Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-10 / 264. szám
NÉPÚJSÁG 1984. november 10.. szombat A vásár hely iség: etikai magatartás Jubileumot, csendben ült évfordulót ünnepel Hódmezővásárhely. Harminc évvel ezelőtt rendezték meg az azóta oly sok vitát és elismerést kiváltott őszi tárlatok közül az elsőt. A „vá- sárhelyiség”, a vásárhelyi iskola azóta fogaimmá lett a kortárs képzőművészetében „Nemcsak az itt élő művészek munkáit jelölik így. hanem azt az etikai magatartást. amely a paraszti élmény megfogalmazására egyéni formát alakít ki” — írja D. Fehér Zsuzsa. Majd később: „elkötelezettséget jelent: a külső környezet és belső világ egybecsendülé- sére, vagy ütköztetésére kimunkált képi megjelenítést. Formában a szélesen értelmezett realizmus változatos eszközeinek alkalmazását”. 1954-ben, a város felszabadulásának tizedik évfordulóján rendezett első őszi tárlatra meghívták mindazoka* a művészeket, akik kötődtek az alföldi városhoz, az ott élő, a vásárhelyről elszármazott, és a művésztelepen dolgozó művészeket. Szabó Iván a főiskoláról növendékeit nyári gyakorlatra is ide hozta, s ők is kapcsolódtak az itt kialakuló körhöz. Az volt a cél, hogy sajátos profilú, a művészetük gyökerével Hódmezővásárhelyhez kapcsolódó alkotók munkáit sorakoztassák fel. Hogy mühelyszerepet vállaljon, töltsön be az évenként ismétlődő tárlat. Hogy szellemi közösséggé formálja a kiállítókat. E célokat szolgálta az is, hogy meghívásossá tették a kiállításon való részvételt, és a meghívás feltétele a tájhoz, a városhoz fűződő valamilyen kapcsolat. „Országos jelentőségű események voltak az őszi tárlatok a Tornyai János Múzeumban — írja Rózsa Gyula —, Vásárhely kezdetben a sematizmus görcséből- zsibbadásából éledő egész magyar képzőművészetnek volt fontos (egy időben a fővárosnál jóval fontosabb) bemutatkozó és befogadó helye, s később a hatvanas években Vásárhely egy fájdalmakkal újjászülető pa- rasztéleiet vállaló, nagy társadalmi roppanásokat nagy művészetikával és esztétikai hitellel befogadó művészetnek, kiváltképp festészetnek volt a szülőföldje”. A hatvanas évek közepére kirajzolódott a vásárhelyi tárlatok profilja. Akiknek művészete eltért az alföldi iskolán alapuló Tornyai, Koszta, Nagy István örökét vállaló, a realista látás- és megjelenítési módot vállalóktól, elmaradtak e rendezvénytől. Az elmaradókat ugyan nem pótolták az újonnan Vásárhelyre települők, s kissé az elkülönülés jelei is mutatkoztak. Voltak művészetkritikusok, akik a teljes nyitottság mellett kardoskodtak, ám ha mindenkit meghívnak, akkor a vásárhelyi is egy lesz a tárlatok közül, * elveszti profilját, karakterét. Honnan erednek ezek a közös jegyek? Dömötör János, a Tornyai Múzeum igazgatója, az őszi tárlatok szervező-rendezője így fogalmazza meg: „Itt bontakozott ki a vásárhelyi művészetnek az az első virágkora, mely a vásárhelyi iskola mai alkotóinak továbbépíthető hagyományt, tápláló forrást jelent. Tornyai a vezéregyénisége ennek a századunk első évtizedében felerősödött szellemi pezsgésnek. Mellé Endre Béla neve kívánkozik, de hosz- szabb-rövidebb időt Rudnay, Pásztor, Kallós, Medgyessy is töltött itt. Magukénak érzik azonban a vásárhelyi művészek a közeli Szentesen alkotó Koszta és az Alföldön mindenütt megfordult Nagy István örökét is. Ez a forrás elsősorban nem stilá- ris jegyeket teremt számukra, hanem az alföldi iskola művészeinek mélységes humanizmusát, táj- és ember- szeretetét, társadalmi felelősségérzetét. Jelenti ez a hagyomány nemcsak azt. hogy milliókról kívánnak szólni és értük, hanem azt. hogy nekik is. Az itt élő és dolgozó emberek nemcsak megjelenítettek, hanem a művek címzettjei is”. Ám ez a hagyományvállalás nem stiláris jegyekben mutatkozik meg. hanem humanizmusban és tájszerc- tetben, társadalmi érzékenységben, felelősségtudatban. Realizmusuk, Dömötör János szavaival: „Korántsem a látott világ másolása, leképezése, hanem valóságélményük újjáteremtése, átírása útján valósul meg. Ugyanakkor csak az átélt valóság nyújt számukra művészileg kifejezhető, tolmácsolható élményt. (Éppen ezért volt mentes Vásárhely az ötvenes évek illusztratív óhajainak követésétől, és töltött be az időben azíliumszerepet. és vállalja ma kissé a végvár szerepet.)” Az idei, harmincegyedik vásárhelyi őszi tárlaton ott vannak mindazok, akik vállalják ezt a műhelyt, vállalják az alföldi iskolát. A nagy öregek nemzedékéből Kurucz D. István, aki négy évtizede él Budapesten, de eltéphetetlen szálakkal kötődik az Alföldhöz. Egész művészetét az Alföldhöz kapcsolódás határozza meg. A föld és az ég rajzi és árnyalati világa tölti meg mostani képeit is. S néhány karakteres fejtanulmánya látható a kiállításon. Kiállít a vásárhelyiek vezető mestere, Németh József, aki summázó felületeivel, komoly színeivel járja a maga megtalált útját. De a jelképiség irányába *ett újabb lépéséről tanúskodik a bartóki gondolatot továbbfogalmazó Tiszta forrás című képe. Szalay Ferenc az egyetlen művész, aki jóné- hány művében a táj nagy, társadalmi átalakulásával, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével foglalkozik. Teljes őszinteséggel tárja fel e folyamat tudatformáló drámai pillanatait, az új közösségben helyet kereső szövetkezeti parasztok kollektív élményét. Most is hű maradt ehhez a gondolatkörhöz. Nagyméretű művében egyetlen gondolat köré csoportosítva jelenítette meg mondanivalóját a Tisztelet a tsz nyugdíjasainak című képében. A vásárhelyi iskola jóval szélesebb hatósugarú az ott élők körénél. Egy-egy tárlaton 80—100 művész állít ki, olyan jeles egyéniségek, mint Patay László, Szurcsik János, Koszta Rozália, Vecsési Sándor, Fejér Csaba, Somos Miklós, hogy csak néhány nevet említsünk. Újdonság, hogy némileg felfrissítendő a tárlatot — eltérően a hagyományoktól —, az idén meghívták az utóbbi öt évben főiskolát végzett fiatalokat is a kiállításra. Húszán küldték el műveiket, köztük több ígéretes tehetségű festő található. Bár a vásárhelyi tárlatok főleg a festészetben mutatnak eredményeket, nem hiányzott. nem hiányzik az idén sem a grafika és a plasztika. A világ művészetében annyi izmus, non-figurativi- tás után újból a figuralitás, a mívesség került előtérbe. A mindenáron újat akaró képzőművészet most mintha visszatérne a hagyományos művészethez. Talán ez a ,\divat” újra az érdeklődés homlokterébe állítja a vásárhelyieket is. Kádár Márta Mester Attila: Dal a vízi kutyákról (Ad nótám Weöres Sándor) Nád között, viz fölött vízikutya fészek, vízikutya kölykök abban heverésznek. Vízikutya apjuk vízinyulat űz, vízivacsorához zuborog a tűz. Vízikutya anyjuk fújja parazsat, mintha szélfúvásra ingana a nád. V íziszederindán vízitücsök ül, húrja ázik, szakadozik, mégis hegedül. Arcok közelről Sülé István Miért kell a gyermekvers? A gyerekeknek éppúgy szükségük van az irodalomra, ahogyan a felnőtteknek, ahogyan mindenkinek. Hogy többet értsenek meg a körülöttük történő dolgokból, jobban tudjanak örülni a szépnek, az értékesnek. s könnyebben viseljék el azt. ami fáj. Hogy kérdéseikkel, mondandójukkal ne maradjanak magukra. A jó könyv, a szép vers a gyerekeknek is társ, akivel megoszthatja bú- ját-baját, megtárgyalhatja, miért furcsák a felnőttek, honnan fúj a szél, és hová mennek a felhők, mit csinál a templomtorony és hogyan sírnak a fák. Ez a társ segíthet mindenben, ami az apró szíveket nyomja, amit anyu meg apu gyakran későn vesz észre (vagy észre sem vesz), mert sok a dolga, fáradt. Olvasáskor az irodalmi példákban mindannyian önmagunkat keressük, tetteinkhez, életünkhöz hasonlókat kutatunk, jó és rossz példákra lelünk: társakra találunk. Nyilván a gyerek is. Sok kicsi maga is verset ír, játszik a szavakkal. így könnyebben elmondja gondolatait, érzelmeit, újra átéli a nagy felfedezéseket, Meg aztán a verset el is lehet dugni. az. bizalmas, csak az övé, féltett kincse, játéka — az önkifejezés lehetősége. Az 1975-ben magyarul megjelent Mai svéd gyermekversek, Ami a szívedet nyomja címmel igazi könyvsláger volt, s ma is igen népszerű nemcsak a gyerekek, hanem csakúgy a fiatalok és a felnőttek körében. A három svéd költőnönek nagyszerűen sikerült versbe foglalnia mindazt, ami a gyerekek életében fontos, ami a szívüket nyomja. Kicsik és nagyok viszonyáról, a természet titokzatos átalakulásairól, közvetlen környezetükről, hétköznapjaikról, lányokról, fiúkról, barátságról, szerelemről, suliról, leckéről, usziról, hosszú hajról, nagy városokról, a tanító néniről, külföldiekből, utazásokról írnak; na meg arról, hogy az apróságok mit nem bírnak anyuban, miért furcsák szerintük a felnőttek, s miért rossz gyereknek lenni. A svéd költőknek sikerült még valami, ami talán a témáknál is fontosabb: gyereknyelven fogalmazni. A Holdrajzóra, a szabolcs- szatmári költők gyermekverseiből Katona Béla szerkesztette kötet ugyancsak figyelemreméltó. Több tartalmas. hangulatos verset ad közre, igazán jó verseket, ám nem kifejezetten gyermekverseket. Mester Attila és Madár János versei érett líra darabjai, súlyosak, komolyak, nem gyermekfülnek valók. Befogadásukhoz több figyelem, értelem, tapasztalat kell. mint amivel a gyerekek általában rendelkezhetnek, természetesen számba véve, hogy a ma felnövő nemzedék tudományos, társadalmi ismeretei messze túlszárnyalják szüleik gyermekkori tudását. , Mester Attila állatversei. A tarka kiskutya, A félénk pingvin. A téli csillag meséje és a Matyó király-költemények, valamint Szilvási Csaba Tereferéje, Békakalaúdja, Pincebálja címében felkelti a kicsik érdeklődését. Akik élvezhetik is az olvasást, ám a művek hangulata, mondandója valójában a felnőtt- világot sejteti, a tágabb asz- szociációkról nem is beszélve. ,,Eluntam már a rímeket se borom, se dohányom s alszik — hosszú az éjszaka Matyó király barátom.” ' Teljes értékükben Bodnár István évszakverseit és Nagy István Attila líráját sem foghatják fel a gyerekek. „Borostyán szőlő fehér kenyérrel bővölök dombot varázsigével Nyelvemre csordul színarany mámor iszom a napnak lángpoharából Talpam a táltos tájakon lépdel bozsog a bodrom csillagos éjjel." Hasonló gondolatokat ébreszt Madár János verse: „Haragos a tenyerem, ellopták a kenyerem. Ellopták az aranyhéját, puha belét, száz karéját nézhetek most az égre — mit is eszek ebédre?” Bor.v Zsolt Játékbabám, kispajtásom. Budaházi István Mondókája és Udud István Liba-galiba című verse a kiszámolókra, a népi köl-' tészet mondókáira. gyerekrímekre emlékeztet. A csillag és a madár, vagy a Kakukknóta viszont olyan terjedelmű, illetve hatású gondolati líra, ami aligha lophatja be magát egyköny- nyen a kicsinyek szívébe. „Az építőanyag drága kakukk kakukk s egyre följebb megy az ára kakukk kakukk ez az ami arra késztet kakukk kakukk hogy■ ne rakjak soha fészket kakukk kakukk”. Biró László minden sora egyszerű versike. Jánosi Zoltán művei közül csak az Itt valami titok lappang című sorolható egyértelműen a gyermekversek közé. A Holdrajzóra verseit a Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtár gyermekrajzpá- lyázatának képei, elsős és ötödikes gyerekek rajzai illusztrálják. Ezek a gyerekek nem sokat kapnak a könyvtől cserébe. Pedig manapság sok szó esik arról, hogy keveset olvasunk, keveset olvasnak a gyerekek, különösen ami a líra műfaját illeti. Ez azért is szomorú, mert a magyar költészet — talán ilyen szempontból egyedülálló a világ- irodalomban — mindig meghatározó szerepet játszott a többi műfajjal szemben Legrangosabb költőink. íróink pedig maguk is írtak, vagy gyűjtöttek gyermekverseket, meséket. Lehet, hogy többek között ezért magasak az elvárások a ma születő költeményekkel szemben? És éppen ma. ebben a fegyverekkel fenyegetett. gaz- dasági-gépies-tárgyias világban egyre jobban kell a közvetlen emberi szó. így az irodalom is, a vers. nehogy kihaljanak az erkölcsi normák, a lelki, viselkedési mércék. A nevelésben, a tanításban rengeteget segíthet szülőknek, tanároknak a jó könyv, a szép gyermekvers. És még .szórakoztat, örömöt is ad. Rajztanár és festőművész. Huszonöt éve tanít, huszonöt éve publikál a Köröstájban, de ennél jóval régebben fest és rajzol. — Kicsi gyermekkora óta? — Majdnem. Még otthon, Orosházán, az általános iskolában figyelt föl rám tanárom, Kerti Károly, a Munkácsy-díjas grafikus, s irányított a szakkörbe, ahonnan sima út vitt a budapesti művészeti gimnáziumba. Ott 1956-ban végeztem. s olyan tanáraim voltak, mint Somogyi József és Sarkan- tyús Simon többek között. — Aztán egyenesen a Képzőművészeti Főiskola . . . — Nem. nem. A szülők — érthetően — mindig a biztonságot nézik, s így a szegedi tanárképzőbe mentem. Hogy mi lett volna a jobb, ki tudja? — A rajz jó ideje nem melléktantárgy, mint régen, de végül is a kéz ügyesedé- sén kívül mi a célja a rajz oktatásának? — A látáskultúra fejlesztése, és ebbe attól kezdve, hogy vegyék észre maguk körül á szépet a gyermekek. még rengeteg minden értendő. A szín- és formaérzékelés, a lényegkiemelés, az, hogy mi, milyen hatást vált ki stb. Ma, amikor egyre inkább a látvány világában élünk, legalább egy kicsit mindenkinek tisztában kell lenni ezekkel. S akinek ezen felül még művészi készsége is van, az a tehetség jele. S akad ilyen tanítvány, mint most legutóbb az egyik, aki a megyei rajzversenyen aranyérmet nyert. — A pedagógus után nézzük a művészt is, akinek az ország több helyén volt önálló kiállítása, s a képei ott függnek a csabai múzeumban, a megyei pártbizottság és tanács falain, és én a realista stílushoz sorolnám őket. — Közel jár az igazsághoz. mert rám mindig a valóság hat. s képeimben csak aíínvi a fantázia, amennyi az alkotást megkülönbözteti a leképezett látványtól, többé teszi, de nem eleve mássá. Csak annyira, hogy egy kicsit magam is benne legyek. Bármerre járok — itthon, külföldön —: mindig vázlatfüzettel teszem, hogy a pillanatnyi élményt megragadjam, de hatnak még ma is a gyermekkori élmények, a régi táj. amit magamban őrzök. És még a baráti beszélgetések is valamiképpen.— A társasági élet? — Igen. de azt már\ múlt időbe tehetjük. Volt. Szép volt. jó volt, amikor többen — író, költő, festő, színész, pedagógus — összejöttünk, és fehér asztal mellett folyt a vég nélküli eszmecsere. Nem előre elhatározott célból. csak mert kedveltük egymást, s talán pont ezért mindig sor került egy vers, egy novella, vagy festmény megbeszélésére, a világ dolgain kívül. Biztos. hogy okosabbak is lettünk tőle, de főleg: jól éreztük magunkat. Aztán lassan elmaradt valahogy. talán mert lekötöt- tebb lett mindenki. lehet csak azért, mivel idősebbeK lettünk, s nehezebben mozdulunk ki hazulról. Bármi is az oka. nekem nagyon hiányzik. Talán a többieknek is . . . Niedzielsky Katalin Vass Márta K oszt a Rozália: Knárit Sülé István: Téli városkép
