Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-07 / 236. szám
ISUdUkftW 1984. október 7., vasárnap Megyei ifjúsági nap Felszabadulásunk 40. évfordulója Sandtncr Iván és az aktíva elnöksége A megye felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére a Békés megyei KISZ- bizottság megyei ifjúsági napot szervezett tegnap, október 6-án Békéscsabán. A nyitóprogram az ifjúsági aktívaértekezlet volt az ifjúsági és úttörőház nagytermében. Pataki István, a KISZ megyei bizottságának első titkára köszöntötte a politikai fórum mintegy 500 résztvevőjét és a meghívott vendégeket, köztük Lovász Matildot, az MSZMP megyei bizottságának titkárát és Csaba Jánost, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét. Az aktívaértekezlet vitaindítóját Sandtner Iván, a KISZ Központi BizottsáA békegyűlés résztvevői ramok nagy részét szabadtéri színpadokon szerették volna lebonyolítani, de az eső közbeszólt. Alkalmazkodva a helyzethez, ezért az ifjúsági nap rendezvényeit az ifjúsági házban, illetve a II. kerületi pártbizottság épületében folytatták. A pártházban együttesek mutatkoztak be. Az ifjúsági házban először a szabadkígyósi szakmunkásképző iskola irodalmi színpada lépett fel. Ezután Ludas-fórumot tartottak. A népszerű hetilap négy közismert munkatársa, Rad- ványi Barna, Mikes György, Galambos Szilveszter és Soós András fiatalos lendülettel és humorral válaszolt a feltett számú általános iskola diákjai Beethoven zenéjére pantomim életképeket. Egy rövid irodalmi összeállítás után a résztvevők békegyűlést tartottak. Az előadó Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára volt. A Békés megyei fiatalok csatlakoztak a KISZ KB és az OBT ifjúsági diákbizottsága ifjúsági békecentrum felhívásához, és küldötteket delegálnak. Az est további részében szórakoztató, zenés programok voltak. Fellépett a Los- Galos dél-amerikai — brazíliai és chilei tagokból álló — együttes, az Atléta-trió, a Solaris és a Famili együttes. Barabás Miklós Ünnepség és koszorúzás Tótkomlóson Tótkomlós nagyközségi pártbizottsága, tanácsa, a Hazafias Népfront bizottsága a nagyközség felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett október 6-án, szombaton. Délelőtt Lehoczki István tanácselnök tartott tájékoztatót a község helyzetéről, fejlődéséről, majd Tótkomlós nevezetességeit tekintették meg. Délután a szovjet hősök emlékművénél Bocskai Mi- hályné ünnepi beszéde után helyezték el a megemlékezés virágait a község párt- és állami szervezeteinek képviselőin kívül Oleg Ivanovics Griny, a belinszkiji járás első titkára által vezetett öttagú delegáció — képünkön — tagjai is. A művelődési központban este 5 órakor nagygyűlést rendeztek, ahol Mitnyan Pál nyugalmazott ezredes tartott megemlékezést, s ezután a nap kulturális műsorral zárult. Nemzetiségi tájházat avattak Kétegyházán Szép nevezetességgel gazdagodott Kétegyháza: tegnap délelőtt az ország első román nemzetiségi tájházát avatták fel a községben. A borongós, esős idő ellenére is sokan voltak kíváncsiak az ünnepi eseményre, melyen Márk György, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára két nyelven méltatta azt az összefogást, amely hozzásegítette a községet, hogy ápolhassák a nemzetiségi kultúrát, őrizzék a hagyományokat. A tájház létrehozásában a szövetség mellett jelentős részt vállalt a megyei múzeumi igazgatóság és a községi tanács. A hófehér meszelésű ház a Kossuth utcában áll, s jellegzetes berendezései és használati tárgyai korábban fél évszázadon át a Nikula családot szolgálták. A tisztaszoba, a tágas, szabadké- ményes konyha csakúgy magán viseli az elmúlt évtizedek életének, munkájának és kultúrájának jellegzetes vonásait, mint a hátsó helyiségek és a gazdasági udvar. A gyűjteményt természetesen nem tekintik véglegesnek a kétegyháziak, szeretnék fokozatosan gazdagítani. gának titkára tartotta. Előadásában az ifjúságpolitika aktuális kérdéseiről beszélt. A vitaindító után válaszolt a kérdésekre. A fórumot bezárva Patakj István elmondta, hogy a feltett kérdések arról tanúskodnak, hogy ifjúságunk megérti napjaink legfontosabb problémáit, és kész cselekvő részese lenni a továbbfejlődésnek. A rendezők az eredeti tervek szerint a délutáni progkérdésekre. Az oldott hangulatot a pécsi Szélkiáltó együttes tovább fokozta. Nevüket József Attila Szélkiáltó kakas című verséből kölcsönözték. Műsorukban igyekeztek hűek maradni névadójukhoz, a világ- és a magyar irodalom remek verseinek megzenésített változatait adták elő. őket a Rodeó együttes követte. A zenei blokk után az Előre Spartacus tomászlányai dzsessz- balettet adtak elő, majd a 2. A megyei ifjúsági békenap éjfél után ért véget. Azok a fiatalok, akik végigkísérték a programokat, minden bizonnyal jól érezték magukat. A rendezők rugalmasan alkalmazkodtak a rossz időhöz, és a szűkös lehetőségeket jól kihasználva érték el a megyei ifjúsági nap eredeti célját: fiatalosan, a KISZ-korosztály érdeklődésének megfelelően megemlékezni a 40 évvel ezelőtti eseményekről. A szabadkígyósi irodalmi színpad A Ludas-fórum humoristái II penzai küldöttség Békéscsabán Penza város öttagú delegációja Viktor Ivanovics Jer- zunov, a város első titkárának vezetésével Békés megye központjával, Békéscsabával ismerkedett tegnap. A szovjet vendéget dr. Ábra- hám Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt békéscsabai városi bizottságának első titkára és Sasala János, a megyeszékhely tanácselnöke kalauzolta. Többek között délelőtt a Lencsési-lakótele- pen levő Szabó Pál téri általános iskolát keresték fel, niajd a Munkácsy Múzeum kiállítását tekintették meg. A program következő állomása a békéscsabai piac, a vásárcsarnok volt. Délután a penzai vendégek Békéscsaba sportlétesítményeit nézték meg és találkoztak megyénk vezető sportklubjának, az Előre Spartacusnak vezetőivel. Este Dobozon, a községi pártbizottság vezetői tájékoztatták a vendégeket a település múltjáról, jelenéről, a dobozi emberek életéről, az elért eredményekről és azokról a célkitűzésekről, amelyeket a község maga elé tűzött a továbbfejlődéshez. A vendéglátók igyekeztek bemutatni a penzai delegációnak a Békés megyeiek, a békéscsabaiak mindennapjait. 1 A delegáció a Munkácsy Múzeumban nn