Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-20 / 298. szám

1984. december 20., csütörtök SPORT SPORT SPORT flz MHSZ főtitkára Békéscsabán Szerdán Békéscsabán tett látogatást Madarász István, a Ma­gyar Kézilabda Szövetség főtitkára. Találkozott a megye- székhely sportvezetőivel, az Előre Spartacus szakosztályának képviselőivel, s fogadta — képünkön — dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese, ahol tájékozódott a sportág jelenlegi helyzetéről, a jövő terveiről. Balról: Fellegváriné Priskin Terézia, a megyei pártbizottság munkatársa. Mada­rász István, dr. Becsei József, dr. Sümeghy Csaba, a KISZÖV elnöke és Eperjessy Béla, a megyei kézilabda-szakszövetség elnöke Fotó: Fazekas László nz MTK-VM nyerte a teremtornát Tegnap a Budapest Sportcsar­nokban befejeződött az MLSZ második teremlabdarúgó-tornája. A nyitó találkozón a végső győ­zelemre is esélyes MTK-VM biz­tosan verte a győzelem nélkül záró szabadtéri bajnokot. MTK-VM—Bp. Honvéd 11—9 (8—5). Budapest Sportcsarnok, 500 néző, v: Nagy M. Napról napra fogyott a néző- közönség, s szerdára már csak alig félezren maradtak. Nem is érdemelt nagyobb közönséget ez a találkozó, mert a hit nélkül futballozó, a végső győzelemre már esélytelen Bp. Honvéd az első félidőben nem késztette kü­lönösebb erőbedobásra a vezető kék-fehéreket. A befejező összecsapáson a Za­laegerszeg „kikaparta a geszte­nyét” az MTK-VM-nek. Zalaegerszeg—Eger 12—8 (6—3). Budapest Sportcsarnok, 500 né­ző, v: Hartmann. Izgalmasan, heves iramban kezdődött a találkozó, 3—3-ig felváltva estek a gólok. Ettől kezdve érvényesült a tavalyi te­rembajnok nagyobb rutinja, az egriek igen nehezen tudták át­törni a zalaiak védőfalát. A folytatásban is sokat hibázott az Eger, s végül meggyőző ZTE- győzelem született. A torna végeredménye: 1. MTK-VM 2. ZTE 3. Eger 4. Bp. Honvéd 3 2 1 - 37-30 7 32-1 35-30 6 3111 31-34 5 3 - - 3 27-36 ­n IABDARÚCÁJ-ban olvastuk a békéscsabai párosról Párhuzamos életrajzok cí­mű sorozatában két békés­csabai labdarúgóról ír a Lab­darúgás legutóbbi száma. A hátvéd Fabulya Györgyről és a csatár Szekeres Józsefről van szó, s egyebek 'közt az alábbiakat olvashatjuk róluk a portrécikkben. Fabulya így vall: — 1972-ben, kilencéves ko­romban húztam először iga­zi futballcsukát a lábamra. A Békéscsabai VTSK igazolt játékosa lettem. Később az Agyagiparral egyesültünk, és máris a Békéscsabai TASK játékosának vallhattam ma­gam. 1979-ben Batke László, az Előre ifik edzője invitált az NB I-es csapathoz. Nem sok sót ettem az ifjúságiak között, mert 19 évesen már átkerültem az első csapat keretébe. Tízszeres ifjúsági válogatottság volt a belépő­jegyem. Az első bajnoki mérkőzésemre ma is emlék­szem. Kispesten, a Honvéd ellen léptem először pályára a nagycsapat tagjaként. Az volt a feladatom, hogy a vá­logatott Bodonyi ne sok bajt kavarjon mellettem. Nem mondom, egy újonc számára nem kis feladatnak ígérke­zett a dolog. Szerencsére si­került megfognom a piros­fehérek hetesét. Végül is 0—0-ra végeztünk. Bodonyi 5-öst, én 6-os osztályzatot kaptam. — Néhányszor 7-est kap­tam, de hadd mondjam el, hogy sokat bosszankodunk a játékostársaimmal a tudósí­tásokon. Gyakran fordulnak elő olyan hibák, hogy egy- egy akciót nem annak a já­tékosnak tudják be, aki va­lójában megcsinálta. Az ed­ző és az újságíró osztályza­tai között lényeges különb­ségek fordulnak elő. Ha ja­vasolhatnám, inkább az ed­zők osztályzatait vegyék fi­gyelembe. Szekeres pedig így mesél a riporter Kemény György­nek az indulásról és tervei­ről : — Szolnokon Csaba Gyuri bácsi, a serdülők edzője fe­dezett fel sok kissrác közül. Géléi Józsi bácsi higgadtsá­ga jó hatással volt rám. A „hollandus” Zalai László nagy érdeme, hogy rá tudott beszélni, tanuljak tovább. Addig rágta a fülem, amíg elvégeztem a szakközépisko­lát. Autószerelői szakma van a kezemben. Hosszú távú szerződést kö­töttem a békéscsabaiakkal, 1986 nyaráig • szól. Utána? Majd meglátom. Egy biztos, csak akkor fogadom el va­lamelyik nagycsapat ajánla­tát, ha már érett, meghatá­rozó játékos leszek. Á 20 éves. tizenötszörös if­júsági és kétszeres utánpót­lás válogatott szerepléssel rendelkező szélsőről azonban úgy hírlik, hogy hamarosan a Honvéd játékosa lesz, hi­szen katonai szolgálat előtt áll. McEnroe győzelme csak szépségtapasz volt I Davis Kupa döntő utáni visszhang „Jövőre visszaszerezzük a kupát” — e szavakkal búcsúzott Göteborgtól, az idei Davis Kupa-döntő színhelyé­től Arthur Ashe, az amerikai teniszválogatott kapitánya. Lehet, hogy beválik az egy­kori wimbledoni bajnok jós­lata, idén azonban fejet kel­lett hajtaniuk a 28-szoros győzteseknek az ezúttal min­den tekintetben jobb svédek előtt. A trófea, a világhírű ezüst salátástál, amelyet 84 évvel ezelőtt Dwight F. Da­vis, a Harvard Egyetem hall­gatója alapított, egy évre Stockholmba, a svéd tenisz­szövetség székházának vitrin­jébe kerül. A keddi befejező egyesek már semmit sem döntöttek el, mert a 3:0 arányú svéd vezetés szavatolta a skandi­návok győzelmét. A két éljá­tékos összecsapásán — keve­sen gondolták volna néhány nappal korábban, hogy az eredmény már közömbös lesz — McEnroe megszerezte az amerikaiak becsületpontját az ausztrál nemzetközi baj­nokságot néhány nappal ko­rábban megnyert Wilander ellen. — Kikaptam, de ez most nem számít — mondta a 20 éves svéd. — 5:0, 4:1, vagy 3:2 — teljesen mindegy. Mindenesetre McEnroe győzelme azt jelenti, hogy kettőjük mérlege így most 4:3 az amerikai javára. — Lehet, hogy Wilandernek nem számít az eredmény, azért győzelmem mégiscsak bekerül az évkönyvekbe — vágótt vissza McEnroe. Az utolsó egyesre Sunds- tröm ellen „évfolyamtársa", a. szintén 20 éves Jimmy Arias, az amerikai csapat tartaléka állt ki, mivel Connors haza­utazott, hogy szülés előtt álló felesége mellett lehessen, Sundström újra győzött, s így — csakúgy, mint az elő­döntőben Csehszlovákia ellen — veretlen maradt, ismét ő lett a „hős”. Még egy statisztikai adat: ezúttal hatodszor találkozott Davis Kupa mérkőzésen Svédország az Egyesült Ál­lamokkal, s, míg korábban háromszor 5:0, kétszer 3:2 arányban vereséget szenve­dett, most első győzelmét ün­nepelhette. De nemcsak a játékosok ünnepeltek, hanem a svéd sajtó is. A Dagens Nyheter az első oldalon közölte: „A Da­vis Kupa Svédországé, mi vagyunk a legjobbak!” A Svenska Dagbladet a remek párosjátékost, a még csak 18 éves Edberget dicséri: „A csapat Benjáminja élete mér­kőzését játszotta.” A lap így folytatja: „A Davis Kupa el- hódítása olyan nemzeti sport­siker, amely csak az ökölví­vó Ingemar Johansson Floyd Patterson elleni, 1959-es győ­zelméhez hasonlítható.” Utazik a labdarúgó-válogatott A magyar labdarúgó-váloga­tott az elmúlt évhez hasonlóan az idén is részt vesz a stuttgar­ti nemzetközi teremtornán. A magyar játékosok ma reggel in­dulnak a Ferihegyi repülőtérről. Stuttgartból december 24-én ér­keznek vissza. A torna pénteken kezdődik, s a nyitó napon a magyar válo­gatott két mérkőzést vív, 19 órai kezdettel a nyugatnémet bajnok VFB Stuttgart, 20 órától pedig a jugoszláv Crvena Zvez- da az ellenfele. A másik cso­portban két nyugatnémet klub (Stuttgarter Kickers és Karlru- her SC), valamint az AS Róma vív körmérkőzést. A pénteki eredmények alapján szombaton következnek a cso­portok helyezettjei között a ke­resztbe játszások, s a végleges sorrendet vasárnap döntik el. (MTI) Polgár Zsuzsa szimultánja és élménybeszámolója A versenyszerűen sakko­zók nem kis örömére, vasár­nap a megyeszékhely vendé­ge volt Polgár Zsuzsa, aki nem kisebb címmel büszkél­kedhet, mint a férfi nemzet­közi mesteri norma elnyeré­sével. Ezúttal is elkísérte ed­ző édesapja, valamint testvé­rei, akik szintén ismert sak­kozók már. A téglagyári mű­velődési központ nagytermé­ben a vártnál kevesebben voltak ugyan, akik viszont jelen voltak. sok érdekeset tudhattak meg a sportág berkeiből és természetesen a sakkozás rejtelmeiről. Zsuzsa 30 táblás szimultánt is adott, s vele szemben különösen hárman álltak fel büszkén az asztaltól. Csomós János ugyanis legyőzte, míg Nagy Lajos és Deák Zoltán dön­tetlent ért el. A kisebb Pol­gár lányok, Zsófia és Judit, 12 táblás vakszimultánjukon valamennyi mérkőzésüket megnyerték. A Szabados Ist­ván által szervezett,' és a Lakótelepi SE sakkcsoportja közreműködésével rendezett találkozón felső képünkön az élménybeszámoló, lent a szimultán egy-egy pillanatát örökítettük meg. Fotó: Veress Erzsi Szezonzáró előtt a kosarasok Békéscsabai ÁFÉSZ—DU­SE 60:59 (53:53, 18:20). NB II-es női mérkőzés. Békés­csaba. V.: Csuta, Domokos. Békéscsaba: BREZSNY1K (19), ÖKRÖS (12), HÁMORI (8), Galló (6), Valyuch (14). Csere: Kovács (1), Pásztori, Bordi. Edző: Till László. Az első félidőben a hazaiak vé­dekező taktikája jó volt, így sikerült az ellenfél nagyará­nyú vezetését megakadályoz­niuk. A második félidőben fej-fej mellett 3-4 pont kü­lönbséggel vezetett hol az egyik, hol a másik csapat, végül is a rendes játékidő döntetlenül végződött. Az öt­perces hosszabbításban a csabaiak hatpontos vezetésre tettek szert, ami egyben a mérkőzés folyamán elért leg­nagyobb különbségű elő­nyük is volt. A bajnokság élvonalába tartozó debrece­ni csapat legyőzése az eddi­gi legszebb fegyverténye a hazai együttesnek, melyért a hazai csapat minden tagja dicséretet érdemel. Szarvasi FSSC—Kisújszál­lási MÁV 83:18 (38:11). NB II. Női. Szarvas. V.: Kertész. Balogh. FSSC: Molnár (8). Frankó A. (10), Frankó K. (3), Dénes (5), Valent (10). Csere: Kurdik (15), Pálfi (14), Roszik (9), Sárközi (7), Tímár (2). Edző: Szirony Pál, Lestyán Eszter. A két együttes nem volt egy súly­csoportban. Szarvasi FSSC—MEAFC 99:54 (58:24). NB II. Női. Szarvas. V.: Várnai. Borsos. Szarvas: MOLNÁR (24). FRANKO K. (21), Dénes (2). LELKES (13), TÓTH (11). Csere: Sárközi (8), Pálfi (8), Frankó A. (6), Lestyán (4), Valent (2). Edző: Szirony Pál, Lestyán Eszter. A szarvasiak nagyon készültek a találkozóra, hisz ellenfelük az elmúlt szezonban még az NB I-ben játszott, és az őszi fordulókban eddig veretlen volt. (A szarvasiaknak eddig három vereségük van.) A mérkőzés kezdetétől a hazai­ak irányítottak. Az első per­cekben különösen Molnár Edit volt eredményes. (Az első félidőben 19 pontot szerzett.) Az eredmény ala­kulása: 2. perc: 8:0. 7. perc: 21:6. 11. perc: 29:10. 15. perc: 44:14. 26. perc: 72:26. A ha­zaiak végig jó teljesítményt nyújtottak, s megérdemelt, nagy különbségű győzelmet arattak. Békési ÁFÉSZ—Miskolci Postás 103:74 (50:38). NB II. Női. Békés. V.: Nemes, Pa­ta j. Békés: Fehér (34), Ve­res (22), Zimáné (27), Jám­bor (17), Veszprémi (2). Cse­re: Bányai, Pocsaji, Eperje­si (1), Szabó. Edző: Zima András. Jobb védekezéssel még nagyobb különbségű ha­zai győzelem születhetett volna. DUSE—Békési ÁFÉSZ 56: 51 (31:26). NB II. Női. Bé­kés. V.: dr. Gencsev, öze. Békés: Fehér (28), Veres (5), Zimáné (10), Jámbor (8). Veszprémi. Csere: Bányai. Pocsaji, Eperjesi, Szabó. Ed­ző: Zima András. Kapkodó játék, kimaradt helyzetek sokasága és 17 Büntető elhi- bázása eredményezte az 5 pontos békési vereséget. A hét végi kettős fordulóban 50 százalékos teljesítményt ér­tek el a békési lányok. Mezőbcrényi SE—Salgótar­jáni KSE 56:50 (28:27). NB II. Női. Salgótarján. V.:Gör- gényi. Turnár. MSE: Braun R. (6), Baksai (10), Gerlai (7), Hegedüsné (15), Iványi- né (14). Csere: Hoffmann (2), Urbancsek (2), Csengeri- né. Csipke, Braun Zs. Edző: Iványi László. Lendületes kezdéssel 15:8-ra vezettek a herényiek. Ezután viszont felzárkóztak a hazaiak, sőt,, a második félidő közepén át is vették a vezetést (40:44). A mérkőzés hajrájában előbb Hegedüsné két 3 pontos do­básával, és több jó indítás­ból elért kosárral fordított az MSE, és szerzett értékes győzelmet idegenben. Salgótarjáni KSE—Mező- berényi SE 116:61 (62:29). NB II. Férfi. Salgótarján. V.: Görgényi, Turnár. MSE: Szilágyi (7). Hidasi (13), Szu- gyiczki (1), Bartóki (13), Ivá­nyi (11), Csere: Boczonádi .(8), Tánczos (4), Mayer (4), Kosaras, Hoffmann. Edző: Szugyiczki János. Végig nagy fölényben ' játszott a hazai csapat. Felvételünk az MSE—MEAFC találkozón készült. A találko­zón a vendégek nyertek egy ponttal. Iványiné (sötét mezben, jobbról) kosárra dob, s akkor 23 pontot ért el. A herényiek kirándulása Salgótarjánba sikeresebb volt, idegenben nyer­tek, Iványiné a találkozón 14 ponttal járult hozzá a siker­hez Fotó: Szálai Barna Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztö-helyet- BEKES MEGYEI tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés INDEX: 25054 Kéziratokat, képeket megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Tele- |k I 3 • ß fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy ISSN 0133—0055 nem őrzflnk meg és nem küldünk vissza. 1—1 ' hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents