Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-24 / 276. szám
1984. november 24.. szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Molnár-C. Pál-emlékház Battonyán „Molnár-C. Pál Sikeres és eredményes művész volt, hangsúlyozva azt, hogy minden alkotót eredményeivel kell mérni, nem a kevésbé sikerült alkotásokkal. Kinek támadna kedve azzal rontani a hangulatot, hogy a kevésbé vagy egyáltalán nem sikerült művekről kezdene ócsárló beszédbe. Az a művész, legyen író, festő, szobrász, színész, akárki, aki nem meri vállalni a bukás kockázatát, sohasem arat sikert, aki nem meri vállalni a kevésbé sikerült munkáját, sohasem hozza létre remekművét." így igaz. Ám ismerve a festő battonyai állandó kiállítását, van okom idézni a katalógusból Szíj Rezső elemzésének zárógondolatát. Mert a Molnár-C. Pál- életmű fontos alkotásai, maradandó értékei számos kevésbé sikerülttel kénytelenek itt együttélni. Ám ezek nem annyira a művész küzdelmeinek hordozói, mint jelentéktelen zsákutcák. Persze, nem könnyű a dolga, aki biztos kézzel akar válogatni a művész hagyatékából. Mert az 1894-ben Battonyán született Molnár-C. Pál viszonylag hamar megismerkedhetett a világ képzőművészetének kincseivel s a lázongó európai művészettel. A mellüket döngető izmusok közül néhányat kedvelt, néhányat elutasított. de szolgájául egyiknek sem szegődött, viszont hatni mindegyik hatott rá. Mintha ezt a helyzetet ösz- szegezné 1958-as önarcképén. A művész épp dolgozik önarcképén, kézenfekvő tehát, hogy úgy fesse le magát, amint önarcképét alkotja, de akkor kénytelen odafesteni a képre is a kész önarcképet. A helyzet, mint az áruházi próbafülke tükör- visszaverődései a végtelenségig játszható, de a művész nem trükköt akar vászonra vinni, hanem az ember lehetőségeit szeretné ábrázolni, s ezért a harmadik figurá1 már kettévágja. Az ember határa minden oldalról önmaga, mondja. Frázis volna ez a közlendő, ha csak önnön elmélyülten figyelő fejét festené meg. ám a háttérben ott látható egy szinte felismerhetetlenségig elmosódott akt, s a „modell”, vagyis önmaga kezébe virágot ad. Namármost, azt tudjuk. Molnár-C. Pál életművében jelentős teret kap a női test ábrázolása, képeinek visszatérő témája a nöiség erotikája, s minden. a női test által megfogalmazható jelképes gondolat. S most a nő mégis huszad- lagos a művészhez képest. Vehetjük persze a hetedik X felé ballagó férfi változásának is ezt a vallomásszerű villanást: már nem akar a nő bonyolult lényén keresztül fogalmazni, megelégszik a világ egyszerűbb létezéseivel, s talán egyetlen kicsi virág fegyelmezett újraalkotása könnyebben vezet el az élet megértéséhez. Csakhogy ez az igazság még mindig kénytelen szembenézni az elsővel, vagyis a virág ugyancsak elenyésző jelenlétű a festőhöz képest, sőt, még az elmélyültségen is sebet üt ez a növény, és egyfajta szépelgő fennhan- got ad a képnek. A frázisból önkritikus igazság lesz: létezésünk minden hívságunk felett áll. A leírtakkal tán sikerült érzékeltetnem, hogy Moi- nár-C. Pál művészetében gyakoriak a filozofikus megközelítések. Ám a battonyai kiállításon látható képek nér melyikén nem tud. a gondolat olyan maradéktalanul szép ívet bejárni, mint az önarcképen. Molnár-C. Pál akkor tud gyönyörűt festve és rajzolva szépet mondani, amikor az ábrázolásból születnek a gondolatok, s nem válik a kép valamely filozofikus tétel illusztrációjává. Éltető közege például a szecesszió. Ahogy A csók című litográfián megjelenik a stílusirányzat túlhajtott és dekoratív érzékisége, az már-már a pornó határát súrolja. Azonban a szecesz- szió nagymestereihez hasonlóan hibátlan érzékkel lesz úrrá ezen a veszélyen. A kötéltáncot az teszi különösen izgalmassá, hogy az ovális keretbe foglalható jelenet egyszerre tűnik szecessziósán koreografáltnak, és naturálisán igaznak. Ebben sincs semmi különös, hiszen a kor emberei közül jó né- hányan természetes létformaként élték meg a szecesz- szió minden túlkapását. A kép másik érdekessége a két ember arcának feltűnő hasonlatossága. Magyarázható ez is a divatból, abból, ahogy az sematizálja az emberi fizimiskát, ám van e jelenségnek egy második szintje: a szerelmesek behunyt szemmel csókolva egymást, a másikban kicsit önmaguk álmait képzelik, ahogy önnön legjobb tulajdonságaikat és gyarlóságaikat is szívesen fedezik fel a másikban. Nem önzőségről van szó. mert ha akarjuk, ha nem. hasonlóak leszünk egymáshoz egy odaadó viszonyban. A Szendergő című tusrajz mögött nem sorakoznak fel ilyen súlyos gondolatok. Itt a fölényes technikai tudás köti le figyelmünket, s a szinte tanítanivalóan szecessziós dekorativitás. Olyasmi ez, mint rmikor a filozófus egy jó hangulatú társaságban aforizmát mond. Bravúr az is, ahogy az elmosódott formák érzékeltetik a világtól e pillanatban el-elszakadó ember könnyű álmát, és a mi halk leskelődésünket. A kiállítás egyik fő értéke a Cyrano de Bergerac fametszet sorozat. Hallatlanul aprólékos munkával, és mégis hihetetlenül tömören ábrázolja a környezete által alig értett szószátyárt, a nemes lelkű krakélert. Tanulmányt ér, ahogy a vívó Cyrano etikettszerű, kecses mozdulatában ott feszül a ruha alatt a riadóztatott izomzat. Sajátos helyet foglalnak el Molnár-C. Pál életművében az idősebb korban alkotott tájképek. Az Árkádiái táj, A tó. Városka alkonyban, és a Három lovas vágyott és álmodott csodatájak. Vonzódás az édenhez. és az örök nyugalomhoz kapnak hangot ezekben, egy élet minden küzdelme itt már a tudott dolgok biztos felméréséhez vezetett, s valami végső megvilágosodás fényében öltöznek lenyűgözően széppé e nosztalgikus „tájak''. Az izmusok közül kétségtelenül a szürrealizmus volt legnagyobb hatással Molnár-C.' Pálra. Ennek a kiállításon látható legszebb példája a szürrealizmussal csak éppen átitatott Quattrocento. Igaz, ez a kép csak vendég Battonyán, lévén a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. A festményen, mint egy világszínpadon léteznek az emberek. Eszmény és valóság él egymás mellett, egymásra hatón. Építészeti stílushoz nem' köthető, hatalmas ívek határolják e ,'.színpadot”. Ezeken át pompázik felénk a művész álomtája. A kicsinyke emberek szabadon, boldogan, harmonikusan élnek a lenyűgöző természeti háttér előtt, az önmaguk által alkotott súlyos-fepséges építmények árnyékában; s könnyedén lépdelnek a méteres lépcsőkön. Molnár-C. Pál minden rokon témájú képe az olasz táj és az olasz képzőművészet igézetében született. Néha igyekszik a világ történéseit egy képbe komponálni. A kiállításon látható alkotásokban ez nem mindig megoldott. Gyakran az egyetemes értékek veszélyeztetettségének átérzése irányította ecsetjét. A szándék hol a túlzottan sokat ölelő kultúrtörténeti, s főleg irodalmi háttér, hol a didaktikus kifejezésmód miatt veszít hatásosságából. Molnár-C. Pálnak — ebben is feltétlen egyet kell értenünk Szíj Rezső rövid tanulmányával — az egyházművészet terén úttörő szerep jutott. „A hazai katolikus papság és a közvélemény megragadt a barokknál, számára az attól eltérő ízlésben fogant oltárkép, falkép, stációsorozat nemigen jöhetett számításba. Molnár nemzedéke túljutott már nem a barokkon, hanem mindazon, ami utána következett, túl a posztimpresszionizmuson, s a különféle mesterségesen kiagyalt modernista irányzatokon. Molná- réknak új eszmény után kellett nézniük. Ősök után, akiket modernizálhatnak". Az Angyali üdvözlet remek példája ennek a sikeres útkeresésnek. A gótikus templomok üveg ablakjainak keveretlen színeiben élnek a megnyúlt, légies figurák, a szokásosnál erősebb kontúrok szelíd dicsfényként simogatják végig a szereplők testét. Nincs extázis, ami az ilyen témájú képeknek sajátja, a lehunyt szempillák álomszerűvé varázsolják a jelenést. A művész módot talál saját hitének hirdetésére: minden igazság csaka szépség köntösét felöltve szólalhat meg. Nemcsak a battonyaiak, hanem a Békés megyeiek számára is jelentős kiállításról van szó. Fenntartásaimra legfőbb mentségem, hogy a mércét nem én tettem magasra, hanem maga a művész. A kiállítás anyaga azért jelenleg is képes bemutatni Molnár-C. Pál oly sokaknak méltó örömet adó művészetét. Ám ha törekszünk az összkép hűségére, akkor a most látott gyűjteményt kár volna véglegesnek tekinteni. Ungár Tamás Köves István: Tekinteted elől Szétsimítom arcvonásom szemem tüzét kiégetem Derekamból vágyaimat sóhaj nélkül elröptetem Karomat elnyújtom lábam szétgörbítem Leírt betűimet körvonallá zárom Hajamat fölgyújtom hátam púppá hajtom Nevetésemet a vércséknek vetem Lázamat lehűtöm nyugalmam fölverem Semmim se maradjon hogy mindenem legyen Elkiáltott hanggá s végtelen idővé válók kutató tekinteted elől Keress mindenben ami sík és göröngyös Ami zuhan ível siklik és suhan Keress mindenben ami elfut átfut szétfut Ami kígyózik s kanyar zugaiban Keress mindenben ami kör golyó gömbölyded Ami láng lobogás folyó és kőgörget Könyvek közepében vagy vásznaknak szélén Boros pohár alatt üres szoba székén Elkiáltott hanggá s végtelen idővé válók kutató tekinteted elől Kántor Zsolt: Prózavers egy kiállítás és egy séta között Egy ecsetből fény, hajadból áldás, a csend bokraiból illatok, zuhanyrózsából sör. Kezemre hó, arcodra méz, szemedre álom. A tisztára mosott bárkákból a mesterségesen kék tükrei. Az érdesre súrolt kocsmaasztalra gőzölgő borok, palacsinták. A kertre eső, a házra lakat. A könyvre vér, a keresztre ima. Mondd! Valóban béke van? Nincs sehol háború? Ez hát a nyugalom, testvérem. Törj hát kenyeret, pirítsd pirosra, hozz hagymát, paradicsomot. Ünnepeljünk! Ha besötétedik, összebújunk, bár nincs mitől félnünk, azért riadékony ez a táj. Molnár-C. Pál: Önarckép Weöres Sándor: Hadi emlékek Van aki ottmarad, van aki visszatér, s otthon hőstetteket, borzalmakat mesél. Van aki mellre szívja, van aki ásít, unja már és nézi, lába bütykén hogy mászkál a bogár. A lakás szögletében türelmes lámpa ég, körében kelnek-múlnak a háborús mesék. Molnár-C. Pál: Cyrano de Bergerac Molnár-C. Pál: A csók
