Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
NÉPÚJSÁG 1984. október 27.. szombat o Szathmári Sándor és a gépvilág Tizedik éve már, hogy Szathmári Sándor halott. Utolsó kívánsága a mai napig nem teljesedhetett: síremlékül egy méteres élekkel megalkotott tetraédert kívánt magának. Az olvasói, de az irodalmi közvélemény is keveset tud róla. Ha számon tartják, akkor a Kazohinia című nagy sikerű könyve alapján. Ám ez a siker viszonylagos. Az első kiadás (1941) után még Babits is lelkesedett érte, Baumgarten-díjra javasolta. (A díjat nem kapta meg; Schöpflin akadályozta meg.) A felszabadulás után még négy kiadást ért meg a Kazohinia, mindegyik alkalommal elkapkodták. Ezenkívül tulajdonképpen nem történt semmi. Az olvasók sci-fiként , .fogyasztották” a művet, a kritika jobbára hallgatott róla. És a szerzőről is. * * * Szathmári Sándor 1897- ben született Gyulán. Néhány itt töltött év után — különböző okok miatt — családjával többször költözködött, laktak Szombathelyen és Sepsiszentgyörgyön is, többek között. Érdeklődése korán a természettudományok felé fordult. A gimnáziumban a matematika és a fizika volt a kedvenc tárgya. A középiskola után a Műegyetemre iratkozott be. A háborús évek alatt végzi az egyetemet, a legnagyobb nélkülözések közepette. Anyagi helyzete később sem javul: a MÁVAG-ban helyezkedik el, rendkívül alacsony bérért. (A felszabadulás után is itt dolgozik, egészen nyugdíjazásáig.) Társadalmi helyzeténél fogva az értelmiséghez tartozott, azonban szívesen időzött a munkások körében. Sok javaslatot dolgozott ki, mely a dolgozók munkavédelmével, szociális helyzetük jobbításával foglalkozott. Nem ő tehetett róla, hogy ezek közül kevés valósult meg. Baloldali beállítottságúnak tartották, melyre Babits Beszélgetőfüzetében található bejegyzés is utal: „Csak azt hal— Mit szólsz ehhez a környezethez, ó Philologosz. Arisztomakhosz fia? Philologosz körüljártatta szemét a Fórum Romanu- mon. Távolabb, a Concordia- templom előtt nagy tömeg állta körül a rostrát, amelyen egy szónok olvasta fel Sulla pros'kribáltjainak neveit. Az ilyen kihirdetésekre mindig ugyanazon tömeg verődött össze: félelmetes külsejű, mindenre kész alakok, akik igyekeztek egy-egy ismerős nevet elkapni, mert aki egy proskribáltat meggyilkol, az megkapja az áldozat vagyonát is. Philologosz és Biblopha- gosz a tér túlsó végén ült, a Basilica Aemilia Paulli lépcsőjén, és láthatóan nem nagyon érdekelte őket, hogy a Sulla által megfélemlített szenátus kiket nyilvánít a köztársaság ellenségeinek. — Mit mondhatnék neked újat a környezetről, ó Bib- lophagosz? — felelte Philologosz vállat vonva. — Mindez a sok építmény itt körülöttünk nagyon hasonlít a mi Akropoliszun'kra, hiszen hellén építőmesterek emelték. Ez a bazilika itt Lucius Aemilius Paullus nevét viseli, aki nyolcvan éve győzte le Görögországot, és tette római provinciává. Onnan hozott magával építészeket, hogy ékesítsék ennek a barbár népnek a földjét. Nézd itt szemben Castor és Pollux templomát! Tekints az oszlopokra, és láthatod a ko- rinthoszi mester 'keze nyomát. Vagy nézd odafönt a timpanont. A sarkában eleső harcostól a középen álló istennőalakig minden a mi templomaink hű másolata, csak az arcokban van különbség, mert ezt az istennőt valamelyik itteni bandavezér ágyasáról mintázták. Minden nagyon hasonló a mienkhez, és mégis menylom, kommunista múltja van” — írja Szathmáriról. (Ennek ellenére javasolta a Baumgarten-díjra!) A felszabadulás előtt baloldalinak tartották, a fordulat éve (1948) után pedig „gyanúsnak”, nem publikálhatott, mint akkor sokan mások sem. Az igazság valahol ott lehet: ember volt, humanista. Ezért is bújtatott zsidókat a deportálások idején. Jelmondata is ez volt (Arany nyomán): „Embernek maradni mindig, minden körülményben”. Az eszperantómozgalommal a két világháború között került kapcsolatba. Sok, eredetileg eszperantó nyel- ven'írt munkája is van. Amikor a Kazohinia első kiadása körüli huzavona volt, gyors ütemben lefordította művét, s eszperantóul akarta kiadni. Ez azonban csak később valósult meg. A Kazohinia kiadásai közötti időszakokban folyóiratokban jelentek meg — elszórva — novellái. A személyi kultusz évei alatt eszperantó nyelven publikált. 1972-ben jelent meg újabb kötete, Gépvilág és más fantasztikus történetek címmel, önéletírását már nem tudta sajtó alá rendezni, 1974. szeptemberében, hosszas szenvedés után hunyt el. Hagyatéka több ezer kéz- iratlapnyi. Az önéletírásán kívül nagyon sok — még publikálatlan — magyar és eszperantó nyelvű novellája, írása maradt hátra. * * * Szathmári Sándort nemcsak a természettudományok érdekelték, hanem azok létnyire más! Mert mi volt az Akropolisz ékessége? A bölcsesség istennőjének szobra. Most pedig nézz oda!— szól a mellettük levő kőpárkányon álló szoborra mutatva. — mit látsz ott? A nőstényfarkast és alatta a csecsemőket, amint, a vadállat tejét szívják magukba, hogy már a város alapítása is testvérgyilkossággal kezdődjék. Biblophagosz sóhajtott. — Látom — mondta. És ne feledd, hogy az athéni agorán a nép is mennyire más volt. Ezek itt most vérszagra és koncra gyűlnek. Mi azonban azért mentünk az agorára, hogy körülvehessük mesterünket, a tisztes agg Kleiszthoszt, és elkaphassuk egy-egy bölcs mondását, amelyet sietve jegyeztünk fel viasztábláinkra. És milyen örömet jelentett, ha sikerült megpillantanunk Hekateont, a cinikus bölcset, aki elveihez híven piszkosan, rongyos ruhában járta az utcákat, nem törődve a nyárs- ' polgárok véleményével. De ha odajött hozzánk, és mesterünkkel vitázott, minden szava olyan volt a lélek számára, mint éhes rabszolgának. az istenek lakomája. Pedig mi magunk testileg is éhesek voltunk, hiszen életünket nem aranyak gyűjtésének, hanem a bölcsességnek szenteltük, és örültünk, ha ruháhfc alól a bőrzacskót előhúzva, találtunk még benne néhány szem parázson sült bükkmakkot. És ha mesrehozói, művelői is, általában: az ember. Minden írása filozofikus töltésű, lett légyen szó bármiről is bennük. Az emberi cselekvés mozgatórugói, s az ember által létrehozott technikai eszközök visszahatása az életre, ezek központi témái. Leegyszerűsítve, azt vallja: az ember önzése, kielégítetlen vágyainak kergetése, s majd a megvalósult álmok után támadó újabb vágyak keletkezése, születése viheti (viszi) az emberiséget végső romlásba. Az elbeszéléseit két részre lehet osztani. Az egyik csoport cselekménye a nem túl messzi jövőben játszódik, a többi írása pedig a történelmi múltba nyúlik vissza, vagy éppen a mítoszok történeteinek sajátos feldolgozásai. A Gépvilág az előzőekhez tartozik, ez — a Kazohinia mellett — egyik legjobb, s egyben legaktuálisabb írása. Tudjuk, a tudományosfantasztikus könyveket írók műveikben sok olyan találmányt, eszközt írnak le, melyek saját korukban elképzelhetetlenek, valószerű*- lenek. S mégis — mondjuk csak az elmúlt évszázad során —, mennyi minden megvalósult belőlük! S mindezeken túl, az élet, a technika gyors fejlődése sokszor még a legfantáziadúsabb sci-fi írókra is rácáfol. S mára a fejlettségben odáig jutottunk, hogy háború nélkül is képes az ember elpusztítani önmagát. Gondoljunk csak a környezet- szennyezés fokozódó veszélyeire, a megbomlott biológiai egyensúlyra, a fejünk felett vészesen vékonyodó ózonrétegre. Mennél inkább technicizálódik életünk, annál inkább függünk is a magunk teremtette tárgyi világtól. Elég csak számba venni, milyen pánikot okozott New Yorkban néhány órás áramkimaradás, vagy mi lett volna, ha a géphiba miatt elrendelt ugyancsak amerikai atomriadót nem fújják le időben. A példák sora tetszés szerint bővíthető .. . terünket követve elmentünk a színházba, ott is a magunk életét láttuk, mert a vígjáték írója a mi mestereinket figurázta ki, vagy a közélet vezetőit. A nép pedig egyaránt tapsolt a színészeknek, íróknak és azoknak, akiket kifiguráztak. Emlékszel? Megtörtént, hogy egy gazdag rézöntő bőséges jutalmat ígért az írónak, ha egyszer őt is kifigurázzák. De meg is kapta a magáét, mert az író kecskelábú sza- tírnak ábrázolta, aki betéved a városba, a pellengért trónusnak nézve, felmászik rá, mire a tömeg rothadt hagymával és sárral dobálja, ő pedig mindezt hódolatnak veszi, és mikor a porkoláb el akarja kergetni, pénzt ad neki, hogy engedje még kissé élvezni népszerűségét. Mindketten nevettek. — Helyesen szólottái — mondta Biblophagosz. — Valóban, Periklész tizenhét évig volt a város vezetője, mert mindenki becsülje. Mindig sisakban járt, mert tudta, hogy az jól áll neki. És fel van jegyezve, hogy milyen nevetés tört ki, mikor a színházban Megjelent a színész, fején szakajtókosárral vagy borostömlővel. Azon pedig óriási szemnyílásokkal. Döngő léptekkel a középre ment, ott letaszította trónjáról a Zeuszt játszó színészt, ő ült a helyébe, majd Zeusz nyilait beledöfte Pállasz Athénébe, dárdáját kiragadta kezéből, letörte anA Gépvilág (először 1956- ban jelent meg), e kisregény méretű keretes elbeszélés -azokra a veszélyekre (is) figyelmeztet, melyeket fentebb említettem. Mi történik akkor, ha a gépek önállósodnak, saját életet kezdenek élni, s — eredeti programjuk szerint — az ember javát szolgálják? Erről szól a történet, mely szerint az egyre értelmesebb, önállósult, irányíthatatlanná vált gépek — az emberek „javát” szem előtt tartva — végül is megszüntetik alkotóik, s az összes ember életét. Első látásra aggasztó ez a jövőkép. De ennyire pesz- szimista Szathmári? Ennyire kilátástalannak látja jövőnket? Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Hiszen — más írásai alapján is — csak azt állapíthatjuk meg, az emberiségért emeli fel a szavát. Látja felgyorsult életünk tendenciáit, felmérte a lehetséges veszélyeket, s figyelmeztet: ez is elképzelhető. Ha hagyjuk a gépeket nak aranyból való hegyet, és odaadta a másik színésznek, aki Aszpasziát személyesítette meg. Az pedig egyszerűen megette. És Periklész volt az, aki mindezeken legjobban nevetett. — Igen, mert tudta, hogy mindez csák tréfa, hogy ő sohasem törekedett zsarnokságra, és egyetlen drachmát sem orzott el a nép elől. — Pontosan ezért! De próbálnád kifigurázni valamelyik főmartalócot itt Rómában! Keresztre feszítenének, mert nincs az a vád a rablástól az apagyilkosságig, az üreslelkűségtől az útonállá- sig, ami ne találna elevenre. Mit gondolsz, miért kell az imperátort istenként tisztelni? Mert az tudja, hogy mindenki megveti. Ezért a cirkuszban csak gladiátorok öli'k a vadállatokat. Vagy egymást, a múzsák pedig könnyeznek és megkötözve hallgatnak. Pedig micsoda színpadi figurát lehetne faragni erről a bibircsókos képű Sulláról! Meg lehetne játszani, hogyan szopja a farkastejet, hogyan üvölt tőle farkas módra, és hogyan veti rá magát Görögországra, hogy a vérét szívja. — És a tejét is, ó Biblophagosz. Mert ne feledd, hogy Sulla beszél görögül is. Sőt ír. Mondanom sem kell, hogy saját hőstetteit írja, mert egyébre nem képesek. De lehet, hogy ezt is, valami göröggel íratja, aki jó nénzért hős'költeményben örökíti meg: hogy gazdája miként rabolta ki templomainkat, miként törette össze szobrainkat, és mily dicsőségesen égette fel könyvtárainkat ... Ha ezek nem a mi tejünket szívnák, már régen nem lennének. — Igazad van, barátom. De mondd: hosszú életű lehet-e az imperátorok szüntelen játéka? Lehet-e az ész és igazeluralkodni magunk felett, ha — miközben azt hangoztatjuk,' élvezzük, hogy a gépek csak kiszolgálnak bennünket, életünket, munkánkat könnyítik meg — azok kiszolgáltatottjaivá válunk. És ez ma reális veszély. Például, az Egyesült Államok és Japán tudósai versenyt futnak az idővel, dolgoznak a számítógépek ötödik generációjának megalkotásán. Ezek a gépek beszélni, „érteni”, fordítani fognak különböző nyelveken, s természetesen sok egyéb feladat elvégzésére is alkalmasak lesznek. Egy-két év múlva nyilván már üzemelnek is. De mit tud majd a számítógépek tizedik, vagy éppen harmincadik generációja, mondjuk a XXI. szazad végén? Most még elképzelhetetlen számunkra. Ezért is érdemes odafigyelni Szathmári Gépvilágára, mely a szerző szerint éppen a XXI. század végén játszódik. ság szüntelen felháborítá- sával az államnak életben maradni? Nem, Philologosz, ez nem lehetséges, hiszen Sullát, lásd, saját környezete öli majd meg. Az erőszak önmagát szünteti meg. A hintát meg lehet lökni úgy, hogy fellendül az egyik oldalra, sőt vissza is lehet lökni, de egyik végpontján sem marad nyugalomban, hanem lefelé törekszik az ésszerű nyugvópontra. Csak az a társadalom maradhat biztos talajon, amelyet a tudás vezet, és nem a circus maxi- mus vérszomjas csőcseléke, sem a még vérszomjasabb martalócvezérek. Azért kötötte ki Platón, hogy az államot csak a bölcsek vezethetik, akik nem gyűjthetnek vagyont, és akik közül egyik sem emelkedhet a másik fölé, nehogy valamikor népének zsarnoka lehessen. Philologosz bólintott. — És ennek az állapotnak be is kell következnie, mert csak az létezhet, ami ésszerű. És akkor a nép is megnyugszik. Az emberek megelégszenek a friss búzakenyérrel, esznek hozzá sajtot, sós olajbogyót, hagymát, fügét, esetleg isznak hozzá bort, ajkuk az istenek dicséretét zengi, és tiszafa ágyban, mirtuszágakból készített fekhelyen térnek nyugovóra. A bölcsesség rá fogja vezetni őket, hogy így jobb nekik, és egymás ellen törni káros. Nézd, nézd a napot! — mondta szinte eksztázisban Philologosz. — Így jön mindig feljebb és feljebb a mi napunk, mert csak egy hatalom van, a bölcsesség. A logosz. Helyesen mondta Thalész, hogy minden fűszálban egy-egy isten lakozik, aki őt növésre készteti. A nyers erő csak szolga, az úr a logosz, az ész törvénye, az erőszaknak pedig fejet kell hajtania előtte. Az önkény önmagát dönti meg és Az író szerint ez a gépuralom csak egy lehetséges változata a fejlődésnek. Maró gúnnyal ábrázolja Brávia társadalmának vezetőit, demagógiájukat, akiknek célja csupán hatalmuk növelése, más ország (ok) meghódítása. Ebből a célból hozták létre az új szupergépet, mely végezetül önnön pusztulásukat is okozza. Amikor felismerik a veszélyt, már késő, kapkodásuk pusztán a végzetet hozza előrébb. A Gépvilág szerzője arra figyelmeztet, hogy egy-egy újabb eszköz, „technikai csoda” meg nem gondolt alkalmazása száz új problémát vet fel, hoz magával, s olyan láncreakciókat okozhat közülük egy is, ami végzetessé válhat az ember számára. A tudósok, vezetők fokozott felelősségét hangsúlyozza: ma már nem egy-egy tudományágért, illetve országért felelősek, hanem az emberiségért, annak jelenéért, de még jobban — jövőjéért. Pénzes Ferenc uralomra segíti az észt. És a bölcsességet mi, hellén bölcsek képviseljük ebben az országban. Érezd úgy, Biblophagosz, hogy máris lábunk előtt fekszik ez a barbár város. De mi nem fogjuk eltiporni, hanem vezetni fogjuk az erény útján, miként bölcs és jóakaratú királyokhoz illik. Jaj! — Jaj! — kiáltott Biblophagosz is. Mindketten hatalmas rúgást éreztek a hátukban. Ijedten fordultak meg. De már ömlött is a szidalom Stultius, a dák rabszolgafelvigyázó szájából: — Hát ti nyomorult, bitang rabszolgák, itt lopjátok a napot, amikor én azt parancsoltam, hogy tüstént menjetek a Janiculus hegyre őrizni a nyájat? Nem hiába mondtam gazdánknak, a nemes és nagyszívű Caius Publius Valerianüsnak, hogy1 ilyen hitvány, nyápic alakokért egyetlen ast se érdemes kidobni, mert lusták, mint a tetű. Tudtam én, hogy miért ad titeket olyan olcsón a kereskedő! Na de megállja tok, nyomorultak, csáttog még ma hátatokon a korbács! Fel! Azzal két kezével megragadta a rabszolgák nyakára kovácsolt vasgyűrűket, felrántotta őket, és maga előtt rázva, rugdalva taszigálta végig a fórumon. Saturnus templomához érve még egyszer összerúgdosta őket, lelkűkre kötötte, hogy a leg- egyenesebb úton, Probus hídján menjenek át a Tibe- risen, és napszállta előtt otthon jelentkezzenek a korbácsért. A két rabszolga jajgatva, sántítva ment végig a Vici- us Jugariuson. A Mars-mezőről odahallatszott a négyezer samnit hadifogoly halálordítása, akiket a légionáriusok most öldöstek halomra Sulla parancsára. Szathmári Sándor: Logosz Kohón György: Gyertyatartó, teáskanna
