Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-05 / 208. szám
1984. szeptember 5-, szerda o Tegnap este 6 órakor megkezdődtek a Jókai Színházban Shakespeare Lear király című tragédiájának próbái. A képen középen Rencz Antal, az előadás rendezője Fotó: Kovács Erzsébet Ülésezett az MKBT elnöksége A Békés megyei Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége tegnap Mihalik György r. főkapitány elnökletével ülést tartott, amelyen az elnökség tagjain kívül jelen volt Bálint Ferenc r. őrnagy, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács titkárhelyettese is. A testület elsőnek a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet tájékoztatóját hallgatta meg a szövetkezetben folyó közbiztonsági tevékenységről. Az elnökség megállapította, hogy a szövetkezet sok irányú munkát végzett a közlekedésbiztonságért, különösen a gépkocsivezetők körében. Szükségesnek látszik, hogy a munkavédelmi oktatás keretében a biztonságos közlekedésről is essen szó, főleg a kerékpáros és gyalogos közlekedést illetően. Legyenek tekintettel a dolgozók által használt kerékpárok állagára is, a balesetek megelőzése végett. Végül az elnökség elismerését fejezte ki a szövetkezetnek eddigi munkájáért. Ezt követően Bálint Ferenc őrnagy tájékoztatta az elnökséget az OKBT júniusi üléséről, amelyen a megyei KBT munkáját vitatta meg Az Országos Vízügyi Hivatal immáron 3. alkalommal rendezte meg a vízügyi újítási, találmányi kiállítást ezúttal Szolnokon, a milléri vízügyes objektumban. A tegnap délelőtt megnyílt kiállításon dr. Hegedűs Lajos, a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, méltatta a kiállítás jelentőségét. Az újítási és találmányi kiállításon szép Békés me- gvei siker is született. Az ágazati kiállítás második díját a Békési Körös—Berety- tyói Vízgazdálkodási Társulat újító kollektívája nyerte el: Babály István, Solymosi Sándor és Wolf Mihály Kovács Antal államtitkártól, az Országos Vízügyi Hivatal elnökétől vehette át a kitüntető oklevelet és a vele járó pénzjutalmat. A magas el1984. SZEPTEMBER 4-EN Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 154 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 98 Trabant Lim. (Bp.) 24 569 Trabant Lim. (Debrecen) 15 734 Trabant Lim. (Győr) 24 154 Trabant Combi (Bp.) 8 209 Trabant Combi (Győr) 4 159 Wartburg Lim. (Bp.) 12 903 Wartburg Lim. (Győr) 7 412 Wartburg de Lux (Bp.) 17 765 Wartburg de Lux (Győr) 10 239 Wartburg de Lux, tt. (Bp.) 3 803 Wartburg Tourist (Bp.) 7 135 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (Debrecen) 6 737 Skoda 105 S (Győr) 6 849 Skoda 120 L (Bp.) 15 957 Skoda 120 L (Debrecen) 9 960 és értékelte. Az országos elnökség elismerését fejezte ki a széles körű társadalmi összefogásért, amely a munkában megnyilvánult, különösen a kerékpárutak létesítésében, annak ellenére, hogy a megye baleseti statisztikája nem mutat kedvező számokat (az elmúlt néhány év csaknem mindegyikében volt valamilyen tömeges közlekedési baleset). A megelőző munka további javításával kell jobbítani a közlekedési biztonságot, s e területen különösen a gyermekbalesetek csökkentését. Az országos elnökség által hozott határozatok e munka segítését célozzák. Az ismertetéssel kapcsolatban többen kifejtették az elnökség tagjai közül véleményüket, s tettek további javaslatokat a KBT-munka finomítására, javítására. Végezetül a testület a gyulai Közlekedésbiztonsági Tanács 1981—83. évi munkájáról szóló beszámolóját hallgatta meg, majd bejelentésekkel fejeződött be a Békés megyei Közlekedés- biztonsági Tanács elnökségének tegnapi ülése. ismerést DT—75 típusú erőgép hidrosztatikus hajtású vontató alapgéppé átalakításáért érdemelték ki. A vízgazdálkodási társulatok anyag- és alkatrészbeszerző egyesülésének külön- díját a 304—D típusú kotrógép műszaki átalakításáért ugyanezen újító kollektíva kapta. A kotrógép az újítás kapcsán alkalmassá vált a meliorációs vízi létesítmények hatékony karbantartására. A különdíjat dr. Gerencsér Árpád, az OVH főosztályvezető-helyettese nyújtotta át. Az újítási-találmányi kiállításra felsorakoztatott gépek, berendezések gyakorlati bemutatóját ma, szerdán rendezik meg ugyancsak Szolnokon, a KÖTIVIZIG Skoda 120 L (Győr) 11 490 Skoda 120 GLS (Bp.) 994 Lada 1200 (Bp.) 31 669 Lada 1200 (Debrecen) 19 828 Lada 1200 (Győr) 10 472 Lada 1300 S (Bp.) 12 382 Lada 1300 s (Debrecen) 9 312 Lada 1300 S (Győr) 4 481 Lada 1500 (Bp.) 12 217 Lada 1500 (Debrecen) 8 445 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 748 Lada Combi (Debrecen)* 3 166 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 P (Bp.) 19 630 Polski Fiat 126 P (Győr) 6 777 Polski Fiat 1500 (—) 4 526 Dacia (Bp.) 21 320 Dacia (Debrecen) 12 742 Zasztava (Bp.) 6 185 Ismeretterjesztés a cigány lakosságnak A TIT Békés megyei Szervezete évente mintegy 20 előadást szervez a megyénkben élő cigány lakosságnak. A legtöbb ismeretterjesztő rendezvényt a békési és a végegyházi cigányklubban tartják, ahol változatos témákról tájékoztatják a hallgatóságot. Szó esik a cigányság történetéről, életéről, szokásvilágáról, hallhatnak a fontosabb jogszabályokról, rendelkezésekről, vetítenek filmeket, s elbeszélgetnek a cigányfiatalokkal. A rendezvények azt a célt is szolgálják, hogy felmérjék az igényeket, hiszen a TIT szeretné bevonni méginkább a cigány lakosságot az ismeretterjesztésbe, támaszkodva a megyei tanács cigányügyi koordinációs bizottságának erkölcsi és anyagi segítségére. Az eddigi eredményekről, s a további lehetőségekről tárgyalt hétfőn Békéscsabán a TIT megyei ügyvezető elnöksége. Felvetették többek között, hogy a tanácsok és a művelődési házak mellett az általános iskolákon keresztül is meg kell közelíteni a lakosság e rétegét. Vita folyt arról, hogy legyen-e — a nemrég megjelent szótárra támaszkodva — cigány nyelvtanfolyam megyénkben? Szóba került, hogy külön kell foglalkozni azokkal, akik beilleszkedtek a társadalomba, s azokkal, akiknek ez még nem sikerüU. Az ügyvezető elnökség tagjai megállapították, hogy keresni kell az új formákat ahhoz, hogy a cigány lakosságot egyre nagyobb számban sikerüljön bevonni az ismeretterjesztésbe: G. K. n névnapok elé... Szép szokáshagyomány, hogy jó ismerőseinknek, barátainknak, rokonainknak névnapjukon jókívánságainkat fejezzük ki, s ezt gyakran virággal, ajándékkal is nyomatékosítjuk. Gondot is okoz ez nemegyszer számunkra, s van, amikor bosz- szankodást is: mit vegyünk, hogy szép is legyen, hasznos is, vagy hány szál virágot nz elterjedtebb névnapok előtt a csillagokig felszálló árakra gondolva. Ezeket a gondokat ugyan nem oldja meg, de sokat segít az a szép képeslapválaszték, amelyet most őszön, az egyre szaporábban egymást követő névnapok előtt a Képzőművészeti Kiadó az üzletekbe adott. Az ajándékok és virágok mellé helyezhető ajándékkísérő ízléses kártyák, a borítékos névnapi üdvözlőlapok, a magas fényű színes viráglapok, amelyekből több millió került most forgalomba, könnyítenek abban, hogy jókívánságainkat még ízlésesebben és ünnepibben fejezhessük ki. egs. Vízügyi újítási és találmányi kiállítás Szolnokon milléri telephelyén. — sz Gépkocsi-átvételi sorszámok: Sajtótájékoztató a XII. Világifjűsági és Diáktalálkozó előkészületeiről A KISZ KB székházában tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Moszkvában, 1985. júliiis 27. és augusztus 3. között megrendezésre kerülő XII. világifjúsági és diák- találkozó előkészületeiről. Ernőd Péter, a VIT magyar nemzeti előkészítő bizottságának titkára beszámolt arról, hogy világszerte nagy érdeklődés előzi meg a moszkvai fesztivált. A VIT megrendezésének hivatalos bejelentése óta alig fél év telt el, s e rövid idő alatt a világ ötven országában alakult nemzeti előkészítő bizottság. Várhatóan októberben Moszkvában tartja harmadik ülését a fesztivál nemzetközi előkészítő bizottsága, amely dönt a XII. VIT részletes programjáról, s állandó bizottságot hoz létre a közvetlen előkészítés teendőinek ellátására. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a VIT magyar nemzeti előkészítő bizottsága hétfői ülésén döntött a felkészülés hazai programjáról, a magyar küldöttség tagjai kiválasztásának elveiről, és arról, hogy a VIT időszakát megelőzően a fiatalok számos hazai rendezvénnyel is készülnek a fesztiválra. Kiemelkedik a programból az az országos vetélkedő, amelyet az előkészítő bizottság a Magyar Televízióval és az MTA Történettudományi Intézetével közösen rendez. A fiataloknak nem csupán lexikális tudásról kell majd számot adniuk, ismereteik alkotó felhasználásával mérik majd össze tudásukat a VIT-mozgalom eszméiről, történetéről, a magyar— szovjet kapcsolatokról, valamint a II. világháború és a felszabadulás eseményeiről. A vetélkedő döntőjét a televízió is közvetíti, s újdonság, hogy a legjobban szereplők magyar politikai delegáció tagjaiként utazhatnak a moszkvai VIT-re. Elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a moszkvai VIT- en a magyar ifjúságot várhatóan 600 tagú delegáció képviseli, a küldöttség létszáma egyharmaddal haladja meg a havannait. Az ösz- szetétel kialakításának alapelve, hogy a küldöttség megfelelően reprezentálja a magyar ifjúság minden rétegét, s a munkában, a tanulásban, és a haza védelmében kiemelkedő eredményt elérő, politikailag felkészült fiatalok képviseljék hazánkat. A politikai delegáció tagjainak többségét a legjobban dolgozó KISZ-szervezetek közvetlenül delegálják. A VIT- re — a hagyományoknak megfelelően — népes kulturális delegáció is utazik. Az előkészítő bizottság döntött arról is, hogy a VIT- en való részvétel költségeinek fedezésére keddtől VIT- alapot nyitnak. Már eddig is több KISZ-szervezet tett felajánlást, kezdeményezést, s az elképzelések szerint a VIT-alap összegét elsősorban a VIT-műszakok bevételei, a KISZ- és az úttörőszervezetek társadalmi munkái gyarapítanák. A VIT-alap fel- használásáról a nemzeti előkészítő bizottság a fesztivál után a nyilvánosság előtt tételesen elszámol. Szerepel a tervek között VIT borítékos sorsjegy kibocsátása, s a VIT-részvétel költségeihez járulnak hozzá különböző — a KISZ által szervezett — rendezvények bevételei is. Szabályozták az általános iskolai szakkörök szervezését, működését A most induló tanévtől a művelődési miniszter új utasításban szabályozta az általános iskolai szakkörök szervezését, működtetését. A Művelődési Minisztérium és a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa felkérésére az Országos Pedagógiai Intézet megvizsgálta az általános iskolai nevelés formáit, köztük a szakkörök tevékenységét. A vizsgálat tapasztalatai szerint az általános iskolákban a nevelő munkának ma — a napközi otthon mellett — egyik legfontosabb színtere a szakköri tevékenység, amely több százezer tanulónak nyújt hasznos elfoglaltságot. Ugyanakkor a szakkör — mint az úttörőcsapat és az általános iskola együttműködésének egyik közös szervezeti formája — sok ellentmondás hordozója is. A szakkörök többsége tantárgyhoz kapcsolódó, intellektuális jellegű, kevés a természetjáró, a turisztikai, a játék- és-a művészeti, és szinte teljesen hiányzik a technikai, a mezőgazdasági szakkör. Nem járt eredménnyel az üzemi, a szövetkezeti szakkörök szervezése sem, s ma igen alacsony a szakkörvezetők között a nem pedagógus képzettségű szakemberek aránya. A szakkörökbe elsősorban a legjobb tanulmányi eredményt elérők járnak, s nem ritkán 2-3-féle szakkörnek is tagjai. Gyakori, hogy éppen ez a legaktívabb réteg érzi leginkább megterhelőnek a szakköri tevékenységet. Az új tanévtől a művelődési miniszter egyértelműen az általános iskolák feladatává teszi a szakkörök szervezését, működtetését. Így megszűnik a szakköröknek az úttörőszövetséggel való közös irányítása. A jövőben a szakköri nevelés ráépül a tanórán végzett oktatás-kép- zés-nevelés folyamatára, elmélyíti és kiegészíti azt. A szakköri tevékenység feladataiban meghatározóvá válik a tanulók képességfejlesztése, tehetséggondozása. Lehetőség nyílik az általános iskolai költségvetésen belül úgynevezett szakköri keret képzésére. Küldöttértekezlet a megyei vakok szövetségében Tegnap, szeptember 4-én délelőtt tartott küldöttértekezletet a Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetségének Békés megyei Szervezete. A hét megyei körzeti csoport 46 küldöttje meghallgatta Vantara András titkár és Kiss István elnök beszámolóját a 30 évvel ezelőtt alakult szövetség elmúlt évi életéről. Az értekezleten részt vett az országos szövetség képviseletében dr. Bódi István főtitkár, Gerdelics Ferenc szakmai csoportvezető és Vörös Istvánná főelőadó, megyei szervezetünk instruktora. A résztvevők először meghallgatták B. Nagy Gyula, az MSZMP Békés megyei bizottsága munkatársának politikai tájékoztatóját, majd megvitatták a küldöttértekezlet beszámolóját. Számot vetettek az eddigi munkával, amelynek terveit taggyűléseken, tagösszejöveteleken. tapasztalatcsere-találkozók során tervszerűen valósították meg. Fokozott figyelemmel kísérték a családlátogatásokat, felmérték a tagok szociális helyzetét és a segítségnyújtás lehetőségeit. Évente négy alkalommal tartanak elnökségi ülést, és rendszeresen találkoznak a körzeti csoportok vezetőségi tagjai, valamint a szociális bizottság tagjai. A szövetség segített a tagok továbbképzésében. munkához juttatásában. Képeztek telefonközpont-kezelőket, beiskoláztak gyógymasszőr-tanfolyamra fiatalokat. Segítettek különféle segélyek kiutalásánál, lakás- és házvásárlásoknál. Évek óta rendszeresen találkoznak a vakszövetség kul- túrcsoportjának tagjai, és szerepelnek a tagösszejöveteleken, a szociális otthonokban, és az öregek napközi otthonaiban. A szövetség természetjáró csoportja a nyáron kirándulásokat szervezett Cserkeszőlőbe, Szalontára és Szovátára. A központi elnökség évről évre segíti a látássérültek iskoláiban végző fiatalok elhelyezkedését, továbbtanulását. Gyengén látó fiatalokat képeznek ki könyvkötő- és kárpitosszakmára. A gyógymasszőr- tanfolyamra jelentkezők közül előnyben részesítik az érettségizetteket. A felnőttkorban megvakultak számára jelent pótolhatatlan segítséget a Vakok Állami Intézetében működő rehabilitációs tanfolyam. Az elnökség évről évre biztosít a tagoknak kedvezményes magnetofon- és írógépvásárlási lehetőséget, beszerezhetők a központ által forgalmazott segítőeszközök, például: ösz- szecsukható fehér bot, ébresztő- és karóra, lázmérő. A beszámoló foglalkozott a jelenleg 1190 tagot számláló megyei szövetség megalakulásának körülményeivel, és az elmúlt 30 év történetével. A tagság hozzászólásaival egészítette ki a beszámolót. A HNF megyei szervezetének képviseletében Blahut Károlyné vett részt a beszámolón, és gratulált a HNF 10 kitüntetettjének, akik megkapták a Kiváló Társadalmi Munkás elismerést. B. Zb. Változatlan körülmények között Orosházán az elmúlt tanévhez hasonló tárgyi feltételek mellett kezdődött meg az új tanév. Továbbra is kölcsönépületeket kell igénybe vegyen az alsófokú oktatás. Az MHSZ-székház, a Dózsa úti fiúkollégium és a Táncsics utcai kollégium, valamint a gimnázium segít a tanteremgondok átmeneti megoldásában. S bár sikerült korszerűsíteni a Mikszáth Kálmán téri alsó tagozatos tantermeket — új vizesblokkal, világítás- és fűtés- felújítással —, a városban továbbra is van még 17 szükség- tanterem. Nem csoda hát, hogy a település felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségsorozat egyik legvártabb eseménye az új általános iskola alapkőletétele lesz. Az új tanévben már észrevehetően csökkent az első osztályba iratkozott gyerekek száma, és mérséklődött az óvodai csoportok zsúfoltsága is. Érdekes módon a 7. és 4. általános Iskolai osztályok létszáma a legzsúfoltabb. A 4-es számú általános iskolában pedig hat csoport ebben a tanévben is váltakozó munkarendben dolgozik. A napközi otthonos ellátás gondjait mutatja, hogy Orosházán szinte mind a négy iskolában csak az alsó tagozatos gyerekek részesülhetnek belőle. A nagyobb gyerekek a helyi köz- étkeztetési lehetőségek egyéb formáit választhatják. A városban nem romlott az elmúlt tanévhez képest a pedagógus ellátottság, hiszen mindössze négy képesítés nélküli nevelőt foglalkoztatnak a napköziben. A tanévkezdő tantestületi értekezletek nyugodt, kiegyensúlyozott légkörben zajlottak, mindenki újult erővel fogott hozzá az 1984—85-ös tanév feladataihoz. (bse)