Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-10 / 264. szám
1984. november 10., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET A történettudós tábori püspök Szimonidesz Lajosra emlékezünk születésének centenáriumán A Kossuth Könyvkiadó Évfordulók 1984. című kötetében Gárdos Miklós írása juttatta eszünkbe a jubileumot. Bizony, itt, szülőhelyén. Békés megyében elfeledkeztünk Szimonidesz Lajosról, pedig történettudományi, művelődés- és egyháztörténeti munkásságát sok évtizede számon tartják a lexikonok, a fiatalabb nemzedék azonban már a nevét sem hallotta. Édesanyja, a makói származású Francz Johanna, szűrszabó mester, édesapja pedig azok között a telepesek között volt, akik a kiparcellázott földvári pusztát éppen száz éve szállták meg. A szülők Orosházán kötöttek házasságot, az első fiú:a tudós emberré lett Lajos azonban már Pusztaföldváron látta meg a napvilágot 1884. november 4-én. A szellemi képességeivel társai közül kiemelkedő fiatalember a század első éveiben már a pozsonyi evangélikus teológián tanult, majd a németországi Göttingenbe ment, ahol tökéletesítette nyelvtudását és befejezte tanulmányait. Pályája első állomásaként Rákospalotára került segéd lelkésznek, később 1909—1922-ig Nagybörzsönyben kapott parókiát. Itt irodalmi ambíciói is kiteljesedtek, lapokat szerkesztett, könyveket írt. Itt érte a Tanácsköztársaság is. ami teljes fordulópontot jelentett életében. Lelkész létére elvállalta a szomszédos falu, Kemence direktóriumának elnöki tisztét, támogatta a környező településeken élő lakosság követeléseit az esztergomi hercegprímási uradalommal szemben. A Tanácsköztársaság bukása után az egyházi törvényszék három évig elhúzódó tárgyalások után állásvesztésre, a világi bíróság egyhavi börtönbüntetésre ítélte. Ott kellett hagynia Nagybörzsönyt, családjával együtt Budapestre költözött, és mint banktisztviselő 'helyezkedett el. Történetírói pályája azonban töretlen maradt, szorgalmasan kutatott, minden szabad idejét a fővárosi könyvtárakban és levéltárakban töltötte. Életművének egyik méltatója, Groó Gyula szerint Szimonidesz a liberális. teológia vallástörténeti ágának nagy műveltségű. kétségkívül legjobb színvonalú hazai képviselője és művelője volt. A két háború közötti időszakban szinte évenként jelentek meg kisebb-nagyobb könyvei, összesen mintegy húsz önálló kiadvány. így a Jézus élete (1922), A világ vallásai. (1928). Jézus és Mária ereklyéi (1933). Hahn István történész szerint Szimonidesz világos látása, a haladás ügye melletti elkötelezettsége. az események történelmi szempontból való megítélésének képessége által figyelt fel a hitleri fasizmus ideológiájának vallási aspektusaira. Sándor Pál filozófus a Napjaink vallási forradalmai (1936) és a Jézus Krisztus a Harmadik Birodalomban (1937) című Szimonidesz-könyveket a hitle- rizmus elleni hazai eszmei küzdelem egyik legfontosabb intő szavának tekinti. A húszas évek végétől már mint újságíró kereste kenyerét. írásai a Népszavától kezdve a Toll. a Századunk, a Szabad Szó, a Magyar Könyvszemle, a Gondolat c. lapokban és folyóiratokban jelentek meg. de német és szlovák nyelvű lapok is gyakran közölték tanulmányait. A szellem szabadságáért egész életén át harcoló Szimonidesz a munkássággal való érzelmi azonosuláshoz is eljutott. Ma is megemlítik róla, hogy az 1932 júliusában perbe fogott Sallai Imre és Fürst Sándor életének megmentéséért felemelte szavát. Először saját maga fordult kiáltvánnyal a magyar társadalomhoz, majd fiatalabb társaival: József Attilával és Illyés Gyulával írták meg a ..Dolgozó polgárok! Munkások! Gondolkozó emberek!” című tiltakozásukat a halál- büntetés ellen. Mint M. Pásztor József értékeli: a kimondott igazságért mindhármuknak bíróság előtt kellett felelniük, s Szimonidesz Lajos ’ a két kommunistára halálbüntetést kiszabó hírhe- dett Töreky-tanács előtt védte jogát az általa mindig gyakorolt humánum, az emberiség eszméinek nyílt kimondására. A bíróság végül az elsőrendű vádlott Szimo- nideszre és a másodrendű vádlott József Attilára pénz- büntetést szabott ki. Szimonidesz módszeresen kutatta a magyar történelemnek azokat a kútfőit, ahol a hatalom elfojtotta a véleménynyilvánítást, a gondolatok szabad közlését és a sajtószabadságot. így fordult érdeklődése a Habsburg hatalommal szembeszegülő protestantizmus felé. de rokonszenvezett a gályarab prédikátorok eszméivel, megírta Martinovics Ignác perének és az inkvizíciónak a történetét. Sokat foglalkozott a cenzúra történetével is, a magyar- és erdélyországi tiltott könyvek általp összeállított jegyzéke tízezer művet tartalmaz, felfedezte Berze- viczy Gergely röpiratát Martinovics kivégzéséről, feltárta Lovassy László és Táncsics Mihály börtönben írt védőbeszédeit is. Könyvtári búvárkodásai során bukkant közvetlen ősei szülő- és lakóhelyének, Orosháza előtörténetének sok igen becses mozzanatára. A jelenleg az orosházi múzeumban levő, 1744-ig megírt 430 sűrűn gépelt oldal tanúsága szerint óriási energiát fektetett», a kézirat elkészítésébe. Orosháza fennállásának 200. éves évfordulójára 1944-re szándékozott kiadni művét, ezt azonban a nagy világégés meghiúsította. A felszabadulás után igazságot szolgáltattak neki. Üjult erővel kezdett munkához. Gyakran megjelent Orosházán is, nyilatkozott a helyi újságoknak, beszámolt arról, hogy állandóan dolgozik, bővíti a város történetét ismertető tervezett kiadványát. 1948-bap a honvédelmi miniszter tábori lelkész ezredessé nevezte ki, majd 1949- ben tábori püspökké. Közben az 1848—49-es szabadságharc 100 éves évfordulójára tekintélyes mennyiségű publikálatlan történelmi do- kumentumbt tárt fel. Ugyanakkor a hadtörténeti levéltár és a hadtörténeti intézet egyik vezető munkatársaként is jelentős munkát végzett. 1952-ben megszerezte a történettudományok kandidátusa címet is. Az idősebb orosháziak emlékeznek rá. amint katonai egyenruhában tartott előadást a múzeumban, tömeggyűléseken szónokolt. ott volt 1949 júniusában a művelődési házban megnyitott városi könyvtár avatásakor. Az újjáalapítás előtti Orosháza történetéről szóló könyvén 1953-ig dolgozott, de műve mégsem lett nyomdakész. Évtizedes helytörténeti kutatómunkája bizonyára megélne egy kis vizsgálódást: anyagából mi az, ami ismeretlen és fontos. Szimonidesz rengeteg olyan régi iratot másolt le a negyvenes évek első felében, amit — tud- tunkkal — még nem publikáltak. Van egy 1562-ből származó vármegyei tized- jegyzéke. ahol kapunként tartották számon az adózó lakosságot. Abban az időben ugyanis minden olyan belső telek után adózni kellett, amelyen akkora kapu volt, hogy egy szekér befért rajta. Tulajdonképpen itt a nevek is érdekesek. Az, hogy 1562-ben kik laktak Orosházán, kik fizettek kapupénzt, árpa- és búzatizedet. íme a névsor: Erdős János, Bársony Gergely, Nyéki Mihály, Nemes Gáspár, Bácsi András, Szabó Benedek, Konya Péter, Vida Demeter, Nagy Mihály özvegye, Fodor Lőrinc. Sánta Gáspár, Maymati Dávid, Sánta Mihály. Kis Lőrinc, Erős György, Beleszi Gáspár, Tót András, Sárközi János, Dobai Tamás, Varga Damján, Szabó Jakab, Pap Ferenc, Varga András, Damján András, Nagy Balázs, Kun Antal, Osvald Miklós, Dékán Péter, Gellen Benedek. Barna Pál, Osvát Bertalan, Varga Demeter, Varga Dávid, Major Tamás, Varga Balázs, Oláh Demeter, Tót István, Nagy Bálint. Érdemes a Káldy-Nagy Gyula A gyulai szandzsák 1556. és 1579. évi összeírása (1982) című könyv orosházi névanyagával összehasonlítani ezt a Szimonidesz által feltárt öt évvel előbbi névsort. 1955-ben megszüntették a tábori püspöki tisztséget, Szimonidesz Lajos visszatérhetett negyvenezer kötetes könyvtárába, és mint nyugdíjas, csak a kutató munkának élt. Hosszú ideig tartó, súlyos betegség után Budapesten halt meg 1965. július 18-án, a magyar néphadsereg katonai díszpompával helyezte örök nyugalomra. Sok írását nem jelentetett meg, több ezer oldal jegyzet, kézirat maradt utána: a jezsuiták történetétől az újság- ítás történetéig. Több szobában elhelyezett könyvtára és kézirattára az Országos Széchényi Könyvtárba került. Néhány kisebb, róla szóló írásból eltekintve, az utóbbi években kevesebbet említették nevét, mi azonban pályaképét vázlatosan áttekintve is megállapíthatjuk, hogy korának egyik nagy humanista gondolkodója volt. Hozzáértő történészekre és filozófusokra vár a feladat, hogy munkásságának maradandó részét megmutassák a ma emberének. Koszorús Oszkár Sülé István: Marcsi Bódi Tóth Elemér: Anteils a levegőben Hegy-dűlő. Mária nevenapra kint díszeleg szeptember. Most rokkant tőkék közt a kápolna ing, megint ember ment el. Földbe gyűlik annyi jó rokon lassan, hejehujáz a szél, Keresztény, Daszti között beleroppan örvényébe, ki él. Egyházi, hatház Ipicson, Gógánfa, Sopronhorpács táján töredezik, mint a gyümölcsfa ága az emlék s tovább száll. Sivalkodik búcsús gyerek, rokonság Vasszilvágyról, Vágról, örömök a ház előtt a csúcsra hág, gurgctó is táncol. Gyere szógám — hallom Hajtó nagyapát, s könyvében is látott engem nagyanyám, mert fotográfiát préselt ott s virágot. Se kéz, se könyvlap, amiben lehetnék, kikukucskálgatva, huszár fiuk is föld alatt vágtat, még emlékezve Tomszkra. Másik Kismarton homokját pörgeti, a szeme fehér vád, gyújtanám a holdas lángokat neki, a zöld luszterlámpát. Hegy-dűlő. Egypár kopár fa bólogat, Anteus kalimpál, összekiabálna hetet és havat, de ereje nincs már. Fehér Mária: A kéz Int, legyint üt, simogat fenyeget és hívogat kitárul és görcsbe rándul fellendül aztán aláhull tapogat tapsol csettint legyez mutogat remeg pihen jelez — szavak nélkül beszélget amit mutat megérted. Sülé István: Plomin
