Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-19 / 246. szám
o ieh-hieem 1984. október'19., péntek Kutatás és fejlesztés az agrárszférában Újítások, találmányok Kevesebb perrel, több haszonnal Fölháborodva mesélte egy agrárágazati kutatóintézet igazgatója: a kutatáshoz nélkülözhetetlen eszközök ára többszörösére emelkedett az elmúlt években, a támogatások pedig számottevően nem változtak. Lassan odáig jutunk, hogy a termelés megelőzi a kutatást. Ez pedig teljesen a feje tetejére állított helyzet, hiszen éppen fordítva kellene lennie. Egy ideig persze 'kevesen veszik észre az ellentmondást, mert a korábbi tudományos eredmények tartalékaiból ideig- óráig meg lehet élni. De egyszer minden kimerül, s a tudományos eredmények pótlásának hiányában a termelés fejlődése is lelassul. Kevés a pénz Vajon igaza van az indulatosan érvelő igazgatónak? Ha az általánosságban ismert számokat vesszük szemügyre, jogosnak tűnik a felháborodás. Hazánkban évente 25 milliárd forintot fordítanak kutatásra és fejlesztésre, s ebből a mező- gazdaságnak mindössze négy és fél százalék jut. Azzal érvelnek, hogy ez messze elmarad attól az aránytól, amilyen mértékben az agrárágazat hozzájárul az ország gyarapodásához, hiszen a nemzeti jövedelemnek 18 százalékát állítja elő. Az szinte magától értetődőnek látszik, hogy legalább ilyen arányban szeretnének az agrárkutatással foglalkozó intézetek részesedni a kutatásra fordított összegekből. Nyilvánvaló, hogy ez is lehetetlen, s újra csak torz arányokhoz vezetne, hiszen a nem termelő ágazatok fejlődését is támogatnia kell az államnak. Másfelől a statisztika nem is árulja el a pontos arányokat, mert a kimutatott összegnél több pénzt költenek az agrárágazatokban is kutatásra, fejlesztésre. Sajátságos magyar gyakorlat a termelési rendszerek léte. amelyeknek egyebek között az is feladata, hogy a termelési eljárások fejlesztését felkarolják. Egyfajta szellemi központokká váltak a termelési rendszerek — szolgáltatásként nyújtják az új eljárásokat, s így gerjesztőivé váltak a hazai kutatásoknak. Ezen túlmenően átveszik a világon élenjáró technológiákat, fajtákat, tehát közvetve mérséklik a kutatásra fordítandó összegeket. Vállalkoznak fejlesztésre a nagyobb termelőszövetkezetek, állami gazdaságok is, s az erre költött pénz ugyancsak nem szerepel a már említett statisztikában. Ez a vállalkozókészség azonban egyre halványodik, hiszen a gazdaságoknak is mind kevesebb pénzük jut az új eljárások kidolgozására. Rákényszerülnek a fokozatos visszalépésre, hiszen nekik elsőként a termelési eszközök megújításáról kell gondoskodni. A felemás helyzetből több kiút is lenne, ám mindegyikre csak pénzzel lehet rálépni. S amíg ebből kevés jut a kutatásra, csodálkozni sem lehet azon, hogy a világ középmezőnyétől is elmaradtunk a génsebészeti, biotechnológiai eljárások alkalmazásában. S mint szokták mondani, a hátrány csak lemaradást szülhet. Támogatás és eredmény Azt is mondják persze, hogy a kevés, kutatásra fordítható pénzt sem elég hasznosan költik el az intézetek. Közismert vád ellenük, hogy esztendőkig dolgoznak egy- egy témán, s a világ más pontján bejelentik az eredményt. Magyarán: a kutatásra fordított támogatások összege és az értékelhető eredmény nincs mindenütt egymással arányban. Ennek egyenes következménye, hogy másként kellene elosztani a kutatásra szánt összegeket. Miképpen? A népgazdaság más ágazataihoz hasonlóan akkor növekedhet igazán a kutatók buzgalma, ha versenyezniük kell a megélhetésért. Vagyis a támogatást a ténylegesen értékelhető eredmények alapján kapják meg. A jövőben ezért az agrárágazatban versenyeztetik az intézeteket, a pályázat útján kapnak támogatást. Természetesen például az egyetemek dologi kiadásait ezután is fedezni kell, hiszen a villanyszámlának és a hallgatók kísérleteire fordított összegnek semmi köze nincs a kutatáshoz. Más a helyzet persze az oktatással nem foglalkozó intézetekkel, és az egyetemek kutatásra fordított pénzével is. Ezeket valóban nem fennállásuk miatt kell kapniuk, hanem a ténylegesen értékelhető eredmények alapján. Aki nem tud ebben a versenyben talpon maradni, az valószínűleg nem jól dolgozik, vagy netán a munkájára sincs szükség. Nyereségérdekelt kutaték A versenyt ellenzők persze mondhatják, a kutatás nem teljesítménybéres munka, aligha lehet a nyereség- érdekeltségnek alárendelni. Látszólag hatásos az érv, óm á gyakorlatban már az ellenkezőjére is van példa. A mezőgazdaságban is léteznek az úgynevezett kutató vállalatok, amelyek nyereségérdekeltségi rendszerben gazdálkodnak, és sikerrel. A gyakorlatnak még előnyös ez a megoldás, mert így a kutatók is igyekeznek olyan témákat kiválasztani, amelyek hamarosan alkalmazhatók a gyakorlatban, mert ebből nekik is nyereségük van. Másfelől a megegyezésre is nagyobb az esély, ha azonos érdekeltségű szakemberek tartanak kapcsolatot egymással. A verseny tehát új lendületet adhat a kutatásnak is, ebből minden érdekeltnek csak haszna lehet. „Egyszerűen ellopták egyik termékünket — fakadt ki szövetkezeti vezető ismerősöm. — Jóhiszeműen elküldtük a profililletékes külkereskedelmi vállalatnak (mert kérte) a termék leírását, műszaki rajzait, paramétereit. Az ügyintéző aztán — ki tudná ezt rábizonyítani? — odaadta egy másik cégnek, amely most már egy az egyben gyártja azt, amit mi évek óta. A piacon találkozunk.’’ Vég nélkül sorolhatnánk a hasonló eseteket, nemcsak hazai, nemzetközi viszonylatban is. A módszer sem új keletű, egyidős az iparral (talán az emberrel?), szellemi termékek „eltulajdonítása”, az ötletrablás, más sikeres termékének „lekoppintása”, A piaci harc kíméletlen; bár vér nem folyik e csatamezőn, pénz annál inkább. És ha valaki nem elég ötletes, ötleteinek megőrzésében, illetve gazdaságos kihasználásában, az könnyen „elvérezhet”. Hogy ez minél ritkábban történjen meg. arról az iparjogvédelem igyekszik gondoskodni. Az. iparjogvédelem legfontosabb kategóriái a következők: újítás, találmány, szabadalom, know-how, li- cenc, védjegy. Ebből látszik. olyan fogalomról van szó, mely átszövi a gazdálkodás mindennapjait. Az ipar- jogvédelemnek nincsenek nagy hagyományai Magyar- országon. A lassú iparosodás, az alapvetően agrár arculat jellemezte ’ hazánkat századokon át. Még az ötvenes-hatvanas években, az erőteljesebb iparosodás — ám direktirányításosi rendszer — korában se jelentett sokat az iparjogvédelem fogalma. Most azonban gyökeresen más a helyzet. Az ipar- jogvédelemnek — ahogy a Találmányi Hivatal főosztályvezetője. Bobrovszki Jenő fogalmazott nemrégiben egy megyei tanácskozáson — jó gazdasági hátszele van manapság. Az innováció, a gazdasági megújulás alapja a szellemi termelés, melynek gazdaságos kihasználása elképzelhetetlen a szellemi termékek védelme nélkül. Az újítások és találmányok kiváltképp előtérbe kerültek az utóbbi időben. A védjegyek használatának üzletpolitikai előnyeit is egyre többen ismerik fel. A jól hangzó márkanevek (megyében maradva: Kner Nyomda, gyulai kolbász), a származás és a minőség kategóriáit egyaránt hordozva a piaci harc nélkülözhetetlen kellékei. Az újítások és találmányok száma növekvő, a szellemi termelés folyamatos fejlődést mutat, ám nemzetközi összehasonlításban elmaradás tapasztalható. Jelentős innovációs tartalékaink vannak tehát, amit elsősorban a versenyképesség fokozása érdekében mobilizálni kell. Az utóbbi időben több olyan központi intézkedés született, ami ezt a célt szolgálja. A jogi szabályozás az innovációáramlás, illetve az elbírálás menetét gyorsította meg. Növekedett a feltalálók jogbiztonsága. Szakítottak azzal — a gyakorlatban talán néhol még ma is élő — hibás szemlélettel, hogy aki műszaki fejlesztő, az nem lehet újító. Ha így lenne, a legnagyobb erőt képviselő kreatív csoportot vonnánk ki az ösztönzésből. A munkaköri kötelességből létrehozott „termék” is lehet újítás. No persze a legtöbb vita újító és munkáltató között a díjazás körül van. A jogszabály meghatároz egy összeget, melytől természetesen a sajátos körülményeknek megfelelően el lehet térni. Amennyiben a cég maga alkalmazza dolgozójának újítását, a felhasználó az ebből származó évi eredmény 5 százalékára jogosult. Sajnos, a legritkább esetben tud békésen megegyezni feltaláló és felhasználó, amit sokáig, közvetve ugyan, de a gazdasági szabályozók is elősegítettek. Az újítási díjakat ugyanis a részesedési alapból kellett fizetni. Ez — érthetően — a dolgozók körében kollektív „újítás- ellenességet” szült. Most az úgynevezett osztatlan érdekeltségi alap (fejlesztés+részesedési alap együtt) a díj forrása, ami valamivel kedvezőbb. A gazdasági vezetők az újítások kapcsán gyakran kerülnek két tűz közé. Ha például a feltaláló eredményes ötlete révén nagyobb összegre, mondjuk egymillió forintra jogosult, azt nehezen viseli el a vállalati kollektíva. Amennyiben „alku nélkül” fizet a munkáltató, a dolgozókat, ha kevesebbet fizet, a feltalálót nehéz lecsillapítani. Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha azt állítom, az újítási perek zöme ilyen indíttatású. Tudniillik, ha bíróság ítéli meg az összeget, nem szólhat senki semmit. A munkáltató és az újítók, feltalálók kapcsolatát rendeletekkel igyekeznek simábbá, gördülékenyebbé tenni. Hasznos például házi újítási szabályzatokat készíteni, mely rendezi az újítás útját, belső mechanizmusát. Nemcsak jogi, gazdasági szabályozással is törekszünk kedvezőbb feltételeket teremteni a szellemi termékek hasznosításához. Egyremásra alakulnak, különösen 1980 óta a különböző, innovációt felkaroló szervezetek. mint például az Országos Innovációs Alap, vagy a KISZ és a fejlesztési bank közös ..mozgalma”, az Alkotó Ifjúság pályázat, de említhetjük a Rubik-alapit- vánvt, s ugyanígy a külkereskedelem innovációs szervezetét, a Novotrade Külkereskedelmi Vállalatot, s szerencsére még hosszan sorolhatnánk. Ezen új típusú, üzleti alapon kockázatot vállaló szervezetek létrejötte egyelőre egyedülálló, tanulmányozza is működésüket nem egy külföldi ország. Árrendszerünk is tolerálja az újításokat. Ha a termék találmányt, vagy újítást tartalmaz, magasabb nyereséget számíthat fel a cég. Külföldi eladási esetén padi, akár a szellemi terméket, akár a „megtestesült” terméket exportálják, a feltaláló visszavásárolhatja a deviza egy részét. Mindezt összegezve elmondható: lényegesen ösztönzőbb feltételek között törhetjük fejünket újításokon, találmányokon. Szatmári Ilona V. Farkas József Lombik felügyelő támadása Százötven építészmérnök az építőipari csalásuk ellen Az igazságügyi szakértők legelső nagy története az amerikai gengsztervilágból származik. Amikor Lindberg ezredes, a híres óceánrepülő kisgyerekének elrablóját és gyilkosát a villamosszékhez vezették, újságírók megkérdezték tőle, minek tudja be, hogy alig van tárgyi bizonyíték, mégis halálra ítélték. A Lindberg-bébi gyilkosa ezt felelte: „Annak az átkozott írásszakértőnek, aki azonosította a zsaroló levelet. Pedig elváltoztattam a kézírásomat.” A világ akkor figyelt fel először az igazságügyi szakértőkre. Tegnap és ma a magyar bűnüldözés és más peres eljárások 750 szakértőjére figyeltek, illetve figyelnek, akik a Magyar Tudományos Akadémián tanácskoznak két napig. Méltó helyen, hiszen a korszerű bűnüldözés egyik legerősebb fegyvere a tudomány: a műszerek, lombikok. Ezért hívják az alvilágban a bűnügyi szakértőket „Lombik felügyelőnek”. Mert gyakran hiába volna minden nyomozói vaslogika, ha a tárgyakat a kémia, fizika, biológia nem tudná megszólaltatni. Márpedig egyre pontosabb vallomásokat szednek ki a bűnelkövetés eszközeiből, helyszínéből. szereplőiből. Nem szavak révén természetesen, hanem a ruhaszövet, a hajszál legparányibb részecskéiből. Dr. Molnár Gyula, az Igazságügyminisztérium csoportvezető tanácsosa, a tanácskozás szervezője elmondta: a szakértői munkának egyfelől a törvényesség iránti fokozódó igény, másfelől a tudományos fejlődés révén egyre bővülő lehetőségek felfokozták a jelentőségét. Például a holttest darabjait vizsgáló Toxikológiai Intézetben már a legkisebb mikrorészecske vizsgálata alapján megmondják: mi okozhatta a halált, és abból az anyagból mennyi okozhatta. A mai bűnügyi vizsgáló műszerek java még tíz évvel ezelőtt is vagy nem létezett, vagy csak lényegesen kevesebbet mutatott ki. De most már a tudomány révén jelentős tényekkel tudják megalapozni az ítéleteket. „Lombik felügyelő” csapata ezen a tanácskozáson 750 magyar igazságügyi szakértő: köztük csaknem százötven orvos, ugyanennyi bűnügyi technikai szakember, például írásszakértő, nyom- szakértő, száz gépészmérnök, aztán könyvszakértők, mezőgazdasági szakértők, s a két viszonylag új részleg: másfél száz közlekedési és ugyanannyi építészmérnök. Hiszen a gyorsan növekvő forgalom gyorsan növekvő számú közúti közlekedési bűncselekményt eredményez, s a lakásépítés ugyancsak egyre több eljárási gondot okoz az igazságszolgáltatásnak. De „Lombik felügyelő" csapata már arra is képes, hogy ' például az építőanyag elemzése útján felderítse: mennyiben vétkes egy sorozatos építőipari hibáért a néhány évvel korábban ott dolgozó építő- vállalat. így ezen a két, napon fontos taktikai kérdéseket vitatnak meg a két rendkívül gyorsan szaporodó bűncselekmény: a gondatlan közúti közlekedési baleset és az építőipari csalás felderítése ügyében. A műszaki szakértői intézmény gépjárművezetői osztálya pedig éppen ezért már az ötödik alkalommal adja ki módszertani leveleit, a szakértői tevékenység egységessé tétele, igényessé formálása, általában színvonalasabb, megalapozott munkája végett. „Lombik felügyelő” csapatának első hazai taktikai megbeszélését 1968-ban szervezték. Akkor még csak évi 5000 szakvélemény készült a jogi eljárásokban. Tavaly pedig már 86 000 esetben adtak ki ilyen véleményt. A mostani taktikai tanácskozás eredményeit legfeljebb csak általánosságokban hozzák majd nyilvánosságra. Ezek valójában a későbbi bírósági ítéletekben szerepelnek majd. De azt mondják: égyre több megrögzött, bűnöző álmodik kémcsövekről, lombikokról. Földessy Dénes tízembe helyezték Szolnokon az ország legnagyobb teljesítményű olajipari számítógépét. A kompjúter lehetővé teszi a teljes és mindenperces információcserét az Alföld valamennyi kőolaj- és gázmezője között (MTl-fotó — Csikós F. felv. — KS)
