Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
NÉPÚJSÁG 1984. december 24., hétfő o Kőhidai karácsony Bajcsy-Zsilinszky Endre őrei között (Révai Kálmán rajza) A sopronkőhidai fegyház hétköznapjairól többen is tudósítanak. Almásy Pált és Révay Kálmánt, a Felszabadító Bizottság katonai vezetőinek perében ítélték halálra, majd kegyelemből 15 évet kaptak. Ott benn mindketten írnokoskodtak. Közben Almásy naplót vezetett, amely az idei karácsonyra fog megjelenni a Magvető Kiadónál; Sopronkőhidai napló 1944—45 címmel. Várhatóan nagy könyvsiker lesz. Révay’ Kálmán pedig rajzok sokaságában örökítette mega „benti élet” sok-sok mozzanatát. A vészterhes napokról tanúskodik Novák Károly memoárja (Találkozásom a történelemmel), és a derűs lelkű Markos György a Vándorló fegyház c. könyvében. Tőlük tudjuk, hogy 1944. december közepétől itt működött a Budapestről áttelepült hadbíróság, a Vezérkari Főnök III. sz. törvényszéke, amely a kimondhatatlan nevű „A nemzet totális mozgósításával és harcba állításával megbízott m. kir. tárca- nélküli miniszter mellé beosztott tábornok, mint illetékes parancsnok bírósága” néven is folytatta tevékenységét. De az emberek máig is csak úgy nevezik, hogy a Dominics-féle vérbíróság, ö volt ugyanis a perek többségének tárgyalásivezetője. ök ítélkeztek, a Margit körúti fegyházból átszállított rabok, más politikai foglyok, antifasiszták, partizánok felett is. Kőhidát jellemezve Markos ezt írta némi iróniával: „Itt rend volt és tisztaság. A szabályzatot pontosan betartották.” Tegyük még hozzá, hogy ahol időről időre munkát kapott a hóhér is. Mosit csak maradjunk karácsony körül. December 21-én kivégezték a kommunista Deutsch József grafikust, aki művészi tehetségét hamis okmányok készítésére használta fel. Beteg, nyomorék ember volt, két mankóval járt, aligha lehetett veszélyes a nácikra. Azért írom így, mert a börtönt válogatott SS-pribékek is őrizték. A legértékesebb rab Baj- csy-Zsilinszky Endre volt, akit több más fogollyal együtt — köztük volt Almásy és Révay is — 1944. december 12-én, késő estére szállítottak át Sopronkőhidára. A Margit-körúton Kelemen Kornél ügyvédnek még sikerült elodázni Zsilinszky ítéletét azzal, hogy a képviselőt védi a mentelmi jog. Sopronban azonban iratok nélkül is, minden formai követelmény mellőzésével kiadták őt hóhérainak. Tudta, hogy mi vár rá. Erős lélekkel, sorsával megbékélve készült a még hátralevő nehéz órákra. A már- tíromságot tudatosan vállalta, abban a hitben, hogy halálával a népnek, az országnak tesz szolgálatot. „Példát akarok adni nemzetemnek” — mondta ezekben a napokban. Egy nyilasellenes hadbíró már korábban megmondta neki, hogy kivégzik, a tárgyalás már csak üres komédia lesz. Hiszen még nincs is ítélet, de máris kitűzték az akasztás napját. Valamennyi feljegyzés, arról tudósít, hogy e hitben rendezte dolgait, s készült fel a várható megpróbáltatásra. Még a jókedvből is tellett, hiszen a rabtárs által felajánlott meleg ruhát így utasította vissza: „Hát nem mindegy, hogy az ember náthás-e, vagy sem, amikor akasztják”. December 23-a szombati napra esett. Almásy feljegyzi naplójába: „Bandi bácsi pőre”. Másodszor állt most hadbíróság elé. De ami ott volt, az nem más, mint a törvény megcsúfolása. Nem engedték oda utazni ügyvédjét, Kelemen Kornélt, elutasították a bizonyítási eljárás kiegészítését, a fellebbezés lehetőségét. Tanúkat sem hallgattak ki. Az utolsó szó jogán csak perceket beszélhetett. Dominicsnak még így is szemébe vágta, hogy a „Németországgal való együttműködés hazánk katasztrófáját okozza ... Magyarország csak úgy menekülhet meg, ha azonnal kilép a háborúból, és a szövetségesek oldalára áll”. Elismerte, hogy részt vett az ellenállási mozgalomban, de magát nem tartotta bűnösnek. A tárgyalást vezető Dominies a hadbíróság tanácskozásán kijelentette: „Kész ítélettel jöttem! Bajcsy-Zsi- linszky Endrét halálra kell ítélni”. A bíróság tagjait meg is fenyegette, hogy aki nem ért vele egyet, azt bűnpártolás címén felelősségre vonják. Érsek Albert alezredes volt a bíróság elnöke. Az ítéletet aláírta, bár később úgy nyilatkozott, hogy ő ezt közönséges gyilkosságnak tartotta. Később Tasnádi Nagy András, a parlament elnöke is kénytelen volt elismerni, hogy „Zsilinszkyt törvénytelenül végezték ki”. Nem volt mód a fellebbezésre,sem. Hiába kérte az egyik ügyvéd, hogy tegyék félre az ítéletet az ünnepek utánra, Dominies nyomban Kőszegre sietett, hogy megszerezze a vezérkar jóváhagyását. Tekintettel az ünnepekre, még az ügyész is halasztást javasolt. „Értsék meg, végezni akarok. Nyugodt karácsonyi ünnepeket szeretnék” — felelte. Pedáns egy gyilkos volt; nem szerette a' restanciát. A Felszabadító Bizottság elnökének utolsó óráiról a fegyház lelkésze, Bárdosi Jenő tudósít. 24-én reggel ő kereste fel cellájában Bajcsy- Zsilinszkyt, aki éppén levelet írt. Közben Dominies hivatta, s közölte, hogy nincsi kegyelem. Mire visszatért zárkájába, azt már siralomházzá alakították át. Az asztalkán feszület, mellette két gertya. Zsilinszky a lelkésznek Tarpáról beszélt, hogy annak temetőjében szeretne nyugodni. Kívülről fegyverdörrenések hangzottak be. ' Ekkor végezték ki a kommunista ifjúsági mozgalom három kiemelkedő személyiségét. Pesti Barnabás, Pataki István és Kreutz Róbert életét oltották ki a golyók. Mindhárman részt vettek a fegyveres ellenállásban. Röplapokat szórtak, akciókat szerveztek, kapcsolatot teremtettek antifasiszta csoportokkal. Pataki kis húgának írta búcsúlevelét: „Volt egy bátyád, aki meghalt egy eszméért, mert érdemes volt érte meghalni”. Az ítélethirdetés utáni két óra gyorsan eltelt. Jött az őr és szólította: „Képviselő úr, legyen szíves jönni!” Drámai percek voltak. A zárkát őrző katona kezet csókolt neki. Személyében egy nép búcsúzott el nagyszerű fiától. Dominies az egzekucióhoz nem kapott hóhért. A felhívásra három fegyőr jelentkezett, hogy végezzenek a hazaárulóval, aki felrobbantotta a Margit-hidat. Mert ezt hazudták nekik. Italt, és fejenként 25 pengőt kaptak. Bajcsy-Zsilinszky utolsó szavai ezek voltak: „A történelem engem fog igazolni. Én jó ügyért halok meg!” Aztán elvégeztetett. Mint a 49- es tábornokok, ő is bitófán fejezte be életét. És még mennyien jöttek utána. Fisch Emil mérnök; Topa János technikusi; herceg Odeschal- chi Miklós, a pilóta; a győriek: Németh László János és Stecezr Lajos: Kádár Klein Elek; vagy a hite miatt felakasztott Dely József. És még hosszú lenne a sor. Az egyik rabtárs írja, hogy Bajcsy-Zsilinszky cellája, a 252-es zárka ezután már nem kapott új lakót. A nagy mártír tiszteletet parancsolt még halála után is. Haló porait a felszabadult magyar nép 1945 tavaszán exhumáltatta, és Budapestre szállíttatta. Az Országház kupolacsarnokában ravatalozták fel, majd kívánsága szerint Esze Tamás földjén helyezték nyugovóra. A nagy kuruc hazatalált övéihez; a néphez, amelyet annyira szeretett. Gazsi József 0 megye első képviselője Az egyik az elsők között —: így a pontosabb. Ma már, 40 év távlatából nehéz feladat lenne megállapítani, hogy időben kit választottak meg elsőül az Ideiglenes Nemzet- gyűlés tagjává a megye 46 képviselője közül. A különbség órákban mérhető. De az tény, hogy 4 évtizede Endrőd piacgn — ott, ahol ma a csendőrsortűz áldozatainak emlékműve áll — közfelkiáltással megválasztották azt a három köztiszteletben álló férfit, akikben bizalmuk volt, hogy jól képviselik ügyüket az új, népi nemzetgyűlésben, amely pár nap múlva — 1944. december 21-én — össze is ült. Akik a község bizalmát kapták erre a küldetésre: Majoros János földmunkása szakszervezet, Vaszkó Mihály kisgazda a kisgazdapárt és Cserép Mátyás kubikos, a kommunista párt helyi szervezete részéről volt. Nem is annyira az endrő- dieket képviselték ők — hiszen nem helyi ügyek tárgyalására kellett Debrecenbe utazniuk — mint inkább azt az új szellemet, amely a felszabadult országrészt jellemezte. Közülük már csak Cserép Mátyás él, mint ahogy nagyon kevesen vannak közöttünk az egykor volt többi képviselők közül is. Mennyire volt demokratikus ez a választás, amely az Ideiglenes Nemzetgyűlést eredményezte? Pár nap alatt kellett a Magyar Függetlenségi Front által szervezett változásokat lebonyolítani. Sem a kül-, sem a belpolitikai körülmények nem tették lehetővé, hogy szavazócédulákat készítsenek — papír se igen volt erre —, hogy korteshad- jáíatokat folytassanak a'jelöltek — a pártok is alig álltak még talpra,'közlekedőeszköz se igen volt —, az idő pedig sürgetett. Mindehhez járult a még hazánk földjén dübörgő fegyverek zaja, amely az emberek egy részében a félsz táplálója volt. Mások titkon reménykedtek, hogy hátha... A nép azonban eltökélt volt, hogy a kezébe kapott lehetőséget nem szalasztja el, élni fog vele. Nem volt ez tudatos, csak keveseknél. Inkább az mozgatta az embereket, hogy a régi semmiképpen vissza ne jöjjön, mert abból elegük volt. Valami jobbat, emberibbet kell teremteni. A piactérre is első szóra gyűltek össze az endrődiek. A gyűlés szónoka a megye küldötte, Gyöngyössy János (a későbbi külügyminiszter) volt — emlékszik vissza Cserép Mátyás, az általános helyzetről áttérvén a konkrét eseményekre. Ügy emlékszik, hogy a szónok a múlt sötétjéről — ami az endrődiek előtt sem volt ismeretlen — és a jövő lehetőségeiről beszélt. Aztán javasolta, az említett három személyt képviselővé választani a magyar államiságot jelképező, az új rend törvényes alapjait lerakó Ideiglenes Nemzet- gyűlésbe. Mindhármójuk múltja, jelene a piactéren állók előtt nyitott könyv volt. Ismert ott mindenki mindenkit, akárcsak a tenyerét. Megítélhették hát, hogy alkalmasak-e vágyaik szószólói, képviselői lenni. Néhány nap múlva — idézi a múltat Cserép Mátyás — Szegedről jött értünk egy teherautó, amely sorjába felvette a megválasztott képviselőket, s vitte Debrecenbe őket, ahol még aznap összeült a nemzetgyűlés. Ez december 21-én volt. A Magyarország című lap ez évi december 16-i száma így emlékezik erre — egykorú újságcikket idézve — „A város képe ezen a napon szokatlanul ünnepélyes volt. Nemcsak a házakon lengett nemzetiszínű lobogó, hanem a villamosokat is apró magyar zászlókkal díszítették fel, a pályaudvaron, a Bika előtt és az ősi református kollégiumnál Árpád-sisakos, fehér kesztyűs rendőrök teljesítettek szolgálatot. Az oratórium karzatáról nemzetiszínű drapériák és szőnyegek omlottak a földig ... és a szabadságharc történelmi országgyűlésének emlékére Kossuth Lajos helyét hatalmas virágcsokor jelölte meg ...” Igen, így volt — erősíti az egykori képviselő. Étkezésünket a Bikában oldották meg, szállásunk meg a kollégiumban volt. Negyven év nagy idő az ember életében. Sok-sok apró részlet kihull az emlékezet rostáján, de ahogy tovább idézem az egykori tudósítást, látszik rajta, maga előtt látja az akkor történteket, a helyszínt. Hetvenedik évét taposta maga mögé az idén, de nem látszik rajta. Arca barázdált, de nem jobban, mint egy ötvenévesé. Haja még most sem ősz. Termete szálfaegyenes. Szeme élénk érdeklődéssel csillog, minden körülötte zajló eseményre. Sok 40-es ma sem vállalkozna bírókra kelni vele. Tanulni mindig nagyon szerettem — mondja. Házam most sincs, csak könyveim. Amikor a MADISZ annak idején megalakult, adtam nekik vagy fél mázsá- nyit — legyen mit olvasniuk. A mostohám, meg a körülmények hozták úgy, hogy hamar meg kellett ismerkednem az önálló élettel. Korán tenyerembe került a rugós ásó, meg a kubikostalicska. Számolni jól tudtam, nem engedtem meg soha, hogy becsapjanak se engem, se a többieket. Kubikosember sokfelé jár. Ha nyitva a szeme, tanul is, tapasztal is sokat. Az idősebbek is tanítottak. A háborút mégsem tudtam elkerülni. Volt hogy harmincszor is lakást cseréltem Pesten, hogy összezavarjam a katonai nyilvántartót. Végül mégiscsak a sorozóbizottság elé kerültem. Be is hívtak nemsokára katonának. Az utászokhoz kerültem, aztán meg a háborúba. A fronton egyszer egy hidat őriztünk, amikor támadást kaptunk. Megrémült ott mindenki. Futott volna az őrmesterem is, de rápirítottam. Lecövekelt, mire megkérdeztem, hogy robbantsam-e a hidat, vagy szükségünk van még rá. Kapott a szón, hogyhát akkor ő elmegy hátra megkérdezni. Igyekezett is, alig érte a lába a földet. Én éppen ezt akartam, hogy magamra maradjak, és átkerülhessek az oroszokhoz. Így lettem hadifogoly. De nem elég csak ügyeskedni, szerencse is kell hozzá. Két nap múlva „kiszabadítottak” a hadifogságból. Bátor magatartásomért, hogy nem futottam el, még kitüntetést is kaptam. Aztán hazakerültünk. Végül Szentesnél sikerült végleg hátat fordítanom a Horthy-hadse- regnek. Október 10-én este érkeztem haza. Még meg sem melegedtem, amikor megjelent községünkben Vas Zoltán, ösz- szehívott bennünket, munkásmozgalmiakat. Ott engem jelöltek községi párttitkárnak, bár még csak 30 éves voltam. Nyakamba szakadt a község gondja, de segítettek az elvtársak. Nem is boldogultam volna magam, hiszen társak nélkül nem sokat ér az ember. Színesen, ízesen, mintha csak tegnap történt volna, meséli sorjában az eseményeket. Behallik már a delet kongató toronyóra ütése, de emlékezését ez sem vágja ketté. Látszik rajta, szívesen szól ezekről a hősi időkről. De tévedne, aki azt hinné, hogy nem a mában él. Hivatalosan ugyan ma már nem képviselő, de valójában most is az: minden szavával a szocialista jelent és a jövőt képviseli. Enyedi G. Sándor Gyomaendrőd első és jelenlegi képviselője: Cserép Mátyás és Varga Zsigmond A sopronkőhidai fegyház belső folyosója (Révai Kálmán rajza)
