Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
1984, december 24., hétfő NÉPÚJSÁG 1 beszámolt taggyűlések mérlege A párbeszéd a politika megvalósításának fontos eszköze Két héttel a. pártalapszervezetek ötéves munkát értékelő taggyűlései után, már világosan körvonalazódtak a legfontosabb és általánosítható tapasztalatok. A taggyűlések politikai hatásának leméréséhez azonban még hosszabb időre van szükség, mint ahogy hosszabb folyamat a tapasztalatok gyakorlati hasznosítása is. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy a párt Békés megyei bizottságának kongresszusi felkészülési tervében megfogalmazottak időarányosan megvalósultak. Az erről készített összefoglaló jelentés megállapítja, hogy miközben a pártszervezetek továbbra is a XII. kongresz- szus határozatainak végrehajtásán dolgoztak, erősödött a párt vezető szerepe, nőtt tömegkapcsolata, tovább szélesedett a pártdemokrácia, hatékonyabbá vált a pártellenőrzés, javult az alapszervezeti pártmunka, fokozódott a párttagok aktivitása. Mindez persze nemcsak a kongresszusi előkészületek időszakára, hanem az egész beszámolási időszakra jellemző. A párttagokkal folytatott elbeszélgetések, majd a beszámoló taggyűlések az alapszervezeti munkát állították a figyelem középpontjába. Az alapszervezetek többségében kézzel fogható formában, konkrétan esett szó a párt vezető szerepének növekedéséről, a tömegkapcsolatok erősödéséről, a pártdemokráciáról. A taggyűléseken megfogalmazódott, hogy a kedvező folyamatok ellenére akadnak gondok is. Ez tűnt ki egyébként a kritikus beszámolókból, hozzászólásokból. * * * Az elbeszélgetések során többen szóltak a gyakoribb, nyílt és őszinte eszmecserék szükségességéről. Megállapították, hogy a vezetőség és a párttagok véleménycseréje nem korlátozódhat az év néhány napjára. A párttagság állandó eszmecserét, nyílt vitát feltételez, de a párton- kívüliek széles tömegeivel is csak így erősíthető, mélyíthető el a kapcsolat. Mások a politika elfogadtatásának, megvalósításának eszközeként tartják számon az állandó párbeszédet. Ez azonban már nemcsak a pártdemokrácia erősítését, hanem az egész társadalmi demokratikus fejlesztést feltételezi. Lényegében ez tükröződik sokak véleményéből; a dolgozók a gazdasági és az intézményi vezetőktől is elvárják a párbeszédet. A pártra jellemző demokratizmus előbb-utóbb az egész társadalomra ösztönzően hat. Az utóbbi hetek felfokozott aktivitása minden bizonnyal, mint a demokratizmus egyik megnyilvánulása, nem átmeneti, hanem tartós folyamat marad. Más persze véleményt mondani egy mindenféle gazdasági, politikai szempontból felfelé ívelő időszakban és más akkor, amikor e folyamatokat bonyolultság és kényszerű lépések sokasága tarkítja. A fokozott érzékenység, a felelősségtudat szólaltatja meg az embereket, amikor a helyi pártszervezetektől a pártirányítás, a párt vezető szerepének növelését kérték számon, amikor az alapszervezeti titkárok, pártcsoport- bizalmiak felkészültségének javítását, a pártellenőrzés fokozását, a szervezeti élet erősítését sürgették. A párttagság egy része aggódik a nyugdíjasok és pályakezdők nehezedő életkörülményei miatt, s közvetlen környezetük visszásságait, a víz, az elektromos áram, a gáz dijainak megítélésük szerint indokolatlan különbségeit, a tüzelő- és építőanyag-ellátás zavarait is szóvá tették. A bírálóknak igazuk van, amikor a párt vezető szerepét nemcsak általában vizsgálják, hanem konkrétan is számon kérik, mert a párt vezető szerepének helyes értelmezése sok helyi konfliktus megoldását segítheti. A vezető szerep érvényesítéséhez pedig felkészült, a bizalmat, nem csak a párttagok bizalmát élvező vezetőkre van szükség. * * * Az elbeszélgetések tapasztalatait a beszámoló taggyűlések előtt a vezetőségi üléseken összegezték. Ezekre meghívták a gazdasági vezetőket is, s a jogos észrevételeket szinte minden területen, gyors intézkedés követte. Figyelemre méltó, hogy az alapszervezeti vezetőségek fokozott politikai érzékenységgel reagáltak az elhangzott javaslatokra, sőt az elbeszélgetések során az őszinte, nyílt véleménynyilvánítás ösztönzői voltak. Ez a szemlélet jellemezte a beszámolók elkészítését is. így aztán a beszámolók igen kritikusak, önkritikusak voltak. Ez kedvező jelenség, hiszen az egészséges türelmetlenség még ott is élesztője lehet a munka javításának, ahol már-már az elégedettség gátolta a fejlődést. A termelő üzemek, de az intézmények taggyűlésein is a legnagyobb figyelem a gazdaság és a szociálpolitikai feladatok végrehajtását kísérte. Sok helyen az eredményeket, gondokat azzal hozták összefüggésbe, hogy az alapszervezet, a párttagság mennyire volt képes az irányító, ellenőrző, mozgósító követelményeknek megfelelni. Ez a megközelítés alapvetően helyes ugyan, de él még az ezzel ellentétes vélemény, hogy a gazdaság- politikai kérdésekben csak a vezető beosztásúak szava lehet mérvadó. Az is megállapítható, hogy a XII. kongresszus és a párt- határozatok végrehajtása során fejlődött az alapszervezetek egész tevékenysége, nőtt a párttagok általános és politikai műveltsége. Bírálat érte ugyanakkor a politikai munka színvonalát, a politizáló készséget. Néhány alapszervezetben megelégedtek a határozatok megfogalmazásával, s a mozgósításra, a feladatok értelmezésére, megértetésére, a végrehajtásra, a végzett munka értékelésére már kevés energia jutott. E gyakorlat azt sugallja, hogy elég a feladatokat papírra vetni, esetleg megvitatni. A helyes gyakorlati politikának azonban csak egyik eleme a feladatok meghatározása. Itt is igaz tehát, egy-egy határozat any- nyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Az általános, a semmitmondó, a végrehajthatatlan határozat csak árthat, mint ahogy a végnélküli tanácskozások sem érnek sokat. A tapasztalatok tehát sok tanulsággal szolgálnak, és szép számmal adnak feladatot is. * * * A beszámoló taggyűléseken a párttagok csaknem egynegyede mondott véleményt, többen, mint egy évvel korábban. Ez azonban csak átlagot fejez ki, és nem szól a parázsló vitákról, s néhol a hallgatásról. A mostani taggyűléseken újra bebizonyosodott, hogy a vitakészség, a vitakultúra nemcsak az általános műveltségen múlik, hanem a munkahely, a környezet demokratikus légkörén is. A termelésben dolgozó párttagok most is többnyire a munka- és üzemszervezésről, az alkatrészhiányról, a bérezés gondjairól, az új szabályozók várható hatásáról, a gazdasági munkaközösségek tevékenységéről szóltak. Jó néhányan kifejtették, hogy jobb munkaszervezéssel, anyagellátással, fegyelmezett munkával 8 órás munkaidőben kellene, értékének megfelelően elismerni a munkát. Meglehetősen sokan szóltak a vezetők és a párttagok példamutató magatartásának jelentőségéről. A párttagok kritikus hangvételű hozzászólásai jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a beszámoló taggyűlések betöltsék szerepüket. Az eszmecsere tovább folytatódik majd a januári, a kongresszusi irányelveket tárgyaló taggyűléseken. A jövőt meghatározó párbeszéd azonban akkor lehet még teljesebb, ha abba minél több pártonkívülit is sikerül bevonni. Kepenyes János Az. 1984. szeptember 23-i felszabadulási ünnepségre való előkészület „mozgatta meg” eddig leginkább a nagyközséget. Talán felsorolni sem lehetne egyköny- nyen, hol, mikor, milyen társadalmi felajánlásokat tettek a szocialista brigádok, a lakó- és utcabizottságok a tanács, valamint a HNF és más szervek kezdeményezésére. Az állampolgárok szívesen vállalkoztak az üzemek, intézmények, továbbá a családi házak és az egyéb épületek környékének szebbé tételére, a közterületek ápolására, rendezésére. Ezen feladatok közé tartozott a felszabadulás emlékpark kialakítása. Amint dr. Németh Ferenc, a helyi tanács vb-tit- kára elmondta, befejezés előtt van a temető körbekerítése. A 700 ezer forintos árajánlat soknak bizonyult, s ezért a tanács, a szakmaközi bizottság, valamint a munkahelyi közösségek ösz- szefogása révén 300 ezer forintra csökkent a kivitelezés összege. Az úgynevezett sír- helykiosztási terv megvalósítása és a település fásítása által a temető sokkal gondo- zottabb lesz. Közös összefogást igényel a fürdőnél, valamint — a műszaki átadás után — a IV. kerületi óvodában is a terep- rendezés. Jóllehet, a gyermekfalu nem tanácsi beruházásként épül, a ngyközségi tanács a társadalmi munkák szervezéséhez és koordinálásához mégis segítséget ajánlott fel. Elismerésre méltó a kisiparosok térítés nélküli tevékenysége. Példás hozzáállásnak köszönhető, hogy a gázhálózat az idén mintegy 9 kilométerrel bővülhetett. A csővezetékek hossza 1981-ben még csak 4,5 kilométer volt, s akkor a közüzemeken kívül mindössze csak 30—40 lakást, azóta pedig ezeknek több, mint tízszeresét kötötték be. Jól jött a megyei tanács energiaracionalizálási pályázatán nyert 300 ezer forint is. Így az idén az iskolaépületek többségében sikerült áttérni az olcsóbb tüzelésre. A korszerű fűtést csak azokban a-periférikus tantermekben nem valósították meg, amelyeket már nem célszerű felújítani. Ugyanis megkezdődik a 8 tantermes általános iskola létesítése. A tanácstagok és a lakosság együttes munkájának köszönhető, hogy helyi támogatással ebben az évben mintegy 1500 méter járda készülhetett el. A település 62 százalékában közműves vizet fogyaszt, illetve használ a lakosság. Baj van azonban a mennyiséggel. Ily módon a vízmű felújítása mellett további területek bekapcsolása szerepel a tervekben, és erre a társulati forma lenne a legmegfelelőbb. A tanács a kohósalakos utak aszfaltozását ugyancsak a megyei pályázaton nyert pénzből és a saját fejlesztési alapjából fedezte. Az ilyen jellegű munkálatok tovább folytatódnak a jövőben. Kép, szöveg: Bukovinszky István Battonya településfejlesztése A menyasszonyon hosszú, fehér ruha, mögötte fátyol úszik. Csokrot szorongat, ovális, szép arcán megille- tődött mosoly. Sötét öltönyt viselő vőlegénye — jóvágású fiatalember — komolyan áll mellette, összenéznek,' összenevet a szemük, mint azon a bálon, amikor először kérte táncra a 21 éves fiatalember a 20 éves, rószaszín muszlinruhát viselő lányt, aki nagyszerű táncpartnernek bizonyult. Fel is kérte újra meg újra, s a következő bálon már csak őt várta. Aztán eljött ez a nap is, az esküvő napja. Étel-ital a lakodalmi asztalon, igz, szerényen, csak méznád- bor, máshoz nem lehet jutni. Azért nem hiányzik a fenyőfa sem, a szaloncukrot a menyasszony főzte-csomagolta. A naptár karácsonyt mutat, 1944. december 26-át. — Hát, valahogy így történt! — forgatja a kezében az esküvői képet a hajdani menyasszony, Schneider Istvánná, Bözsi néni. — De rég is volt! Mennyit dolgoztunk a 40 év alatt! Semmink nem volt, amikor összekerültünk. Három évig Pista szüleinél laktunk, és egy ideig még aztán is a máséban, nádfödeles, szoba-konyhás, haszonbéres házban. Spóroltunk, a két kezünk munkája itt minden! A minden: a takaros családi ház, itt Csanádapácán, a faluközpontban. A garázs előtt autó áll, a lakásban összkomfort, szép bútor, a vitrinben kristálypoharak csillognak. Tisztaság, kényelem, és látszik, hogy lakják is a szobákat, nemcsak nézegetik. A háziasszony dicséri a palackos gázt, a hűtőládát, a sok „szerkentyűt”, ami megkönnyíti a dolgát. A tágas konyhában modern konyhaszekrény, beleépítve a mosogató, fölötte vízcsap. A másik sarokban, fiókos szekrénykén, üvegekben őrölt paprika piroslik. Disznóölés lesz a hét végén, arra készülődnek már. — Ha a szüléink látnák, mi van ma, talán el se hinnék! — forgatja tűnődve a fényképeket Bözsi néni, s a férje rábólint: — Hát igaz, ami igaz, egy emberöltő alatt többre vittük, mint régen több generáció. Dolgozni dolgoztak ők is, csak abban a világban más volt, nem tudták megelőzni magukat, munka se úgy adódott. Most meg, aki dolgozik és akar, az tud boldogulni. „Morzsi, mész ki rögtön!” — teremti le közben a háziasz- szony a kiskutyát, a két unoka kedvencét. Morzsi persze nem veszi komolyan a szót, vígan ismerkedni kezd, hancúrozik, míg végül csak kiteszik a szűrét. Nincs kedvére a dolog, talán csak az vigasztalja, jön majd Bea és Ákos pénteken, lesz ám játék egész hétvégén. Na és az iskolaszünetek! —,ö a fiunk — mutat egy színes fotót Pista bácsi. Szerény fiatalember az álló sorban, jobbról a harmadik a csoportképen, pontosabban a csapatképen, a Békéscsabai Előre egykori labdarúgócsapatában. — Amíg a VTSK-ban játszott, minden meccsét megnéztük, és később a lila-fehéreknél is, ha el tudtunk jutni. A „minden’’-ben, amit a 40 év alatt elértek, a legbüszkébbek azért a fiukra, akit taníttatni tudtak. Középiskolába Csabára járt, s úgy alakult, hogy ott is telepedett le, alapított családot. — Az volt az egyik legszebb karácsonyunk, mikor először volt együtt a család — néz a feleségére Pista bácsi. — Az bizony, 1967-ben — igazgatja a szemüvegét Bözsi néni. — Akkor nősült, december 2-án, és az ünnepeket már náluk töltöttük. A „gyerekek”, vagyis a fiuk, menyük meg a két tizenéves unoka sűrűn hazajár. A múltkoriban valahogy szóba került a ház, és a nagymama felsóhajtott: „Ha mi nem leszünk, úgyis eladjátok.” Bea tágra nyílt szemmel tiltakozott: „Hogy mondhatsz ilyet, mama, soha!” Megint igazítania kell Bözsi néninek a szemüvegét. Másra is tereli gyorsan a szót. Indulna, hogy kávét főzzön. Lebeszéljük, kínál hát tovább a szóval, az emlékeivel. \ — A párom a szűcsmesterséget tanulta ki annak idején, mégpedig Csabán. — De sokszor megjártam az> utat biciklivel! — ejti két kezét az asztalra a házigazda. — Aztán apám mellett a kőművesszakmát is megismertem. Mert ugye, nem bunda kellett akkoriban, hanem ennivaló. Minden munkát úgy esi- 1 náltam, mintha magamnak építeném. Tudja, aki szereti a szakmáját, az ha ránéz a kész munkára, örül neki. ) Percnyi csönd, lehajtja a fejét, a szemüvegét forgatja a kezében. A könnyű műanyag kicsúszik a nehéz munkához szokott ujjak közül. Szíve szerint még mindig a téglát rakná, de éppen a szíve kényszeríti tétlenségre, nyugdíjba. Mindig van persze munka a ház körül is, de az igazi, a teremtő munka napjai elperegtek. — Azt szeretnénk még megérni, hogy az unokák boldogulását lássuk! ök tartják bennünk a lelket — tolja félre a képeket Bözsi néni. — Csak az nem tetszik, hogy a nagypolitika olyan nyugtalan. Mi már — legyint Pista bácsi — a családot féltjük, a félelem, amit mi átéltünk, arról a fiataloknak fogalma sincs, de ne is legyen! Nyugalom kell, békesség, elég baj úgyis az embernek a sokféle betegség. Vágyak, örömök, amiktől megfényesednek a hétköznapok, amik erőt, értelmet adnak a szakadatlan munkának? Az ember furcsa szerzet, néha hajdani vágya hajtja; egy kerékpár, ami után gyermekként hiába sóvárgott, egy könyv, amit kellékként a fényképész műtermében nyomtak a kezébe. Valami, ami már nem elérhetetlen ugyan — de megszerezni, annyi évvel később — már nem ugyanaz. ' így vágyott fiatalasszonyként Bözsi néni egy szép télikabátra. Van már, nem is egy, és szeretne irhabundát is, valami szolidat, jó meleget. Pista bácsi pedig a Balatont szeretné végre látni. Mióta tervezik, mégis mindig elmaradt az utazás, mert ugye, hogy mehetne el egy kőműves nyáron?! „De jövőre most már ugye, elmégy, édesapám!” — biztatta a fia, épp a múltkoriban. A sok fénykép visszakerül lassan a dobozokba, indulni készülünk. A lépcsőn Morzsi üldögél kicsit sértődötten, sőt, közeledtünkre a fenyők mellett elfut a garázs mögé. — Nem tudom, az ideit hová ültetjük — int a fák felé a házigazda. — Tudják, minden évben töves fenyőt veszünk, és ünnepek után ide kerül. De már nem nagyon fér! — Akad azért még itt hely, többnek is, ne aggódj! Csak egészség legyen! — néz körbe a felesége, és a legnagyobb fenyőn elidőz a tekintete... , Tóth Ibolya Fotó: Gál Edit Közművesítési munkálatok
