Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-08 / 288. szám

1984. december 8., szombat o Magyar partizánok Szlovákiában A szlovák nemzeti felkelés a második világháború tör­ténetében egy kis nemzet je­lentős hozzájárulása volt sa­ját és mási nemzetek felsza­badításához. Mintegy ötven­ezer katona és tizenhétezer partizán harcolt a németek ellen. A Werhmacht levéltá­réból származó dokumentu­mok szerint a fasiszták a fel­kelőkkel vívott ütközetekben tízezer katonát, ötvenöt re­pülőgépet, harminc páncél­kocsit, száz ágyút és aknave­tőt, ezer gépjárművet veszí­tettek, si a felkelés a kleriká­lis, fasiszta szlovák államot végleg kivonta Németország szövetségesei köziül. A szlovák nép nagy áldo­zatokat hozott a két hónapig tartó felkelésben, az azt kö­vető partizánháborúban. A több mint kétszáz tömegsír­ban mintegy ötezer hazafi — katonák, partizánok, illegális pártmunkások — holttestét találták meg. Négy évtizede, nem sokkal azután, hogy a Szabad Szlo­vák Rádióban elhangzott a Szlovák Nemzeti Tanács deklarációja a hatalom átvé­teléről, a felszabadított terü­leteken röplapok ezrei jutot­tak át a határon a magyar falvakba, városokba: „Ma­gyar testvérek! Ütött a le­számolás órája! Fegyverbe magyarok! Kezetekbe vegye­tek fegyvert, és ne késsétek el az utolsó alkalmat a né­met maradék hadsereg utol­só erejének felőrlésére. Nyújtsatok segítő kezet, és velünk közreműködve sem­misítsétek meg a németeket minden lépésükön, kik halá­los ellenségei minden tisz­tességes, jóakaratú ember­nek. Küzdjetek a győzele­mért, amelyre nem kell most már sokat várni!” Az akkori magyar—szlo­vák határ magyar oldalán is nagy visszhangot váltott ki a felkelés híre, a lépten-nyo- mon megnyivánuló szimpá­tiát a Horthy-kormány mes­terkedései sem voltak képe­sek megakadályozni. A gö- möri erdőkben már 1944 szeptemberében közös szlo­vák—magyar partizánegység alakult Adler Károly vezeté­sével. „ ... A szlovák nemzet a mai nappal csatlakozik a szövetséges nemzetekhez, amelyek harcukkal, nagy ál­dozatokkal biztosítják az egész világ nemzeteinek, és így- a mi kis nemzetünknek is a szabad és demokratikus életet. Minden erőnkkel hoz­zá akarunk járulni a sza­badságharc gyors befejezésé­hez” — hangsúlyozta a töb­bi között a nyilatkozat, ame­lyet a Szlovák Nemzeti Ta­nács 1944. szeptember else­jén tett közzé, utalva arra, hogy a szlovákiai fasiszta­ellenes fellépésnek — amely­ben huszonhét nemzetiség tagjai vettek részt — szándé­ka összekapcsolódni az eu­rópai nemzetek felszabadí­tásával. A felkelés vezetői és szer­vei az internacionalista kap­csolatokra nagy figyelmet fordítottak. Amellett, hogy a magyar nyelvű röplapokat eljuttatták a magyar vasuta­sokhoz, gyári munkásokhoz, igyekeztek megnyerni a Horthy-hadsereg tisztjeit, katonáit is. Szlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának besztercebányai titkárságán a Losonc kör­nyéki illegális kommunista mozgalom egyik kiemelke­dő alakja, Keleti Ferenc kap­ta feladatul, hogy partizán­egységet szervezzen a ma­gyar határvidéken, Krcanov százados egységének kereté­ben. Visszaemlékezésében kjfejti, hogy főként a pro­pagandamunkát igyekeztek fokozni a magyar lakosság körében. Az ő gondjaira bíz­ták a magyarországi mene­külteket, akiknek legjobbjait, a partizánkiképzés után konkrét feladatokkal küld­ték Magyarországra. Vele kapcsolatosak azok a röpla­pok is, amelyek Zólyomban jelentek meg magyar parti­zánegység aláírásával. A szlovák és a magyar kommunisták együttműkö­dése a felkelés idején is a fasizmus elleni közös küz­delem azonos érdekéből táp­lálkozott. Arra törekedtek, hogy Magyarország ési Szlo­vákia területén igyekezzenek összehangolni a fasisztaelle­nes harcot. A Kommunisták Magyar- országi Pártja moszkvai ve­zetősége a szlovák nemzeti felkelési segítésére, és a ma­gyar partizánmozgalom szer­vezésére Nógrádi Sándort in­dította útnak. „Október 8-án Kijevből szlovák területre repültem. A megérkezés estéjén Vol- janszkij százados, partizán dandárparancsnok törzséhez csatlakoztam, amelynek szék­helye Besztercebánya volt” — írja jelentésében Nógrádi Sándor. Voljanszkij törzse egyéb­ként fontos feladatot ka­pott Horthy kiugrási szán­dékának előkészítésében és megvalósításában. A partizá­nok segítették át a fronton a fegyverszüneti megbízatás­sal Moszkvába induló ma­gyar küldöttséget, amely 1944. szeptember 27-én a Lo­sonc melletti Stara-Halic községnél lépte át az arcvo­nalat. A dandárparancsnok a magyar partizánmozgalom szervezésében is közremű­ködött. A Nógrádi-partizáncsoport tevékenységét a szlovák és a magyar antifasiszták szoros együttműködése jellemezte. A szlovák nemzeti felkelés területére érkezett maroknyi csoport gyorsan egységgé szerveződött. Elsősorban a front arcvonalán átszökött magyar katonákból. Nógrádi Sándorék hamarosan meg­kapták az utasítást a moszk­vai pártvezetőségtől, hogy te­vékenységüket a továbbiak­ban magyar területen fejt­sék ki. Ekkorra a felkelést elfojtotta a német túlerő, a Tátra hegyeiben népi parti­zánmozgalom bontakozott ki. A Nógrádi-csoport is a Do- novaly környéki erdőkbe vo­nult vissza, majd a Tátra hegyein keresztül elindult Magyarországra, és Ipolytar- nócnál átlépte a határt. A magyar partizánparancs­nok visszaemlékezésében meleg szavakkal emlékszik meg azokról a szlovák par­tizánokról, akik vele együtt tartottak, mondván: a szlo­vák földön is ugyanazért a célért harcoltak, amiért a határ túloldalán. A tátrai utak a csoporttól olykor emberfeletti erőt kö­veteltek, nemegyszer harcba bocsátkoztak német járőrök­kel. A szlovákok rokonszen- vét egész utak során élvez­hették. Élelmiszert kaptak, segítséget a folyókon történő átkelésekhez, információt az ellenség elhelyezkedéséről, erejéről. A csoport útközben sok katonaszökevénnyel ta­lálkozott. A szlovák nemzeti felke­lés harcaiból jelentős részt vállalt a Vaszilij Mihajlo- vics Kozlov partizánegység parancsnoksága alatt tevé­kenykedő, Petőfi Sándor ne­vét viselő partizánosztag. Parancsnoka Grubics Zoltán, komisszárja Fábry József volt, az osztag létszáma pe­dig meghaladta a kétszázöt­ven embert. Hogy miként erősödött egy partizánosz­tag? Jó példa erre Fábry Jó­zsef akciója, amit Lucska fa­luban hajtott végre. A partizánok a lakosság­gal állandó összeköttetésben voltak. Onnan szerezték a legfrissebb híreket, tájéko­zódtak a német és a magyar alakulatok mozgásáról, tevé­kenységéről és terveiről. így tudták meg Fábryék, hogy Lucskára magyar katonák érkeitek a frontról, és a la­kosságtól élelmiszert igye­keznek rekvirálni. A Petőfi-partizánegység egyik csoportja Fábry József vezetésével nem sokkal ké­sőbb megjelent a települé­sen. A lakosság közvetítésé­vel, később pedig személye­sen is felvette a kapcsolatot a magyar frontkatonákkal, aminek eredményeként öt magyar honvéd letette a fegyvert és beállt a parti­zánosztagba, a többiek pedig elrejtőztek a közeli erdőkbe anélkül, hogy a kapott pa­rancsot végrehajtották volna. A Petőfi-partizánosztagot egy alkalommal váratlanul közrefogták a németek egy magaslaton, Revucától észak­ra. Adler Károly osztagpa- rancsno'k negyedórás heves tűzharc után úgy határozott, hogy kitör az ellenség gyű­rűjéből. A gyors döntést si­ker koronázta: megsemmisí­tettek tizenhat németet, a partizánok pedig négy sebe­sülttel vonultak el. Adler Károly lőcsei fogtechnikus volt. Négygyermekes család­ban nevelkedett. A szlovák nemzeti felkelés győzelmét követően otthagyta jólmenő üzletét, és csatlakozott a par­tizánokhoz. A szlovák és a magyar an­tifasiszták érdekeinek össze­fonódását bizonyítja, hogy minden akciót — tekintet nélkül arra, hogy a szlovák hegyekben, a határ közelé­ben, vagy magyar területen hajtottak végre — a 'közvet­len kölcsönös segítség csele­kedeteként fogták fel. Ami­kor Kozlov őrnagy csoport­ja brigáddá gyarapodott, a magyar partizánok többsége a Petőfi Sándor egységbe tö­mörült. A szlovák nemzeti felkelés elleni elsöprő német támadás idején, 1944 októ­ber végén a Petőfi-egység a csetneki völgybe vonult át. Ez a völgy a partizánköztár­saság életét élte, és a falu­ban Besztercebánya eleste után is csehszlovák zászló lo­bogott. A Petőfi-egység itt egye­sült Adler Károly csoportjá­val, amelyben magyarok és szlovákok harcoltak. A cso­portot a Gömör hegyi fal­vakban mindenütt „Otec” néven ismerték. Az újabb csoportokkal megerősített Petőfi-egység tíz községben fejtett ki tevékenységet, a slavosovcei papírgyárban is, ahol az egység partizániga­zolványait nyomtatták. Ezek a falvak Cierna Le- hota környékén a német feg/vereknek hónapokon ke­resztül ellenálltak, és a sike­res küzdelemhez a lakosság egymillió korona értékű ru­házatot, élelmiszert biztosí­tott. — A stábom tudomására jutott, hogy magyar katonák állnak át hozzánk, bujdos­nak, és az a gondolat is fel­merült, hogy nekünk kelle­ne közeledni hozzájuk, be­szervezni őket a partizán­mozgalomba. Később egy tíz­tagú csoportba verődtünk, szovjetek, magyarok vegye­sen. Akkor kezdtük el tevé­kenységünket, megtudtuk, hogy az ózdi kohómunkásök Losoncon keresztül nyugat felé tartanak. Kiválasztot­tunk egy csoportot, amely­nek tagjait alkalmasnak ta­láltuk a kapcsolat felvételé­re. Körülbelül százötven ma­gyar katonát és polgári sze­mélyt sikerült meggyőznünk. Később még többen csatla­koztak hozzánk. December közepén Kysuca nad Rima- vicou községben alakult meg brigádunk — mesélte Ale­xander Simkó, aki ma a Zdroj vállalat nyugat-szlo­vákiai kerületi igazgatóságá­nak személyzeti vezetője. „Tovaris Paprika”-nak ne­vezték, mert a magyaroknak kétszáz kilogramm piros pap­rikájuk volt, s más élelmi­szer-tartalékuk híján ezért cserébe igyekeztek beszerez­ni a legszükségesebbeket. A legfontosabb akciónak Cier- ny Balog körülzárását tartot­ták, hogy a németek ne jut­hassanak vissza bosszút áll­ni a polgári lakosságon. A felkelés leverését köve­tően sok magyar partizán maradt Keleti Ferenc veze­tésével a Magas-Tátra he­gyeiben, és folytatta a küz­delmet a németek ellen. A Scors-egység keretében egy másik magyar csoport hol Szlovákia, hol Magyarország területén tevékenykedett a fasizmus ellen az internacio­nalista szolidaritás nemes példáit mutatva. „... Nehéz a búcsú. Én még nagyon szerettem vol­na élni. Még érzek magam­ban sok-sok tetterőt. Két he­te kergetnek a 'kutyák, már sokszor úgy volt, hogy itt a vég. Ma sikerült még ötünk­nek egy nagyon jószívű em­berhez betérni, és egy kicsit megszáradni, megpihenni, jóllakni. De mi lesz holnap? Húsz méterre járnak tőlünk a németek, az ablakon 'ke­resztül nézzük őket. Éjjel ki­surranunk, de hová me­gyünk? A gyűrű szoros. Na­gyon sok jó emberem el­esett ...” — írta Adler Ká­roly közvetlenül halála előtt családjának. A németek el­fogták, 'kegyetlenül megkí­nozták és kivégezték. Búcsúlevelét Banska Byst- ricán, a Felkelés Múzeumá­ban őrzik. Gotyár Gyula és M. Szabó Gyula Önkéntesek jelentkeznek Breznon a partizánok közé A partizánbrigád emlékhelyét gyakran keresik fel a fiatalok fl nemzet őrzi emléküket 1944. november 22-én, késő délután, egy ismeretlen férfi csengetett be dr. Tartsay Vilmos nyugállományú százados, Budapest, Andrássy út 29. szám alatti lakásán. Fia nyitott ajtót, aki érthetetlenül hallgatta, hogy az idegen nagyapjával szeretne beszélni, aki akkor már fél éve halott volt. Míg bel­jebb mentek, hogy a dolgot tisztázzák, egy csendőrnyomozó különítmény rontott be, s a jelenlevőket egy külön szobába terelték. Az akciót Radó Endre csendőr százados, a Nemzeti Szá- monkérő Szék katonai osztályának parancsnoka vezette, aki az árulóvá lett Mikulics Tibor bejelentése nyomán tudta meg, hogy a katonai ellenállás vezetői Tartsay lakásán aznap este fontos megbeszélést tartanak.-A jelszó, amire kitárul majd az ajtó, a „mozijegy” szócska volt. A megbeszélésre érkező gyanútlan embereket Radó és pribékjei várták. „Gaz, bitang kommunisták, most hurokra kerültetek!” — kiabáltak áldozataikra. „Na itt egy újabb to­varis!” — mondták, amikor ismét megszólalt a csengő. A ké­ső esti órákig 12 ellenállót fogtak el, s az egyetemi Füvész- kertben őrizetbe vették Bajcsy-Zsilinszky Endrét, egy Tár­nok utcai lakásban pedig Kiss János altábornagyot. Messik János hadnagy és gróf Széchenyi Pál zászlós később érke­zett a Tartsay-lakásra, ahol tűzharcba bocsátkoztak és mind­ketten halálos sebet kaptak. így lettek ők a Felszabadító Bi­zottság első hősi halottai. A Nemzeti Számonkérő Szék a Margit körúti fogház III. emeletén rendezkedett be. Itt kezdték meg, még azon éjjel, a kihallgatásokat. A háborús rokkant Kiss tábornokot Radó rendelte maga elé: „Na mi van, tovaris” — fogadta gúnyo­lódva. „Szólítson csak nyugodtan altábornagy úrnak” — vá­laszolta az ősz generális. Radó erre ököllel vágott az arcába. A számonkérő szék nyomozói a spanyol inkvizíciót is meg­szégyenítő módszerekkel próbálták áldozataikat szólásra bír­ni. Tartsay meztelen talpára 68 gumibotütést mértek. A fog­lyokat arra kényszerítették, hogy az irodában órákon át négykézláb járjanak körbe-körbe. Az emberek nyelvét vil­lanyárammal égették, magasfeszültséget kapcsoltak rá érzé­keny testrészeikre. Mikor a fájdalomtól eszüket vesztve üvöl­töttek, nevetve gúnyolták őket: „Most beszél a moszkvai rá­dió!” Az őrizetesek megjárták Dante poklának minden bugy­rát. A „puhítás” november 30-ig tartott, majd megkezdték a vallomások jegyzőkönyvbe foglalását. Az iratokat a Nemzeti Számonkérő Szék december 4-én adta át a vezérkar főnöke III. számú bíróságának, amely ugyancsak a Margit körúti börtönépületben működött. A per levezetésére Dominies Vil­mos hadbíró őrnagy kapott megbízást, aki a statáriájis eljá­rásra megszabott 72 órán belül az ügyet be akarta fejezni. Jellemző a per justismord jellegére, hogy a bíróság éppen- csak elkezdte az eljárást, amikor a második napon a börtön udvarán már fel is állítottak hat bitófát. Az ítéletet még ki sem hirdették, de a börtön udvarán máris felsorakoztatták a kivégzési négyszögbe vezényelt katonákat, s még egy szakasz honvédet, akiknek elrettentő példát akartak mutatni. December 6-án géppuskás csendőrök biztosították a börtön bejáratát, amikor Vargyassy Gyula altábornagy elnökletével elkezdődött a bírósági komédia. A tárgyalást végig Dominies vezette, míg a vádat Simon Ferenc hadbíró százados képvi­selte. A nyilas párt megbízásából „Sütő testvér” volt jelen, aki egy részére bevitetett bőrhuzatú karosszékben terpeszke­dett. A tárgyalótermet csendőrök, nyomozók, a számonkérő szék emberei töltötték meg. Az ő jelenlétük fejezte ki a per „nyilvános” jellegét. Az elfogott, meggyötört ellenállók, antifasiszták nem men­tegették magukat, férfiasán és hősiesen vállalták tetteiket. Meghiúsult a bíróságnak az a taktikája, hogy a vádlottakat megtörje, szembeállítsa egymással. Bajcsy-Zsilinszky kijelen­tette, hogy „bűnösnek nem érzi magát, mert legjobb meg­győződése szerint, tudatosan, az ország érdekében cseleke­dett”. Kiss János azt hangoztatta; azért csatlakozott a moz­galomhoz „mert ezzel hazájának tesz szolgálatot”. Tartsay szerint „abban a hiszemben és tudatosan cselekedett, hogy ezzel a hazának használ”. Vállalta a tetteit Nagy Jenő ezre­des is, aki kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ha' sonlóan helytálltak a többi vádlottak is. Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő védője. Kelemen Kornél, az első napon elérte, hogy a mentelmi jog­ra való tekintettel Bajcsy ügyét kivonják a katonai bírásko dás alól. Ö december 24-én Sopronkőhidán állt bitófa alá. A bíróság december 8-án hirdetett ítéletet. Jellemző a fa­siszták félelmére, hogy az ablakokba és a kapukba golyó­szórós őröket állítottak. Dominies unott egykedvűséggel ol­vasta az ítéletet. Az épület ablakai megremegtek, a város fö­lött éppen légitámadás folyt. Ez adta a kísérőzenét egy pusz­tulásra ítélt rendszer elvetemült gaztettéhez. All vádlottból hat ellenállóra mondták ki a halált, közü­lük később háromnak büntetését 10—15 évben szabták meg. Kiss Jánost, Nagy Jenőt, Tartsay Vilmost kötél általi kivég­zésre ítélték. Az idős tábornok nyugodtan, megbékélt lélek­kel fogadta a sorscsapást. így szólt feleségéhez: „Meggyaláz­tak, megszégyenítettek, villanyoztak, de én mindent türelem­mel viseltem. Most, ezután vigyél engem Kőszegre!” Haló porai tényleg odakerültek. Tartsay az eljárás alatt teljesen megőszült. Nagy Jenő is bátran viselte a mártíromságot, s szembe nézett a halállal. E sorok írója évekkel azelőtt beszélgetett dr. Németh Jó­zsef tábori esperessel, aki Hindy Iván, Budapest várospa­rancsnoka rendelt ki a szomorú eseményhez. Az elítélteket ő vezette fel az egzekúcióhoz. Kiss Jánost szólították utol­jára, azzal is tetézve büntetését, hogy látni kellett a bitófán bajtársait. „Férfias határozottsággal vállalta a halált. Azt mondta, hogy mindazt, amit tettek, a magyar nép érdeké­ben és jövőjéért tették” — emlékezett a tisztelendő úr. A kivégzés végét jelző kürtszó, a „lefúvás”, három magyar honvédtiszt, igaz hazafi halálát jelezte. A börtön foglyai, az életben maradt harcostársak, megrendültén hallgatták a trombitaszót. Bizonyára eszükbe jutott, hogy mivel búcsúzott tőlük Tartsay: „A megkezdett munkát folytassátok!” A Kommunista Párt lapja, a Szabad Nép, Üj vértanúk címmel vezércikkben búcsúztatta az ellenállási mozgalom há­rom katonai vezetőjét. Szálasiék tettét Haynau hóhérmunká­jához hasonlította. A lap az egész nemzet nevében búcsúzott tőlük: „Kiss János és hőstársainak nevét a magyar dolgozók milliói örökre szívükbe zárták”. A Margit körúti börtönből ma már semmi sincs. Ahol a bitó állt, ott ma gyermekjátszótér van. A vörösmárvány em­lékkőnél december 8-án újra megjelennek a koszorúk, az em­lékezés virágai, hirdetve, hogy a felszabadult magyar nép soha nem felejti el hőseit és mártírjait. Gazsi József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents