Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-25 / 20. szám

1985, január 25., péntek HZHilUkfiltj Szeleburdi ptruljár ■ Hagy „T” az iskolatáskán Így járt Szeleburdi... „Egy szép napon Szelebur­di sétálni indult. A lámpa pirosat mutatott. Szeleburdi délcegen átsétált az úttes­ten. Torzsarágó autóval a közértbe ment káposztáért. Nem tudott fékezni. Jaj a lá­bam, jaj! — kiáltott Szele­burdi. A mentők elszállítot­ták a kórházba. Torzsarágó meglátogatta Szeleburdit. Torzsarágó azt mondta Sze- leburdinak: többet ésszel, mint erővel. Szeleburdi ez­után nem ment többet át a piros jelzésen.” Szeleburdi, a farkas és Torzsarágó, a nyuszi tanul­ságos történetének írója Klimaj Bernadett, a Sarkadi -1. számú Általános Iskola harmadikos kisdiákja. A ti­los-pirosnak fittyet hányó farkaskoma esete épp az iménti fogalmazásóra témá­ja volt. A legtöbb kis dol­gozat végéről nem maradt le a tanulság: így jár, aki sza­bálytalanul közlekedik. Véletlen, hogy a gyerme­kek közlekedésre nevelése ügyében ezen a délelőttön kopogtattunk be a sarkadi iskolába. Az Viszont nem vé­letlen, hogy éppen ide: jó példával szolgál ez az isko­la. S hogy mit és hogyan? Erről először Szilágyi Sán­dor igazgatóval beszélge­tünk, egyszerű, világos iro­dájában. Az igazgató szét­tárja a karját: — Azt tesszük, ami a kö­vetelmény. — Mennyi időt fordítanak a közlekedési ismeretekre? — A tantervnek megfele­lően a harmadik és hetedik osztályban évi hat órát, emellett több ízben téma ez az osztályfőnöki órákon is. Persze, ha van valami rend­kívüli vagy aktuális, mint most, ez a nagyon síkos út, akkor megbeszéljük a tanu­lókkal, illetve az iskolarádi­ón keresztül figyelmeztetjük őket a veszélyre. Tanítvá­nyaink zöme birtokában van az alapvető közlekedési is­mereteknek, de a gyakorlat­ban való alkalmazással nem vagyunk elégedettek. Két lelkes közlekedési szakrefe­rensünk, egy alsó és egy fel­ső tagozatos — jól koordi­nálja a feladatokat. — Megítélése szerint mind­ez elég? — Igen. Azt persze hadd tegyem még hozzá, hogy is­kolánkban fegyelmezettek a tanulók és a pedagógusok nyitott szemmel járnak. Jó néhány éve nem történt ta­nulói baleset nálünk. A ta­nítási órákon pedig lehet ar­ra időt szakítani, hogy meg­beszéljék a gyerekekkel a témát, hogy ráirányítsák a figyelmet a szabályos közle­kedésre. Nos, erre igazán jó példa Molnárné Zolnai Mária har­madikosainak fogalmazás­órája, amelyen épp az imént írták le a gyerekek a farkas és a nyuszi történetét. A fia­tal pedagógusnő az iskola alsó tagozatos közlekedési szakreferense. — Egy évben három mun­kaközösségi foglalkozást tar­tunk, ahol meghívott elő­adók, közlekedési szakembe­rek adnak felkészítést. A harmadik foglalkozáson, ami­kor a kerékpáros közlekedés a téma, lesz gyakorlati be­mutató is. Egyébként most járok én is felkészítésre Bé­késcsabára, a megyei peda­gógiai intézetbe. A szerény, fiatal pedagó­gusnő fontos és értelmes feladatnak nevezi a gyerme­kek közlekedésre nevelését, amire, tapasztalatai szerint, a környezetismeret-órától a kisdobosfoglalkozásokig szá­mos alkalom kínálkozik. A legelső lépés a KRESZ-táb- lák megismerése. Az elsősök természetesen még csak né­hány, számukra ^fontosat ta­nulnak meg, majd tanévről tanévre bővül a kör. — Milyen segédanyagot tudnak használni? — Hangosított diasort kaptunk a pedagógiai inté­zettől. Tavasszal a kerékpá­ros közlekedés lesz a téma, ahhoz szintén diákat ka­punk. Most másolnak egy fóliasort, ami újszerű, játé­kos szemléltetőanyag. Min­den osztályban van közleke­dési tabló, a faliújságban KRESZ-totó. — Meg tudjátok mondani, milyen az „Elsőbbségadás kötelező” tábla? A másodikos Berényi Ber­nadett és Izsó Tibi zavará-. ban először Szabó Gyuláné- ra, az osztályfőnökére te- kintget. A biztató szóra fel- bátorodnak a gyerekek. — Olyan piros a széle és háromszög alakú. — A kék-fehér csíkos meg azt jelenti, hogy ott szabad átmenni az úton — mondja a kislány kérdés nélkül is. — És ahol nincs zebra? Tibi az ujját morzsolgat­ja. — Akkor... hát jól szét­nézek, aztán egyenesen át­megyek. Tavaly ezt gyako­roltuk is az utcán. — Először elmentünk együtt sétálni — magyaráz­za Szabó Gyuláné —, hogy az utcán is megismerjék a tiltó és figyelmeztető táblá­kat. Azután készítettünk egy veszélytérképet, amin beje­löltük a táblákat, gyalogát­kelőhelyeket, a veszélyes pontokát, így egy útkereszte­ződést, aztán az iskolánk előtti gyalogátkelőhelyet, amire sajnos, nincs jó rálá­tása a Gyula felől érkező autósnak. A harmadik lé­pésben gyakoroljuk az úttes­ten való átkelést, előbb cso­portosan, azután egyesével. Felesleges bizonygatni, mennyire fontos, már kis­gyermekkortól kezdve a sza­bályos és kulturált közleke­désre való nevelés. Örvende­tes, hogy ezért intézménye­sen egyre többet tesznek napjainkban. De az utcán, a közúton sok rossz példát is látnak, tanulnak a gyere­kek — s bizony nem mindig csak a tanmesebeli Szelebur- dik járnak pórul.. ; Tóth Ibolya Molnárné Zolnai Mária Berényi Bernadett és Izsó Tibi Fotó: Gál Edit A Planétás Egyéves a Mezőgazdasági Könyvkiadó gazdasági mun­kaközösségének gyermeke, a Planétás. Jött és győzött; he­tek alatt diadalmat aratott. Tavaszra már árkusok során szerepeltek az előjegyzők nevei. Majd az ünnepi könyvhét táján meg is jött az első két kártyacsomag. Talán nem túlzás azt állíta­ni, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb „könyv”-sikere a mai napig. Töretlenül? A Planétás ételreceptjeiből 135 ezer, a Planétás kertjé­ből 60 ezer 24 lapos kártya­csomag jelenik meg havon­ta ; ezekben a napokban kellene a boltokba érkeznie a tizediknek. Akik külföl­dön jártukban nemcsak a műemlékeket és a híradás- technikai áruházakat láto­gatják, azoknak nem új a „dobozos könyv". Különö­sen az NSZK-ban népszerű forma; ott már kamaszkorú a gyermek. Amikor nálunk megjelent a beharangozó hir­detés, sokan kétkedve fogad­ták. Az ilyenkor mindig gyökeret verő értetlenséget csak fokozták a körülmé­nyek. Például az is, hogy a kártyák egyedüli forgalma­zói Budapesten a Skála-Coop (bár csak a Metró Áruház forgalmazza, előjegyzés itt nincs), vidéken pedig csak a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. Ez utóbbi boltháló­zataiban előjegyzést ugyan elfogadtak (igényfelmérés is volt!) de ez a vásárlóra nem jelentett és nem jelent kö­telezettséget. Vagyis — elvi­leg és gyakorlatilag, is — bármikor ki lehet szállni, nem kell tovább vásárolni a havi új csomagokat. Könyvfélének még nem volt ilyen reklámja hazánk­ban. Mégis' előfordulhat, hogy az indulást valaki le­késte. Nos, ő legfeljebb be­kapcsolódhat. A boltok vala­mivel többet kapnak, mint ahány előjegyzésük van. S természetesen lemorzsolódás is előfordul. A békéscsabai Radnóti Könyvesboltban például az a gyakorlat, hogy két hónapig várnak az elő- jegyzőre, utána bárki meg­veheti a csomagot. Most te­hát a hatodiktól lehet már bekapcsolódni. S mint a pél­dányszám is mutatja, a re- ceptes a népszerűbb. Lenne egy lehetőség a ké­sőn ébredőknek: újranyom­tatni. A jelenlegi nyomda- és papírhelyzet ismeretében ez csak álom. lehet... Apro­pó: kivitelezés, nyomtatás. A budapesti Révai Nyomda ké­szíti, az Ofszet pedig vágja. Kézi erővel „hordják össze” a csomagokat, azaz válogat­ják. Sok a panasz: nagyon sok az olyan kártyacsomag, amelyben ugyan 24 van, de egyből, kettőből azonos la­pok. A gépesítésre egyelőre nincs lehetősége sem a ki­adónak, sem a nyomdáknak. A kártyákat valamiben tá­rolni is kell. Az induláskor ’84 őszére ígérték a tárolódo­bozokat. Kiadó tervez (ha az gmk, akkor is), az ipar vé­gez: öt megkeresett vállalat közül (így a műanyag termé­keire oly büszke szarvasi Plastolus is!) egy sem vállal­ta ennek a csaknem kettő- százezer doboznak a legyár­tását. Maradt tehát a kis­ipar: a lényege, hogy havi 20 ezret tudnak „csepegtet­ni”. A kiadó ígérete szerint az idén decemberre minden­ki megvásárolhatja a füstszí­nű, igen tetszetős kivitelű (bár olcsónak nem éppen nevezhető) fedeles tárolódo­bozt. A Planétás — az ételes is, a kertes is — témakörökből áll. A vásárlók szerint azok megválasztása nem a leg­szerencsésebb. Abban már nincs egyetértés, hogy me­lyik a fontosabb, melyik a kevésbé az. De hát gondol­junk csak bele. Megveszem a lexikont, s engem csak a csőszerelés érdekel. Nyilván nem fogom laponként kérni, nem fogom utána a nem ér­deklő oldalakat kiszakítani. Főleg a kertes Planétást éri ez a vád. A kiadó szerint — Lelkes Lajos főszerkesztő véleménye ez — amolyan kertészeti lexikonként kell felfogni, de hát annak is szánták. Vagyis a Planétás­ban nincsen semmi zsákba­macskaszerűség. Érthető anyagi-technikai okok miatt nem lehetne azt megtenni, hogy öt-tíz részre szakítsák szét ezt a „lapozós” kerté­szeti lexikont. A kertes Pla­nétásban fele-fele arányban szerepelnek a dísznövények­kel és a haszonnövényekkel foglalkozó lapok. A kiadók úgy döntöttek, hogy egy év után a haszonnövények ja­vára igazítják ezt a megosz­tást. A miért megértéséhez annyit, hogy naprakésszé szeretnék tenni a Planétást. Bizonyos idő elteltével — amikorra már az úgynevezett alapismereteket, -fajokat, -fajtákat tartalmazó lapok mind megjelentek — a faj­taellenőrző és minősítő bi­zottság döntése után azonnal megjelennének az új kártya­lapok. Ez igen jól szolgálná a háztáji és kiskerttulajdo­nosok, -művelők érdekét, így a lakossági. ellátás minőségi fejlődést is — végső soron! Még nem találkoztam olyan Planétás-vásárlóval, aki fel ne tette volna a kérdést: meddig jelenik (jelenhet) meg? Ami a kertes kártyá­kat illeti — gondoljunk csak ennek lexikonszerűségére —, akkor lenne teljes, ha úgy 2500—3000 címszót tartal­mazna. Ez kb tíz esztendőt jelent... Persze, a jelenlegi tervek rövidebb távúak: ma harminccsomagosra, vagyis két, két és fél évesre terve­zik. Minden attól függ, hogy a vásárlóközönség igénye mit jelez. Ugyanez vonatkozik az ételreceptes Planétásra is. Nemcsak a Mezőgazdasági Könyvkiadó főszerkesztőjé­nek, hanem a vásárlók je­lentős részének is az a véle­ménye, hogy kevés a havi egyszeri megjelenés. Többet szeretnének, de ezt még ma megoldani — a már említett gazdasági természetű okok miatt — nem lenne könnyű. S végezetül szóljunk a ter­vekről is. Négy újabb egy­ség terve született meg a ki­adó gmk tagjainak a fejében. Az első egységben szabás­varrás és a kézimunka fogá­sait, mintáit, valamint A ter­mészet világa címmel a vi­lág növény- és állatvilágát, kőzeteit és ásványait bemu­tató kártyacsomagok lenné­nek. (Nem érdemtelen meg­jegyezni, hogy a magyar is­kolai oktatásból az ásvány­tan valahogy kimarad, a negyven éven aluliak zöme képtelen megkülönböztetni a kőzeteket. Pedig ez is az ál­talános műveltség része — lenne!) A második egységben a szépségápolás és a barká­csolás témakörei szerepelné­nek. A harmadikba pedig kreativitásra nevelő játszó­kártyákat szánnak; általá­nos, iskolásokat szeretnének majd olyan dolgokkal megis­mertetni, ami valahogy szin­tén mindig kimarad a tan­anyagból, noha nemcsak fon­tos, de érdekes is. S hogy mindezt mikortól? Erre fele­lősséggel senki sem tud ma még válaszolni... Nemesi László Fotó: Kovács Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents