Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
1984, december 24,, hétfő NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Császárom, legyen a vendégünk! Marcus Aureliusszal Szúdy Géza írószobájában Békés, Fáy utca 7. Első emelet. Szúdy Géza otthonának kisebbik szobájában az íróasztala, egy kényelmes szék, heverő, és csak a meny- nyezet látszik, a többi könyv. Érkezés után a télről, a hidegről beszélgetünk, hogy menyire más a nyár, a mediterrán napfény, a kék vizű tenger; villan a vaku is párszor, aztán gondolunk egy nagyot és merészet: meghívjuk vendégségbe Marcus Aureliust, a filozófus római katonacsászárt, akinek uralkodását az újkorban „a legkiválóbb ember uralmának" tekintették, és aki tizennyolc évszázada a kvádok ellen harcoltában a Garam mentén írta híres Elmélkedéseinek egy részét. A Garam mentén, valahol Szúdy Géza sok idő utáni szülőföldjén. Egy darabig Ipolyság a téma, a kacskaringós Ipoly, az emlékeket és szerelmeket őrző ligetek, füzesek, fák. egy volt világ, amely ugyanúgy nincs már, mint nincsenek a kvádok, az ókori Róma. és nincsen Marcus Aurelius sem: még akkor sem. ha most mégis a vendégünk. Elmélkedések. A sztoikus (a megpróbáltatásokat keményen és nyugodtan elviselő) -bölcs feljegyzései. Az életről. Az elmúlásról. És mindenről, ami a kettő között lehetséges. „Egy új olvasónak minden költő új”, mondom Szúdy- nak, és Géza elérti a dolgot, úgy teszünk, mintha mi is most ismerkednénk. Mesél még Ipolyságról, a gimnáziumról, a pesti egyetemről, ahol filozófiát, lélektant és művészettörténetet tanult, és doktorált is ezekből, később a tanári diplomáról, és az irodalomról. ..Művészlégkörben nőttem fel. a bátyám. Nándor neves expresz- szionista festő volt, barátja, a losonci Szabó Gyula sem különben, nézd. ezek a metszetek mind az ő művei. Az irodalom? Először a Kelet Népében jelentem meg. aztán a pécsi Sorsunkban, a Vásárhelyi Szóban, az Alföldben. ötvennyolcban lettem Békésen tanár, majd igazgató. Talán tíz évig nem publikáltam (ez külön történet), aztán jött a Köröstáj, az Űj Aurora, és egy kis versesfüzet. az Ad astra . . .” „Nem tartanak túlontúl lelkesedő költőnek”. Ez a mondat most nem úgy hangzik el. mintha Szúdy hátrányára szólna. Sőt. Előnyére. Mert nyilvánvalóvá teszi, hogy: töprengő ember. Van egy dossziéja, abban őrzi a „jegyzeteit”. Pár mondatos telitalálatok ezek. Például itt van az, hogy „Verset írni”. Olvasom. „Ó, ha a rossz közérzet mindig levezethető volna egy jó versben! Mily ritkán volnék rosszkedvű, s mily sok volna a jó versem! Csak hát a rossz kedv és a rossz vers is összefér, s még inkább a rossz kedv és a verstelenség.” És így tovább, befejezésül: „Verset írni még kínlódva is gyönyörűség”. Maradunk ebben. Nándor bátyjának festményeit nézegetjük, színes reprodukciókon. Látszólag szörnyű világ, aztán kitisztul minden. „Az ember ambivalens lény. Két ellentétes érzelem küzd benne. A jó és a gonosz. Győznie mindig a jónak kelMarcus Aurelius, uralkodott 161—180-ig lene. De gyöz-e mindig? És ha egyszer nem a jó győz?” A képek válaszolnak. Atomhalál utáni világ. Lehet, hogy a vendégünk türelmetlen. Minek hívtuk? Mit akarunk vele, tőle? Kérdéseket? Válaszokat? Belelapozunk az Elmélkedésekbe. „Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja, mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ö tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ". Mennyire tudjuk, mi a világ? A költő — te — mennyire tudod? — Az ember meg akarja ismerni a világot. Mindenáron. Közben a világ tele van ellentmondásokkal, ezek konfliktusokat szülnek. Az emberben farkasszemet néz a jó és a rossz, s miközben azt keresi, mire született (ahogy M. A. írja) keserves utakat jár be. Persze, embere válogatja. Aki túl sokat lát a világból, annak nehezebb. Abban több a kételkedés, hogy a jó és a rossz ... hogy melyik győzhet? A bonyolultabb, érzékenyebb embernek még nehezebb. Ki vagyok én? Fiatalon tudtam, hogy közöm van a művészetekhez. Festettem, írtam. Aztán csak írtam. De azt is tudtam: megélni ebből nem lehet. Tehát vállaltam a tanári pályát. Viszont ez is egész embert kíván. Kiderült: nem tudok annyi időt fordítani az írásra, hogy igazán kifuthassam a formámat... Ez sok szomorúságot, és vergődést hozott. Fél kézzel nem lehet tanárkodni. írni sem. Erről ennyit mondhatok. Nincs végső megoldás. Az ember, a homo sapiens — mire született? — A farkasszemharcra. A jó és a rossz harcára. Kicsiben, nagyban. Hiába próbál a jó mellett lehorgonyozni, nem mindig sikerül. Ezt most őszintén így érzed. mondod? — Őszinteség? Az embertől a világ őszinteséget kíván. Illetve • sokszor mondjuk így. De képzeld csak el. mi lenne, mekkora botrány, ha gátlástalanul megnyilatkoznánk? Olyan az őszinteség, mint a háromkeresztes méreg. Csínján kell vele bánni. Nézd, mióta eszmélek, vészes kíváncsiság van bennem a veszedelmekre. A tűzvészekre. a katasztrófákra. Elrémítenek és vonzanak egyszerre. Most kérdezhetnéd: miért? A válaszom: mert ember vagyok. Ez a borzongató vonzás sietteti a háborúkat, amelyek (sokszor, emlékezz csak a történelemre!) Nagy Kalandként kezdődnek ... Félek a veszedelmektől. A verseimben is megírom ezt. „Az embernek cirkusz kell / Borzongató látványosság / Dübörgő világ végi moraj”. Aztán itt az élet.' Az életünk. Lassan elveszítjük jó embereinket, újakat szerezni nagyon nehéz, talán lehetetlen. Hol vannak ezek a jó embereink már? Olvasd, kérlek, itt egy karácsonyi versem. „Ajándékaik darabokra hulltak / Szétszórta őket valami / Hangtalan robbanás ...” Hát erről enyit. M. A. megint. És újra csak mi és a világ. „Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál élni. A kikerülhetetlen ott lebeg fejed fölött. Míg élsz, míg módodban áll, légy jó emberré." Szerinted, mit mond ezzel M. A.? — Először is: esztelen igény a tízezer év, meg kevés is. Az ember halhatatlan szeretne lenni! Sajnos, ezt a vágyat le kell építeni magunkban, és közelíteni a realitásokhoz. Ahogy az évtizedek múlnak, és az ember kezdi érezni az élet lejtőjét. Negyven után már ellenséges terepen járunk, nem tudni, mikor és honnan ér találat. Negyven után már szűkül a völgy, a halál előőrsei egész közelről figyelnek bennünket, és egyre több vakmerőség kell az út folytatásához, egyre több bátorság az élethez. Légy jó emberré? Igen! Légy azzá! Végezd el a napi kötelezettségeidet legjobb tudásod szerint; alakíts ki az emberekhez való, viszonyodban olyan magatartást, mely közelít az őszinteséghez, az igazsághoz de a legkevesebb fájdalmat okozza.- Igyekezz örömöt csiholni még a kőből is, amit rád hajítanak. Mert az életet én minden fájdalmával együtt vállalom, úgy szeretem, amilyen. Megéltem ember-voltunk minden örömét, szépségét, nyomorúságát. És az öröm egyik netovábbja a vers, amikor úgy érzem, abban a pillanatban mindent megvalósíthatok, és örömöt tehetek egy nagy, közös asztalra. M. A.: „Valami közérdekűt tettem? Hiszen akkor nekem is hasznom van belőle! Tartsd ezt az elvet mindig kéznél, s ne téveszd soha szem elől!" Az író, a költő, hogyan tesz (tehet) közérdekűt? — Ügy, ha a legjobb értelemben a humánum propagandistája lesz. Ha eszméltet, ha figyelmeztet az emberség lehetőségeire. Hogy a világ (az emberek tükre) a jó oldalra billenjen. Mert ha nem, elkövetkezhet a végveszedelem ... Te is tudod, hogy száz-kétszáz éve, vagy még régebben nehéz fizikai munkába került a háború, az egymás leölése. Most előre bekódolt programok várnak arra, hogy elinduljon egy megállíthatatlan folyamat. Nincs részleges atomháború! Lehet, hogy fennmaradna utána (szigetenként) az orvostudomány, a művészet, de csak tehetetlenül szemlélhetnék az emberi szenvedés iszonyatait. Ezért kell nekem, a költőnek, közérdekűt tennem. A közért tennem. Még ha néha kő is repül felém, és én, a naiv, örömöt csiholnék abból is ... Pihenünk. Az előbbi kérdés kimerítő volt. Egy kávé, amely illatos. Meghitt. Meghitt benne a két szem cukor, a fényes kanál. És a csészék halk csengettyűzése. „írni úgy, ahogyan él az ember: mindenre (elkészülve és meg nem hátrálva semmitől.. Szúdy Géza: Karácsonyok Emlékezem régi karácsonyokra Kandallómeleg fényességüket Felitta az idő Ajándékaik darabokra hulltak Szétszórta őket valami Hangtalan robbanás és Szét az embereket is Akik a fényes fákat Körülállták miközben a Szeretet angyalszárnya Szétlebegett a szobában Anyám apám és testvéreim Hol angyalkodtok most a Roppant világtér Mely részében honos Hol tékozolja s kire szivetek Az emberség Halhatatlan Indulatát Amely nélkül ím Növekvő télben vacogok S hasztalan várok már Gyermeki boldog Karácsonyokra M. A. sem terel minket másfelé. „Mi a boldogság? Jó szellem, vagy jó vezérlő értelem." Megkérdezem tőled: boldogság-e a szeretet? Ha aiiam, ha kapom. Ha adhatom, ha kaphatom? — Már Platon hitte, hogy „égi szeretet, szerelem”. Valójában mi is ez? Szépség, jóság, igazság. Ezek felé mozgatni a világrendet. Amíg az emberi életben érezzük a szeretetet, amíg bennünk van, amíg körülöttünk: minden jó. A bajok akkor kezdődnek, amikor nem érezzük ezt. Szeretni valahol egyenlő azzal, hogy az ideálok (a tökéletesség mintaképe) felé vezetni az ' embert. önmagunkat is. Aki szeret, nem vonulhat visz- sza, nem lehet közömbös, a közöny a szeretet halála. És ebben, a szeretet megvalósítására való állandó tettre- készségben van a boldogság. Nélküle az élet csak vegetálás. Tulajdonképpen: szeretetben élni, ez az ember igazi közege. Ez a fészekmeleg, az anyaöl, a magzatvíz melege. Ezek után sír az ember vissza, ezt a közeget szeretné megközelíteni, elérni. Ide vezetni a környezetét, az embereket, akiket szeret. Most másfelé tekintünk. M. A. velünk. Es int, figyelmeztet: „Vigyázz, el ne császá- rosodj, fel ne vedd szokásaikat, mert ez könnyen megesik”. Ma is „elcsászárosod- hat” az ember? — Mindenki. Marcus Au- reliusnak ez különlegesen nagy veszedelem volt. Hiszen császár volt! Mégse akart „elcsászárosodni”. Pedig a csábítás — az ember számára — rettenetes szirénhang. És hányán elcsábul- nak!? Elképesztő, mi minden lehet a kiskirályok szférájában, mennyi visszaélés, mennyi rosszindulat, gőg, gonoszság, lenézés. Életünk nagy veszedelme ez. Ha pedig azt is tudjuk, hogy az ember morálban közel sem fejlődött annyit, mint a pusztítás technikájában: a veszedelem egészen nyilvánvaló. Ha csak olyanok lehetnénk, mint M. A. volt, a XXI. század emberétől sem kellene sokkal többet kívánni. Folytathatta volna az előbb is azzal, ami itt következik: „Ne légy zsarnoka vagy szolgája senkinek". Erről mit tudsz mondani? — M. A. legforradalmibb gondolatának tartom! ízleld csak újra: „ne légy zsarnoka vagy szolgája senkinek”. Hivatkozzak a történelemre, megint? A tömegnek, a népnek a szolgaság adatott évezredeken át. M. A. azt mondja: ne légy szolga. De zsarnok se légy, ember! önvizsgálatra késztető szavak. Milyen remények kísérik? Reménye annak, hogy az ember jobbik énje lép előtérbe, hogy erősödik benne az örömszerzés készsége, a mások szeretetének a reménye ... Ezt kiterjeszteni egy országra, a világra! Ha eszünkbe jutna a karácsonyi asztal mellett ülve, hogy éppen most, Afrikában, százezrek éheznek. Szörnyűség! Mit lehetne, mit kellene tenni? Hogyan lehetne segíteni? Az alamizsnaosztás nem perspektíva. Az emberi létezés értelmét szóba hozni, annál inkább. — Van még valami közlendője M. A.-nak? — Egyetlen. íme: „önmagadba mindig visszavonulhatsz”. Ezt ugyan vigasznak mondanám inkább. bölcs szavaknak. Habár: kellenek ezek a visszavonulások. Te hogyan „vonulsz vissza”? Ez defenzíva, vagy csak rhegpihenés, . erőgyűjtés, némi nyugalom? — Ez is, az is. Sokféle visz- szavonulás van. Lehet olyan, hogy bemegyek a szobámba, a meghitt tárgyaim, képeim közé. Itt erőt tudok gyűjteni arra, amit sokszor nagyon nehéz folytatni. Mert, ugye, „negyven után már szűkül a völgy, és egyre több vakmerőség kell az élethez.” De az élet kiköveteli a maga jogait. A folytatást. Azt, hogy tisztázzam gondolataimat, és újra odaálljak a másokért való küzdelembe. A szerete- tért, az örömért, a boldogságért. Hogy „el ne császá- rosodjunk”, hogy ne legyenek zsarnokok és szolgák. Hogy írhassak. De úgy, ahogyan él az ember: mindenre felkészülve, és meg nem hátrálva semmitől; éde- ni zenét árasztva, de hallatva a pokol zakatolását is. írni csak úgy lehet, ahogyan él az ember: mindennap egy percig a halálra gondolva. Még akkor is, úgy is, amikor arról beszélsz, hogy szépség, jóság, igazság. Szeretet. És ami nemsokára elérkezik: karácsony. Mert mi a karácsony, és utána az újév? Az önvizsgálat napjai. Ha tudod magadról: közelítem a helyem a világban. Vagy távolodom attól. Ha tudom, mit kell tennem jövőre, és azután, az életem két pontja között. Békés, Fáy utca 7. Első emelet. Szúdy Géza otthonának kisebbik szobájában az íróasztala, egy kényelmes szék, heverő, és csak a mennyezet látszik, a többi könyv.. Sass Ervin S % I
