Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-19 / 297. szám

1984, december 19., szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT flz úszók ifjúsági bajnoksága elé Rendhagyó módon, még az ünnepeket megelőző utolsó hét végén, december 20—22 között rendezik meg az úszók országos ifjúsági baj­nokságát Budapesten, a Komjádi uszodában. Ezen ^természetesen rajthoz állnak a Gyulai SE és a Békéscsa­bai Előre Spartacus re­ménységei is. Elsősorban, a felnőttbajnokság pillangózó ezüstérmesétől, Kovács Lászlótól várnak jó ered­ményt a szakemberek, hi­szen a ranglista tanúsága szerint aranyérmes remé­nyekkel utazik ma délután a fővárosba. Persze, a 100 és 200 méteres pillangóúszás mellett a dobogóra kerülhet a gyorsúszók vágtaszámában is a gyulaiak 18 esztendős fiatalja. Hasonlóképp jó eredményeket várnak Fábry Györgytől, no és a gyulaiak 4 X 100, illetve 4 X 200 mé­teres gyorsváltójától. A bé­késcsabaiak közül elsősor­ban Nemes Zoltánnak lehet­nek reményei: ugyancsak a döntőbe várják, főleg a 100 méteres pillangóúszásban. Zimmermann győzelme Lodzban Az elmúlt hét végén Lodz­ban nemzetközi erőatlétikai versenyen szerepelt Zimmer­mann Ferenc, a Bcs. Forcon Vasas erőatlétája. A 80 kg- os súlycsoportban ezúttal minden korábbinál jobban kijött a lépés a békéscsa­bai sportoló számára, hiszen első lett, és az abszolút ver­senyben (a kategóriagyőzte­sek vetélkedőjében) is a na­gyon előkelő 3. helyen vég­zett. A lodzi nagydíjon klub­társa, Tibori István a 90 kg- ban 4. helyen végzett, és két 6. helyet is szereztek a ma­gyarok, a budapesti Juhász József a 80, Nagy Sándor a 90 kg-ban érte el. Tömegsport Békéscsabán a teremlab­darúgó-bajnokság 3. for­dulójában 77 gól esett a 14 mérkőzésen, igaz, hét együt­tes nem tudott ellenfele ka­pujába találni. Eredmények. Délép—Lenin Tsz 4—3, Dózsa—Patex 3—0, Bútoripar—Hungavis II. 1—0, Hungavis öregfiúk—Jó­kai Színház 9—1, Városi Ta­nács—MÁV Pályafenntartás 3— 0, Közúti Igazgatóság- Ingatlan 4—2, Gyulai Igaz­ságügy-Ügyvédek 2—1, Agyagipar—635. sz. ITSK 4— 0, Kner Nyomda—Fortu­na 16—1, Vendéglátó—Uni- verzá) 2—0, Lakótelepi SE— Forcon Vasas 4—1, Pedagó­gus—Hűtőház 8—0, Vízmű— MÁV Vontatás 4—2, Sajtó— ÁFÉSZ 3—0. Az egyes csoportokban a kö­vetkező az állás. I. csoport: 1. Dózsa 4, 2. Le­nin Tsz 2, 3. Kertészet 2, 4. Hungavis II. 2, 5. Bútoripar 2, 6. Délép 2, 7. Patex 2, 8. Fékon 0 ponttal. II. csoport: 1. Gyulai Igazság­ügy 6, 2. Városi Tanács .6, 3. Hungavis öregfiúk 5, 4. Ingat­lan 2, 5. Közúti Igazgatóság 2, 6. Bcs. Ügyvédek 2, 7. MÁV Pá­lyafenntartás í, 8. Jókai Szín­ház 0 ponttal. III. csoport: 1. Kner Nyomda 6, 2. Agyagipar 6, 3. Vízmű SC 5. 4. 635. sz. ITSK 3, 5. MÁV Vontatás 2, 6. Vendéglátó 2. 7. Univerzál 0, 8. Fortuna 0 pont­tal. IV. csoport: 1. Pedagógus 4, 2. Sajtó 4. 3. Lakótelepi SE 4, 4. KIOSZ 3. 5. Forcon Vasas 2, 6. ÁFÉSZ 1, 7. Üdítő 1, 8. Hafe 1. 9. Hűtőház 0 ponttal. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.) A góllövőverseny állása há­rom forduló után. 9 gólos: Such (Kner Nyomda). 8 gólos: Ve­szelka (Kner Nyomda). 7 gólos: Rajnai (Hungavis öregfiúk). Eger vezet a teremtornán Tegnap a Budapest Sportcsar­nokban folytatódott az MLSZ II. teremlabdarúgó kupájának né­gyes döntője. Az e napi első mérkőzést a. tavalyi teremtornát megnyerő ZTE és a bajnok Bp. Honvéd vívta. Zalaegerszeg—Bp. Honvéd 13—7 (8-2) Hosszú percekig egyik csapat sem talált a hálóba, de aztán megindult a zalaegerszegi hen­ger. 2—1 után 6—1-ig meg sem álltak, s ekkor egv néző joggal kérdezte a Honvéd-játékosoktól: hol a labda? — amellyel a pi­ros-fehérek ritkán találkoztak ebben az időszakban. Térfélcse­re után 8—2-ről 8—5-re felzár­kózott a bajnok, de a hajrában, amikor Nagy A.-t és a kapus Schrettnert is kiállítással bün­tették, már csak a vidéki csa­pat győzelmének aránya volt kétséges. Jók: Balázs, Nagy I., Török, Galántai, Kovács, ill. Bodonyi, Nagy A. A keddi programot a két hét­fői győztes összecsapása zárta: Eger—MTK VM 11—U (7—8, büntetőkkel 15—13 az Eger ja­vára) A két „gólzsák”, Csepregi és Turtóczky külön versenyfutása adta meg a savát-borsát ennek a mérkőzésnek, amelynek az ele­jén úgy tűnt, hogy csak az MTK VM lehet a győztes. 6-2- re, majd 8—5-re vezettek a kék­fehérek. néhány perccel a má­sodik félidő megkezdése után azonban 9—8 volt az állás a vi­dékiek javára! A továbbiakban felváltva, s igen ritkán estek a gólok, s a végén nem bírt egy­mással a két gárda. A pontok sorsát eldöntő büntetőrúgások a vidékiek sikerét hozták, ötből négyet értékesítettek, míg a Hungária körútiak négyből csak kettőt, s Brünyinek már nem is kellett elvégeznie az ötödik 7 méterest. Jók: Csepregi, Smutzer, Var­ga, ill. Turtóczky, Fodor, Lő- rincz. A TEREMLABDARÜGÖ-TORNA Állasa: 1. Eger 2 1 1 - 23-22 5 2. MTK VM 2 1 1 - 26-21 4 3. ZTE 2 1 - 1 23-22 3 4. Bp. Honvéd 2 - - 2 18-25 0 Ma, a zárónapon 17 órakor a Bp. Honvéd az MTK VM-mel, majd 18 órakor a Zalaegerszeg az Egerrel találkozik. Totútippjeink 1. Ascoli—Milan x 2 2. Atalanta—Torino x 3. Avellino—Lazio x 1 4. Como—Verona 2 5. Inter.—Sampdoria 1 6. Juventus—Napoli I x 7. Roma—Cremonese 1 8. Udinese—Fiorentina x 1 9. Arezzo—Bari x 10. Cagliari—Padova 1 x 11. Empoli—Triestina x 12. Genoa—Monza 1 x 13. Lecce—Perugia x 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Varese—Samben. x 15. Bologna—Taranto 1 16. Pescara—Parma 1 flz év legjobbjai Portisch a rekorder, 37 új név a listán II gyulai modellező Szegedi Sándor is sportága legjobbja Az MTI sportrovata a szakszövetségek véleménye alapján 1964-től folyamatosan minden esztendő végén közzéteszi, hogy az egyes sportágakban kik voltak az év leg­jobbjai. Az idén már 21. alkalommal zajlott le ez a választás, s igen sok új név került a legjobbak közé, bizonyítván, hogy az egyes sportágakban jelentős őrségváltás zajlik le. Harminchétén először lettek az év legjobb­jai, s közöttük olyan „nagy név” is talál­ható, mint a fogathajtásban egyéni és csa­pat világbajnoki aranyérmet nyert Juhász Lászlóé. A fiatalok tehetségét bizonyítja — többek között —, hogy a súlyemelő Szanyi Andor annak ellenére, hogy még ifjúsági volt 1984-ben, felnőtteket is megelőzve lett sportága legjobbja. Az újoncok előrelépése mellett folyta­tódtak a nagy sorozatok is. Az „év leg­jobbja” választás rekordere Portisch Lajos nemzetközi nagymester, aki a 21 választá­son már 18. alkalommal lett a sakkozók legjobbja. Mindössze háromszor maradt ki: 1965-ben nem jelöltek sakkozót, 1974-ben Ivánka személyében csak női versenyzőt választottak, míg 1983-ban Ribli Zoltán ke­rült az első helyre. Portisch 1984-ben visz- szaszerezte első helyét. Az íjász Nagy Béla 1971-ben kapta először a kitüntető címet, s azóta megszakítás nélkül sportága leg­jobbja, az idén már 14. alkalommal. Töret­len Taróczy Balázs sorozata is, aki 1973- tól a 12, alkalommal a legjobb teniszező, s a műugró Kelemen Ildikó idei, 10. sikere is „zsinórban” született 1975-től. Tizedszer a legjobb tekéző Csányi Béla, ő 1973-ban kezdte és nagy sorozatából csak 1974 és 1975 maradt ki. Az evezős Ambrus Mari­ann 8; alkalommal bizonyult sportága leg­jobbjának, 1975-től csak 1980-ban, ’81-ben és '82-ben nem nyert. Verőd Zsuzsa ki­lencedszer a legjobb női sakkozó, sorozata 1973-ban kezdődött. 1984 legjobbjai között hárman hatodszor elsők, éspedig az íjász Kovács Judit, a mű­ugró Némedi Károly, valamint a síelő Ap- jok Ildikó. Az asztaliteniszezö Oláh Zsuzsa 1980-tól nem engedte át az első helyet más­nak, már ötödször sportága legjobbja. Meg­szakítás nélkül kiemelkedik versenyzőtár­sai közül a negyedszer győztes Temesvári Andrea, Guczoghy György, valamint az is­mert vitorlázó testvérpár, Detre Szabolcs és Zsolt. „Mesterhármassal” büszkélkedhet az ökölvívó Alvics Gyula, egymás után harmadszor jelölte a szövetség sportága legjobbjának. Szegedi Sándor modellező­világbajnok, az MHSZ gyu­lai klubjának sportolója A különböző szakszövetsé­gek „1984 legjobbja” címre 70 sportolót jelöltek, közü­lük 26 a nő és 44 a férfi, összesen 44 klub sportolói találhatók az év legjobbjai között, a Bp. Honvéd és a Bp. Spartacus 7—7, az Ű. Dózsa és az MTK VM 4—4, a Vasas és az OSC 3—3, a Ferencváros, a Tipográfia, a Tungsram, a Honvéd Zrínyi SE 2—2 sportolóval képvi­selteti magát. 1984. legjobbjai az egyes sportágakban. ASZTALITENISZ: Vámos- syné Oláh Zsuzsa (Statiszti­ka) — ötödször, Kriston Zsolt (Bp. Spartacus) — elő­ször. ATLÉTIKA: Siska Xénia (Vasas) — először, Bakos György (Ű. Dózsa) — elő­ször. AUTÖ: Kiss Dezső (Volán) gyorsasági — negyedszer, Hidegh János (Kaposvári Volán Surján SE) rallye — először. BIRKÓZÁS: Gáspár Ta­más (Ferencváros) — elő­ször. CSELGÁNCS: Nagysoly­mosi Sándor (Kecskeméti SC) — először. EJTŐERNYŐZÉS: Pákozd Marianna (MHSZ BHG Ej­tőernyős Klub) — másod­szor. EVEZÉS: Ambrus Mari­ann (MTK VM) — nyolcad­szor. GYEPLABDA: Hercze An­dor (Budai Pedagógus) — először. HEGYMÁSZÁS: Major Irén (OSC) — másodszor, dr. Bocsák Béla (BSE) — elő­ször. ÍJÁSZAT: Kovács Judit (Bp. Spartacus) — hatod­szor, Nagy Béla (Tipográfia) — tizennegyedszer. JÉGKORONG: Kovalcsik Péter (Álba Volán) — má­sodszor. KAJAK-KENU: Kőbán Ri­ta (Csepel) — először, Saru- si Kis János (MTK VM) — másodszor. KERÉKPÁROZÁS: Somo­gyi Miklós (Tipográfia) — először. KÉZILABDA: Nyári Zsu­zsa (Bakony Vegyész) — elő­ször, dr. Hoffmann László (Tatabánya) — először. KORCSOLYÁZÁS: Hu­nyady Emese (MTK VM), gyorskorcsolya — negyed­szer, Engi Klára, Tóth Atti­la (Bp. Spartacus) — elő­ször. KOSÁRLABDA: Németh Ágnes (BSE) — először, Szűcs József ’(Zalaegerszegi TE) — másodszor. KÖNNYŰBÚVÁR: Tóth Katalin (MHSZ Murena Sze­ged) —' először. LABDARÚGÁS: Róth An­tal (Pécsi MSC) — először. LOVASSPORT: Juhász László (Kiskunfélegyházi Le­nin Tsz SK) — először. MODELLEZÉS: Sólyom István (MHSZ Debreceni MK) hajómodellező — elő­ször, Szegedi Sándor (MHSZ Gyulai MK) repülőmodellező — először, ifj. Rúzsa József (MHSZ MOM MK) autómo­dellező — először, MOTOR: Adorján Zoltán (Debreceni Volán) — először. MOTORCSÓNAK: Volon­tér László (Bajai Spartacus Vízügy SE) — először. MŰUGRÁS: Kelemen Ildi­kó (BVSC) — tizedszer, Né­medi Károly (OSC) hatod­szor. ÖKÖLVÍVÁS: Alvics Gyu­la (Bp. Honvéd) — harmad­szor. ÖTTUSA: Fábián László (Bp. Honvéd) — először. RÁDIÖSPORT: Fent Ma­rianne (MHSZ Videoton RK) rádióamatőr — másodszor. REPÜLÉS: Borosnyaj Ká­roly (MHSZ Szabolcs m.-i RK) vitorlázórepülő — elő­ször, Bessenyei Péter (MHSZ MALÉV RK) motoros műre­pülő — először, Kiss Ferenc (MHSZ Műegyetemi RK) sárkányrepülő — először, Horváth Ferenc (MHSZ Közgáz HK) hőlégballon — először. RÖPLABDA: Torma Ág­nes (Tungsram) — harmad­szor, Grózer György (Tungs­ram) — először. SAKK: Verőd Zsuzsa (Vasútépítő Törekvés) — ki­lencedszer, Portisch Lajos (MTK VM) — tizennyolcad­szor. Sí: Apjok Ildikó (OSC) — hatodszor, Mayer Gábor (Bp. Honvéd) — először. SPORTLÖVÉSZET: Fórián Éva (Bp. Honvéd) — ötöd­ször, Bodnár Tibor (Ű. Dó­zsa) — negyedszer. Bessenyei Péter műrepülő, aki éppen a Békéscsabán rendezett világbajnokságon elért 12. helyezésével har­colta ki, hogy sportága leg­jobbjának választották SÚLYEMELÉS: Szanyi Andor (Olefin SC) — elő­ször. TÁJÉKOZÓDASI FUTÁS: Rostás Irén (Hódmezővásár­helyi VSE) — ötödször, Lan­tos Zoltán (BEAC) — elő­ször. TEKE: Vidács Györgyné (SZEOL AK) — először, Csányi Béla (Ferencváros) — tizedszer. TENISZ: Temesvári And­rea (Bp. Spartacus) — ne­gyedszer, Taróczy Balázs (TC Fürth) — tizenketted­szer. TOLLASLABDA: Vigh Il­dikó (Honvéd Zrínyi SE) — negyedszer, Vörös György (Honvéd Zrínyi SE) — má­sodszor. TORNA: Csányi Erika (Bp. Honvéd) — negyedszer, Guczoghy György (Bp. Hon­véd) — negyedszer, Túrák Zsuzsa (Szolgáltató Sparta­cus) RSG — először. ÚSZÁS: Ormos Edit (Va­sas) — először, Vermes Al­bán (0. Dózsa) — először. VITORLÁZÁS: Detre Sza­bolcs (Bp. Spartacus) — ne­gyedszer, Detre Zsolt (Bp. Spartacus) — negyedszer. VÍVÁS: Jánosi Zsuzsa (Bp. Honvéd) — először, Gedővári Imre (Ú. Dózsa) ­— másodszor. VÍZILABDA: Nemes Gá­bor (Vasas) — először. Adorján Zoltán (Debreceni Volán) vitathatatlanul a legjobb salakmotorosnak bizonyult az idén BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem drzOnk meg és nem küldünk viasza.

Next

/
Thumbnails
Contents