Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
1984. augusztus 4., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Oskó Lajos útja Orosházáról Párizsig, a századfordulón A Művészeti Lexikon 1935- ben írja: „Oskó Lajos festőművész Orosházán, 1865. január 28-án született. Budapesten és Párizsban végezte tanulmányait, az utóbbi helyen beletanult az elefánt- csontra és zománcra való miniatűr festésbe, és egészen ennek a technikának szentelte magát. Ezt felváltva gyakorolta Budapesten és Párizsban.” Orosháza és Párizs. Élete két nagy állomása, s az út, amelyen a csendes alföldi városból eljutott a művészek annyira áhított városába —■ göröngyös, fárasztó út volt. „Abban az időben Orosházán nem volt négy eleminél magasabb iskola. A kivételesen jól tanuló ifjak részére azonban volt még két osztály, amelyben a rajzra fektettek nagy súlyt, ezt Lajos is elvégezte” — írta emlékezésében testvérhúga, Hrubán Kálmánné, Oskó Lídia. — „Az iskola végeztével a •»professzor úr« — így nevezték Harsányi Sándor evangélikus segédlelkészt, aki a kétéves tanfolyamot vezette — felhívta a szorgalmas tanuló szüleit, hogy megkérdezze, mi a tervük fiukkal. Javasolta további taníttatását. Lajos szeretett volna gimnáziumba menni, de gimnázium csak Szarvason volt, és szülei visszariadtak a költséges iskoláztatástól. Iparosnak szánták, és 6, bár nagyon nehezen, engedelmeskedett.” Akkoriban szokás volt a gyerekeket cserébe adni „német szót tanulni”, ezért egy évre őt is Perjámosra adták német iskolába. Mikor hazajött, szabómester édesapja leszerződtette tanoncnak. A mellényekre abban az időben színes selyemmel tulipánt hímeztek, és különböző virágmintákat. Ezeket ő tervezte. Szebbnél szebb mintákat rajzolt. Hamarosan Orosházán mindenki olyan „laj- bit” akart, amit ő tervezett. Hároméves tanonckodás alatt mindig arany jutalmat kapott. A festészet gondolatától azonban nem tudott szabadulni ... Vizsgái után, már mint segéd, a féltve őrzött aranyakkal Budapestre utazott, hogy rajziskolába iratkozhasson. Nappal egy szabóságnál dolgozott, este iskolába járt. Nem soká bírta ezt a kettős életet, az iskola mindjobban lekötötte — a lehetőséghez képest szülei segélyezték. Közben már megrendeléseket is kapott. A nyári szünetet otthon töltötte, az alföldi tájat festette, és munkáit felküldte a Oskó Lajos arcképe pesti képkereskedésbe. A vázlatokat festményeihez kora reggel készítette. Itt látta meg Justh Zsigmond író egyik reggeli lovaglása közben, s attól kezdve gyakran megjelent, hogy nézze, hogyan „születik” a festmény. Fiatalok voltak, összebarátkoztak. Justh szülei szente- tornyai birtokán egy aratási ünnepre meghívta fiatal barátját. Később népünnepélyeket, színielőadásokat is rendezett, hogy festő barátja népviseletbe öltözött munkásairól minél több magyar tárgyú képet festhessen. Amikor Kossuth képét festette, akkor is órákig nézegette, hogyan dolgozik. Hamarosan megrendeléseket kapott, dolgozott Streliczky műterme részére is, de a fiatal festőnek egyetlen vágya volt: Párizsban folytatni tanulmányait. Az Orosházi Üjság 1888. július 8-i híre szerint „Oskó Lajos, Oskó István fia festészeti tanulmányainak folytatása és befejezése végett jövő hó elején Párizsba megy Munkácsyhoz; addig még festészeti megrendeléseket elfogad és teljesít (Pacsirta utcán)”. A lap november 18-i száma már arról ad hírt, hogy „Oskó Lajos festő a múlt héten Párizsba érkezett, s azonnal felkereste Munkácsyt, aki beajánlotta egy fényképészhez, addig, míg maga mellett munkát tud neki adni”. A század végi lapok mind többször említik nevét: megfestette Kossuth, Széchenyi, Győry Vilmos, Munkácsy arcképét. Munkácsy és Oskó Lajos között szoros barátság alakul ki — talán éppen Justh Zsigmond révén. Szép sikere volt Párizsban, de mégis hazavágyott. Francia feleségével ellátogatott Orosházára is. Pesten telepedett meg, a Pálma utcában, László Fülöp villájában bérelt műtermet. A Párizsban elsajátított égetett kis zománcképek festését akarta itt is bevezetni, hozatott Párizsból megfelelő égető kemencét — de terve nem vált be, a meg nem értéssel, féltékenységgel nem tudott megküzdeni. Kiállításokon részt vett, meghívták a párizsi világkiállításra is. Feleségével úgy utaztak el, hogy a kiállítás után visszatérnek és Pest környékén, Erzsébetfalván vesznek egy kis villát — húga családjának már ott volt nyaralója. Mégis kint maradtak. Talán Munkácsy kívánságára, aki a Párizsi Magyar Egyletnek volt elnöke, s őt választatta meg jegyzőjének. 1905 nyarán ismét hazatértek, négy hónapot töltöttek Magyarországon, és azzal búcsúztak a családtól, hogy rövidesen végleg hazatérnek. Betegsége miatt erre nem kerülhetett sor. Párizs környékén, Drancyban vettek egy kertes villát és ott dolgozott tovább, míg a világháború izgalmai gyenge szervezetét tönkre nem tették. 1922-ben hunyt el. Oskó Lajos élete tipikus művészsors volt. A tehetség utat tört magának, de ez az út a több gyermekes orosházi szabócsaládtól a párizsi érvényesülésig sok mellőzésen, csalódáson, megfeszített munkán át vezetett az elismerésig ... Huszonegy éves volt, amikor az Orosházi Űjság (1886. júl. 14.) így írt róla: ......reá nk, orosháziakra nézve az ünnepély annyiból nevezetes, hogy a legszorgalmasabb ifjút illető kitüntetést, egy ezüst érmet Oskó Lajos művésznövendék, községünk szülötte nyerte el.” Vajon Orosháza most hogyan őrzi emlékét? A művésznövendék ismert művész lett. Nem őrizhetné emlékét az egykori Pacsirta utcai házon egy szerény kis emléktábla, talán viselhetné nevét egy utca is? Műveit pedig összegyűjtve kiállításon lehetne bemutatni — amíg fellelhetők. Schelken Pálma Oskó Lajos: Kossuth Lajos Ihász-Kovács Éva: Remény Megyek a szomorú úton. Oldalt a sötétség ibolya-bokrai, előttem élnélküli lépcsők, és láthatatlan járdaszélek. Ne hagyj el, önuralom, tiszta, fehér bot, e létalatti éjek éveiben; maradj velem, Te, érzékelhetetlen csupa-fény; Te, retináig-sem-érő; napból-sugárból-véső! / Összegyűrődött ragyogás: Társaim arca! Uccák és karok biztonsága, — emberiség, — úgy, ahogy megalkottalak magamban, olyan fényesen-tisztán, becsületben, ahogyan megszólítanak házak fák és egek tövében. Madarak tisztaselyem-énekű áradásaiban, Te, szép, ezerarcú közösség; anyaszelíd s bajainkra is éber ... Egyszer álmaimban nagyszárnyú madárként dalolt és forrón hajolt fölibém, akár egy ének ... Hogyan is tévedhetnék ...? Oskó Lajos: Széchenyi István A művész és felesége Újházy László: Tovább vezessenek Jártam ott, ahol hegyek találkoznak, völgyekkel ölelkeznek, s utakkal, meztelen arcok villogó sora közt városok tudták a járásom, késélű tenyerek suhogásában füleltem a szívdobogásod: múltunk táborhelyeit bejártam veled mégegyszer, utoljára, megbánások alatt áztam, s a zord időt is megzaboláztam, csak az örök gyümölcshöz elvezessenek lány-mozdulatok, természetesek, az asszony-lihegésű albérletek fülledt páráján túl józanébredésű, friss kakasszóra. Vajnai László: Békéscsaba Elbóbiskolt a búzatenger. A pipacsok nevettek, élénkpirosan, hirdették, hogy béke van. Ez volt az ifjúkorom. A fényben a templomtorony, mint óriás iránytű, a város kérges tenyerén: De sokszor megcsodáltam én! Azóta évek teltek, szorgos évek, és most, amikor visszatérek: a város felnőtté változott.
