Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-20 / 247. szám

Rendhagyó irodalomóra Iró-olvasó találkozó Levendel Júliával és Horgas Bélával (Tudósítónktól) Nemrég a gyulai városi könyvtár sokoldalú íróházas­párt köszönthetett. Egyik könyvük ismertetőjében így jellemezték magukat: „Meg­valósítottuk a leghívebb iro­dalmi csoportot, ’különböző műfaji könyveket írtunk és szerkesztettünk.... a rádió számára több tucatnyi doku­mentumjátékot írtunk, tan­könyveket készítettünk.” Horgas Béla 1965 óta újság­író a Gyermekünk című lap­nál. Sokat ír gyerekeknek, mesekönyveket versben és prózában, és újabban mese­lemezei is készülnek. Leven­del Júlia a Képzőművészeti Főiskolán magyart tanít. A múlt héten Levendel Jú­lia rendhagyó irodalomórát tartott a város két szakkö­zépiskolájában, Horgas Béla író-olvasó találkozón vett részt a törökzugi fiókkönyv­tár és a lökösházi könyvtár gyermekolvasóival. Levendel Júlia rendhagyó óráján a kertészeti szakkö­zépiskola másodikosai _ültek — a téma Vörösmarty volt. Mitől volt rendhagyó ez a 45 perc? Nem attól, hogy nem volt az órán dolgozatírás és feleltetés, hanem a szemé­lyes hangvételtől, amellyel az írónő a világról alkotott véleményét az adott téma­körben előadta. Látszólag egymástól távol eső dolgokat kapcsolt össze, hogy érzékel­tesse a kort. A figyelmes ember számára elmúlt idők nemes értékeit közvetítette. A gyerekek is érezték, hogy most másról is szó van — Vörösmarty korát egy író egyéni látásmódján keresztül ismerhették meg. Horgas Bélának 1971-ben jelent meg az első gyerekek­nek szánt kötete. A török­zugi fiókkönyvtár kis olva­sóinak elmondta, hogy szá­mára ez ugyanolyan kemény munka, mintha a felnőttek­nek írna. Ezekben is a vele megtörtént dolgokat _írta m eg. Néztem a gyerekeket, amíg Horgas Béla beszélt. Előbb csodálkozva hallgatták, fi­gyelték széles gesztusait. Ké­sőbb az egyre jobban fel­szabaduló légkörben mind több és több kérdést tettek fel. Szó esett nagyon sok dologról, de talán a legtöbb a barátságról. Miközben be­szélt, gyakran hívta segítsé­gül meghökkentő nevű me­sealakjait, hogy az elvont fo­galmakat még jobban érzé­keltesse. A gyerekek szemlátomást jól érezték magukat ezen a délutánon. Arról, hogy Hor­gas Bélának mit jelentett ez az együttlét, így beszélt: „Nekem a gyerekekkel talál­kozni nagy öröm. Lelki fel- töltődés, és indíték a továb­bi munkához.” Szőke Margit Újra sértetlenül Gyolcsfehéren fürdik az őszi napfényben a dobozi re­formátus templom. A mű­emlék jellegű épület újjáépí­tés utáni egyházi avatása szeptember végén megtör­tént. Régi és mai mesterek jelképes kézfogása egy-egy ilyen épület feléledése. Sér­tetlenek a jellegzetesen ba­rokk, kettős pillérek, a mél- tóságos-nyugodt boltívek, s a két irányban homorú csehsüveg mennyezet. A szer­kezet újra erőre ébredt, s az elődök puritán' díszítő kedvéről valló vakolatmotí­vumok újból körbeölelik a falakat, végigkúsznak a pil­léreken és az íveken. A majd két méter vastag falakon belül felfrissülve fo­gadják a híveket és a láto­gatókat a templommal va­lószínűleg egy idős tölgyfa padok, melyek minden apró dísze követendő következe­tességgel harmonizál az épít­mény díszeivel. A dobozi református temp­lom 1794-től 1798-ig épült. Tervezője, építőmestere is­meretlen, ám az megállapít­ható az ismeretlenekről, hogy példás szakértelemmel építették a tégla anyagú templomot. A barokk erdélyi ágának stílusjegyeit viseli magán az épület. A XVIII. században a doboziak az erdélyi váro­sok vásáraira jártak, s va­lószínűleg ezért hatott a fa­lu lakosainak ízlésére legin­kább ez a viszonylag egysze­rűbb stílus. A templom 180 évig zavar­talanul szolgálta a híveket. Ez idő alatt csak a tornyon olvasható, 1867-es évben volt szükség jelentősebb fel­újításra. Aztán az 1978-as földrengés életveszélyessé rongálta az építmény súlyos testét. Három boltív meg­szakadt, kettő pedig megcsú­szott. A felújítás ezek megerősí­tésével kezdődött. Technikai­lag rendkívül leleményesen oldották meg ezt a feladatot; négy vasbeton kerettel és egy vasbeton koszorúval fog­ták össze a boltíveket és a külső körítő falakat. Kívül teljes, belül apróbb-nagyobb vakolásokra és festésre volt szükség. Kijavították a to­ronysisakot. A tetőt eredeti­leg zsindely fedte, ez azon­ban ma már beszerezhetet- len. Az Országos Műemléki Felügyelőség meghatározta a toronysisakot borító bádog színét, s a templomhajó te­tejét a színhatásban ugyan­csak megfelelő csabai mázas cseréppel fedték. A felújítás tervét Bene­dict}/ Gyula statikus szakfő­mérnök készítette. Azóta ezt a tervet nagy sikerrel mu­tatták be Görögországban, az UNESCO földrengéskárok helyreállításával foglalkozó tanácskozásán. A szerkezet megerősítését a békéscsabai evangélikus gyülekezet templomrekonst­rukcióval foglalkozó építő­brigádja végezte, a további javításokat, az orgonáét és a berendezését, valamint az új hajópadlót a megye kis­iparosai készítették. A 3 millió forintot megha­ladó költségek állami, egy­házi és társadalmi hozzájá­rulásból tevődtek össze. Az épület újrakezdte szol­gálatát. A természet megfé- kezhetetlen erői, reméljük, még sokáig fejet hajtanak a doboziak — épülethez méltó — összefogása előtt. Ungár Tamás Fotó: Gál Edit Merre tart megyénk közművelődése? A hónap első napjaiban rendezték meg az Országházban az elmúlt tíz esztendő munkáját értékelő és a következő idő­szakra programot adó országos közművelődési tanácskozást. Megyénk küldötteként vett részt ezen a munkaértekezleten Pap István, a Békés megyei Művelődési Központ igazgatója is. Benyomásairól beszélgettünk. No és arról — ami mind­azokat érdekel, akik értő és aggódó figyelemmel kísérik me­gyénk sok vonatkozásában országosan is élenjáró, más te­kintetben a lemaradók között kullogó közművelődési életé­nek alakulását, változásait —, hogy a tanácskozás megállapí­tásai mennyiben érvényesek a Békés megyei valóságra, jö­vőre. A napilapok, a rádió és a tévé tudósításaiból értesül­hettünk a tanácskozás téma­köreiről. „Megerősítette az 1974-es párthatározat állás- foglalásait a budapesti ta­nácskozás. Nincs és nem le­het visszavonulás. Tagadha­tatlan, hogy az ország akko­ri és mai gazdasági helyzete sok mindenben különböző. Nos, ebből a felismerésből eredeztethetők munkánk új súlypontjainak áthelyeződé­sei is.” A hangsúlyváltások sorá­ból hadd ragadjunk ki néhá­nyat. Ilyen például a nép­művelők — s ez alatt nem­csak a közművelődés „front­ján”, hanem a párt- és tár­sadalmi szervezetek, az ál­lamigazgatás, a termelés „hátországában” dolgozó szakembereket, „szimpati­zánsokat” kell érteni — sze­rep- és feladatkörének átér­tékelése. A kor igénye: a népművelő animátor legyen. A közművelődés folyamatá­nak irányítója, szervezője, menedzsere. Ebből (is) ered, hogy a megyei és a területi művelődési központoknak háttérintézménnyé kell vál­niuk. Olyanokká, akik méltó partnerei a döntéshozatalra illetékeseknek az előkészí­tésben, a módszertani háttér megteremtésében, az „életben maradás” feltételeként szám­ba veendő fejlődés alapjai­nak biztosításában. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy egyetért- sünk a tanácskozás azon megállapításával is, misze­rint az említett összetételű népművelői tábor nem min­den tagja felel meg ezeknek a kívánalmaknak. Sőt: az intézményhálózat mai szín­vonala — mennyiségi és mi­nőségi vonatkozásaiban — sem alkalmas a holnap igé­nyeinek kiszolgálására. De hát mit lehet és mit kell tenni? „Várakozással bontottam ki ezt a dossziét” — mondja Pap István. A dossziéban a békéscsabai művelődési köz­pont teljes felújításának ta­nulmányterve. Hiszen közis­mert, hogy a régi épület már-már minden részében életveszélyessé vált. Példa ez, ha kellemetlen, akkor is az. Igen, a megyei intéz­ményhálózat nem egy darab­jára illeszthető példa. Három évvel ezelőtt született meg a megyei terv a felújítások, az átépítések elvégzésére. Legutóbb Lökösházán volt ünnep: a néphadsereg nap­ján avatták a megfiatalított művelődési házat. Átadás előtt van a zsadányi és az ecsegfalvi intézmény. A kor­szerűsítési munkálatokat öt helyütt — Szeghalmon, Med- gyesegyházán, Gyomán, Ke- vermesen és Dombegyházán — folytatják, tíz településen pedig előkészítik a felújítást. Lehet szép, modern és mindennel felszerelt egy ház, ha nincsenek olyanok, akik képesek tartalommal megtöl­teni. A népművelői hivatást hivatássá kell tenni! „Ügy hiszem, hogy három feltételt kell biztosítani a jövőben is: felkészültség, kitartás és a pályán maradás alapjainak biztosítását”. Hallatlanul nagy energiákkal folytatják a népművelők képzését és továbbképzését. A legna­gyobb gond talán azokkal a Gó-verseny A KISZÖV békéscsabai Gyo­pár Klubjának fiataljai gó-ver- senyt hirdetnek mindazoknak, akik ismerik ezt a játékot, s szívesen összemérnék tudásukat másokkal. A versenyt novem­ber 3-án rendezik meg. kezdőkkel van, akik szak- képzettség nélkül kerülnek (tévednek?) a pályára. A legalapvetőbb ismeretek el­sajátítására rendezik meg évről évre képzésüket, Szol­nok és Nógrád megyével kö­zösen, amelynek fontosságát eleddig a társadalmi és tö­megszervezetek valahogy nem ismerték fel kellő mér­tékben. Többek között főis­kolai-egyetemi előkészítő tanfolyamot is szerveznek a továbbtanulás megkönnyíté­sére. A főhivatású, a sok éve már a pályát taposó népművelőknek pedig állan­dóan olyan ismereteket kell továbbképzések formájában nyújtani, amelyek azt a bi­zonyos „naprakészséget”, de legalábbis annak alapját nyújtják. Az idei emelt szin­tűt az elmúlt héten tartot­ták meg Szarvason. No és a harmadik kategóriába tarto­zók! Őket a szakzsargon nem főhivatásúaknak nevezi. Szakkör- és klubvezetők, amatőr csoportok rendezői, karnagyai — motorjai. A ve­lük törődés legalább annyira fontos, mint azokkal, akik főállásban dolgoznak ér­tünk, a közönségért. Éven­te a különböző képzéseken közülük csaknem kétszázan vesznek részt. A megyei központ szerte­ágazó tevékenységének ta­lán a leglátványosabb és mindenkit így-úgy érintő, több éve folyamatosan tartó akciója az Ember és környe­zete címet viseli. A szocia­lista brigádokban dolgozók közművelődését erősítő moz­galom alapja és bázisa min­den tekintetben stabilizáló­dott. „A helyi közművelődé­si intézmények felelőssége igen sokat izmosodott. A jö­vőt úgy tudom elképzelni, hogy e mozgalom tartalmát évről évre aktualizáljuk, a partnereinkkel az igényekhez idomítjuk.” A partnerek eb­ben a munkahelyek vezetői. Gazdaságiak, politikaiak, társadalmiak, közművelődé­seik. A fentiekből következik a kérdés: milyen tekintélyt mondhat magáénak a köz- művelődés — ezen belül az MMK — megyénkben? „ösz- szességében azt mondhatom: komolyan vesznek bennün­ket. Részleteiben már sok­kal tarkább a kép. Már ami a helyi tanácsokat, intézmé­nyeket illeti. Bízom abban, hogy valamennyien tisztá­ban vagyunk azzal, hogy mekkora a felelősségünk eb­ben a tekintetben is!” Milyen is a jövő? Hogyan, milyennek képzeli el az MMK igazgatója, aki a Ma­gyar Népművelők Egyesüle­te megyei- területi szerveze­tének választott elnöke is? Ha öt esztendő múlva talál­koznánk, hogyan fogadna? „Boldogan, mert hozzá­kezdtek az új Megyei Műve­lődési Központ építéséhez. Nyugodtan, mert a régi épü­let felújítása már befejező­dött és Békéscsaba egy újabb, régi szépségében pompázó épülettel gazdago­dott. S már elfelejtettem kollégáimmal együtt a kor­szerűsítéssel, a rekonstruk­cióval járó, bár sok-sok, a későbbiekben hasznosítható tapasztalatot nyújtó herce­hurcát ...” Nemesi László Tervezik, hogy a jövőben gó- szakosztályt hívnak életre, mely­re a versenyen nevezhetnek be az érdeklődők. Akik még nem ismerik a játékot és szabályait, azok is jelentkezhetnek a szak­osztályba, hiszen a szombat délutánonkénti összejöveteleken lesz alkalmuk megízlelni e já­ték örömeit. MOZI Szentivánéji szexkomédía Woody Allent nem lehet nem szeretni. Alig néhány év és jelenséggé nőtte ki magát, ő lett a New York-i kisértelmiségi, a kétbalke­zes, az esendő kispolgár, a mindig rövidebb gyufát hú­zó, a szexmániákus és re­ménytelen szerelmes, a fleg­ma és a félszeg, akit úgy pörget a világ, ahogy a ked­ve tartja. Ez a Woody Allen most fogta magát, és kirán­dult igazi hazájából, a New York-i Manhattanból egy el­ragadó erdő kellős közepé­be, ottan is egy elragadó nyaralóba, hogy Shakes­peare után egészen szaba­don (jószerével rá sem is- merhetően) forgasson egy Szentivánéji szexkomédiát. Egy finoman cizellált, ked­ves-buta történetet arról, hogy a megejtő varázsú ter­mészet ölén, ahol patak csörgedez, lepkék lebegnek, bókolnak a világ legszebb fái, és csalitos ösvények vonzzák a szerelmeseket, ho­gyan is eshet meg valami hasonló ahhoz, amit a nagy angol elmesélt; persze ezút­tal Woody Allen-esen, gri- maszos humorral, szókimon­dó ártatlansággal, vérbő nai­vitással. Látható, hogy mennyire ellentétes jelen­tésű szavakat kell össze­hozni ahhoz, hogy közelesen is érzékelje a kedves olvasó, miféle filmet csinált Allen? Bárcsak röviden azt mond­hatnánk, hogy: jó filmet. De ezt nem mondhatjuk, mert (a bizonyára sokakat csábító cím ellenére) a Szentivánéji szexkomédia, ha tetszik, ha nem: unalmas film. Pedig lehetne más! Adott hozzá minden: a csodálatos természeti táj, hat pompás színész, akik tökéletesen ér­zik, miféle karaktert kell megformálniuk — és mégis. Az egész nem ragadja meg a nézőt, nem teremt sajátos légkört a moziban, a legvi­lágosabban talán úgy fogal­mazhatnánk: hiába van ott fenn a vásznon ez a kedves, jópofa, fahumorú meg min­den egyéb Woody Allen, a filmje, amit írt, és amiben a főszerepet viszi, nem si­került. Sajnálatos malőr, és so­kan próbálták keresni a magyarázatát. Véleményem szerint az a legelfogadha­tóbb, hogy Woody Allen sa­játos New York-i színész, és átrepülve csodálatos re­pülő biciklijén a viktoriá­nus-korabeli Angliába, tala­ját veszti. Elveszti azt a kö­zeget, ahol gesztusai bejön­nek, ahol a szemüvege mö­götti bágyatag tekintet mondhat valamit, ahol esetlensége, szókimondása (különösen szexügyekben) természetes, és hiányozna, ha megkerülné. Végül is le­hetne értékelni a szereplők játékát, de csak egy-egy (szinte) villanásnyi jelene­tén belül, sajátos ütköző­pontban, amikor a karakte­rek lemeztelenednek, és iga­zi, titkolt arcukat mutatják: mindezzel azonban csak a könnyűnél is könnyűbb fil­mecske gyenge önigazolása­it sorolnánk, és mind job­ban belekeverednénk abba a helyzetbe, ahol már azt is ki kellene mondani, hogy ez a roppant sikeres író-ren- dező-színész két évvel ez­előtt készült filmjével vala­miféle újat akart, de ebbe bizony beletört a repülő bi­ciklije ... Marad a rezignált sóhaj: bárcsak visszatérne Woody Allen a felhőkarcolók ár­nyékába, és tovább folytat­ná annak a közegnek a fel­tárását, amiben él. Vagy élt, régebben. Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents