Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-22 / 223. szám

1984. szeptember 22., szombat

o

Felszabadítók — tanúságtevők

A Vörös Hadsereg lapjában, a Krasznaja Zvezdá- ban Ivan Agibalov alezredes, a lapnak Malinovszkij marsall 2. Ukrán Frontjához beosztott tudósítója az 1944. október 8-i számban „Csapataink előrenyomulása Magyarországon” címmel elemzi részletesen először a Békés megyei hadműveleteket. Annak kapcsán, hogy az erdélyi hegyekből az alföldi síkságra kiérve lehetőség nyílik nagyobb arányú hadműveletekre, arról ír, hogy immár a

Magyarország belseje felé

vezető valamennyi főútvonalat elérte a szovjet hadsereg. A szárazföldi csapatok — a gépesített gyalogság, a páncélosok és — az ekkor még reális harci erőt képviselő

— lovasság együttes erővel

— a tüzérség és a légierők támogatásává] — nagy veszteséget okoznak a visszavonuló ellenségnek.

A fölszabadulástörténet részleteinek ismerete szempontjából nem érdektelen idézni cikkének néhány bekezdését.

„Csapataink erőteljes támadása nyomán — írja Agibalov — a német és magyar egységek hatalmas veszteségeket szenvednek. Csupán Gyula és Békéscsaba térségében mintegy másfél ezer ember volt az ellenség vesztesége halottakban. Estefelé a gyűjtőhelyek felé hosszú tömött sorokban indultak meg a hadifoglyok oszlopai.

Ebben a hadműveletben ismét megmutatkozott előrehaladásunknak az a jellegzetes vonása, hogy csapásainkat az ellenség legerősebb csoportosulásaira mérjük. Parancsnokainkat kettős cél vezérelte. Az egyik, hogy szétzilálják az ellenség védelmét és minél több tűzfegyverét, elsősorban tüzérségi és aknavető lövegét semmisítsék meg. A másik: elérni azt, hogy az ellenfél már az elején bevesse a

tartalékait. Mindkét célt el is érték. Erről tanúskodik a tucatnyi szétlőtt ágyú és aknavető, melyeknek tüzelőállásait jó előre földerítettük. A tüzérségnek azt a részét pedig, amelyet az ellenfél vissza akart vonni a következő védelmi állásokba, teljesen ép állapotban ejtették zsákmányul csapataink, elsősorban a lovasság váratlan rohamainak - eredményeként.

Ami a taktikai tartalékokat illeti, az ellenfél kénytelen volt bevetni ezeket, mivel támadásunk sávja rendkívül széles volt, s a szovjet gyalogság és lovasság mindenütt heves rohamokat intézett. S az a helyzet állt elő, hogy a tartalékokat gyakran még azt megelőzően sikerült fölszámolni, mielőtt fölfejlődhettek volna. így történt ez Békés térségében is. Amikor egyik páncélos alegységünk megindult erre, az ellenfél kezdte gépkocsikon ideszállítani gyalogságát. Ezt felderítőink, akik páncélozott csapatszállítókon előrementek, fölfedezték. Páncélosaink azután egérfogót állítottak az ellenségnek: az országút mindkét oldalán egy kilométer hosszúságban

szétszórva várták. Amikor az első német teherautók megjelentek, a mieink tüzet nyitottak. Az elöl haladó gépkocsik kigyulladtak, az utánuk jövők megálltak. A mieink rohamára az ellenséges gyalogság szétszóródott, s tankjaink géppuskáinak tüze alá került.

A középen támadó és a szárnyakon páncélosok által védelmezett lovasságunk ma elérte a Köröst, valamint a Békéscsaba felé vezető csatornát. A folyón éjjel keltek át. Ezt megelőzően néhány ütközet eredményeként felszabadították Békéscsaba, Mezőberény és Békés városokat, valamint Körösla- dányt. A csatorna hídjait sikerült elfoglalni, mielőtt az ellenség gyalogságot tudott

volna ide átdobni a tartalékaiból”.

Egy jó hét múlva az Izvesztyija haditudósítója, P. Arkagyev

A Tisza völgyében

címmel foglalja össze az utóbbi napok eseményeit. Az október 17-i számban Gyula felszabadításáról írja:

„Egységeink előrenyomulása annyira hirtelen volt, hogy az ellenfél nem volt képes betömni a védelmén keletkezett rést. Az áttörést megvalósító csapatok nyomán ebbe a résbe törtek be Plijev tábornok kubányi kozák lovasai. Főként az ellenséges összeköttetés szétszabdalásával foglalkoztak, meg a hátországbeli egységeinek megsemmisítésével, elsősorban a német parancsnokságnak az áttörés helyére igyekvő tartalékait véve célba.

Plijev tábornok hadseregcsoportja mindent elsöpört, ami az útjába került. Páncélosaink a gyalogsággal együtt rohammal foglalták el a városokat és megsemmisítették a helyőrségeket, nem kímélve az útjukba kerülő tartalékokat sem.

A németek és magyarok szakadatlan ellentámadásokat kíséreltek meg ellenünk, hogy levágják csapataink előretolt ékjét, és tarthassák a szárnyakon kiépített védelmi körzeteket.

Ekkor egy hadseregcsoportunk, átkelve a folyón és a hozzá csatlakozó csatornán, délnyugat felé kezdett haladni, egy másik pedig északnyugat felé, Szolnok irányába indult el.”

Arkagyevnek ugyanebben a tudósításában olvashatjuk egy nagyszerű harci epizódnak a leírását is. Igaz, ' a színhely nincs közelebbről pontosítva, ám az előző események szövegbeli tőszomszédságából talán nem minden alap nélkül következtethetünk ennek kapcsolatára a Békés megyei' harcokkal.

„A német és magyar tankok és gyalogság egy oszlopa két ütegünkbe ütközött — olvassuk Arkagyevnél. — Ezek parancsnokai Szehin főhadnagy és Torgovcev hadnagy voltak. Tüzéreink siettek előre, hogy elfoglalják új tüzelőállásaikat. Felderítőink fölfedezték az ellenséges oszlopot. Parancsnokaink úgy határoztak, hogy megsemmisítik az ellenséges tartalékot.

Az ellenséges gyalogság előtt a páncélosok és az önjáró lövegek haladtak, majd a géppisztolyosokat szállító páncélozott csapatszállító járművek. Tüzéreink erőteljes és pontos célzású tűzzel fogadták őket. A németek és magyarok szétszóródtak, ám rövidesen fölfejlődtek, és félkörívben bekerítették a mieinket.

Húsz kerek óráig tartott a mieink ellenállása. És végül mégis a maroknyi szovjet katona maradt felül: 350 ellenséges katona veszett oda, s 7 füstölgő tank jelezte a csata helyét...

Nehéz bárkit is kiemelni, aki ne hősként viselkedett volna ebben a

kemény

összecsapásban.

Nyekraszov szakaszvezető lövegét két tank és három páncélozott jármű legénysége rohamozta meg. Nyekraszov ötven méternyire közel engedte őket, és közvetlen irányzékkal csapott közéjük. A szétszórt ellenség sem tudott elmenekülni: a szovjet géppisztolyok és karabinok tüze a földhöz szögezte őket.

Nyikolajev sofőr lőszert hozott a mieinknek. Mikor odaért, ő sem maradt tétlen szemlélő, és ártalmatlanná tett 8 hitleristát. Szuvorov őrmester lövegparancsnok néhány tank és önjáró löveg rohamát verte vissza ágyújával.

Amikor Szehin ütegénél elfogyott a lőszer, a főhadnagy rohamra vitte harcosait. Ekkor ért oda gyalogságunk, s ez végleg eldöntötte a harc kimenetelét.”

* * *

Arkagyev ezzel a mondattal fejezi be tudósítását: „Ehhez hasonló hősi epizódok jellemzik előrehaladásunk minden egyes napját.” Leírásából kibontakozik a Békés megyei harcok néhány színes mozzanata, és az utókor számára fennmaradt jó néhány név és harci tett. Ily módon a felszabadító katona egyre inkább kilép sok évtizedes névtelenségéből.

Fenyvesi István

A szovjet katonák 1944. szeptember 23-án Dombegyház és Battonya körzetében átlépték Magyarország határát

(Archív felv.)

A vörös csillagos katona

A battonyai Roczká György, a Horthy hadsereg katonája 1944 nyarán 48 óra leforgása alatt lett a szovjet hadsereg felderítője. Néhány hét múlva pedig már a második ukrán hadseregcsoport egyik politikai különítményébe osztották be. Itt szolgált a Budapest alatt parlamenterként orvul meggyilkolt Steinmetz kapitány is.

1941-et írtak és az első haditudósítások még a diadalittasan előrenyomuló fasiszták harci sikereiről szóltak, amikor Rocz- kó György megkapta a behívó parancsot. A Horthy-rendszer propagandájától félrevezetett katona nem sejthette még, mi vár rá.

A battonyai fiatalember egészen Novgo- rodszeverszkijig jutott, ahol a határvadász zászlóaljat vasútvonalak őrzésével bízták meg. A parancs világos volt, valójában azonban sohasem értette, mit keres néhány ezer kilométerre a szülőföldtől. Kezdetben azt sem tudták, mi történik körülöttük. A fasiszták kegyetlenkedéseiről érkező híreket hitetlenkedve fogadták, rövidesen azonban saját tapasztalataik alapján döbbentek rá. a valóságra.

A magyarok közül ugyan sokan barátkoztak a város lakóival és tanultak meg oroszul, de ez sem feledtette, hogy ők is gyűlölt megszállók.

Amikor 1944 januárjában a zászlóaljat végre hazarendelték, és néhány hónap pihenő után májusban újoncokkal feltöltve újból, most már az első vonalba vezényelték, Roczkó György elhatározta, az első adandó alkalommal átáll, megadja magát. Elege volt abból, amit látott, nem volt mit veszítenie, szülei régen meghaltak.

A front ekkor már a Kárpátok közelében húzódott. Még alig foglalták el az állásokat, amikor a parancsnokok az első rohamra vezényelték az újonc zászlóaljat. Miközhen a gyalogosok előre mentek, a nehéz tüzérség visszavonult. A határvadászok fél szemmel az ellenkező irányba vonuló tüzéreket nézték. Valamit láthatóan nem értettek.

— Gyertek, átmegyünk az oroszokhoz — hívta katonatársait Roczkó György —, de nem hallgattak rá.

A harc már jó másfél órája tartott, lőttek, de nem láttak sekit, a puskákra a másik oldalról gépfegyverekkel válaszoltak. Az előrenyomulás eredményeként sikerült elfoglalni egy golyószóróállást.

— A szakaszvezető zászlós magához vette a zsákmányolt fegyvert, felugrott, tett néhány lépést, azután holtan rogyott ösz- sze. A szovjet ellentámadásra a mieink visszavonultak, én ottmaradtam a rozsföldön fekve. Vártam, lassan elcsendesedett minden.

Az éjszakát fekve, mozdulatlanul várta be. A sötétség már mindent eltakart, amikor elindult a legközelebbi tanyához a senki földjén. Bekopogtatott.

— Nem engedlek be — mondta a rémült gazda —, ha itt találnak, agyonlőnek minket is.

— Ne félj, nem lesz semmi baj, át akarok állni a tieitekhez — győzködte a parasztot.

Az ukrán nagynehezen beengedte, de még alig pirkadt, amikor felrázták.

— Menj innen — könyörögtek neki.

A magyar katonaszökevény a szovjet állások felé indult. Óvatosan lépdelt, figyelt, de nem látott senkit. Egyszer csak balról kelepelni kezdett egy géppuska. A golyók a feje fölött süvítettek, elvágódott, szerencséje volt. Néhány perc múlva már tisztán hallotta az orosz beszédet.

— Elvtársak, ne lőjetek! — kiáltotta el magát. Mire rövidesen ott állt az ezredparancsnok előtt.

— No, Jura — szólalt meg az ezredparancsnok, miután végighallgatta Roczkó Györgyöt — elmész a lágerbe, vagy ittmaradsz?

— Inkább maradok — válaszolt —, és Jura magára húzhatta a szovjet hadsereg egyenruháját.

A felderítőkhöz osztották be, új bajtársai hamarosan megszerették. Néhány hét múlva azonban búcsúzni kényszerült, a hadosztály politikai különítményéhez vezényelték.

— Jól beszélsz oroszul, most itt van rád szükség — magyarázták neki. Röplapokat

készítettek, magyar katonákhoz szóló felhívásokat fogalmaztak.

Az újdonsült szovjet katona a propaganda osztályon találkozott Steinmetz Miklós kapitánnyal. Csak később tudta meg, hogy Steinmetz magyar származású, szülei a Tanácsköztársaság leverését követően menekültek külföldre, a fehér terror elől. Első beszélgetésük ezért oroszul kezdődött és magyarul fejeződött be.

— A kapitány művelt, több nyelven beszélő ember hírében állott. Egyszer a hadosztálynál, máskor a hadtestnél kapott feladatot. Kár, hogy nem sikerült jobban megismernem.

S miközben Roczkó György a szovjet hadsereggel átlépte a Kárpátok vonulatát, odahaza halálhírét költötték. Már felszabadult a Tiszántúl egy része, amikor levélben újra hallat magáról. Battonya fel- szabadulásának híre az országhatár közelében éri. Ezekben a hetekben igen gyors a szovjet csapatok előrenyomulása. A karácsonyt Gyömrőn tölti, a hadosztálytörzzsel, majd Rákoskert a legközelebbi állomás. A szovjet csapatok ekkor már Budapest ostromára készülnek, s még egy utolsó kísérletet tesznek, hogy megmentsék a várost a pusztulástól.

— December 28-án Rákoskerten töltöttük az éjszakát. Másnap szokatlanul nagy, amolyan vihar előtti csend volt. Azután délután megszólalt a telefon, és kiadták a parancsot, hogy minden komiszár azonnal vonuljon be a frontról. A hadosztálytörzsnél tudtuk meg, hogy a szovjet hadsereg parlamentereit, Steinmetz kapitányt, három társával együtt megölték. A hír lesújtott bennünket.

A szovjet lövészek egész délután tűz alatt tartották a merénylet helyszínét, így a felderítöknek éjszaka sikerült kimenteniük a holttesteket. Steinmetz kapitány halálos sebet kapott, életben maradására akkor sem lett volna remény, ha hamarabb sikerül elhozni: A politikai tisztek döbbenten'álltak sírjánál; a gyilkosságra nem volt magyarázat, mentség, de azért újabb jelentkezők akadtak volna, csakhogy megmeneküljön a főváros és lakossága. A legfelsőbb parancsnokságon azonban úgy döntöttek, több parlamentert nem küldenek.

Kétórás zárótűzzel megkezdődött Budapest ostroma.

A már felszabadított területeken csak lassan oldódott a félelem.

— Ahol csak volt időnk, igyekeztünk megnyugtatni az embereket.

Ipolyszalkán, amikor néhány napra megállt az előrenyomulás, a templomban ösz- szehívtuk a falu lakóit.

— Nem azért jöttek a szovjet katonák, hogy elvigyék amitek van, hanem, hogy a nincstelenek földet, a munkanélküliek munkát kapjanak. Ennek a néhány szónak leírhatatlan hatása volt.

A politikai különítmény tisztjei segítették a kommunista párt helyi szervezeteinek megalakítását, tanácsokat adtak. A háború lassan — igaz sok ezernyi áldozatot követelt még — a végéhez közeledett. A német kapituláció, az európai béke Prága alatt érte Roczkó Györgyöt, aki tíz nap híján egy évet szolgált a szovjet hadseregben, és alhadnagyként szerelt le.

A ma 65 éves ember termelőszövetkezeti nyugdíjasként, családjával Battonyán él. A felszabadulás óta kétszer járt a Szovjetunióban. Még ma is levelet kap és ír a Szovjetunióba az egykori harcostársaknak, természetesen oroszul.

Kepenyes János