Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-27 / 253. szám

1984, október 27., szombat o flz ellenállási mozgalom egy mártírja Már ötödik éve dörögtek a második világháború ágyúi, amikor egy ködös őszi estén — 1944. október 28-án. a bu­dai hegyek egyik kies lan­káján — pisztolylövések dör- rentek, s kioltották Kálló Ferenc katonai lelkész, ró­mai katolikus tábori esperes, ezredes önzetlen munkával teljes életét. Több emléktábla, vissza­emlékezés, utcanév őrzi em­lékét — többek között me­gyénkben, Szarvason is. Ki volt hát ez az életeket men­tő hátországi hős? Ki ez a betegen elhurcolt, és orvul meggyilkolt ellenállási már­tír? űz elindulás Apja, Kálló Gyula, szege­di származású tanító volt. Közel négy évtizeden ke­resztül dolgozott a szarvasi római katolikus népiskolá­ban és az ipari tanoncisko­lában. A még élő néhány szarvasi tanítványa, és egyik volt munkatársa: rendkívül komoly, felelősségtudattól át­hatott, példásan szép családi életet élő, gyermekszerető pedagógusnak idézi fel em­lékét. A család hat fiúgyermeke közül Ferenc ötödikként szü­letett, 1894. december 8-án. A szerény, csendes, jó maga­tartásé és jó képességű, szorgalmas fiú Szarvason tanul; itt is érettségizik. Gyermek- és ifjúévei alap­ján Szarvashoz kötődik. Ké­sőbb is gyakran visszatér erőt meríteni a kedves lakó­hely, családi fészek melegé­be. Bizonyára Fetzer József plébános példájára és hatá­sa nyomán választja a papi pályát. Hittudományi tanul­mányait őszinte hivatástu­dattal végzi a nagyváradi teológián. Segédlelkészként (káplán) több Békés megyei faluban teljesít egyházi szolgálatot. Elismerésnek számít, ami­kor Debrecenbe helyezik. A törékeny testalkatú ember azonban megbetegszik. Nern tudja ellátni a nehéz szolgá­latot. Ismét falura helyezik. Gyógykezelése azonban Deb­recenhez köti, tehát nem fo­gadhatja el az áthelyezést. Ezért összeütközésbe kerül a türelmetlen egyházi hatóság­gal. Fegyelmi vizsgálat, fel­függesztés, egy évig tartó huzavona, amely végül is őt igazolja. Rehabilitálják. Bi­zonyára mindez hozzájárul ahhoz, hogy 34 éves korá­ban átlép a hadsereg lelké- szi állományába (1928. V.). Tábori lelkész Ekkor már sok élettapasz­talattal rendelkezik. Ismeri a társadalmi-gazdasági élet gondjait, bajait. Mély együttérzéssel kíséri a sze­gény nép nyomorúságos éle­tét. Kétségtelenül csalódásai vezérlik a tábori lelkész pá­lyára; ugyanakkor sajátos optimizmus hevíti. Némi illúzióval vallja: „A szociá­lis igazságtevés eszméit a honvédek leikébe plántálva, széjjelküldhetem szerte az or­szágba.” Katonai körökben tartózkodóan szerény, de bátran szókimondó. Ezért tábori lelkészüket megszere­tik a katonák. Demokratikus ihletésű prédikációinak hí­re hamar elterjed. Az igaz és vigasztaló szóra vágyó ci­vilek is tömegesen látogat­ják istentiszteleteit, hallgat­ják prédikációit a budai XI. sz. helyőrség kórházában (1930—1944). A népelnyomó feudálkapi- talista rendszer antiszociális szindrómáinak ostorozása mellett egyre keményebben emel szót a háborús készülő­dés, a fasizálódás ellen. S amikor kirobban a második világháború, összes papi le­hetőségével a háború ellen, vagyis a béke mellett tün­tet: „Minden alkalmat meg­ragadott arra, hogy mind a szószéken, mind a magán­érintkezésben a háborút szembeállítsa a béke áldá­saival. A szenvedést, nyo­mort és katasztrófát sejtető öldöklés ellen „a lelkiisme­ret és a becsület nevében hadakozott”. Ez a háborúel­lenes, antifasiszta társadal­mi szemléletformálás azon­ban egyáltalán nem tetszik feletteseinek. Neheztelően mellőzik. Elszigetelődött. Ekkor döbben rá, hogy egyedül nem sokra megy. Meggyőződését: a magyar nép keresztény és demokra­tikus érdekeit szolgáló szo­ciális elképzeléseit, a hábo­rú befejezését, az üldözöttek védelmét csak a haladó erők szervezett összefogása révén, az ellenállási mozgalomba való bekapcsolódása által szolgálhatja eredményesen. Az ellenállási mozgalom Keresi és megtalálja az utat a magyar ’ ellenállási mozgalom vezetőihez. 1944 nyarán kapcsolatot teremt a Magyar Front Katonai Bi­zottságával. Már tudatos politikai tendencia lelkesíti, amikor bekapcsolódik a Bajcsy-Zsilinszky Endre (szintén szarvasi származá­sú) és Kiss János altábor­nagy által irányított, szer­vezett ellenállási mozgalom­ba. Egyik legfontosabb papi feladatának tekintette az ül­dözöttek megmentését, túl­élésük biztosítását. Meg­bízható források alapján tudjuk, hogy mintegy száz baloldali munkásmozgalmi politikust, köztük kommu­nistákat, szovjet és amerikai katonákat, zsidókat bújtatott el a budai helyőrségi kór­házban. „Sokaknak szerzett rejtekhelyei és biztonságot (a kórházon kívül is) a po­litikai harc folytatásához”, vagy ,származási adataikat változtatta meg”, s ezáltal megmentette legnagyobb ér­téküket: az életüket! önfeláldozó hősiességére utal, hogy „maga is írt és terjesztett németellenes röp­lapokat”. Szervezetileg a kórház ellenálló orvoscso­portjának egységéhez tarto­zott. (További feladatuk lett volna „a fegyveres felkelés egészségügyi szolgálatának ellátása”.) Kálló Ferenc tábori esperes az illegalitás legkülönbö­zőbb és legkockázatosabb munkáit is szívesen vállalta. Sokféleképpen tudta magát hasznosítani. „Töretlen hitű, de erős szenvedélytől űzött harcos volt, olyan, aki min­dig és mindenütt hangosan mondta ki véleményét, holott az ügy érdeke hallgatást pa­rancsolt volna”. A nyilas puccsot követően például a szószékről buzdí­totta híveit, hallgatóságát: a hazafias ellenállásra, az or­szágárulókkal szembeni cse­lekvésre. (A mise utón bará­tai szöktették meg a kápol­nából, mert a nyilasok elfo­gására vártak a kijáratnál. Egy kolostor rejtekhelyén akarták biztosítani életét. Kálló esperes azonban „szenvedélyesen vetette el a menekülés gondolatát”.) Társadalmi, mozgalmi hit­vallása szerint ugyanis: „amíg bajtársai a fronton életüket kockáztatják min­den percben, addig ő a szó­széket is harctérnek tekinti, ahol el lehet esni”. Külön­ben is, rendíthetetlen ars poeticája: „Egy pap nem hagyhatja el őrhelyét!” Mártírhalál A nyilasok azonban ha­marosan végleg elhallgat­tatják. Időleges hatalmi esz­közeik birtokában drasztiku­san lesújtottak Kálló Fe- rencre (több száz társával együtt). A tragédia, a már­tírhalál megrázó esemény­sora — ahogyan az egymás­nak kissé ellentmondó nyi­latkozatokból, feljegyzések­ből a tényleges történés megállapítható — a követke­ző. A nyilas „Nemzeti Szá- monkérő Szék” 1944. október 22-én határozta el Kálló es­peres-ezredes likvidálását. A vád szerint: „Szovjet béke- propágandát terjeszt, és Szálasi ellen izgat. Balolda­liakat, kommunistákat és zsidókat ment.” A kórház néhány nyilas dolgozója árulta el tartózkodási he­lyét (Királyhágó utcai laká­sát). A „Számonkérő Szék” kivégző osztaga — három bőrkabátos, fegyveres nyilas — 1944. október 28-án, az esti órákban rontott be Kálló Ferenchez, aki tüdő- gyulladással, 40 fokos lázban feküdt. A csoport két tagja a gépkocsiban várakozott. Az autó rendszámát ronggyal letakarták. A fentiek Kálló esperest kirángatták ágyá­ból. Bizonytalan mozdula­tokkal öltözködött: „imbo­lyogva kérte és vette fel re­verendáját.” Majd karon ra­gadták, és betuszkolták az autóba. A Hűvösvölgy egyik elhagyott részén kivonszol­ták az autóból az esperest. A halálbrigád egyik tagja (F. <• s Ebben a házban nevelkedett ' KALLÓ FEPC r BöiaiÄÄSI, i AKIAZ Ül I cu> Zj. B eTÜmM-ÍR ALT HA IX EítÍE ÖRÖK PÉLÜA MAI 19 A-S W. 22. M-Di f?. A •; A.) „Kálló Ferenc háta mö­gé húzódva pisztolyából rá­lőtt’ a szinte eszméletlensé­gig beteg emberre. Az es­perest életösztöne futómoz­dulatokra késztette, mire „(H. G.) két ízben belelőtt, aminek következtében az es­peres összeesett. A fekvő emberbe, aki már haldok­lóit, F. A. újból belelőtt, azután otthagyták a tett színhelyén”. Másnap reggel telefonon jelezték a kórház­nak, hol találják meg „papjukat”. Ilyen brutálisan végzett a fékevesztett nyilas terror Kálló Ferenccel, az ellenál­lási mozgalom hősével, öt­venéves korában. Neki, aki annyi ember életét megmen­tette, neki nem adatott meg túlélni a nagy nemzeti ka­taklizmát. A felszabadulás után a népbíróság 1948-ban tárgyalta gyilkosainak ügyét. Közülük négyet sikerült azo­nosítani. Kettőt halálra, ket­tőt pedig életfogytiglani börtönre ítéltek. Emléke él A ritkán hálás utókor ke­gyelettel őrzi Kálló Ferenc emlékét. Már 1947-ben sor került „a magyarságáért, em- berszeretetéért, és a szövet­ségesek segítségéért hősi ha­lált halt vértanú” emlék­■ A táblájának leleplezésére Bu­dapesten, a Szervita tér 8. számú ház falán. A megem­lékezést a „székesfőváros polgármestere” tartotta. Idé­zet az emléktábla szövegé­ből: „Kálló Ferenc honvéd tábori esperes, az embersze­retet vértanújának emléké­re állították a munkásság és az értelmiség összefogásá­ra, vele együtt e helyen szö­vetkezett barátai”. Egy évvel később (1948. augusztus 22.) Szarvas dol­gozói is lerótták kegyeletü­ket. A Kossuth Lajos utca 56. sz. épület falán (volt ró­mai katolikus iskola) elhe­lyezett emléktáblájának szö­vege: „Ebben a házban ne­velkedett Kálló Ferenc róm. kát. esperes, aki az üldözöt­tek védelmében 1944-ben halt mártírhalált. Élete örök példa marad számunkra. M. D. P." Budán „Kálló esperes” utca (XII. kér.) ápolja emlékét. 1978-ban tv-ri portfilm ké­szült róla. Szarvason a HNF és az MHSZ — halálának évfor­dulóján — évente megko­szorúzza emléktábláját. A nép önzetlen szolgálatának példaképe Kálló Ferenc éle­te, aki ember volt az ember­telenségben ... Dr. Tóth Lajos Fotó: Csongrádi János Életutak Tanító lett 1914-ben Igazi őszi, kellemes' délelőtt. A békés­csabai Gábor Áron utca akár egy liget, a nagy fák messziről szinte teljesen eltakar­ják még a magas házakat is, melyekből — ki hinné? — finom szilvalekvár- és pa­radicsomillat árad. Akárha falun jár­kálna az ember. Ez a kedves hangulat folytatódott az egyik első emeleti lakás­ban, ahol Uhrin Mihály rubindiplomás ta­nítóval beszélgettünk. Hetven éve végzett az Aradi Állami Tanítóképző Intézetben, 1959-ig tanított, s pályáját csak a két há­ború szakította meg. Most egy egész dél- előttön át a múltat kalandoztuk be, mely­re jó emlékezni a kilencvenedik év küszö­bén. — Mint a tíz testvérem, én is az Arad megyei Apatelken születtem, ahová Bé­késcsabáról került el a család. Az .ottani szlovákok ugyan a közeli hegyről Mokrá- nak hívták a falut. Tízéves koromban visszatértem Csabára, mert itt jártam a rokonoktól polgári iskolába. Akkor a fiú­polgári a gimnázium mellett volt, a mai iparitanuló-iskola helyén, még előbb pe­dig a Munkácsy utca sarkán, a Novák-féle házban. A kalendárium ekkor 1910-et mutatott, s csak nyáron döntötték el, hogy ő is ta­nító legyen. Szerencséje lett, mert teljesen ingyenes helyet kapott, és elkezdődtek az aradi prepaévek. — Á képző és az internátus, a kéteme­letes szép épület a Maros partján, gyönyö­rű helyen volt, tanulni szerettem és a bentlakás fegyelme sem esett nehezemre. Télen-nyáron fél hatkor keltünk, hatkor már a dolgozószobában kellett lenni és ta­nulni. Komolyság, rend, fegyelem ... ismétli, majd elmosolyodik, s hozzáteszi: volt azért ott vidámság, csintalanság, szórakozás is. Már az maga, hogy a második emeleti há­lókból épp a nyári színházra lehetett lát­ni, s annak is az öltözőire. S szombaton­ként színházba mehettek a diákok. — Már aki tehette. Nekem a kevés pénzemből nagyon kellett spórolni, s így csak ritkán nézhettem meg az aradi pri­madonnát, Diósi Nusit. Volt viszont jó énekkara a képzőnek, s szép időben es­ténként lent a parkban annyian összejöt­tek hallgatni bennünket, mint a térzenére. Az aradi képzőben a román nyelv is kö­telező tantárgy volt, akár a máramarosi- ban a rutén, Iglón a szlovák, vagy a Du­nántúlon a német. A táj szerinti nemzeti­ségek anyanyelvének megfelelően. — Nekem könnyű volt a" román nyelv, mert Mokrán sok ragadt rám belőle, s ezt kellett csak továbbfejleszteni. Ez annyira sikerült, hogy amikor végeztem, magyar és román iskolai képesítést szereztem. Nem­csak a nyelveket, hanem a többi tárgyat is szerettem. Igaz, kiváló, híres tanáraink voltak. Kisdiákként léptek az alma máterbe és felnőtten távoztak, mert a 18—19 éves if­jakat már annak tekintették. — Mi is annak éreztük magunkat. S milyen is a fiatalság ... még hangsúlyoz­tuk is a felnőttség jelképével, a bottal, amikor 1914 nyarán végeztünk. A végzetes év végzetes eseményei aztán valóban gyorsan felnőtté tettek: a fronton. Egy alig több mint félévi tanítás után a ge- rendási tanyai iskolából vonultam be. Azon az első háborús őszön csak októ­berben kezdődött meg a tanítás, s az új tanítót hat osztály 92 gyermeke várta és a szolgálati lakás, amelyben kint kellett lak­ni, hogy helyben legyen a pedagógus. — Hogy nyugodtan kezdtem el foglal­kozni majdnem száz tanulóval, azt a jó felkészítésnek köszönhettem, s hogy na­gyon megszerettették velünk a tanítást. Azt az első napot sohasem felejtettem el, amikor özönlöttek a gyermekek az isko­lába és jöttek velük a szülők is. A szere­tet és tisztelet jeléül mindenki hozott va­lamit. Csodálatos fogadtatás volt. Aztán megkezdődött a délelőtti, délutáni tanítás; akik a közelben laktak, hazaszaladtak ebé­delni, a többiek meg elfogyasztották, amit magukkal hoztak. Szombaton nem tanítot­tunk és elsején sem, akkor vettük fel a fi­zetést és’ akkor volt a tantestületi érte­kezlet is. A fiatal tanító 1915 májusában bevonul katonának, 1916 januárjában pedig az orosz frontra vezénylik, ott még azon az őszön fogságba esik és csak 1921-ben jön haza. Ekkor újból tanyán — a kerek-kí- gyósi iskolában — kezdi meg a hatosztá­lyos tanítást. — Szlovákul és magyarul, s a módszert illetően nagy önállósággal. Csak a tanfel­ügyelő bírálta felül a munkát, de ha jó eredményt értek el a gyermekek, akkor nem szólt bele. Elővesz egy régi könyvet, az első elemis Beszéd- és értelemgyakorlat tanmenetét. Játék, rajz, kézimunka, beszélgetés válto­gatja benne egymást, részletes módszer­tani leírásokkal. — Remek tantárgy volt, különösen, hogy az első osztályban nagy súlyt helyezett a játékra, amely a képességfejlesztés mellett átvezette a kicsiket az óvodáséletből az iskolaiba. És a fegyelemmel sem volt baj, igaz, néha szigorúnak kellett lennem, hogy a túl élénkek ne zavarják az órát. Ezen a téren nagyon fontos, hogy az egyes gyer­mek alaptermészetét a pedagógus megis­merje. No meg, hogy érdemei szerint bí­rálja el minden tanítványát, kivételt ne tegyen. Hosszú pályafutása alatt, több nemzedék nevelése közben ezek vezérelték, továbbá azok az elvek, melyeket szintén a képző­ből és otthonról hozott. Hogy tisztelje mindenki anyanyelvét, vagyis magát az embert. Vass Márta

Next

/
Thumbnails
Contents