Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-11 / 290. szám
o 1984. december 11., kedd JSHilMJkfaej Csernyenko üdvözlete az ideológiai konferencia résztvevőihez TELEX • BECS A nyugati kereskedelmi bankok képviselői 90 nappal átütemezték Jugoszlávia 1985. január 1. és március 31. között esedékessé váló csaknem 900 millió dollárt kitevő hiteleinek törlesztését. A Bécsben tartott kétnapos tárgyaláson elvben arról is megállapodtak, hogy átütemezik az elkövetkező 4 évben esedékessé váló jugoszláv hitelek egy részét. 1985—88 között Jugoszláviának 6,5 milliárd dollár tartozás visszafizetését kellene megkezdenie. A mostani bécsi tárgyalásokon a nyugati bankok ebből 3,3 milliárd dollár átütemezésébe egyeztek bele. A megállapodás részleteit január első felében Londonban fogják megvitatni. • OSLO Másfél órás bombariadó szakította félbe hétfőn az oslói egyetem aulájában azt az ünnepséget, amelyen Desmond Tutu püspök, a délafrikai egyházak tanácsának főtitkára, a Nobel-békedíj idei kitüntetettje átvette a díjat és a vele járó pénzjutalmat. Egil Aarviknak, a Nobel- békedíjbizottság elnökének beszéde közben a norvég biztonsági erők felszólították a jelenlevőket, köztük V. Olaf norvég királyt és Kaare Willoch kormányfőt, hogy azonnal hagyják el a helyiséget. Egy telefonáló szerint az egyetem aulájában pokolgépet helyeztek el. A rend- fenntartó erők a helyiséget tüzetesen átkutatták, ám robbanószerkezetet nem találtak. • KAIRÓ Magyar—egyiptomi pénzügyi tárgyalások folytak a napokban Kairóban, és ezeken megállapodást írtak alá az illetékes felek. A megállapodás.arról intézkedik, hogy az Egyiptomi Arab Köztársasággal fenntartott gazdasági kapcsolatok elmélyítése és továbbfejlesztése, az Egyiptomba irányuló magyar gépexport bővítése céljából a Magyar Népköztársaság kormánya és vállalatai hitelt nyújtanak az egyiptomi vásárlóknak. A hiteleket a nemzetközi pénzügyi gyakorlatban szokásos feltételek szabályozzák. A hitellehetőség egyebek között a mező- gazdasági és energetikai berendezések szállítását segíti elő • BONN Herbert Wehnert, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának volt elnökét, az NSZK és Lengyelország együttműködésében szerzett érdemeiért a külföldieknek adható legmagasabb lengyel kitüntetéssel, a Lengyel Népköztársaság Szolgálatáért Érdemrend csillagokkal ékesített parancsnoki keresztjével tüntették ki tegnap. A kitüntetést Lengyelország kölni nagykövetségén Kazimierz Barcikowski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára adta át ünnepélyes keretek között a szociáldemokrata politikusnak. • MADRID Felipe González spanyol miniszterelnök elismerte, hogy a spanyolok többsége ellene van az ország NATO- tagságának. De szerinte „a témát hideg fejjel kell megközelíteni, és nem érzelmi alapon”. Az ibériai ország kormányfője, a katalán televíziónak adott, terjedelmes interjújában leszögezte, hogy a realitásokat kell figyelembe venni, „s azokat a külső erőket, amelyek az ország NATO-ban maradását szorgalmazzák”. Majd hozzátette, hogy a szövetségesek aggódnak amiatt, hogy a kormány kitűzte (1986 februárra) a NATO-tagság jövőjével kapcsolatos népszavazást. Konsztantyin Csernyenko, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üzenetben köszöntötte az ideológiai és gazdasági kérdésekkel foglalkozó országos konferencia részvevőit. Ebben Csernyenko a többi 'között megállapította, hogy a konferencia témája rendkívül időszerű. Csernyenko szükségesnek mondta, hogy minden pártmunkás, az egész pártaktíva jól megértse, a gyakorlati propagandával és a nevelőmunkával szorosan ösz- szekapcsolja a fejlett szocializmus tökéletesítésének azt a reális stratégiáját, amelyet a párt gondos mérlegelés után dolgozott ki. Emlékeztetett arra, hogy a tavaly júniusi plénum és a későbbi KB-ülések eszméi milliókban tudatosodtak, gyakorlati tettekben, a népgazdaságban tapasztalható pozitív változásokban, a tömegek jólétének javulásában, a politikai és a munkaaktivitás növekedésében vaAz iráni biztonsági erők vasárnap este megrohamozták a teheráni repülőtéren veszteglő kuvaiti utasszállító gépet, és kiszabadították a túszokat — jelentette az ÍRNA iráni hírügynökség. Ezzel véget ért az a drámai gépeltérítési akció, amely — a korábbi jelentésekkel ellentétben — nem négy, hanem két emberéletet követelt. Az a két kuvaiti, akiknek kivégzését korábban bejelentették, valójában csak megsebesült. Késő este a terroristák áramfejlesztőt, nem sokkal később pedig orvost és takarító személyzetet kértek, s ekkor sikerült a biztonsági Kis párt 'kongresszusát ritkán kíséri olyan tömegméretű figyelem az NSZK-ban, mint a zöldek vasárnap véget ért hamburgi tanácskozását. A dolog voltaképp már jelenségnek nevezhető, hisz ez a hagyományok nélküli, szinte a semmiből kinőtt politikai mozgalom az elmúlt néhány esztendőben a nyugatnémet társadalom befolyásos tényezőjévé vált. Rácáfolt mindazokra a jóslatokra, amelyék perspektíva nélküli, kérészéletű kísérletnek minősítették a környezetvédők mozgalmát. Sőt, a zöldek elmúlt időszakbeli sikerei a tartományi választásokon mind gyakrabban vetik fel azt az alapkérdést: milyen szerepre is vállalkozik majd a párt az országos politika szintjén. A hamburgi tanácskozás középpontjában annak a kérdésnek megválaszolása állt, milyen álláspontot foglaljanak el a zöldek a szociáldemokrata párttal való esetleges szövetség ügyében. Az országos elnökség olyan határozati javaslatot terjesztett a küldöttek elé, amely rövid és középtávon kizárt bármilyen részvételt egy szociáldemokrata vezetésű kormányban, s még azt is ellenezte, hogy a zöldek miniszteri tárcát vállaljanak. E taktika hátterében az a meggondolás állt, hogy a teljes ellenzékiség a zöldek megizmosodását hozhatja. Nem így a párt parlamenti frakciója, amely lényegesen árnyaltabb —, ha szabad ezt a kifejezést használni: politikusabb álláspontot foglal el a szociáldemokratákhoz fűződő viszony kérdésében, ök nem utasítják el az SPD-vel való közös kormányzás gondolatát, habár a i iszletkérlósulnak meg. Ugyanakkor előre is kell tekinteni, világos képet kell alkotni a megoldatlan problémákról !s, gyorsabban kell haladni a kitűzött célok felé. És ebből a szempontból rendkívül nagy jelentőségre tesz szert az ideológiai, a politikai nevelőmunka. A pártbizottságok a tömegek szervezési és nevelési formáinak, eszközeinek és módszereinek gazdag kelléktárával rendelkeznek. E kelléktár széles körű és okos felhasználása a lenini munkastílus egyik legfőbb követelménye, jellemzője a realitás, a tudományra való támaszkodás, az emberi érdekek és igények ismerete. Csakis ezen az alapon lehet elérni — hangoztatta —, hogy eszméink, történelmi vívmányaink, bel- és külpolitikánk propagálása meggyőző legyen. Az ilyen propaganda egyben hatékony fegyver az osztályellenség mindenféle „lélektani” támadásával, minden olyan kísérletével szemben, hogy befeketítse a szocializmust, meggátolja előrehaladásunkat. embereknek feljutniuk a repülőgépre. Az ÍRNA jelentése szerint 20 perc alatt sikerült lefegyverezniük a további három géprablót és kiszabadítani a túszokat. A teheráni külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott az IRNA-hírügynök- ségnek, hogy az akciót csak akkor rendelték el, amikor szertefoszlott a békés rendezés minden reménye. A kuvaiti légitársaság 150 utassal és 11 főnyi személyzettel Kuvaitból Karacsiba tartó gépét múlt kedden térítették Teheránba a légikalózok, akik a hatnapos akció során két amerikai utast kivégeztek. désekben még a parlamenti frakció- is erősen megosztott. Éles belső pártviták gyakorta végződnek kompromisszummal. Most is így történt.-A környezetvédők pártja nagy többséggel olyan határozat mellett voksolt, amely időben kitolja az alapkérdésre adandó feleletet. Most hozott határozatuk úgy fogalmaz: egyelőre nem látják szükségét, hogy döntsenek más' pártokkal történő országos szintű koalícióról. Amíg országos szinten nyitva maradt a szociáldemokratákkal való szövetség kérdése, tartományi és helyi szinten a zöldek a párt illetékes szervezeteinek hatáskörébe utalták a döntést. Kockázatos lenne bármiféle jóslásba bocsátkozni a szövetségi köztársaság soron következő törvényhozási választásának várható kimeneteléről. Túlságosan hosszú idő van még hátra, az események alakulását ma még átláthatatlan tényezők és történésék befolyásolják, önmagában azonban már az is figyelemreméltó, hogy a zöldek és a köztük, illetve a szociáldemokraták között létesítendő szövetség ennyire az érdeklődés homlokterébe került. A katonapolitika, a korrupciós botrányék, s más baklövések nem használtak a bonni kormánykoalíció tekintélyének, és politikai jövőjét illetően sűrűsödnek a kérdőjelek. Így aztán többszörösen figyelemreméltó, jelzésszerű a szociáldemokraták hesseni szervezetének legfrissebb döntése, amely visszautasította a keresztény- demokraták ajánlatát, hogy a két párt kezdjen tárgyalásokat nagykoalíciós kormány létrehozásáról a tartományban. Győri Sándor Eanes elnök a jövörűl . A Portugál Köztársaság elnöke .kijelentette, hogy rövidesen „világos és határozott politikai lépést tesz”, ameny- nyiben a jelenleg kormányzó pártok nem lesznek képesek kivezetni az országot mostani válságából. Antonio Ra- malho Eanes — a lisszaboni rádiónak adott nyilatkozatában — kemény szavakkal bírálta a kormánykoalícióban részt vevő szocialista, valamint szociáldemokrata pártot, amiért az ország gondjai helyett, saját belső párt-, valamint személyes ügyeikkel vannak elfoglalva. Eanes határozottan aláhúzta, hogy Portugáliának egy reális, az ország érdekeit szem előtt tartó politikai gyakorlatra van szüksége. Az államelnök annak .a véleményének adott hangot, hogy a Portugál Kommunista Pártot be kell vonni a nemzet jövőjéről folyó vitába, az alternatíva keresésében. A PKP erejét és tömegbefolyását — mondotta — nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Portugál Kommunista Párt a Soares-kormány azonnali lemondását követeli, s a — haladó erőket tömörítő — nemzeti megmentés kormányának megalakítását javasolja. Más politikai erők az államelnöktől várják a határozott közbelépést. Eanes megszólalása így élénk visszhangot keltett. Annak ellenére, hogy az elnök nem fogalmazta meg világosan, hogy milyen lépésekre gondol, megfigyelők nem tartják kizártnak a „végső megoldást” sem: az elnök esetleg feloszlatja a parlamentet, és új választásokat ír ki. Mások úgy vélekednek, hogy a már régen emlegetett és várt ún. elnöki párt megalakítása került előtérbe. Vizsgálat az Egyesült Államok külpolitikai céljairól Az amerikai külpolitika egészét áttekintő vizsgálatot indít az amerikai szenátus külügyi bizottsága a jövő év elején. Mint Richard Lugar szenátor, a bizottság új elnöke — aki általában támogatja Reagan elnök külpolitikáját —, a The New York Times című lapnak kijelentette, a vizsgálat célja elsősorban az, hogy a külpolitikai célokhoz „kétpárti támogatást” biztosítsanak. „Csak akkor érhet el a kormány külpolitikai sikereket, ha ehhez az ésszerűség határain belül erős kétpárti támogatást kap” — mondotta Lugar, az ilyen témák közé sorolva mindenekelőtt az esetleges jövőbeni leszerelési megállapodásokat. A bizottság nemcsak Shultz külügyminisztert és az amerikai külpolitika más irányító személyiségeit akarja meghallgatni, hanem olyan ismert politikusokat is, mint Henry Kissingert és Cyrus Vancet — Nixon, illetve Carter egykori külügyminiszterét — és Zbigniew Brzezins- kit, Carter volt nemzetbiztonsági tanácsadóját. J. William Fulbright volt demokratapárti szenátor, aki hosz- szú éveken át volt a külügyi bizottság elnöke, s annak idején a vietnami háború ügyében kezdeményezte a nagy visszhangot kiváltó szenátusi vizsgálatot, a lapban élesen bírálja a Reagan- kormány külpolitikáját. „Az amerikai külpolitika legnagyobb hiányossága az, hogy nincs elképzelése a világ rendjéről” — írja Fulbright. — „Politikacsinálóink figyelmét teljesen leköti az, hogy milyen fegyverekkel és milyen taktikával harcoljanak „a gonosz birodalma” ellen, s közben alig tanúsítanak látható érdeklődést az iránt, hogy miként lehetne ezt a harcot mérsékelni, sőt esetleg végleg megszüntetni . . . mint a múltban, most is csak úgy e- het tartós a béke, ha a nagyhatalmak között legalább minimális kölcsönös kötelezettségvállalás jön létre a nemzetközi rend fenntartására és védelmére. Azokban a megállapodásokban, amelyeket később az enyhülés gyűjtőnéven emlegettek, az az elgondolás nyilvánult meg, hogy a szuperhatalmak fokozatosan kidolgozzák együttműködésük rendszerét, abból a korlátozott, de létfontosságú célból, hogy a nukleáris fenyegetéssel szemben megvédjék a világ «rendjét. A jelenlegi amerikai külpolitika legfőbb hiányossága, hogy hiányzik belőle az ilyen elgondolás” — szögezi le cikkében Fulbright. Véget ért az iráni túszdráma II döntés elhalasztva hírek hírek hírek MA: ÁRPÁD NAPJA A Nap kél 7.22 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 18.32 Tón«» knfónnK- nyugszik 10.18 órakor CdPOí, IlUZdPOl Hírügyeletiink __ ___ telefonszáma: évforduló Százharmincöt évvel ezelőtt, 1849. december 11-én született, és 77 éves korában, 1926-ban hunyt el Ellen Key svéd írónő, a nőmozgalom és a haladó gyermeknevelés élharcosa. Várható időjárás ma estig: eleinte jobbára borult, helyen- ' ként párás, ködös idő, szórványos gyönge eső, havazás, élénk nyugati, délnyugati szél várható. Később északira fordul és gyakran megerősödik a szél, csaknem mindenütt megszűnik a kőd, felszakadozik a felhőzet, a felhőátvonulást szórványos zápor, hózápor kíséri. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, plusz 2 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között alakul. — A SZEGHALMI ifjúsági és úttörőházban ma este hétkor Varga Miklós ad koncertet a fiataloknak. — A GYULAI Mogyoróssy János Városi Könyvtárban holnap, december 12-én Marsi Gyula, MSZMP városi bizottságának titkára tart előadást a gyulai helytörténetírásról. — MEDGYESEGYHÄZÄN holnap, december 12-én TIT- előadást és előadói konferenciát tartanak a fiatalok agresszív viselkedésének lélektani hátteréről. Az előadó Keresztényi Tibor, a TIT irodalmi szakosztályának tagja lesz. — A FELNÖTTOKTATÄS aktuális problémáiról rendez megbeszélést a Békés megyei Tanács V. B. művelődési osztálya december 11-én, ma. A programban Rőta Pál, megyei vezető szakfelügyelő tart előadást ,a felnőttoktatás aktuális feladatairól, majd dr. Gálos Júlia, az Országos Pedagógiai Intézet felnőttnevelési osztályának vezetője ismerteti az OPI fejlesztési koncepcióját. Végezetül dr. Sárkány Istvánná, az OPI munkatársa beszél az iskolai felnőttoktatás továbbfejlesztésének lehetőségeiről. — MEDGYESBODZÁSON jó hangulatú vetélkedővel zárta a fogászati és testápolási hónapot az általános iskola úttörőcsapata. Változatos és szórakoztató feladatok megoldásával bizonyították a pajtások, hogy sok hasznos ismerettel rendelkeznek az egészséges életmódról. — A BÉKÉSCSABAI Állami Gazdaságban a múlt hét végén befejeződtek az őszi munkák. Az állami gazdaságban 5600 hektáron végezték el az őszi mélyszántást. — BALESET. Békéscsaba külterületén Fehér Ferencné, 39 éves betanított munkás, gyulai lakos személygépkocsijával az úttestről kisodródott és fának ütközött. Fehérné a kórházban meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét. — TÜZINFORM. December 9-én a Mezöhegyesi Mezőgazdasági Kombinát lökösházi, Rédlr-ma- jorjában, a régi kastély toronyrészében tűz keletkezett. A tűzoltóság helyszínre érkező egységei nagy erőkkel vonultak ki, és az épület nagy részét megmentették. A kár 50 ezer forint. A tűz keletkezését vizsgálják. Ugyanezen a napon Békéscsabán, a Víztározó utca 17—19. szám alatt a lakóépület padlásterében szabálytalanul kialakított húsfüstölő gyulladt ki. A tűz átterjedt a lakóépület tető- szerkezetére is. A tüzet hamarosan eloltották a helyi tűzoltók, a kár Így csak háromezer forintot ér el. A gyomaendrödi Tanya 244. szám alatt december 8-án éjszaka keletkezett tűz, amit csak másnap vettek észre. A tüzet Gellai János, 77 éves tsz-tag, nyugdíjas okozta, aki az ágyban dohányzott. Gellai János életét vesztette füstmérgezés és súlyos égési sérülések következtében, az anyagi kár nem jelentős. A megyei tűzoltóparancsnokság ezúttal hívja fel a lakosság figyelmét, hogy a húsfüstölést csak arra a célra készített, megfelelő tűzállóságú és lehetőleg külön álló építményben végezze. A húsfüstölő tüzelőberendezésnek tekinthető; tűzveszélyes, ha az építmény éghető anyagból van, illetve a füstölést padlástérben végzik. — BÉKÉSCSABÁN, az SZMT-székházban december 12-én a megyei MEDOSZ kulturális napok keretében kerekasztal-beszélgetést tartanak a vállalati művelődési bizottságok titkárainak, társelnökeinek részvételével a munkahelyi közművelődés időszerű feladatairól. Az előadó André Miklós, a ME- DOSZ-központ munkatársa lesz. — A SKODA 120 L típusú személygépkocsin a csehszlovák gyártó műszaki módosításokat hajtott végre, ezért a beszerzési ár emelkedett. Ezt figyelembe véve a Belkereskedelmi Minisztérium a Skoda 120 L típusú személy- gépkocsi fogyasztói árát 1984. december 12-i hatállyal 122 500 forintban állapította meg. — mav-közlemény. A MÁV békéscsabai körzeti üzemfőnöksége közli az utasokkal, hogy pályafelújítási munkálatok miatt december 11—12-én Kétegy- háza—Lökösháza állomások között, továbbá december 13-án Nágylapos és Mézőtúr állomások között naponta 10 órától 13 óra 55 percig az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. Az autóbuszokon a vonatra megváltott menetjegyek érvényesek. A vágányzári munkákkal együtt járó kellemetlenségért, az esetleges késésért szíves elnézést és megértést kérnek az utasoktól, bővebb felvilágosítást az állomásokon adnak. HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1984. DECEMBER 11-TÖL Devizanem rétéit közép eladási árt. 100 egységre Ft-ban Angol font 6106,70 6112,81 6118,92 Ausztrál dollár 4339,21 4343,55 4347,89 Belga frank 81,54 81,62 81,70 Dán korona 455,43 455,89 456,35 Finn márka 790,82 791,61 792,40 Francia frank 535,10 535,64 536,18 Holland forint 1453,11 1454,56 1456.01 Japán yen (1000) 205,48 205,69 205,90 Kanadai dollár 3838,90 3842,74 3846,58 Kuvaiti dinár 16 746,13 16 762,89 16 779,65 Norvég korona 568,51 569,08 569,65 NSZK márka 1638,43 1640,07 1641,71 Olasz líra (1000) 26,52 26,55 26,58 Osztrák schilling 233,28 233,51 233,74 Portugál escudo 30,90 30,93 30.96 Spanyol peseta 29,27 29,30 29,33 Svájci frank 1981,97 1983,95 1985,93 Svéd korona 577,62 578,20 578,78 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA dőli ár 5080,77 5085,86 5090,95 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. július 31-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. VALUTAÁRFOLYAMOK (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÉRVÉNYBEN: 1984. DECEMBER 11-TÖL vételi eladási árf. 100 egys. Pénznem forintban Angol font 5929,43 6296,19 Ausztrál dollár 4213,24 4473,86 Belga frank 79,17 84,07 Dán korona 442,21 469,57 Finn márka 767,86 815,36 Francia frank 519,57 551,71 Görög drachma (a) 36,53 38,79 Holland forint 1410,92 1498,20 Japán yen (1000) 199,52 211,86 Jugoszláv dinár (b) 22,35 23,73 Kanadai dollár 3727,46 3958,02 Kuvaiti dinár 16 260,00 17 265,78 Norvég korona 552,01 586,15 NSZK márka 1590,87 1689,27 Olasz líra (1000) 25,75 27,35 Osztrák schilling 226,50 240,52 Portugál escudo 30,00 31,86 Spanyol peseta 28,42 30,18 Svájci frank 1924,43 2043,47 Svéd korona 560,85 595,55 USA dollár 4933,28 5238,44 (a) vásárolható legmagasabb bankjegyeim - let: 500-as. (b) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as. ÉRVÉNYBEN: 1984. DECEMBER 11-TÖL vásárolható árfolyam legmagasabb 100 egységre.. Pénznem bankjegycímletek forintban Albán lek — 289.00 Bolgár leva 20 1676,14 Csehszlovák korona 500 200,00 KNDK von — 910,42 Kubai peso 20 1328,80 Lengyel zloty 1000 24.58 Mongol tugrik 20 406,70 NDK márka 100 575,00 Román lei 100 170.00 Szovjet rubel 10 1770,00 Vietnami dong — 154,45