Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
1984, december 24„ hétfő NÉPÚJSÁG ©SPORT SPORT SPORT Hz ív sportolói: Vidács Györgyné, Gáspár Tamás és a fogathajtó válogatott A magyar sportújságírók 1958-tól, az Idén már 27. alkalommal választották meg az év legjobb sportolóit. Két új sportág iratkozott fel a győztesek listájára: a teke és a lovassport képviselője először lett az év legjobbja. Tekében az egyéni és csapat világbajnok Vidács György- né „törte meg a jeget”. Korábban csak egyszer, 1982-ben, Csányi Béla révén került tekéző a legjobbak közé, a második helyen végzett. A fogathajtó válogatottnak 1979-ből és 1981-ből már volt két harmadik helye, 1984-ben az első helyet is kiérdemelte. 1984 legjobb férfi sportolója birkózó lett: Gáspár Tamás. Az első férfi győztes 1958-ban Pólyák Imre személyében már birkózó volt, s az évek folyamán Gurics György, ismét Pólyák Imre, Kozma István, végül, 1971-ben Hegedűs Csaba első helye is a sportág dicsőségét hirdette. Mindenképpen figyelmet érdemel a sportlövő Fórián Éva, mert 1981-től csak egyszer (tavaly) hiányzott az első háromból. 1981-ben harmadik, 1982-ben második volt, s 1984-ben ismét a harmadik helyen végzett. Az őszi világbajnoki selejtező sikeres eredményei alapján ismét dobogóra került a labdarúgó-válogatott, legutóbb 1981-ben kerültek előkelő helyre: másodikok voltak. Az 1958. évi első szavazáson Körmöczi Zsuzsa, Pólyák Imre és a vízilabda-válogatott volt a győztes, az elmúlt esztendőben pedig Temesvári Andrea, Guczoghy György és az öttusa-válogatott bizonyult a legjobbnak. Az év sportolóira 107 újságíró adta le szavazatát, 17 férfi-, 15 női sportolóra és 11 csapatra érkezett voks. A végleges eredmény a következő: NŐK: 1. Vidács Györgyné Abrahám Mária, tekéző 526 pont, 2. Stefanek Gertrud, vívó 371, 3. Fórián Éva, sportlövő 276. FÉRFIAK: 1. Gáspár Tamás, birkózó 496, 2. Fábián László, öttusázó 379, 3. Juhász László, fogathajtó 365. CSAPAT: Fogathajtó-válogatott (Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor) 570, 2. Vasas vízilabdacsapata 315, 3. Labdarúgó-válogatott 220.' Az 1958-ban kezdődött szavazáson 81 első hely talált gazdára, ezek megoszlása a sportágak szerint: Vívás Női 5 Férfi 4 Csapat 6 össz. 15 öttusa5 8 13 Atlétika 7 310 Vízilabda •7 7 Úszás 4 26 Birkózás66 Evezés 55 Torna44 Kajak-kenu 1 23 Asztalitenisz 11 2 Tenisz 22 Kézilabda1 1 Korcsolya1 1 Labdarúgás1 1 Lovassport1 1 Sakk1 1 Sportlövészet 11 Súlyemelés11 Teke 11 összesen: 27 27 27 81 Váratlanul a világ álén A május végi ljubljanai világbajnokságon Vidács Györgyné, Ábrahám Mária két arany- és egy bronzérmet szerzett, s ezzel az ijlei szavazáson első számú esélyessé lépett elő. Az esztendő végéig senki sem tudta túlszárnyalni a 28 éves szegedi versenyző kitűnő teljesítményét, s így 1984-ben ő lett a legjobb magyar sportolónő. A választás is indokolja, hogy a „kis sportág” sokak számára ismeretlen képviselőjétől mindenekelőtt rövid bemutatkozást kért az MTI munkatársa. — Pályafutásom 1973-ban kezdődött. Ekkor mentem le először a tekepályára, dr. Szamosszegi Béláné volt az első edzőm, jelenleg Révész János a mesterem. Három év múltán tagja lettem az ifjúsági válogatottnak, s 1977- ben az ifjúsági Európa-baj- nokságon egyéniben a hatodik helyen végeztem. Jobbra számítottam. 1979-ben ismét ifi EB-n vettem részt, itt már két bronzéremig vittem. Talán ennek is köszönhető, hogy egy évvel később már a felnőtt világbajnokságon is bemutatkozhattam, tagja voltam az ezüstérmes együttesnek. 1982-ben nagyon mérsékelten szerepeltem, a csapatversenyen le is cseréltek. Az idén a jugoszláviai VB-n végre minden összejött. Eddig a hazai tekepályákon nem sok babér termett. 1980- ban párosban Tompánéval nyertünk egy országos bajnokságot, de ennél több nem sikerült. Eddigi legjobb eredményemet egy csapatbajnoki találkozón értem el, 482 fát ütöttem. Ezt a teljesítményt a nagy versenyeken csak megközelíteni tudtam, de a 467-es VB csúcsom is jónak mondható. Büszke vagyok rá, hogy ezt még a férfiak sem nagyon tudják. Kicsúszott eredmény a ljubljanai két arany? — Őszintén szólva nem számítottam rá. Nagyon keményen készültünk, s igen jól összekovácsolódott a Hői gárda. A VB-n a csapatverseny után már feldobott hangulatban versenyeztem, s a közönség nagy része minket biztatott. Most még nehéz megválaszolni, hogy két év múlva bizonyítani tudom-e az érmek jogosságát. — Az idén megszerzett cím kötelez, de olyan sűrű a mezőny, hogy már az első húszba kerüléshez is nagyon jó átlagteljesítmény szükséges. Ha egyáltalán ott leszek a következő VB-n, mindent megteszek, hogy újra dobogóra állhassak. Az idén megkaptam a nemzetközi minősítést, több időm jut a gyakorlásra. Most még a lendület visz, hiszen Lljubljana után itthon megnyertem a tizenkettek bajnokságát, több versenyen az élen végeztem. Eddig hetente háromszor volt pályaedzés, egyszer erőnléti, ezt az adagot a jövőben növelni kell. Mi lehet egy világbajnok tekéző álma? — Az idén nagy elismerésben részesültünk. Társaimmal együtt szeretném, ha a népszerűség nem csak fellángolás lenne, s ez sokat segítene a sportág elterjedésében is. Sok országban több ezres közönség előtt rendeznek versenyeket, jó lenne egyszer a Budapest Sport- csarnokban is világbajnokságon részt venni. Ami személy szerint engem illet: még hosszú évekig akarom hallani a tekebábuk semmi mással össze nem téveszthető zaját. Itthon és külföldön is jó példák mutatják, hogy szerencsés esetben még 50 év felett is lehet versenyezni. Családja, környezete megszokta már a sikerembert? — A férjem is tekéző, OB II-es csapatban. Ez persze nem okoz feszültséget, egyebek mellett azért sem, mert otthonunkat nem keverjük össze a tekecsarnokkal, családi körben kevés szó esik a játékról. Jóleső érzés volt, hogy a kollégák — a Dél-alföldi Gázszolgáltató Vállalatnál vagyok adminisztrátor — milyen nagy szeretettel fogadtak. Nem szeretnék nekik sem csalódást okozni, s az év legjobb sportolónője címre szeretnék a jövőben is rászolgálni. Mesterhármas a „király” ellen Gáspár Tamás: „Azt hiszem, Balbosin háromszori legyőzése döntött a javamra Gáspár Tamást már a hetvenes évek második felében óriási ígéretként tartották számon. A két junior EB- aranyával korán felkeltette Hegedűs Csaba szövetségi kapitány figyelmét is Már az 1979-es bukaresti EB-n — ez volt Hegedűs bemutatkozó világversenye szakvezetőként — helyet kapott az akkor 19 éves, 100 kg-os sportoló a felnőttegyüttesben, de az igazi sikerek elmaradtak. 1984-ben azután igazán kijött a lépés. Sorjában nyerte külföldön a nagy nemzetközi viadalokat, a Matura-emlék- versenyt. A márciusi felszabadulási emlékversenyen re- vánsot vett minden idők legtöbb aranyérmet gyűjtött szovjet birkózóján, Nyikolaj Balbosinon. Ezt a bravúrt még kétszer végrehajtotta: a jönköpingi EB-n és a júniusi „A” kategóriás nemzetközi viadalon, a Budapest Sport- csarnokban. Meglepte, hogy „az év sportolója” lett? — Tudtam, hogy az öttusázó Fábián Lászlóval késJuhász László (Kiskunfélegyháza) Aranylovasok A hazai lovassport kétségtelenül legsikeresebb szakága a fogathajtás. A négyesfogatok eddig megrendezett hét világbajnokságán 8 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek a magyar versenyzők, s ezzel toronymagasan vezetik az összesített éremtáblát. Az idei VB-n a csapatverseny aranya mellett az egyéniben az első öt helyen magyar hajtó végzett. A szilvásváradi világbajnokságtól — ahol az együttest Bárdos György (35 éves), Fülöp Sándor (42) és Juhász László (34) alkotta — mindenki a világelsőség visszaszerzését várta. — Valóban ez volt a célunk — emlékezett vissza Borontai István, a fogathajtó szakbizottság elnöke. — Az 1980. évi windsori VB-n Bárdos még aranyérmes volt, a csapatversenyt azonban már az angolok nyerték. A hollandiai Apeldoorn 1982-ben viszont már a hazaiak kettős sikerét hozta. Az akkori győztes, Tjeerd Velstra két éven át verhetetlennek bizonyult, így felkészülésünk egy „sarkalatos pontja” az ő gyengéinek kiismerése volt. A teljes magyar négyesfogathajtó keretnek ezért biztosítottuk a nemzetközi szereplés lehetőségét, s végül a legjobb formában levő három hajtónak szavaztunk bizalmat. A csapat legnevesebb tagja a két egyéni VB-arany- nyal rendelkező Bárdos György. A szilvásváradi hajtó az esztendő első felében sok gonddal küszködött: lóelhullás, betegség gátolta munkájában, s talán ez a magyarázata annak, hogy a hazai rangsorban 1984-ben csak a 3. helyen végzett. A VB-n a bemutatásban a negyedik, díjhajtásban és ma- ratonhajtásban az első helyen végzett. A zárószámban, az akadályhajtásban kétszer is hibázott, s végül az egyéni versenyben második lett. Fülöp Sándor az 1974. évi frauenfeldi világbajnokságon nyerte az egyéni versenyt. Az országos rangsorban ötöhegyre menő csata lesz a címért — mondta az 1985. július 19-én 24. életévébe lépő birkózó. — Azt hiszem, Balbosin háromszori legyőzése döntött a javamra. • Eddig egy-egy EB- és VB- ezüstöt szerzett a jönköpingi Európa-bajnoki aranyérem mellett. 1984 volt a „csúcséve”? — Érzésem szerint még messze vagyok a csúcstól. Eddigi pályafutásom két, jól elkülöníthető szakaszra osztható. Amikor bekerültem a felnőttválogatottba, évekig megéltem abból, hogy kikiáltottak tehetségnek. De rá kellett jönnöm, hogy a felgyorsult birkózásban már nem elég ennyi. Váltani kellett. Addig jórészt az ellenfél akcióinak kontrázásából értem el pontjaimat. Egy idő után módszeresen erősítetBárdos György (Szilvásvárad) dik kecskeméti versenyző májusban a windsori viadalon negyedik lett, s nagy tapasztalata mellett nyilván ez is közrejátszott abban, hogy a VB-csapat tagja lehetett. Szilvásváradon, két nap után, a nyolcadik helyen állva a maratonhajtásban szerencsétlenül felborult fogatával, s ez elütötte a jobb szereplés lehetőségétől. Az esztendő kiemelkedően legeredményesebb hajtója a 'kiskunfélegyházi Juhász László. Két évvel ezelőtt Apeldoornban újoncként már bronzérmet szerzett, s idén sikert sikerre halmozott. Vezeti a hazai ranglistát, az országos bajnokságon is első lett, s az aacheni kétnapos versenyen is mindenkit maga mögé utasított. Szilvásváradon két nap után még csak a hatodik helyen állt, de a hátralevő számokban mgr*el- lenállhatatlannak bizonyult. A maratonhajtást Bárdossal A Magyar Televízió sportosztálya az OTSH-val egyetértésben az idén is — immár huszonnegyedszer — megrendezte az „Év Ifjúsági Sportolója” címért 'kiírt versenyét. A fiúk között Szanyi Andor súlyemelő (Olefin SC, edző: Zöldi Mihály), ifjúsági világbajnok, felnőtt országos bajnok és felnőtt országos csúcstartó lett az első. 2. Szabó József úszó (Bp. Honvéd, edző: Széchy Tamás) — ifjúsági Eúrópa-baj- nok, ifjúsági Európa-csúcs- tartó, ifjúsági EB-n 5. helyezett. 3. Komáromi Tibor birkózó (FTC, edző: Szőnyi János) — junior Európa-baj- nok, felnőtt „A” kategóriás versenyen harmadik, felnőtt országos bajnok, és Havas Endre atléta (Kecskeméti SC, edző: Krasz- nai Ti vadamé) — 'kétszeres IBV-győztes, egyszer ezüstérmes, felnőtt „A” kategóriás versenyen 5. helyezett. A lányok között az „Év Iftem, stílust változtattam. Nagyon figyelek a pörgetésekre, és állásból is nekem kell elsőként dobnom, nem szabad várni a rivális hibáira. Ügy hírlik: Balbosin a Gáspártól elszenvedett három vereség után visszavonult. Véleménye szerint, ki lesz az utóda? — Számos nagy egyéniséget tartok számon a Szovjetunióban, így mindig nehéz ellenfél érkezik, akárki is legyen. 1985-ben Lipcsében EB következik. — Nemcsak az EB-ismétlés a cél, nyerni akarok a Kol- botnban sorra kerülő világ- bajnokságon is. 1981-ben —■ az a VB is Norvégiában volt — eljutottam a döntőig, de a szovjet Szaladze nagyon hamar betusolt. Fülöp Sándor (Kecskemét) Fotó: Fábián István holtversenyben megnyerte, s miután az akadályhajtást hibátlanul teljesítette, őt avatták világbajnoknak. Az egész idényben mutatott kiemelkedő szereplésével 1984 legjobb lovasa, s az év sportoló választáson a 3. helyet is kiérdemelte. A fogathajtócsapat sikerét — az „év sportolói” szavazáson — dr. Hecker Valter, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára így értékelte: — Megérdemelten kapták hajtóink a lovassportban egyedülálló kitüntető címet. Az elismerés természetesen nemcsak a három versenyzőt, hanem a tenyésztőket, szakvezetőket, az egész fogathajtó szakágat is megilleti. Örülök, hogy a sportújságírók is elismerik a nagyszerű teljesítményt, s 1986- ban, a következő világbajnokságon szeretnénk idei eredményeinknek megfelelően szerepelni. júsági Sportolója” címet Mádl Ildikó sakkozó (Honvéd Mereszjev SE, edző: Horváth Imre) nyerte el, aki serdülő világbajnok, ifjúsági Európa-bajnok. 2. Ormos Edit úszó (Vasas, edző: Lőrincz Lászlóné) — felnőtt „A” kategóriás versenyen 3., 4. és háromszor 5. helyezett, négyszeres országos csúcstartó. 3. Bátorfi Csilla asztaliteniszező (BSE, edző: Gárdos Péter) — csapatban ifjúsági Európa-bajnok, egyéniben bronzérmes. Mivel az év ifjúsági spor-, tolóinak versenyében a csapatokat hivatalosan nem értékelik, az ifjúsági Európa- bajnokságot nyert labdarúgó-válogatottnak és az IBV- győztes fiú kosárlabdaegyüttesnek a Magyar Televízió sportosztálya különdí- jat ad. „Az Év Ifjúsági Sportolóinak” a díjakat az „Év Felnőtt Sportolóival” együtt január 13-án, vasárnap, televíziós műsor keretében adják át. Hz ifjúságiaknál Szanyi Undor és Mádl Ildiké az élen Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet- BÉKÉS MEGYEI tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés INDEX: 25054 Kéziratokat, képeket p. megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Telelőit ■ fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 nem őrzilnk meg és nem küldünk vissza.