Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
1984. szeptember 1„ szombat o Múltbeli építőanyagok jövője Túlzás azt állítani, hogy a mai építészetben reneszánsza van a múlt építőanyagainak, Jó volna bízni benne, hogy ez a reneszánsz már- már kopogtat ajtónkon, ám egyelőre meg kell elégedjünk azzal, hogy az utóbbi években egyre több helyütt tűnnek fel olyan hagyományos építőanyagok, mint a kő, a fa, a nád és a téglaburkolat. A kő tulajdonképpen sosem szorult ki azokról a vidékekről, ahol bőségesen rendelkezésre állt. Más a helyzet a Iával. Magyarország sok területén szívesen alkalmazott építőanyag volt a fa, ám hiánya szinte elfeledtette velünk, hogy fából is lehet építeni. Egy idő után úgyszólván mindenhonnan kiszorult a fa, és az is ritkaságnak számított, ha egy ház erkélye fából kapott korlátot, s jelenleg csak ritkát szakítja meg a sok millió méternyi vaskerítést egy- egy faanyagú. Még sokáig aligha számíthatunk a fa nagy mennyiségű visszatérésére az építészetben, ám csekély, de stílusos jelenléte mindig üdítően hat. A ritka előfordulást mi, Békés megyeiek annál is inkább sajnálhatjuk, mert a terület építészetétől egyáltalán nem idegen a fa. Igazi békéscsabai építőanyag viszont az a tégla, amit a századforduló táján kezdtek használni járdaburkolásra. Ez a tégla azáltal, hogy üvegesre égett, elvesztette porózusságát, és fagyálló lett. A tégla túlégetése nem volt szándékos, egyszerűen nem tudták szabályozni a kemence hőmérsékletét megbízhatóan. A mai gáztüzelésű kemencék üzemi hőmérséklete viszont nagyon pontosan szabályozható, s a túlhevítés nem veszélyezteti a berendezést. Mivel azonban erre a téglára újból igény van, a Békéscsabai Tégla- és Cserépipari Vállalat igyekszik megtalálni a nagyüzemi előállítás módszerét. Néhány ezer ilyen tégla már elkészült, ám a kísérlet még korántsem fejeződött be. Aki járt mostanában a Balatonon és a Velencei-tó környékén, láthatta, hogy nádból milyen változatos, szép, és a tájba esztétikusán beilleszkedő tetőket lehet kialakítani. Hétvégi házak, nyaralók, panziók, éttermek (csárdák), lovardák nádtetejének tervezése szinte csemege az építészeknek. Bár Békés megyében ugyancsak nem ' tájidegen a nádtető, szűkebb hazánkban az elmúlt évtizedekben szinte nem is használták ezt az építőanyagot. A nád tüzve- szélyessége közismert. bár létezik ma már megbízható tűzmentesítő eljárás; a nád ez ügyben nyilván nem vetekedhet a cseréppel. A nád hőszigetelő tulajdonságaival viszont egyetlen más tetőfedő anyag sem rendelkezik. Vajon mit tehet a békéscsabai tanács műszaki osztálya, hogy ezek a hagyományosnak mondható építőanyagok visszatérjenek a megyeszékhelyre és környékére? Mint Csaba Márton osztályvezető elmondta, eddig az volt a jellemző, hogy néhány tájidegen anyagot tiltottak. így attól a könnyen alakítható, fehér homokkőtől, ami a megye más részein fel-feltünedezett, Békéscsabát sikerült megóvni. Ez persze nem jelenti azt. hogy a követ egyáltalán nem lehet használni. Egy épület helye és funkciója igényelheti a követ. — Visszatér-e a fa? — A fát nemcsak a fahiány szorította ki — válaszol Csaba Márton —, de az is, hogy sokáig megoldatlan volt a beszerezhető fafajták tartósítása (impregnálása). Ebben az utóbbi években feltétlen történt előrelépés. Ettől függetlenül a fa szerkezeti elemként továbbra sem játszik majd jelentős szerepet, legfeljebb speciális esetekben. Elsősorban magánházak korlátja, kerítése, eresz- és oromdeszkázata, zsalugátere készülhet fából. Vigyázni kell azonban, hogy a fa ne „vitatkozzon” a többi anyaggal. Amikor egy épületen tobzódnak az anyagok, a beton, az acél, a műkő, a csempe mellett a fa már csak ronthat az összképen. — A típustervekben nagyon érezhető a fahiány. Vajon egy fából készült tornác, vagy veranda elképzelhető a modern építészetben? — Feltétlenül. Ezek megtervezése izgalmas feladat lehet egy építész számára. — Visszatér-e Békéscsabára a tégla, mint járdaburkolat? — Célunk, hogy visszatérjen Azonban jelenleg nemcsak az előállítás okoz gondot, de a kézi rakás is. Ha e két akadályon úrrá tudunk lenni, akkor ez a tégla jelentős szerephez juthat, mert annyira karakteres építőanyag, ami képes arcot adni egy városnak. — A nád viszont úgy tűnik, teljesen kiszorult a megyéből .. . — Sajnos, tényleg így van. Lassan már nádverő szakember sincs. Pedig hétvégi házakon elképzelhető ez az ősi építőanyag. II műszaki osztály tehát szívesen látná ezeknek az anyagoknak a visszatérését. Számos érdekes példát lehet erre már látni hazánkban. Egy Vas megyei kisközségben a Rába folyót remekbe szabott fahíd szeli át. Bács-Kiskun megye néhány falvában a buszvárók nem műanyag „egyenkonténerek". hanem fából készült nádtetős házikók. De nem kell messze menni: Békés megyében több helyen vették birtokukba, nem kis örömmel a gyerekek azokat a játszótereket, melyeknek hintáit, lovait, padjait fafaragók készítették, sok-sok invencióval. Pillanatig sem kívánom azt állítani, hogy ezekből a hagyományos építőanyagokból nem lehet ízléstelent létrehozni. Sőt, nagyon is lehet. Ám korszerű szemmel, fantáziával felhasználni őket feltétlenül szükséges volna. Felhasználásuk nemcsak a hagyományőrzés miatt fontos, de főleg azért, mert ezek az anyagok már kis meny- nyiségben is melegséget adnak egy-egy épületnek. Míves alkalmazásukhoz azonban a tervező építész képzőművész szintű jelenléte szükséges. S amire szükség van még, az a türelem. Mert sajnos, ezek az anyagok gyakorta hiánycikkek. Ám a türelem — ezúttal — szépséget, ízlést, építészetet, otthont teremt. Ungár Tamás Életutak „lenem, amit tennem kellett” Perei András a felszabadulást gyerekfejjel érte meg. Szeme láttára változott meg az ország, s ő az új társadalom elkötelezettje lett, erre tette fel életét. Ahol volt, ahol dolgozott, a köz javát igyekezett szolgálni. Mert szolgálatnak fogta fel munkáját, s eszerint is cselekedett mindig. Nehezen szólal meg, nem szokott hozzá, hogy önmagáról beszéljen. „1933-ban születtem, apám mezőgazda- sági munkás volt. Kilencen voltunk testvérek, Gyulán éltünk. Amikorra már visz- sza tudok emlékezni : apám ritkán volt otthon, sűrűn hívták be katonának. Mi, gyerekek, csak később kezdtünk el gondolkodni, hogyan is tudta édesanyánk mégis gondtalanná tenni gyermekéveinket. Mert szükséget nem szenvedtünk soha, nem vettük észre, hogy ilyen nagy családban élünk. Mindnyájan tanulhattunk is. Utólag tudom csak: mennyi lemondást, mennyi napi gondot jelentett ez szüléinknek. Sohasem tudjuk ezt meghálálni nekik. A felszabadulást tizenegy évesen éltem át. Szeregyházán voltunk apámmal, nagybátyának tanyáján. Kora hajnalban nagy lövöldözésre ébredtünk, a katyusalövedé- kek zúgására. Két nappal ezután együtt indultunk be gyalog apámmal Gyulára. Ütközben megállított bennünket egy lovas katona — mint később apám elmondta, kozák volt —, nagyon féltem. A félszem rögtön elmúlt, amikor a katona leszállt a nyeregből, s megsimogatta a fejemet. Pusztán útbaigazítást kért tőlünk. Ez volt az első találkozásom a szovjet katonával. A felszabadulást követően többféle ifjúsági szervezet működött. Amikor 1949- ben dolgozni kezdtem a Gyulai Állami Gazdaságban, előbb az EPOSZ titkára voltam, majd DISZ-titkár lettem. Nem felejthetem el Szilágyi János elvtárs segítségét, útmutatásait, aki akkor a gazdaság párt- titkára volt, jelenleg nyugalmazott igazgatója. A gazdaságtól vonultam be katonának, majd a DISZ Központi Bizottságának megbízásából elvégeztem a tiszti iskolát. Utána különböző beosztásokban dolgoztam — mikor mit kellett tennem —, végül 1957- ben szereltem le. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóságnál helyezkedtem el, mint gépész. 1961-ben a Hazafias Népfront gyulai járási bizottságának titkárává választottak meg. Később a megyei elnökségnek is tagja lettem. A HNF-ben töltött évekre szívesen emlékszem vissza, nagyon jó volt a kollektíva. Kollégáimmal nemcsak munkatársak voltunk, hanem barátok is. Sokakkal mind a mai napig tartom a kapcsolatot. 1972-ben nagy megtiszteltetés ért; az eleki nagyközségi pártbizottság titkárává választottak meg. Elek nem volt ismeretlen számomra, hiszen évekig járási képviselője voltam a községnek. Ismertem már az itteni vezetőket, de az embereket is. Mégis, ez a feladat új volt számomra, s nem kevés felelősséget jelentett. Az indulásnál különösen — de a későbbiekben is — nagyon sok segítséget kaptam munkatársaimtól. Arra büszke vagyok, hogy sikerült olyan kollektív állami és pártvezetést megvalósítani itt, melyet a nyílt, egyenes, őszinte politizálás jellemzett, jellemez. S megindult a községben egy felfelé ívelő, tervszerű fejlődés is. A mozgalmi, politikai munka végzéséhez nagyon jó előiskola volt számomra, hogy a honvédségnél teljesítettem szolgálatot több évig. Türelemre, fegyelemre, szerénységre tanított az ott töltött idő. Sajnos, a betegségem közbeszólt, s az aktív munkát abba .kellett hagynom 1982- ben. A községi tanács végrehajtó bizottságának, a helyi és a gyulai városi pártbizottságnak azonban most is tagja vagyok. Igyekszem — erőmhöz képest — tovább szolgálni közös ügyünket, ezt kötelességemnek is tartom. Én erre a társadalomra tettem fel az életem, szeretném — ilyen körülmények között is —, ha sokáig tevékenykedhetnék társadalmi munkásként a köz érdekében. Sokan kérdezték már tőlem, ha még egyszer kezdhetném, végigcsinálnám-e ugyanúgy az egészet? Az ilyen kérdésekre nagyon nehéz válaszolni, hiszen az ember mögött évtizedek tapasztalata van. Természetesen sok mindent másképp csinálhattunk volna, ha rendelkezünk akkor tapasztalatokkal. De hát: minden új volt számunkra, munka közben alakultak ki a módszereink is, s noha lehetett volna egyszerűbben, jobban szervezni tevékenységünket, azt hiszem, nem történhetett másként, így volt természetes. Végig kellett járnunk mindannyiónknak ezt az „iskolát”. És ebbe az iskolába újra beiratkoznék ... Most, hogy több időm van a családommal foglalkozni, tudatosult bennem: menynyi segítséget kaptam a feleségemtől, gyerekeimtől. Megértésük, a jó otthoni légkör is hozzájárult munkám jobb végzéséhez. Jut időm már arra is, hogy az elmúlt évekről, magamról, munkámról gondolkozzak, számvetést csináljak. Nem, nem vagyok elégedett... A magam elé kitűzött célokat csak részben tudtam megvalósítani, igaz, a betegségem szólt közbe. De ha az ember egy életre elkötelezi magát, s még ha rajta kívül álló okok miatt is nem tudja céljait elérni, akkor is, ez mindenképpen fáj .. Lejegyezte: Pénzes Ferenc
