Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-23 / 275. szám

1984. november 23., péntek Egészségügyben dolgozó fiatalok Ifjúsági parlament a megyei kórházban — 1981-ben volt legutóbb ifjúsági parlament az inté­zetünkben — mondta dr. Sarnyai Ferenc, a gyulai megyei kórház igazgató fő­orvosa. — Ha a változások összességét mérlegeljük, so­kat fejlődtünk, de a fiatalok problémái most is hasonlóak a 4 évvel korábbihoz. La­kás, munkabér, a rekonst­rukcióval járó munkahelyi nehézségek. Gyakran szíve­sen segítenénk, de a lehe­tőségek korlátozottak. Mind­ezek ellenére igen jól sike­rült, őszinte hangvételű if­júsági parlamentünk volt a napokban. A fiatal munka­társaink is megértőek, lelke­sek, nem félnek a kritikus hangtól, tudásuk, teljesít­ményük javát igyekeznek a gyógyítás szolgálatába állí­tani. o A gyulai megyei kórház­ban 1459-en dolgoznak, kö­zülük 762 a 35 éven aluli, tehát a dolgozók fele. Ezért is törekedett a párt-, állami és társadalmi vezetés a kü­lönböző fórumok szervezeti és társadalmi részét fejlesz­teni, kereteit bővíteni, az érdekképviseleti és érdek- védelmi jogosítványok gya­korlását elősegíteni. Ifjúsá­gi parlamentjüket megala­pozottan készítették elő, a vezetés beszámolóját, az in­tézkedési terveket együtt dolgozta ki a párt, a KISZ és a szakszervezet. Az elmúlt 4 év során sok szervezeti és gazdasági változást élt át a kórház. Folyamatosan ala­kuló rendszerként tovább bővült az egészségügy integ­rációja, Gyula város alapel­látása is a kórházhoz csat­lakozott. Űj osztályokat, részlegeket alakítottak ki a gyógyító-megelőző munka feltételeinek javítására. 1982-ben adták át a 80 ágyas szülészeti-nőgyógyá­szati pavilont, 1983-ban a szemészeti osztály is jó elhe­lyezést kapott, felújították az urológiát, a bőrosztályt, az onkológiát, a fül-orr-gé- gészetet. A gyermekosztály szomszédságában 26 férőhe­lyes nővérszállót alakítottak ki, 2 szolgálati lakást bizto­sítottak az igényjogosultak­nak. Korszerűsítették a nő­vérszálló fűtését, és 8 la­kással bővítették az orvos- szállót. Mindent felsorolni lehetetlenség, de az új, kor­szerűbb elektronikus, 300 állomásos telefonközpontot semmiképpen nem hagyhat­juk ki. Gondolkodnak már a jövő feladatain is. A műtéti tömb elkészülte, a gyógyítás cél­jaira fordítása talán a leg­fontosabb. Itt helyezik majd el a 7 ágyas intenzív osz­tályt is. Mosodaátadás, ka- zánházbővítés szerepel a tervek között, de folytatják az épületek homlokzati fel­újítását, légi gőztávvezeté­ket szeretnének építeni, fel­újítani a könyvtárat és kor­szerűsíteni a konyhát. Az ifjúsági parlamenten ismertették az intézmény dolgozóinak munkabér­helyzetét, anyagi, erkölcsi megbecsülésük formáit, a képzés, továbbtanulás, ku­tatómunka, szakmai fejlődés lehetőségeit. A pályakezdők beilleszkedését foglakoztatá­si terv készítésével és meg­valósításával segítik. A kór­házban orvostanhallgatók képzése is folyik. A fiata­lok az intézet Fekete-Körös parti vízi bázisán és a kór­házi teniszpályán sportol­hatnak, bár az elmondottak szerint ez nem elegendő az igények kielégítéséhez. Kevés a szakszervezeti be­utaló, s ezért intézeti autó­busszal maguk is szerveznek kül- és belföldi kirándulá­sokat. Közművelődési prog­ramokon a fiatalok a KISZ- klubban találkozhatnak. A munkahelyi jó légkör alap- feltétele a betegekhez és a kollégákhoz való jó viszony, a megfelelő vezető-beosztott kapcsolat. A munkahelyi kö­zösségek feladata, hogy a rendbontók, a nem megfe­lelő munkát végzők hatása ne érvényesülhessen. © Az ifjúsági parlament fia­taljai hozzászólásukban a lakásvásárlási kölcsönök biztosításával, a belső he­lyettesítés gondjaival, a munkabérkérdésekkel, mun­kahelyi pótlékkal, a textília­ellátással, a leltározással is foglalkoztak. 1985. január 15-ig kell a kölcsönigényeket bejelenteni, amelyeket a megyei tanács egészségügyi osztálya bírál el. Bérfe­szültséget okoz, hogy a fel­vett pályakezdők bére nem­egyszer magasabb, mint a korábban végzettekké. Erről tudnak a vezetők, s a lehe­tőség szerint igyekeznek a bérfejlesztési kerettel okosan gazdálkodni és differenciál­ni. Jogos felvetésként hang­zott el az is, hogy a férfi- dolgozók számára nem áll rendelkezésre a nővérszálló­hoz hasonló lakás. A nővér­szállón sem tudnak elhe­lyezni minden bejáró nődol­gozót, akiknek gyakran prob­lémát jelent az utazás, a hajnali és késő esti hazaté­rés. Orvoshiány van példá­ul a szemészeten, a beteg- forgalom nagy mértékben terheli a dolgozókat. Szak­mai továbbképzési problémá­ról beszélt egy körzeti or­vos, számukra ugyanis or­szágosan nem biztosított a szakmai tudományos fokoza­tok elérése. A gyulai Városi Tanács elnöke, dr. Takács Lőrinc az ifjúsági parlamenten méltatta az orvosok, egész­ségügyi dolgozók munkáját, közéleti tevékenységének fontosságát. A város fejlesz­tésével kapcsolatosan el­hangzott javaslatokat mél­tányolják a tanácsi veze­tők, s a közvilágítás, utazás feltételein javítani igye­keznek. A Gyulán dolgozó egész­ségügyi fiatalok befejezésül megvitatták és elfogadták az ifjúsági törvényből adódó feladatok végrehajtására szü­letett intézkedési tervet, a KISZ érdekképviseleti és ér­dekvédelmi jogosítványait. Ez alkalommal tettek esküt a kórházban először munká­ba álló fiatal egészségügyi dolgozók is. Bede Zsóka Az igazgató főorvos beszámolója Szavaz a parlament Fotó: Szilágyi Ferenc Csehszlovák játékvásár és -bemutató Csehszlovákiában készült, mintegy 100-féle játékból, hangszerből, valamint kará­csonyfadíszekből és mese­könyvekből játékkiállítás és -vásár nyílt csütörtökön Bu- dapésten, a Csehszlovák Kul­turális és Tájékoztató Köz­pont Népköztársaság úti ki­állítótermében. A hatodik alkalommal megrendezett bemutatón elő­ször kínálnak hangszereket, közöttük elektromos orgo­nát, szaxofont, szájharmoni­kát. Újdonságnak számít a színes fémépítő és a gyer­mekméretben készült fémta­licska s a prágai Vytvarna Remesla porcelánkészítő szö­vetkezet többféle kávéskész­lete. Ebből az alkalomból a szövetkezet egyik munkatár­sa a helyszínen festi a por­celán tárgyak díszeit. A december végéig nyitva tartó kiállításon ötmillió tq- rint értékű árut kínálnak. Orosházán meghatározó a lakásszövetkezet szerepe A felgyorsult ütemben fej­lődő Orosháza egyik jel­lemzője már évek óta a nagyarányú lakásépítés. Azt persze még a városban élők közül is csak kevesen tud­ják, hogy az OTP-beruhá- zásként, de jórészt a DÉL­ÉP által kivitelezett 5 és 10 szintes korszerű épületek karbantartása, állagmegóvá­sa a lakásszövetkezet fel­adata. A Rákóczi úton és környékén, továbbá a Mun­kásőr utca térségében kiala­kuló lakótelepen együttvéve mintegy 50 épület házilagos karbantartásáról gondosko­dik a lakásszövetkezet. E je­lentős lakásállomány egyér­telműen jelzi, hogy Oroshá­zán mindinkább meghatáro­zó szerepe van a lakásszö­vetkezetnek. Az igazgatóság tervében szerepel, hogy 1985. végén, vagy legkésőbb 1986. elején már megkezdhetik a saját erőből történá kétszintes sor­házak, láncházak építését. Kép, szöveg: Balkus Imre Hűtőpultok kistelepüléseknek A MIRKÖZ Diesel- és Hű­tőtechnikai Szövetkezet a kistelepülések jobb ellátása érdekében kis méretű, de nagy teljesítményű hűtőpul­tok sorozatgyárátását készí­ti elő, amelyek a kisebb ABC-áruházakban is jól el­helyezhetők. Várhatóan de­cember 'közepén kezdik meg a gyártást, és jövőre mint­egy 50 millió forint értékben készítenek ilyen hűtőberen­dezéseket. A variálható hűtőpultok 200—1000 négyzetméternyi üzletekben használhatók. A berendezésekhez melegvíz­visszanyerő rendszer is tar­tozik, amely állandó meleg­vízzel látja el az üzlet dol­gozóit. A szövetkezet más vállalatokkal együttműködve a 'kialakítandó üzlet teljes berendezésének beszerzését, felszerelését, üzembe állítá­sát is vállalja. A szövetkezet azt is tervezi, hogy mihelyt ennek feltételei megterem­tődnek, a hűtőberendezések karbantartását, javítását is elvállalja. Az idén kísérlet­képpen az ország öt kisebb településén alakítottak ki ilyen berendezésekkel élel­miszerboltokat — nagy si­kerrel. Új kedvezmény a vasúti előszállításban Meteorológiai tudományos napok A balatoni viharjelzés be­vezetésének 50. évfordulója alkalmából az Országos Me­teorológiai Szolgálat és a Magyar Tudományos Akadé­mia meteorológiai szakbi­zottsága rendezésében két­napos előadássorozat kezdő­dött csütörtökön, az MTA nagytermében, a viharjelzés tudománytörténeti fejlődésé­ről, eredményeiről és to­vábbfejlesztésének terveiről. A tó éghajlati sajátossá­gait elemezve az előadók emlékeztettek arra, hogy a Balaton térségében igen gya­koriak a viharok. A piros rakétás riasztások 10 éves átlaga alapján a viharos na­pok száma nyaranta 45—48- ra tehető. A várható viha­rok ma már két-három órá­val korábban — gyakorlati­lag a tó teljes területére — nagy biztonsággal előre je- lezhetőek. Ehhez jelentős se­gítséget nyújtanak az idő­járási radarok, amelyek a légkörben — 7000 négyzetki­lométeres körzetben — min­den időjárási változást ész­lelnek. Fontos támpontot je­lentenek a műholdfelvételek is, amelyek értékelését né­hány év óta számítógépek is könnyebbítik. E korszerű eszközök haté­konyságának és pontosságá­nak fokozása, újabb hasonló berendezések tervezett beál­lítása és azok komplex al­kalmazása a jövőben lehető­vé teszi az előrejelzés to­vábbi javítását. Remény van például a kisebb, helyi vi­harok pontos jelzésére is. A balatoni viharjelző rendszer eredményei, tapasztalatai egyúttal jól felhasználhatók egy országos időjárási ve­szélyjelző rendszer kifejlesz­téséhez — hangsúlyozták a tanácskozáson. A vasúti szállítások egyen­letességének ösztönzésére az eddiginél nagyobb kedvez­ményt vezet be a MÁV — erről tájékoztatták a fuva- roztatókat csütörtökön a MÁV vezérigazgatóságán. Mészáros András vezér­igazgató-helyettes ‘emlékez­tetett arra, hogy a MÁV ko­rábban is évről évre meg­hirdette az előszállítási ked­vezményeket; azonban eddig csak azok a vállalatok ré­szesülhettek fuvardíj-vissza­térítésben, amelyek előszál­lítási • szerződést kötöttek a vasúttal, s egy bizonyos meg­határozott mennyiség felett fuvaroztattak az év első ne­gyedében. Ezt a visszatérí­tést utólag fizette a MÁV. Az elmúlt évek során ál­talában 18—20 millió forint fuvardíjkedvezményt adott a vasút. Ez mintegy 2,7 szá­zaléka volt az adott időszak fuvardíjbevételeinek. Az elő­szállításban természetesen csak azok a vállalatok ve­hettek, illetve vehetnek részt, amelyek nem szezoná­lis cikkeket szállíttatnak, hanem követ, kavicsot, ho­mokot, téglát, műtrágyát, ko­hósalakot, cementet, tűzi­fát. Jövő januárban lép élet­be az új előszállítási ked­vezmény, amelynek lényege, hogy az említett árufélesé­gek fuvaroztatói az év első három hónapjában tízszáza­lékos fuvardíjkedvezmény­ben részesülnek. Ezentúl nem kell külön előszállítási szerződést kötniük, továbbá az elszállított teljes mennyi­ség után jár a kedvezmény, s nem csak egy bizonyos ér­ték fölött. Ősszel azonban — amikor a mezőgazdasági termények és más szezonális cikkek fu­varozása ad nagy feladatot a vasútnak — tízszázalékos felárat kell fizetni azoknak a vállalatoknak, amelyek ka­vicsot, téglát, műtrágyát és hasonló anyagokat akarnak a MÁV-val elszállíttatni. Regi vágya a kamutiaknak, hogy legyen egy korszerű, jó feltételek közt működő ABC-áruházuk. E vágy most talán valóra válik: a régi, elavult üzletet lebontották (képünkön), helyére újat terveznek Fotó: Gál Edit

Next

/
Thumbnails
Contents