Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-11 / 290. szám
NÉPÚJSÁG 1984. december 11., kedd Kádár János fogadta I lf IIÄ a Pergamon Press elnökét ÍLenSa Urad megyei ifjúsági delegáció Békésben Fotó: Gál Edit Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta lan Robert Maxwellt, az angol Pergamon Press Könyvkiadó Budapesten tartózkodó elnökét. A beszélgetésen jelen volt Barabás JáElhunyt 80 éves korában Szilágyi András, kolozsvári magyar író, a magyar expresszionista irodalom jeles képviselője, aki gyógykezelésen tartózkodott hazánkban. * * * Szilágyi András romániai magyar író 1904. április 25- én született Bálincon. Prágában járt orvosi egyetemre. Első és egyúttal legnagyobb hatású műve, az Üj (Tudósítónktól) Az év eddig eltelt részében nem a legkedvezőbben alakult a vasúti áruszállítás. A tervezettnél kevesebb árut szállítottak. Csupán a MÁV Szegedi Igazgatósága területén november végéig á vártnál közel 10 százalékkal kevesebb árut fuvaroztak el. E kedvezőtlen tényen még a fuvardömpinget jelentő őszi forgalom sem tudott jelentősen változtatni. Sőt, az őszi csúcsforgalomban a megnövekedett szállítási igények, és a rendelkezésre álló fuvareszközök mennyisége nem volt mindig összhangban. Az év végi szállítási hajrá, és a szezonális jellegű áruk (gabona. cukorrépa, napraforgó, zöldség- és gyümölcsáruk stb.) együttes jelentkezése, valamint a szállítási igény egyenetlensége a vasúti áru- szállításban több helyen feszültséget okozott, illetye okoz. (Tudósítónktól) A Gyulai Lakás- és Üdülőszövetkezet nőbizottsága 1982-ben alakult meg, s kezdettől fogva arra törekedett, hogy a város legnagyobb lakótelepén, a Törökzugban élő családokat bevonja a közösségi életbe, és ehhez megteremtse a feltételeket. Még ez évben felmérést végeztek, amelyből kitűnt, sokan igénylik az összejöveteleket, környezetük szépítését, és ezért társadalmi munkát is végeznének. A nőbizottság szeretné megkönnyíteni az újonnan ideköltöző'k beilleszkedését. Tartottak már nyugdíjas-találkozót, szövetkezeti kézimunka-pályázaton vettek részt, tömbönkénti futball- bajnokságot is rendeztek. A napokban együttműködési megállapodást kötöttek a gyulai 3. számú Általános Iskolával, mivel a szövetkezet tagságának gyermekei nos, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. A londoni kiadó — a magyar Akadémiai Kiadóval együttműködve — a közeljövőben jelenteti meg angol nyelven Kádár János válogatott beszédeit és interjúit. Pásztor című regény Párizsban jelent meg 1930- ban Pór Bertalan rajzaival, az emigráns magyar írók gondozásában. A dachaui koncentrációs tábort megjárt író hazatérte után Kolozsvárott orvosi tevékenységet. folytatott 1948-ig, majd az Utunk munkatársa lett. Riportjai, novellái a társadalmi átalakulást, annak emberi hatásait ábrázolták. Az év utolsó hónapjának teljes kihasználásával még van lehetőség a korábbi feszültségek enyhítésére. Ezért is kéri a vasútigazgatóság a fuvaroztatókat, hogy az év utolsó napjáig, mindennap vegyék igénybe szolgáltatásait, és folyamatosan szállítsanak. Erre azért is szükség van, mivel az elmúlt évek gyakorlata szerint a szállítási igények december 20. után visszaesnek, a vállalatok, üzemek többsége már egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségben rakodik. A heti egyenletes szállítás érdekében továbbra is szükséges, hogy a fuvaroztatók ne csak a hét néhány napján, hanem a hétvégeken is rakodjanak. Hiszen a szombaton és vasárnap kirakodott kocsik a következő hét elején üresként már újabb szállítási kapacitást jelentenek. Gellert József többségükben ebben az iskolában tanulnak. A tervek között szerepel, hogy az iskola úttörőcsapata részt vés? a parkosításban a lakótelepen, segít a játszóterek kialakításában és rendjének megőrzésében. A nőbizottság pedig segít az iskolai ünnepségek szervezésében és lebonyolításában, kisebb ajándéktárgyakat is biztosít. A szövetkezet 'klubhelyiségében bemutatják a tanulók különféle munkáit, időnként helyet adnak az őrsi foglalkozásoknak. A gyerekeknek és szüleiknek közös sportolási programokat szerveznek. Az együttműködési megállapodást Borbás Antalné igazgató és a nőbizottság elnöke, Csepreginé Molnár Julianna írták alá abban a reményben, hogy szorosabbá válik az iskola—család—lakótelep kapcsolat. Kép, szöveg: Szőke Margit A diákotthoni nevelőmunka fejlesztésének fontosságáról, módjairól szóló állás- foglalás — javaslatokat tartalmazó dokumentum — elfogadásával vasárnap befejeződött a IV. országos kollégiumi konferencia, amelyet kétnapos programmal rendezett meg Budapesten a KISZ Központi Bizottsága és a Művelődési Minisztérium. A konferencián az országban 76 ezer fiatalnak otthont nyújtó kollégiumok összesen mintegy 300 diák és pedagógus képviselője mindenekelőtt arra fordította a figyelmet, hogy a diákotthonoknak sajátos eszközeikkel hogyan lehet és kell segíteniük a kollégisták sokirányú személyiségformálását, a tanulmányi munkát, a hátrányos helyzetű, illetve a gyengébb tanulók felzárkóztatását és különösen az úgynevezett tehetséggondozást. Egyöntetű volt a vélemény abban, hogy tovább kell növelni a tanulói önkormányzat szerepét a diákotthoni, kollégiumi tevékenység irányításában, nemkülönben a fiatalok közéletiségre nevelésében. A KISZ és a kollégiumi diákönkormányzatok viszonyáról azt a véleményt fogalmazták meg, hogy gyakorlatban az önkormányzatok önállóak, az iskolai KISZ-bizottsággal való együttműködésben viszont mellérendelt partnereknek kell lenniük; ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy ha egy kollégium fiataljai az önkormányzat mellett saját KISZ-szervezetet akarnak létrehozni, akkor ezt megtehetik. Az új választójogi törvényről 1985-ben már az új (1983. december 27-én kihirdetett) választójogi törvény alapján lesz a választás hazánkban. Az 1983. III. törvény legfontosabb új rendelkezése az országgyűlési képviselők és a tanácstagok kötelező többes jelölése. Ezzel növekszik a választások politikai jelentősége; nagyobb lehetőség nyílik az állampolgárok számára a választásokon való tevékenység részvételére. A törvény tizenhárom fejezetben foglalkozik a választójoggal, a választással, az országgyűlési képviselővel, a tanácstaggal, a választók nyilvántartásával, a választókerületekkel és a szavazókörökkel, továbbá a választási szervekkel, a jelöléssel, a szavazás és a választás eredményének megállapításával, a pótválasztással és az időközi választással, a visszahívással, a képviselő és a tanácstag jogi helyzetével. Néhány cím a novemberi fő témánkból: Az országgyűlés és a tanácsok megbízatásának időtartama, a választói nyilvántartás elkészítése, a választókkal történő ismertetése, A választókerületek, A jelölő gyűlések száma, lebonyolítása, A jelölt, Kifogás a jelölő gyűlés lefolytatásával kapcsolatban, Jelölés az országos választási listára, A szavazás titkosságának, rendjének biztosítása, A szavazás módja, az érvénytelen szavazat, A szavazás lezárása, az eredmény megállapítása. „Változott” rovatunkból megtudhatják, milyen új előírások vonatkoznak a piacok, vásárok megtartására, hogy milyen feltételek esetén árusíthatók autók „szabadpiacon”. Novemberi számunkban teljes terjedelmében elolvashatják a tv szeptemberi Jogi eseteinek szövegét. A Házi Jogtanácsadó kapható az újságárusoknál. Az UTC, a román kommunista ifjúsági szervezet Arad megyei delegációja érkezett december 10-én, tegnap megyénkbe háromnapos látogatásra. A delegációt Hategan Paulina, az ifjúsági szervezet Arad megyei titkára vezeti, a küldöttség tagjai: Cavaziuc Teofil, az aradi szerszámgyár ifjúsági szervezetének titkára, valamint Zahariade Radu, SavirIgazgatóválasztást tartottak hétfőn a Budalakk Festék- és Műgyantagyárban. A vezetőváltásra azért kerül sor — mondotta Körtvélyes István ipari miniszterhelyettes —, mert a vállalat eddigi igazgatója, Filipszki János, aki ezt a posztot 30 éve tölti be eredményesen, december 31-ével nyugdíjazását kérte. A mostani igazgatóválasztás egyben jó alkalom olyan tapasztalatok szerzésére, melyet a jövőben más vállalatoknál is hasznosíthatnak, hiszen 1985. január 1-től néhány kiemelt nagyvállalat kivételével az üzemi kollektívák maguk dönthetnek arról, kit bíznak meg az igazgatói teendők ellátásával — mutatott rá a miniszterhelyettes. A 33 tagú választói testületbe a Budalakk 9 vezetőjét az Ipari Minisztérium jelölte ki, további 24 tagját pedig a vállalat dolgozói szavazással delegálták. Munkájukat seTapasztalatcsere a területrendezésről Jugoszláv szakemberek tartottak hétfőn előadást a Pécsi Akadémiai Bizottság klubjában hazájuk terület- rendezési és tervezési gyakorlatáról és a környezet- védelmi szempontok érvényesítéséről. A PAB környezetvédelmi és urbanisztikai szakbizottsága az Építőipari Tudományos Egyesület Baranya megyei csoportjával közösen szervezte meg a témakörrel foglalkozó magyar és a Zágrábból, illetve Eszékről meghívott jugoszláv szakemberek találkozóját. A tudományos klubestet azzal a céllal rendezték meg, hogy a hazai szakemberek megismerkedhessenek a szomszédos ország területrendezési tervezőmódszereivel, illetve azok környezetvédelmi összefüggéseivel. sin község ifjúsági szervezetének titkára. A vendégeket tegnap délelőtt Békéscsabán a megyei KISZ-bizottságon Pataki István, a KISZ megyei bizottságának első titkára, majd délután a megyei pártbizottságon Lovász Ma- tild, a megyei pártbizottság titkára fogadta. Ezután a Gyulai Húskombinátba és a KÖVIZIG-hez látogatott el a gítette az ipari miniszter által kijelölt bizottság, amelyben a minisztérium képviselői mellett más nagyvállalatok — egyebek között a gyár termékeit felhasználók — vezetői, s a Budalakk szak- szervezeti titkára működött közre. A bizottság áttanulmányozta a beérkezett 10 pályázatot, s ebből 6-ot tartott arra érdemesnek, hogy elbeszélgessen a jelöltekkel. A személyes beszélgetések után három jelölt — a Budalakk két dolgozója, illetve egy másik vegyipari vállalat munkatársa — maradt versenyben. Pályázatukat ismertették a választói testülettel, aminek alapján a jelölteket a testület elfogadta. A három pályázó személyével az ipari miniszter egyetértett, s a választás jogát átadta a testületnek. Az igazgatói posztra pályázók személyét illetően a vállalati szakszervezeti bizalmi testület is gyakorolta véleményeOrosházán városi bűn- megelőzési tanács alakult az elmúlt napokban, A párt városi bizottsága és a helyi tanács ajánlásával és részvételével a rendőrkapitányság közös szervezésében létrehozott társadalmi szervezetben huszonnégy szakember tevékenykedik, akik között van politikus, orvos, pszichológus, igazgatásren- dész és szociológiai szakember. A társadalmi testület éves munkaprogramot állít össze, amelyben meghatározza a szervezet főbb feladatait, és így azoknak a társadalomra veszélyes jellemző cselekményeknek a visszaszorítását, amelyek bűnvádi eljárást vonnak maguk után. Fontos feladatának tekinti a szervezet az információs és propaganda- tevékenység összehangolását ugyanúgy, mint a veszélyeztetett körülmények küldöttség, melynek tagjai a mai napot Szarvason töltik. Ellátogatnak az óvónőképzőbe, az új általános iskolába, a múzeumba, a Haltenyésztési Kutató Intézetbe, este pedig a mezőgazdasági főiskola Melior klubjába. Holnap, december 12-én megtekintik a szanazugi úttörőtábort, majd Elekre látogatnak. zési jogát, miután megbeszélték a pályázatokat a szakszervezeti csoportok tagjaival. A. választói testület tagjai is a dolgozók széles rétegével ismertették meg a versenyben maradt pályázatokat, jelölteket, s összegyűjtötték a véleményeket. Szavazataikat ennek alapján adták le hétfőn. A Budalakk több mint 1200 fős kollektívája nevében a választói testület titkos szavazással döntött az új igazgató személyéről. A 33-ból 21-en szavaztak a vállalat eddigi műszaki igazgatóhelyettesére, így 1985. január 1-től az elkövetkező öt évben Bényi Győző látja el a Budalakk igazgatói teendőit. Bényi Győző 28 éve dolgozik első munkahelyén, a Budalakknál. Ennél a vállalatnál ismerkedett meg a szakmával, itt jutott el a műszaki igazgatóhelyettesi beosztásig, s most a kollektíva bizalmából kerül az igazgatói posztra. között élő gyermekek és fiatalkorúak nevelésének felügyeletét, súlyos erőszakos és garázda" jellegű cselekmények előidéző okainak feltárását, az alkoholizmus visszaszorítását. A munkaprogram nagy figyelmet szentel a cigánylakosság munka- és életkörülményeire, társadalmi beilleszkedési elősegítésére, továbbá a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos feladatok koordinálására. A tanács a lakosság bevonásával kívánja elérni, hogy részvételükkel a jogsértések megelőzhetők legyenek, s ebben a társadalmi aktivisták munkájára is számítanak. Az elfogadott munkaprogramok végrehajtására a tanács szakbizottságokat hozott létre, amelyeknek működési területe a városra és a kapcsolt környék településeire terjed ki. Télapó-ünnepségen a második osztályosoknál Elhunyt Szilágyi András Folyamatos szállítást kér a MÁV Együttműködés a színvonalasabb lakótelepi életért Igazgatóválasztás a Budalakknál Társadalmi tanács a bűnmegelőzésért A vendégek fogadása a megyei pártbizottságon