Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-15 / 11. szám

1985. január 15., kedd o Megszünt az országos központ Változások az állami gazdaságokban Az újságok' még 1984 őszén közölték a hírt: 1985. janu­ár elsejétől kezdve megszű­nik az Állami Gazdaságok Országos Központja. Azóta már azt is tudjuk, hogy az állami gazdaságokat, két irá­nyítási csoportba sorolják: 77 gazdaság esetében válla­lati tanács, 43 gazdaságnál közgyűlés, illetve küldött- gyűlés irányítja majd a vál­lalatokat. A két kategóriába a besorolás a létszámalaku­lás figyelembevételével tör­tént. Az országos központ meg­szüntetésével lezárult eSy igen jelentős, szinte történel­minek nevezhető korszak az állami gazdaságok életében. n haladás bázisai Ma már elvitathatatlan, hogy a szocialista mezőgaz­daság' átszervezésének idő­szakában - óriási szerepük volt az állami gazdaságok­nak: gondoskodtak vetőmag­vakról, szaporítóanyagokról, általuk szerezték be a szö­vetkezetek a tenyészállato­kat. Az intenzív búzafajtákat is az állami gazdaságokban próbálták ki először. Szere­pük volt az állami gazdasá­goknak a hibridkukorica-ter­mesztés kialakításában és a hibridüzemek létrehozásá­ban. Klenczner András, az Ál­lami Gazdaságok Orszá­gos Központjának Vezér- igazgatója egyik vissza­pillantásában irta, hogy a gazdaságok útkeresői, kísér­letezői, fejlesztői voltak a nagyüzemi állattartó telepek létesítésének, tartástechnoló­giai gépek, berendezések al­kalmazásának és terjesztésé­nek. Eredményesen vettek részt a szarvasmarha-ágazat fejlesztésére kidolgozott kor­mányprogram végrehajtásá­ban. Ennek köszönhető, hogy megteremtődött a magas tej­hozamú szarvasmarha-állo­mány az országban, és ki­alakult a racionális tartás- technológia. (Egy kimutatás szerint 1983-ban az egy te­hénre jutó tejtermelés meg­haladta az évi' 5 ezer litert.) Ma már folyamatosan ter­melnek a korszerű állami gazdasági sertéstelepek, a baromfiágazatban nemzetkö­zi szinten is elismert ered­ményeket értek el, és jelen­tős az állami gazdaságok ku­tató, fejlesztő és szervező munkája. n termelés magasiskolái Az állami gazdaságok ál­tal szervezett és alapított termelési rendszerekben meggyorsult a műszaki fejlő­dés, tervszerűbb, szervezet­tebb és fegyelmezettebbé vált a termelés, és ezáltal ered­ményesebbé a gazdálkodás. A termelési rendszerek ki­hatással voltak az egész me­zőgazdaságra, mivel az .itt bevált új fajta, gép, vegy­szer, agrotechnikai eljárás gyorsan elterjedt az egész országban. A magyar mezőgazdaság termelése 1970 és 1980 kö­zött gyors ütemben, évi 4,8 százalékkal növekedett. Az állami gazdaságokban ugyan­ebben az időben 7,6 száza­lékkal tudták növelni a ter­melést. A gazdaságok jelen­legi területi arányuknál na­gyobb mértékben — 17 szá­zalékban — vesznek részt a lakosság ellátásában és az exportban. Az állami gazdaságok ter­melési szerkezete is eltér az országos arányoktól. Az ál­latsűrűség 30 százalékkal meghaladja az országosat. Másfélszer több szarvasmar­hát, négyszer több sertést, három és félszer több ba­romfit és ugyanannyi juhot tartanak területegységre ve­títve, mint a termelőszövet­kezetek. A nagyüzemi szőlő-, gyümölcsültetvények aránya is jelentősen meghaladja az országosét és a termelőszö­vetkezetekét. Hogy az állami gazdasá­gokat évek óta a mezőgaz­dasági termelés magas fokú iskoláinak nevezték, ahhoz hozzájárult a gazdaságok személyi állománya, annak összetétele, képzettsége. A múlt évben az állami gaz­daságokban 145 ezer dolgo­zó tevékenykedett, ezek kö­zött 7 ezernek volt egyetemi és főiskolai, 10 ezernek kö­zépiskolai végzettsége. A gaz­daságok képzett dolgozói, mint falun élő értelmiség, nagy számban vettek részt a közéleti munkában, s azon fáradoztak, hogy kialakítsák a szocialista falu típusát, ami sikerült is. Új szakasz A január elsejei változá- j sok lehetővé teszik az önál- í lóbb, függetlenebb gazdálko- I dást az állami gazdaságok [ számára, de szükségessé vá­lik ugyanakkor egy, a gazda­ságok együttműködését biz­tosító szervezet megalakítá­sa is. Ez a tervek szerint a minisztérium mezőgazdasági főosztálya keretében tevé­kenykedik majd mint álla­mi gazdasági osztály. Magyar Gábor MÉM-mi- niszterhelyettes szerint az ál- I lami gazdaságoknak tovább­ra is feladatuk marad a ter­melésfejlesztésben való kez­deményezés: a biológiai alapanyagok, vetőmagvak, ~ szaporítóanyagok, tenyészál- j latok előállítása, az új tér- \ melési technológiák kidolgo­zása, alkalmazása és mind- £ ezek útján olyan magas- \ szintű és eredményes gaz­dálkodás megvalósítása, amely tovább formálja, ala- ■ kítja a magyar mezőgazda- j ságot. Olyanra tervezik a gazda­ságok új együttműködési for- ä máit, amelyek lehetővé te­szik más gazdálkodó szerve- § zetek részvételét is a mun­kában, és amelyek kiterjed­hetnek kereskedelmi tevé­kenységre is. Szerves része marad az új társulási szer­vezetnek az ÁGKER Korlá­tolt Felelősségű Társaság is. j összegezve az elmondotta­kat: 1985. január elsejével új szakasz ’kezdődött a hazai ál­lami gazdaságok történeté­*3en- Illés Sándor Rbroncs, buszharmonika Nyiregyházárál Bővíti profilját a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregy­házi gyára. A több mint há­romezer dolgozót foglalkoz­tató üzem a piaci igények­hez alkalmazkodva, új gé­pek munkába állításával évi 45 ezer újrafutózott teher­gépkocsi-abroncsot gyárt ezentúl, háromszor annyit, mint eddig, s az esztendő második felében megkezdik a Lada és Trabant típusú au­tók külső gumijainak felújí­tását is. A tervek szerint I még az idén 50 -ezer darab E elhasználódott személygép- j kocsi-abroncsot futóznak. Megkezdték a csuklós au- : tóbuszok harmonikáinak kí­sérleti gyártását poliuretán- ból. Az alapanyagot előbb felhabosítják, majd formába öntve megszilárdítják, így nincs szükség — mint a most gyártott gumiharmoni­kák készítésénél — a sza­básra, varrásra, ragasztásra. | A békéscsabai intézmény elnevezése: 611. sz. Alfredo Lima Szakmunkásképző és Szakközépiskola. Az első év­folyamhoz tartozik a békés­csabai, a szarvasi, a gyomai és a szeghalmi kihelyezett tagozat I 1-től I/28-ig szá­mozott és az I/Sz osztály. Az utóbbinál az Sz betű a szakközépiskola rövidítése. Egyelőre az az egyetlen osz­tály, aminek alapján az is­kola elnevezésébe a „szak- középiskola” is belekerült. De jövőre már egy 1. és egy 2. osztály lesz, aztán a sor folytatódik. Mindezekről Tóth János, az iskola igazgatóhelyette­se tájékoztat. Azt is elmond­ja, hogy ebbe az osztályba ötszörös túljelentkezés volt. A felvételin végül a fizikai és matematikai felkészültség döntötte el, hogy ki kerül­jön a 43 közé. Mert negy­venhármán vannak, ami bi­zony jóval meghaladja az optimális osztálylétszámot, de a jövő .évek társadalmi igé­nyéhez képest bizonyára ke­vés lesz. övék tehát a jövő. A tu­dásúdat az élet szinte min­den területén hasznosíthat­ják majd, így a híradástech­nikában, a gépiparban, az orvostudományban, a mező- gazdaságban, az építőipar­ban, a bányászatban, az elektronikában. Marton József gyengeára­mú villamosipari mérnök­tanár, az osztályfőnök úgy véli, hogy aki itt a legjob­bak közé kerül, minden bi­zonnyal kedvet és bátorsá­got fog érezni arra, hogy to­vábbtanuljon. A lehetőségek pedig igen kedvezőek. A leg­jobbakat várják az egyete­mek, főiskolák. Felvételi vizsga matematikából és (fi­zika helyett) elektronikus áramkörök ismeretéből. Ab­ból, amit lényegében a szakközépiskolában megta­nulnak. Már készített rádiót Négy nap elméleti oktatás után egy nap gyakorlati fog­lalkozás következik. Most szakrajzóra van. Csonkakúp térbeli elhelyezésének a raj­zát kell elkészíteni. — Melyik tantárgyat sze­reted a legjobban? — kér­dezem Mohos Mihálytól, az osztály egyik tanulójától. Gondolkozik- Nem köny- nyű a válasz. Tulajdonkép­pen minden tantárgyat sze­ret. Zahorán Pál a matemati­kára adja a voksát. — Czabarka György tanár úr nagyon jól tanít. Nála mindenki megszereti azt a tantárgyat. — És az elektrotechnika? — Azt is szeretem.A szak­mám lesz. Persze az elektro­technika nem választható el a matematikától. — Mit tudsz róla? — Egyelőre csak, azt, hogy elektrotechnikai cikk a té­vé, a magnó, a képmagnó, a számítógép és még sok más. Szívesen foglalkozom ezekkel. De, hogy milyen a szerkezetük, a működési el­vük, annak megismerése csak ezután következik. Fábián Attilát úgy isme­rik hogy nagyon szeret bar- * kácsolni. Mondja is. — Már készítettem néhány detektoros rádiót, lemezját­szóhoz korrektort, magnóhoz végerősítőt. De nemegyszer elakadok a munkában. — Olyankor mit csinálsz? — Marton József vagy Kiss Imre tanár úrhoz fordulok tanácsért. Néha Duna Zoli . is segít. Vele együtt jártam az általános suliba és 6. osz­tályos koromtól kezdve a békéscsabai ifjúsági ház út­törőtechnikusi szakkörébe. És a szakközépiskola után? — Hányas, tanuló vagy? — kérdezem Szabó Zsolttól. — Matekból és elektro­technikából 5-ös, fizikából és szakrajzból gyengébb — válaszol. — Mi a teendőd tehát? — Jobban neki kell lát­nom a tanulásnak. . Marton József nem tartja rossznak a fiú eddig elért eredményeit. Ez az általános iskolából a középiskolába való átmenet időszaka. Az általános iskolák tanulmá­nyi szintje nem egyforma, néhány hónapra van szük­ség a kiegyenlítődéshez. — Mi akarsz lenni? — fordulok ismét Szabó Zsolt­hoz. — Ha befejezem a szak- középiskolát, szeretnék majd egyetemen vagy főiskolán továbbtanulni. Nagy Zoltán eddigi tanul­mányi átlageredménye 4- esnél jobb. Kedvenc tantár­gya szintén a matematika. Már az általános iskolában szép sikert ért el. Hetedik osztályos korában matema­tikából háziversenyen az 5., nyolcadikos korában pe­dig technikából az 1., a vá­rosi döntőben ugyancsak 1., míg a megyei döntőben har­madik lett. k Fábián Attila és Zahorán Pál a tudományos technikai úttörőszemlén a 4—8. sz. ál­talános iskolát képviselte a természetbarátok csoportjá­ban. Mindketten igen jó eredményt értek el. Fábián Attila a csapatával — meg­nyerve az iskolai, a városi és a megyei versenyt — el­jutott az országos versenyig. — Mit várnak tőled a szü­leid? — teszem fel a kér­dést Mokos Mihálynak. — Azt, hogy szerezzem meg a szakmunkás-bizonyít­ványt. Persze azt is szeret­nék, ha olyan eredményt ér­nék el, ami lehetőséget adna a továbbtanulásra. Jó körülmények kellenek — Tudod hány év az egye­tem? — Igen. öt. — Nem sok? — De igen. Ha azonban lesz kellő erkölcsi és anya­gi megbecsülés, akkor meg­éri. — Mit értesz erkölcsi megbecsülés alatt? — Azt, hogy olyan fel­adatokat kapok, ami a maj­dani képzettségemnek meg­felel. — Ügy vélem, ehhez két­ség sem férhet. Az elektro­technika rendkívül gyorsan fejlődik és nemcsak a ter­melésre, hanem a szellemi élet alakulására is kihat. Ti lesztek ennek a folyamatnak az úttörői. Persze, ilyen modern szak­ma oktatásához megfelelő körülményekre és korszerű oktatási eszközökre van szükség. Marton Józsefnek mi a jelenlegi helyzetről a véleménye? — Van számítógép, digi­tális technika, magnó, erő­sítő, lemezjátszó, de jó né­hány szemléltetőeszköz kel­lene még. Nagyobb gond, hogy szűk az iskola. Külö­nösen akkor válik azzá, ha majd két (első és második) szakközépiskolai osztály lesz. Ilyen modern szakma eredményes elsajátítását szaktanterem nélkül el sem lehet képzelni. Pásztor Béla Fotó: Fazekas László Tízezer hektár zöldborsó Ebben az esztendőben már több mint tízezer hektáron ter­melnek zöldborsót az ország kü­lönböző vidékein KlTE-techno- lógiával. Két éve alig ezer hek­tárnyi területen kezdődtek -a nagyüzemi kísérletek az új mód- j szerű termesztéssel, a Nádudva­ri Kukorica- és Iparhövény-ter- ; melési Együttműködés, valamint a Debreceni Tartósítóipari Kom­binát szoros együttműködésével. A biztató eredmények után ta­valy már több mint ötezer hek- j tárról takarítottak be zöldbor­sót. Az idén a tavalyinak kétsze- : reséré nő a rendszerben ter- ? melt zöldborsó területe. Hogy jó l termésátlagot adó, nyereséget •, hozó növény legyen a korábban * többnyire veszteséges zöldborsó, : koncentrálták a termelést, jobb termőtalajokba került a mag. Igen nagy előnye az együttmű­ködésnek, hogy a gabonaterme­lési rendszerben már használa­tos gépek jó részével dolgozni tudnak a zöldborsótáblákon. Be­vonják a termelők és a feldol­gozók együttműködésébe a gép­gyártó vállalatot is, a betakarí­tógépeket például a KITE szak­embereinek tapasztalatai alapján módosítják. A rendszer vállalta a szervizt és a gyors javításo­kat. A Debreceni Tartósítóipari Kombinátban korszerű borsófel­dolgozó vonalat helyeztek üzem­be a nagy mennyiségű termés fogadására, s az idén már a miskolci, a békéscsabai, a nyír­egyházi és a nagyatádi kon­zervgyárakba is szállítanak zöldborsót a KITE-taggazdasá- gokból. Ne sózzuk! A történet valójában még tavalyi, az él­mény azonban, amely felidézte, igencsak friss: a közúti igazgatóságok közleményé­ből megtudhattuk, hogy a nagy hideg miatt az utak, járdák sózása felesleges, ezért hát nem is sóznak. Az egész úgy ősz köizepén kezdődött. A békéscsabai Városi Tanácsnál tartotta soros ülését a környezetvédelmi tanácsi bizottság. A megannyi napirend között szerepelt egy olyan is, aminek — így utólag — azt a cí­met lehetne adni: Előkészületek a télre. A tanácstagok — ki-ki vérmérséklete, temér­dek rossz tapasztalata szerint — rövidebb- hosszabb hozzászólásokban kérték az illeté­keseket, hogy végre-valahára oldják már meg humánusabban a téli havas-jeges, utak síkosságmentesítését. Ne sózzanak, mert az egyrészt milliós károkat okoz a járművek­ben, a lakosságnak a cipőkben, másrészt a tanács mind jobban szűkülő keretéből már nem győzi a sózás következtében kipusztult fák. bokrok pótlását. Ezen az ülésen teljes volt az egyetértés a sóizók és az ellenzők kö­zött. Igaz, akkor még délben plusz húsz, hu­szonnégy fokot lehetett mérni árnyékban is ... De beköszöntött a tél, fehér karácso­nyunk lett... Az utolsó hónap egyik búcsúnapján ta­posom a napok óta el nem takarított havat a forgalom elől elzárt Tanácsköztársaság út­ján. Egyszer csak a Gyóni Géza utcából hangos pöfögéssel kikanyarodik egy csöpp­nyi, multikár-szerű jármű. Farán nagy fe­hér tábla, rajta a piros felirat: SÓSZÓRÁS. Szórja is a kristályos halitot! Messze kire­pülnek a darabkák a volt úttest közepére, bele a friss, lábnyomtól még alig sebes hó­ba. S ekkor szinte szó szerint felidéződnek bennem az őszi bizottsági ülés ágáló, de a békés megállapodást szülő hozzászólásai... És figyelem tovább! A Lencsési úti lakó­telep buszmegállóiba bányászlapátnyi meny- nyiségekben szórták ki — kis kupacokban! — a sót. De — és ez is hozzátartozik a kép­hez — a gyalogjárókat másvalakik feketés színű salakkal tették csúszásmentessé. S er­ről megint eszembe jut valami. A nem is olyan régen volt gyermekkorom. Apám min­den reggel — persze, ha már elseperte a frissen esett, alig tiport havat — a kályhá­ból kiszedett salak aprajával szórta fel a járdát. S persze mások is, végig az utcánk­ban, a többi csabai, más város- és falubeli utcákban is. Nem volt sózás, de voltak vi­rágos, zöld lombos utcák... Mert az olva­dások heteiben szépen lesepergették a sala­kot. Az még mindig kevesebb kárt okozott a járda menti növényzetben, mint a savas — s ilyen formában a növényvilág számá­ra életvesizélyes mérget jelentő — sóié. Olvasom kedvenc lapom, a Búvár című természet- és környezetvédelmi folyóirat egyik számában azt a felmérést, amely a környezetvédelem be nem tartásából eredő népgazdasági károkról ad számot. Százmil­liók, sőt, milliárdok röpködnek ... Ezen ká­rok jelentős része az emberi hanyagságból, nemtörődömségből, az ilyen megállapodások be nem tartásából ered... S mi több: ezek a károk olyanok, amelyeket nem lehet jó­vátenni. Már nem! Tudom, hogy síkos, jeges úton autózni, gyalogolni már-már életveszélyes kaland. Tenni kell azért, hogy biztonságos legyen minden út, minden járda, minden tér. A cselekvésnek azonban vannak módozatai. Egy problémát sokfajtaképpen lehet megol­dani. Például úgy, hogy javító szándékkal okozunk kárt. Amit már aztán nem lehet megoldani... A só (más néven: NaCl) zöme importból származik. Van egy jobb vegyi anyag, a magnéziumklorid. Ez sem az igazi, de jóval környezetkímélőbb, mint nagyobb affinitású vegyrokona. Ez is importból szár­mazik. Vagyis drága devizáért vesszük. Te­hát — végső soron — mindegy lenne. Csak egy miatt nem: ez pedig a környezetvéde­lem. Mert embert védeni emberellenesen azért mégsem lehet, ugye? (nemesi) Övék a ■ ■■ ww JOVO

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents