kul­túra. 19.05: Operaáriák. 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangverse­nye. Közben: 20.15: A várostervezője. 20.35: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.30: A nászéjszaka. Részletek Messager operettjéből. 22.00: Madrigálok. 22.20: A Poptarisznya dalainak különkiadása. SZOLNOKI STÜDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Soul slágerek. 17.14: Noteszlap. 17.20: Szolnoki dzsesszhangver­senyekből. Kőszegi Imre együttese játszik. 17.30: Tervek, célok, eszközök. A szolgáltató ágazat háza tá­ján. Riporter: Tamási László. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. 16.35: Hírek. 16.40: Az örök fagy birodalma. Szovjet rövidfilm. (ism.) 17.00: Pulzus. 17.50: Képújság. 17.55: Reklám. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: TOKSO. Vitray Tamás műsora. 21.00: Nézze meg az ember. (Reklám) 21.15: Zenés tv-színház. Olasz vendéglő. Popopera. 21.45: Tv-híradó 3. 21.55: Himnusz. II. MŰSOR 18.15: Képújság. 18.20: Don Quijote. XXXIX/16. 18.45: A kerékpár csodálatos tör­ténete. Francia filmsorozat. IV/1. rész. 19.00: Természetbarát. 19.20: Csali. Horgásztízperc. 19.30: Hetedik kontinens. A fogságba vezető út. 20.00: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat. V 3 rÍ57 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Franciaország kastélyai. Maimaison. Francia film. 21.55: Képújság. BUKAREST 20.00: Tv-híradó. 20.20: Románia ma. 20.45: Irodalmi összeállítás. 21.05: Világhíradó. 21.25: Költészet. 21.50: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 9.00: Téli művelődési műsor. 10.30: Hírek. 10.35: Téli művelődési műsor. 17.05: Látóhatár — magyarnyel­vű krónika. 17.20: Videooldalak. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Májusi iátékok. 18.15: Művelődési műsor. 18.45: Szórakoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00 : Gengszterkrónika. 21.00: Jó estét. 21.45: Tv-napló. ' 22.00: Kulturális magazin. II. MŰSOR 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Tudományos beszélgeté­sek. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komoly zenei műsor. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: Esküdtsék — dokumen­tumműsor. 22.05: Játékfilm. SZÍNHÁZ 1985. január 25-én, pénteken 19 órakor Békéscsabán: FURCSA PÁR Békési Ház 26-án, szombaton 15 órakor Deb­recenben : SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK 19 ódakor Debrecenben: SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK MOZI Békés Bástya: 4-kor: Gyermek­füzér, 6 és 8-kor: Gyilkosok ut­cája. Békéscsaba Szabadság: Bombajó bokszoló. Békéscsaba Terv: fél 6-kor: Atlantic City. fél 8-kor: Kramer kontra Kra­mer. Gyula Erkelt Arany a tó fenekén. Gyula Petőfi: 3-kor: Halálos tévedés, 5 és 7-kor: Farkasok ideje. Orosháza Béke: Defekt. Orosháza Partizán: fél 4-kor: Hiúz a vadászösvényen, fél 6 és fél 8-kor: őszi alma­nach. Szeghalom Ady: Széplány ajándékba.

Next

/
Thumbnails
Contents