Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-30 / 230. szám

1984, szeptember 30., vasárnap Andrej Gromiko és George Shultz második találkozója TELEX * bUDAPEST A Kínai Népköztársaság megalakulásának 35. év­fordulója alkalmából Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táv­iratban üdvözölte Li Hszien- nien államelnököt, és Csao Ce-jangot, az államtanács el­nökét. * BECS A Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség 28. közgyűlé­se pénteken este, négynapos tanácskozásának zárónapján, határozatban szólította fel Izraelt, hogy tartózkodjon szomszédos országok békés célú nukleáris berendezései­nek megtámadásától. A ha­tározat emlékeztet arra, hogy az izraeli légierő 1981-ben bombázta Irak épülő tammu- zi kisérleti atomreaktorát. A dokumentum rámutat, hogy Izrael további ilyen akciók­kal fenyegetőzött, ami az Egyesült Nemzetek alapok­mányának megsértését jelen­ti. A határozat felszólítja Izraelt, hogy helyezze nuk­leáris berendezéseit a Nem­zetközi Atomenergia Ügy­nökség felügyelete alá. PÁRIZS A hét folyamán egyre szé­lesebb méreteket öltött a több, mint 1Ü0 000 dolgozót foglalkoztató Renault mű­veknél kibontakozott sztrájk­mozgalom, amely a legna­gyobb francia gépkocsigyár csaknem valamennyi üze­mét érintette. Egyes üze­mekben csak részleges mun­kabeszüntetések voltak, más üzemekben azonban csak­nem teljesen megbénult a termelés. Andrej Gromiko szovjet és George Shultz amerikai kül­ügyminiszter második talál­kozója szombaton délelőtt — magyar idő szerint dél­után négy órakor — kezdő­dött meg Washingtonban. Az újabb találkozót- azt követő­en jelentették be, hogy pén­teken Washingtonban meg­tartották Gx-omiko és Rea­gan elnök találkozóját. Ez volt Reagan első találko­zója a szovjet vezetés egy magas rangú képviselőjével, hivatali idejének csaknem négy éve alatt. A két külügyminiszter tár­gyalása — az eredetileg jel­zett egy óra helyett — két óra hosszat tartott. Gromiko a tárgyalásról távozva nem nyilatkozott a nagy szám­ban várakozó újságíróknak. Shultz külügyminiszter mindössze annyit mondott, hogy „érdemi” tárgyalást folytattak, s megállapodtak abban, hogy a kapcsolatot diplomáciai csatornákon ke­resztül tartják fenn, mégpe­dig „nem alkalmilag, hanem igen alapos módon”. * * * Az amerikai tömegtájékoz­tatási eszközök pénteken déltől kezdve folyamatosan beszámoltak a több órás ta­nácskozás és munkaebéd minden nyilvánosságra ho­zott részletéről. A televíziós és rádiótudósítások általá­ban annak jelentőségét húz­ták alá, hogy a találkozóra egyáltalán sor került, s rá­mutattak, hogy annak célja szemmel láthatóan az állás­pontok kölcsönös kifejtése és meghallgatása volt. Is­mertették Shultz külügymi­niszter értékelését, amely szerint a megbeszélés légkö­re nyugodt és tárgyszerű volt, az amerikai elnök és a szovjet külügyminiszter hasznos és intenzív eszme­cserét folytatott egymással. A három nagy televíziós hálózat máris jelezte, hogy szokásos vasárnap déli poli­tikai műsorait teljes egé­szükben a mostani szovjet— amerikai megbeszélésnek szenteli, olyan személyiségek részvételével, mint Shultz jelenlegi és Kissinger volt külügyminiszter, és Robert McFarlane, az elnök nem­zetbiztonsági tanácsadója. * * * Az amerikai—szovjet ellen­tétek megmaradtak, de leg­alább már beszélnek róluk — ez a nyugatnémet sajtó összefoglaló értékelése az Egyesült Államok és a Szov­jetunió viszonyáról a Rea­gan—Gromiko találkozót kö­vetően. Brüsszeli kommentárok szerint Reagant elsősorban választási célok vezették a találkozó megtartásában. A Reagan—Gromiko találkozó legfőbb jelentősége abban van, hogy egyáltalán létre­jött a mai jeges kelet—nyu­gati viszony idején — írta szombaton a brüsszeli Le Soir. Az olasz sajtó szombaton, egyéb részletek híján, a Rea­gan—Gromiko megbeszélés hosszú időtartamára hívta fel a figyelmet. A L’Unitá hangsúlyozza, hogy a két nagyhatalom vezető képvise­lőinek találkozója nem ha­sonlítható a korábbi, ma­gas szintű megbeszélésekhez, mert egyetlen esetben sem volt annyira feszült a ne_m- zetközi helyzet, mint most, és sohasem fordult elő, hogy amerikai elnök valaha is olyan sértő kifejezésekkel illette volna a Szovjetuniót, mint Reagan. IPU-tanácskozás Genfben tegnap fejeződött be az Interparlamentáris Unió őszi tanácskozása. A 72. világkonferencián száz or­szág mintegy 450 képviselője, köztük a Barcs Sándor ve­zette magyar delegáció átfo­gó vitát folytatott a nemzet­közi helyzetről. Amint Pio-CSrlo Terenzio, az IPU főtitkára az MTI- nek és a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában han­goztatta, a szervezet tanács­kozásai különös jelentőséget kapnak a feszült nemzetközi helyzetben, amikor kapcso­latteremtésre, közvetítésre adnak lehetőséget a legkü­lönbözőbb kérdésekben. így nagy szerepe volt az IPU- nak a madridi találkozó si­keres előkészítésében is. Az európai biztonsággal kapcso­latos kérdésekről Genfben is tanácskoztak az érintett or­szágok, amelyek képviselői legutóbb az igen sikeres bu­dapesti konferencián talál­kozhattak, mondotta. A konferencia köreiben egyébként fontosnak ítélik, hogy kölcsönös eredmények alapján ezúttal is sikerült megőrizni az IPU egyetemes­ségét. Az amerikai küldött­ség ugyanis azzal fenyege­tett, hogy amennyiben Izra­el fajüldöző politikáját éle­sen elítélő határozat születik, kivonul a szervezetből. A végül kialakított szöveg va­lamennyi érdekelt fél szá­mára elfogadható volt. A ta­nácskozás hete sok kötetlen eszmecserére adott módot, így többek között éppen az amerikai és kubai képvise­lők között is. Igen tevékeny volt a nicaraguai delegáció. EMM - teljes hosszon A hé! eseményei képekben hírek hírek hírek MA: JEROMOS NAPJA A Nap kél 5.42 — nyugszik 17.25 órakor A Hold kél 12.25 —• nyugszik 20.35 órakor HOLNAP: MALVIN NAPJA A Nap kél 5.43 — nyugszik 17.23 órakor A Hold kél 13.32 — nyugszik 21.25 órakor ÉVFORDULÓ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1859. szeptember 30-án szü­letett, és 70 éves korában, 1929-ben hunyt el Benedek Elek író, újságíró, a magyar gyermekirodalom egyik meg­teremtője. 1887-től 1892-ig ország­gyűlési képviselő volt, aki parlamenti beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a nép- költészet és a népnyelv, va­lamint a közoktatás kérdé­seivel foglalkozott elsősor­ban. írt verseket, színdarabo­kat, leányregényeket, törté­nelmi és irodalomtörténeti műveket. Ifjúsági írásaival, szerkesztői munkásságával a pedagógusok élvonalában foglalt helyet. * * * Háromszáz évvel ezelőtt, 1684. október 1-én halt meg — 78 éves korában — Pierre Corneille francia drámaíró, a klasszikus francia dráma megteremtője. Leghíresebb műve a Cid; e drámáját, amelyben ma­gas művészi fokon keltette életre • kora emberideálját, hosszú ideig a klasszikus drámaírás kódexének tekin­tették. Hírügyeletünk ... telefonszáma: Z/"UUU Felhős idő Várható időjárás ma estig: a déli óráktól délnyugat felől beborul az ég, és főleg a Du­nántúlon lehet számítani esőfe, záporra, néhol zivatarra. A dé­li, délnyugati szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérsék­let általában 19 és 24 fok kö­zött lesz, csupán északkeleten várható 15 fok közelében. * Zászlófelvonás A fegyveres erők napja al­kalmából zászlófelvonási ün­nepséget rendeztek szomba­ton reggel a Gellérthegyen a felszabadulási emlékműnél. Katonai tiszteletadással von­ták fel a magyar nemzeti lo­bogót és a nemzetközi mun­kásmozgalom vörös zászlaját. — A BÉKÉSCSABAI 611-es számú Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet vállalta, hogy min­den évben 611 fát ültet el Békéscsabán. A telepítések helyét a városi tanács V. B. műszaki osztálya — a most készülő fásítási terv alapján — jelöli ki. — A GYULAI TIT díszma­dártenyésztő szakköre októ­ber 3—5-ig Sarkadon a Bar­tók Béla Művelődési Házban rendez kiállítást. A díszma­darak kedvelői szerdán és csütörtökön 8—18 óráig, pén­teken 8—20 óráig tekinthetik meg a kiállítást. — BÉKÉSCSABÁN hétfőn Tíz évi munka után. egy év- vei á kijelölt határidő előtt az utolsó sinszakasz is helyére ke­rült szombaton a Ba.jkál—Amur vasiitvonalon. így a Bajkál-tótól az Amurig 3102 kilométernyi sín­pár húzódik. A keletről és nyu­gatról egymás felé haladó épí- töbrigádok a vasútvonal. 877. ki­lométerénél találkoztak. — A vasutat a tajga lakatlan területein, nehéz éghajlati és domborzati körülmények között építik. A sínek fele szeizmoló­giailag aktív területen és az örök fagy birodalmában halad Kína ünnepe 1949. október 1. nemcsak Kína számára, hanem világ- történelmi szempontból, is jelentős dátum: harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon kiáltották ki a Kínai Nép- köztársaságot. Évtizedes, hő­sies harc után új korszak kezdődött ezzel a földkerek­ség legnépesebb országá­ban, hiszen az ünnepélyes deklaráció — a hosszú pol­gárháború befejezése mel­lett — azt jelentette, hogy a hatalmas állam a félgyarma­ti függéssel szakítva, új fej­lődési irányt választott. Nem véletlen a világtör­ténelmi jelző használata sem. A kínai forradalom győzel­me ugyanis kétségtelenül serkentőleg hatott más ázsiai és afrikai hazafias mozgal­mak felszabadító küzdelmé­re. Kína nagy lendülettel lá­tott hozzá az ország előtt álló feladatok megoldásához. Az évszázados elmaradott­ság felszámolása természe­tesen hosszabb távú teendő, de az első évtized ebben is ígéretes eredményeket ho­zott. Helyreállították az el­pusztult gazdaságot, új gyá­rak tömegét alapították, megszűntek a generációkon keresztül pusztító gyakori éhínségek, társadalmi refor­mok sorát vezették be. Meg­kezdődött tehát a szocializ­mus alapjainak lerakása, s e folyamatban értékes segítsé­get nyújtottak a baráti szo­cialista országok is. Elsősor­ban a Szovjetunió vállalt fontos szerepet a korszerű nagyipar megteremtésében, és az előrelépéshez nélkü­lözhetetlen szakembergárda kiképzésében. — mondta el az eseményt kom- mentáivá Konsztantyin Mohor- tov, az építkezés vezetője, a Szovjetunió közlekedés-építési miniszterének helyettese. Mostanra a BAM teljes hosz- szának egyharmadán folyik üzemszerűen a szállítás. Eddig több mint 50 millió tonnányi szállítmány haladt át ezen a szakaszon. Az építkezés teljes befejezéséig még sok munka van hátra, ám a munkavonatok egv vágányon szombattól a BAM teljes hosszában közleked­hetnek. Ám a gyors ütemű fejlő­dés az ötvenes évek végére megtört: a kínai vezetésben előtérbe került szélsőséges, nacionalista irányvonal tér­nyerése az addigi bel- és külpolitika átalakításához vezetett. A súlyos ideológiai és politikai torzulások, az el­uralkodó szovjetellenesség természetesen az ország kül- kapcsolataira is kihatott, tartósan szembefordítva Kí­nát nemcsak a Szovjetunió­val, hanem a szocialista kö­zösség más tagállamaival is. A „nagy ugrás”, majd ké­sőbb a „kulturális forrada­lom” tengernyi szenvedést hozott a kínai lakosságnak, jelentékeny visszaesést okoz­va egyben a népgazdaság, a tudomány és a kultúra szin­te minden területén. Az elmúlt esztendőkben számos tekintetben sor ke­rült e helyzet felülvizsgála­tára. A bel- és gazdaságpo­litikában jobban érvényesül Kína modernizálásának szán­déka, s megfigyelhető bizo­nyos — igaz, korlátozott — átértékelés a pekingi külpo­litikában is. Magyarország — több más testvérország­hoz hasonlóan — mindig is a kapcsolatok kölcsönös elő­nyökön alapuló fejlesztésé­nek híve volt. Azt valljuk, hogy az eltelt évtizedek el­lentmondásos korszakai elle­nére megmaradt Kína alap­vetően szocialista jellege, s készek vagyunk a kétoldalú kapcsolatok javítására. A mögöttünk álló évek azt bi­zonyítják, hogy e törekvés (mindenekelőtt az államközi viszony normalizálása te­rén) hozott már eredménye­ket, s egyre inkább megfi­gyelhető a kapcsolatok fo­kozatos bővülése a gazdasági téren, s az élet más terüle­tein is. Reagan és Gromiko tanácskozása a Fehér Házban. Shultz amerikai külügyminiszter „hasznosnak és intenzívnek” ne­vezte a találkozót, szovjet részről továbbra is úgy vélik, hogy a két ország kapcsolatának normalizálásához konkrét tettek­re van szükség (Telefotó) Konsztantyin Csernycnko fogadta a finn miniszterelnököt, Kalevi Sorsát (Fotó: taszsz — MTI — ks) * — VENDÉGJÁTÉK. Szarva­son, a művelődési központ­ban kedden este 7 órakor Donizetti:'Az ezred lánya cí­mű vígoperáját adja elő a Népszínház társulata. — GYULÁN a húskombi­nátban október 3-án 11.00 órakor tanműhelyavató ün­nepség lesz. — HANGVERSENY. Hétfőn este 7 órakor a békéscsabai tanács dísztermében a Bar­tók Béla Zeneiskola és a Ze­neművészeti Szakközépiskola közös rendezésében hangver­seny lesz a zenei világnap alkalmából. A műsorban Fauré, Mozart, Puccini, Vi­valdi, Tessarini, Schubert, Schumann, Vanhal és Dopp­ler művei szerepelnek. Megyei közúti információ 1984. október 1-én megkezdő­dik a gyulavári Fehér-Körös- híd festése, és várhatóan októ­ber 30-lg tart. A hídfestés ide­je alatt 40 km/óra sebességkor­látozás van érvényben. A KM Szolnoki Közigazgatósága kéri, hogy az arra haladók óvatosan vezessenek. Kaszaper és Mezőkovácsháza között október 1-én és 2-án asz­faltozni fognak. Az aszfaltozás félpályás lezárásokkal és vál­takozó irányú forgalomelterelés­sel jár. Zsadány—Nagygyanté között felületi bevonást végez­nek október 1-én és 2-án, fél­pályás lezárás és váltakozó irá­nyi! forgalomelterelés mellett. Október 1-én kezdődik a Kar­dos és örménykút közötti út szélesítése, ami ugyancsak fél­pályás lezárással és váltakozó irányú forgalomeltereléssel jár. Az útszélesítés várhatóan októ­ber 15-ig tart. Október 1. és 5. között Oros­háza belterületén egyéb burko­lati jelek festését végzik, ami kisebb lezárásokkal, forgalom- korlátozással jár. Október 1-e és 10-e között a 46. számú főút hosszirányú burkolatfestése lesz. A Mezőberényből induló fes­tést a megyehatárig végzik a közúti igazgatóság dolgozói. Ok­tóber 1-én 8 és 15 óra között a sarkad—gyulai közút és a gyu­la— kötegyáni vasútvonal ke­reszteződésében (remetei neve­lőotthonnál) pályafelújítási mun­kát végeznek, ami félszélességű útlezárással jár. A munkát jel­zőtáblák jelzik, a forgalmat te­relőőrök irányítják. este fél 6-kor tartja őszi első összejövetelét a nyugdíjas­klub, a Szabó Fái téri álta­lános iskolában. — TÓTKOMLÓSON a mű­velődési központban hétfőn délután 15 órakor gyermek- műsor lesz. Ribizli, segíts! címmel. — A KÖRNYEZETVÉDEL­MI nevelés lesz a témája an­nak az országos tanácsko­zásnak, amelyet október 3-án és 4-én rendeznek Bé­késcsabán. Az Országos Köz­művelődési Tanács és az Or­szágos Pedagógiai Intézet szakemberei tájékoztatót hallhatnak, majd a gyakor­latban is tapasztalhatják, ho­gyan folyik megyénk iskolái­ban a környezetvédelmi ne­velés. — OROSHÁZÁN a magyar néphadsereg helyőrségi mű­velődési otthonában ma dél­előtt 10 árakor a „Kakaóbár” várja a gyerekeket. A mű­sor: a szegedi Nemzeti Szín­ház előadásában Az igaz­mondó juhász. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 39. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nye­reményilleték levonása után — a következők: 4 találátos szel­vénye 74 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 132 095. Ft. 3 találata 8432 fogadónak volt, nyereményük egyenként 586 Ft. A 2 találatos szelvények száma 246 578 darab, ezekre egyenként 25 Ft-ot fizetnek. * * * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság október 2-án, ked­den Budapesten tartja a lottó szeptemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 37. játékhét szelvé­nyei kozott összesen 1290 tárgy­nyereményt sorsolnak ki. Fő­nyeremények: Lada 1200 és Polski Fiat 126 típusú személy- gépkocsi. Ezeken kívül egyebek között japán és Videoton Hi- Fi-tornyokat, Grundig színes televíziókészüléket, rádiós mag­nókat, és nagy értékű vásár­lási utalványokat sorsolnak ki. Az igazgatóság sorsolási nap­tára szerint október 5-én Ka­puváron. 12-én Ajkán, 19-én Nyirbogáton húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó számsorsolását ok­tóber 26-án a televízió Hargita- stúdiójában tartják, s a húzást a televízió is közvetíti.

Next

/
Thumbnails
Contents