Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-05 / 208. szám

1984. szeptember 5-, szerda NÉPÚJSÁG n Román Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárainak magyarországi TELEX • BUDAPEST Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára kedden, a Központi Bi­zottság székházában fogadta Huynh Tan Phat-ot, a Viet­nami Hazafias Front KB elnökségének elnökét, a Vietnami Szocialista Köztár­saság államtanácsának el­nökhelyettesét. * * * Korom Mihálynak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tag­jának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével ked­den párt- és állami küldött­ség utazott Etiópiába, hogy részt vegyen az Etióp Dol­gozók Pártja alapítókong­resszusán, és az etióp forra­dalom 10. évfordulójának ünnepségein. • HÁGA Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a közeljövő­ben hivatalos látogatást tesz Hágában — jelentette be kedden a holland kormány szóvivője. A látogatás pon­tos időpontját még nem tűz­ték ki, feltehetőleg az ENSZ- közgyűlés idei ülésszakának megnyitása után kerülhet rá sor • BEJRUT—TEL AVIV A Libanoni Nemzeti Egy­ségkormányban Joseph Al- Hasem tölti be ezentúl azo­kat a tisztségeket, amelye­ket a múlt héten elhunyt Pierre Dzsemaje] , a falan- gista (Kataeb) párt vezetője mondhatott magáénak. Ha- sem tagja a falangista párt politikai bizottságának, a fa­langista rádió igazgatója, s a keddi kabinetülésen nevez­ték ki egészség- és szociális ügyi, valamint postaügyi és távközlési miniszterré. Az egységkormány ülésén átte­kintették Amin Dzsemajel elnök damaszkuszi tárgyalá­sainak eredményét. * * * Az izraeli megszálló had­sereg kedden megkezdte Na- batije dél-libanoni város át­adását a vele szövetséges li­banoni milíciának. látogatása (Folytatás az 1. oldalról) A nyílt, elvtársi légkörű találkozón Kádár János hangsúlyozta az MSZMP készségét a magyar—román kapcsolatok fejlesztésére. A megbeszélésen részt vett Aczél György és Hava­si Ferenc, a Politikai Bi­zottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, valamint Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Barity Miklós hazánk buka­resti és Nicolae Veres, a Román Szocialista Köztársa­ság Magyarországon akkre­ditált nagykövete. Aczél György, Havasi Fe­renc, a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára folytatott megbeszéléseket Ilié Verdet-tel, Petre Ena- cheval és Ion Stoiannal. Az őszinte, nyílt légkörű tárgyalásokon kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban folyó szocialis­ta építőmunka napirenden Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője kedden külföldi újságíróknak tartott sajtóértekezletén azért bí­rálta a nyugati sajtót, mert egyoldalúan és tendenciózu­san állította be Jaruzelski tábornok chelmi beszédét. A lengyel kormányszóvivő emlékeztetett Jaruzelski chelmi beszédének arra a részére, amely szerint az 1980-as munkástiltakozás ki­törölhetetlen nyomokat ha­gyott, hogy a Lengyelország szocialista jövőjéről folyta­tott párbeszéd platformja továbbra is nyitott, és ezt bölcsen és hatékonyan ki kell aknázni. Kijelentette: nehéz a véletlennek tulajdo­nítani, hogy jelentős nyuga­levő feladatainak megoldá­sáról. Véleménycserét foly­tattak a nemzetközi élet idő­szerű kérdéseiről, a szocia­lista országoknak az enyhü­lés, a nemzetközi biztonság és a világbéke megőrzésére irányuló erőfeszítéseiről. Át­tekintették a magyar—ro­mán kapcsolatok alakulását, kiindulva azokból a közös tennivalókból, amelyeket Kádár János és Nicolae Ceausescu 1977. évi találko­zóján az együttműködés fej­lesztése érdekében határoz­tak el. Kifejezésre jutott, hogy a két ország közötti sokoldalú kapcsolatok erősí­tésében fontos szerepe van a magyarországi román és a romániai magyar nemzeti­ségnek. Megállapodás szüle­tett arról, hogy később egyeztetett időpontban Bu­karestben folytatják a felső szintű magyar—román párt­közi megbeszéléseket. Ilié Verdet, Petre Enache és Ion Stoian tegnap este elutazott Budapestről. ti hírügynökségek, lapok és rádióállomások félreértették a beszédnek ezt a rendkívül fontos részét. Újságírók kérdéseire vá­laszolva Urban kijelentette: Lengyelország érdekelt Gen­scher látogatásában, ameny- nyiben nem következnek be előre nem látott események. Hozzáfűzte: készek vagyunk a tárgyalásokra és az együtt­működésre, tervbe vettük, hogy e látogatás előtt több előkészítő megbeszélést folytatunk. Egy kérdésre válaszolva a lengyel szóvivő azt a véle­ményét fejezte ki, hogy a közeljövőben sor kerülhet Jaruzelski és Glemp bíboros találkozójára. Pajzs ’84 hadgyakorlat Emlékezetes nap marad a Pajzs ’84 hadgyakorlaton részt vevő magyar katonák számára szeptember 4. Mar­tin Dzur hadseregtábornok, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak tagja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nem­zetvédelmi minisztere, a gyakorlat vezetője látogatást tett a magyar néphadsereg­nek a szövetségesek had­gyakorlatára készülő egysé­gei táborában. Martin Dzurt Pacsek József altábornagy, a magyar néphadsereg ki­képzési főfelügyelője, hon­védelmi miniszterhelyettes, a gyakorlatvezető magyar helyettese, valamint a gya­korlatra készülő egységek parancsnokai fogadták. A csehszlovák nemzetvé­delmi miniszter meleg sza­vakkal köszöntötte a szem­lére felsorakozott katonákat és sok sikert kívánt felada­taik végrehajtásához. Ezután Kaszás Ferenc őrvezető át­adta Martin Dzur hadsereg­tábornoknak az alakulat ka­tonái által készített emlék­tárgyat — egy gyalogsági harci jármű makettjét. A csehszlovák nemzetvédelmi miniszternek Mészáros Ferenc ezredes, a magasabb egység parancsnoka bemutatta a magyar tábort, és tájékozta­tást nyújtott arról, hogy hol tartanak a magyar egységek a felkészülésben. A látoga­tás kultúrműsorral ért vé­get, amelyet az alakulat ön­tevékeny művészegyüttese mutatott be. * * * A Pajzs ’84 hadgyakorla­tára kedden Csehszlovákiá­ba érkezett Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Kulikov mar- sallt a pozsonyi repülőtéren Martin Dzur hadseregtábor­nok, csehszlovák nemzetvé­delmi miniszter, valamint a csehszlovák néphadsereg és a szovjet hadsereg más kép­viselői fogadták. lerzy Urban sajtőértekezlete Még mindig kutatnak a romok alatt Egyiptom második leg­nagyobb városában, Alexandriában, ahol a hét végén ösz- szedölt egy hétemeletes lakóház. Eddig a halottak száma ti­zenhat, a sebesülteké tizenöt (Telefotó) TUC-kongresszus A brit szakszervezetek brightoni kongresszusának második napján felszólalt, és pártja nevében teljes támo­gatást ígért a sztrájkoló bá­nyászoknak Neil Kinnock, a munkáspárt vezére. Kijelen­tette, hogy a bányászok im­már nemcsak munkahelyei­ket, hanem „a nemzeti ér­deket is védelmezik”. Ezt azzal magyarázta, hogy egyfelől a szén az or­szág legtartósabb nemzeti kincse az energiaválságok so­kasodó jelei közepette, más­felől pedig az ország álta­lános érdekei a Thatcher- kormány politikai vonalának vereségét kívánják meg. Kinnock abból indult ki, hogy a bányászsztrájk ki­váltó okai végül is nem a szénhivatallal folyó vita tech­nikai előzményeiben, hanem abban a politikában kere­sendők, amely „általános ipari züllést” és tömeges munkanélküliséget kénysze- rített az országra. Kinnock befejezésül kifej­tette, hogy akkor, amikor a konzervatív kormányzat rendre a „belső ellenséget” emlegeti, voltaképp a dol­gozó osztályokkal szembeni gyűlöletének enged szabad folyást: „háborút visel saját népe ellen”. HÍREK HÍREK HÍREK MA: VIKTOR NAPJA A Nap kél 6.08 — nyugszik 19.17 órakor A Hold kél 17.26 — nyugszik-------órakor H írügyeletünk __ telefonszáma: L/-ODÚ Derült idő ÉVFORDULÓ Százharminc évvel ezelőtt, 1854. szeptember 5-én szüle­tett, és 76 éves korában, 1930-ban hunyt el Bartoniek Géza neves pedagógus és fi­zikus. Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén folytatódik a derült, száraz idő. Nyugaton és északon azonban napközben időnként már megnövekszik a gomolyfelhőzet és záporra, ziva­tarra is számítani lehet. A déli, délnyugati szél élénk, főleg a Dunántúlon helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul. — FOGADÓNAP. Dr. Ker­tész Márton, a Békés megyei Tanács vb-titkára szeptem­ber 7-én, pénteken délelőtt 9 órától 12 óráig hivatali he­lyiségében (Békéscsaba, Fel­sőkörös sor, irodaház, első emelet 4.) ügyfélfogadást tart. — FELMENTÉS. A Minisz­tertanács Hollai Imre kül­ügyminiszter-helyettest — más fontos megbízatására te­kintettel, érdemei elismerése mellett — tisztségéből fel­mentette. — MA DÉLELŐTT Bé­késcsabán tartja soron követ­kező ülését a Hazafias Nép­front megyei béke-barátsági és szolidaritási munkabizott­sága. Először tájékoztató hangzik el az őszi antiimpe- rialista és szolidaritási ak­ciósorozat megyei feladatai­ról, majd a béke-barátsági hónap helyi tapasztalatairól számolnak be a szeghalmi és a mezőberényi munkabizott­ságok vezetői. — VIRÁGKIÁLLÍTÁS BÉ­KÉSEN. Lakókörnyezetünk­nek legszebb kiegészítőiből, a virágokból rendez szín­pompás kiállítást a békési ifjúsági ház. A több éves ha­gyomány idei őszelői bemu­tatóját pénteken, szeptember 7-én délelőtt 9 órakor nyit­ják meg a Korona utcai ház­ban. A csak három napig látható kiállítást vásárral is összekötik. A békési virágki­állításon virágkötészeti be­mutatót is tartanak, a belé­pőjegyekből pedig sorsolást rendeznek. A díjak termé­szetesen szobai dísznövények lesznek. — HÍVJA A 33-43-22-ES TELE­FONSZAMOT! Szeptember 10-én, hétfőn ismét jelentkezik a Pe­tőfi adón — 20.35 perces kezdet­tel — a „Hívja a 33-43-22-es te­lefonszámot!” című műsor. Ve­zetője Wiesinger István lesz, szerkesztője László György, a vendégek: Herényi József Ybl- díjas építészmérnök és Portisch Lajos sakknagymester. A nekik szóló kérdéseket szeptember 7- én 8-tól déli 12-ig, illetve 10-én, 14.00 órától az adás végéig te­hetik fel az érdeklődők. — KORSZERŰSÍTIK a kö- röstarcsai takarmányfeldol­gozó szövetkezeti közös vál­lalatot. A régi szállító üzem felújítása, rekonstrukciója után óraként öt tonna táp­takarmány előállítására lesz képes. A beruházás költsége eléri a 12 millió forintot. — VÍZCSŐTÖRÉS BÉKÉS­CSABÁN. A megyeszékhe­lyen a Békési út—Berényi út —Szarvasi úti jelzőlámpás csomópontban vízcsőtörés történt. Ezért a 44-es számú úton a víztorony felől érke­ző járművek a csomópont­ban ideiglenesen nem ka­nyarodhatnak jobbra. A vá­rosközpont, illetve Gyula fe­lé tartó járművek kisebb ke­rülővel a Hatház utca—régi Szarvasi út—Lenin út útvo­nalon érhetik el céljukat, melyet jelzőtáblák jeleznek. A helyreállítási munkálatok időszakában kérik az erre járók fokozottabb figyelmét. — A GYOMAENDRÖDI tájházban szeptember 10-ig látható még az Endrőd ha­tárában feltárt rézkori tele­pülés leleteinek kiállítása. A Liget fürdő fedett előteré­ben szintén hétfőig lesz nyitva Petrás Kálmán ha­lász gyűjteményéből rende­zett Régi halászeszközök cí­mű bemutató. — Útlezárás. A Közúti Igaz­gatóság tájékoztatása szerint Elek belterületén a Beloiannisz utca csatornaépítési munkák miatt holnap, csütörtökön 10 órától lezárásra kerül. A forga­lom az alábbi kijelölt terelöúton haladhat: — Gyuláról Lökösháza felöl: Beloiannisz utca, Tanácsköztár­saság utca— Arany János utca (ideiglenesen egyirányúsítva lesz)—Petőfi utca—Lökösházl ut­ca. Az ABC előtt levő autóbusz­megállóhely a Tanácsköztársa­ság úti egészségház elé kerül át­helyezésre. — Lökösházára és Gyula fe­lé: Lökösházi út—Felszabadulási út—Hősök útja—Kossuth és Kun Béla utca (ideiglenesen egyirá­nyú forgalmúak lesznek). Az autóbusz megállóhely a Hősök útja 3. szám alá kerül elhelye­zésre. A lezárás várhatóan két hónapig lesz érvényben, kérik az erre közlekedők fokozottabb figyelmét. Időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra Forrong a zöld-kontinens Ha az ember egy nap hír­termését átböngészi, köny- nyűszerrel megállapíthatja: a legnagyobb nyugtalanság Latin-Amerika országaiban tapasztalható. Nicaragua, Honduras, Argentína, Chile, Peru és Uruguay szinte min­dennap helyet kap a világ­sajtóban, híven illusztrálva az úgynevezett zöld-konti­nens robbanásig feszült helyzetét. Persze, az indíté­kok mások és mások. Nicaragua körül az Egye­sült Államok táplálja a fe­szültséget, hovatovább olyan mértékben, hogy az egész Kö- zép-Amerikára kiterjed. Pe­ruban a gazdasági helyzet és a szélsőséges gerillák ak­ciói nyugtalanítják a közvé­leményt. Argentínában hét­főn általános sztrájkot ren­deztek a peronista irányítás alatt álló szakszervezetek. Elsősorban a megélhetési költségek irdatlan növekedé­se, a több mint 600 százalé­kos infláció nyomasztó ter­hei miatt tiltakoztak a szer­vezett dolgozók, követelve a tábornokoktól örökölt gaz­dasági bajok haladéktalan orvoslását. Raul Alfonsin el­nök beiktatása óta radikális leszámolásra törekedett a katonai diktatúra minden­fajta örökségével, ám az or­szág helyzetében gyökeres változást még nem tudott el­érni. Argentína a világ egyik legeladósodottabb állama, s a tábornokok számláját a mostani, polgári kormányzat kénytelen törleszteni. Csak­hogy ez meglehetős nehézsé­gekbe ütközik. Az idén pél­dául szeptemberben 1,65 mil­liárd dollár kamat- és tőke- tartozást kellene visszafizet­nie, amihez megfelelő fede­zettel az ország nem rendel­kezik. A kormányzat tár­gyalásokat kezdett a Nem­zetközi Valuta Alappal újabb hitelekről, ám előfordulhat, hogy az IMF szigorú feltéte­lekhez köti a megállapodást, ezért óvatos a kormány a béremelési követelések telje­sítését illetően. Olyan véle­mények is elhangzottak Bue­nos Airesben, hogy a mosta­ni általános sztrájkot egyes peronista politikusok aziért kezdeményezték, mert még mindig nem képesek bele­nyugodni a múlt évi válasz­tási kudarcukba. A peronis­ta párt képviselői egyre tü­relmetlenebbek a kormány­zat gazdaságpolitikájával szemben, ami egyszersmind jó ürügy megcsappant népi- szerűségük és tekintélyük visszaszerzésére is. Chilében kedden kétnapos tiltakozó akciót kezdtek. A jelszó nem új, valamennyi hasonló megmozduláson így fejeződött ki a követelés: Pinochet haladéktalanul mondjon le, távozzék a jun­ta, és állítsák helyre az or­szágban a demokratikus sza­badságjogokat. Ez már egy éven belül a tizedik országos tiltakozó nap, amelyet most nemcsak a chilei szakszerve­zetek, hanem a baloldali pár­tok úgynevezett népi demok­ratikus mozgalma is támogat. Már a kétnapos megmozdu­lás előestéjén több merénylet és robbantás jelezte: ezúttal — az Allende-kormányzat el­leni véres puccs évfordulójá­nak küszöbén — a koráb­biaknál is nagyobb szabású akciókra kerül sor. Uru- guayban november végére választásokat ígér a katonai junta, engedve a közvéle­mény nyomásának. Az or­szágban felpezsdült a politi­kai élet, gyakoriak a tiltako­zó megmozdulások, amelye­ken az általános amnesztia kihirdetését, a szabadságjo­gok helyreállítását, a kom­munista párt legalizálását követelik a felvonulók. Ami a gazdasági helyzetet illeti, az infláció és az eladósodás folyamata rendkívül föl­gyorsult, nő a munkanélkü­liség. A forrongó zöld-kontinens néhány országának esemé­nyeit villantottuk csak föl. Folytathatnánk a sort más példákkal, amelyek ugyan­csak a rossz latin-amerikai (pwlitikai) közérzetre utalnak. Gyapay Dénes A hét közepén változás várható időjárásunkban. Időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, záporok, zivatarok többfelé kialakulhatnak. Mérséklődik a nappali felmelege­dés, erősödik az éjszakai lehűlés. A hét végén, a jövő hét elején általában kevés lesz a felhő, sok a napsütés. A hő­mérsékletek kissé emelkednek. A legmagasabb nappali hő­mérsékletek az időszak legelején még 23, 28 fok között vár­hatók, később általában kevéssel 20 fok fölötti értékek valő- színűek. A hét legvégére néhány fokos melegedés valószínű. A hőmérsékleti minimumok eleinte 15 fok közelében, később 10 fok körül alakulnak, s a jövő hét elején valószínűbbek a melegebb értékek.

Next

/
Thumbnails
Contents