Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
NÉPÚJSÁG 1984. augusztus 25., szombat Dér Endre: Békési ballada Muronyi, az újdonsült férj hosszú kezének félszeg és zavart mozdulatával billentett egyet a fehér foltokkal tar- kálló, üvegablakos ajtón, s az zömök voltához nem illő, cincogó hangot eresztve tárult. Parányi s koszos ablak volt az ajtón, a fény mohó csóvában zúdult a szoba homályába. — Ez lenne a műhely — mutatott körül tétován Muronyi, s belső izgalommal magyarázta, mint a szurkoló diák: — Nemrég még tehénistálló volt. Itt öntöm a babákat. A sarokban két nyitott papírzsákból gipszpor virított elő, egy összefarigcsált gya- lupad-félén hatalmas, összespárgázott „negatívok” me- redeztek. Méhükben egy-egy készülő gipszfigura szunnya- dozott. leska, az újdonsült feleség karcsú bokája körül törmelék ropogott. Ha mozdult, majd a lábát törte a sötétben lapuló gipsz-göringye- ken. Mégis határozottan és bátran lépkedett az asztalhoz, s szapora kézzel markolt meg egy ólomnehéz készítményt. Magasra emelte, úgy nézett vissza Muronyi- ra, annak bizonyságául tán, hogy erős ő a harcra, s képes segíteni a vásárokra való készülődés verejtékes tennivalóiban. — Jól van, Csibém — bólintott Muronyi, felemelte leskát, s mint valami frissen varázsolt, kecses gipszbabát, vigyázva vitte az udvari szobába. Ezen a napon szakadt el Seben Ica végképp a Sturz úr kertjétől. A Sturz úr kertje az utcánk végében terült el a harmincas években; körülötte fényszomjas levélzettel nőttek magasra a tüskés akácvesszők. Az akáclevelek alá bújva lapult a kert mentén Seben kőműves alacsony házikója. A két nagyobbik Seben lány apáca-tartású, szemérmes és tartózkodó teremtés volt. Árgus szemmel vigyáztak a Sturz úr almáira és leskára egyaránt, hogy ugyanolyan apáca-tartású, szemérmes és tartózkodó hajadon váljék belőle is, mint amilyenekké ők lettek. Hanem az almákat mégiscsak megdézsmálta valaki. A Seben lányok nem is sejtették, hogy épp cigányos szemű, ugrifüles kishúguk. Persze, az utca rajkói is jóllaktak, ha Seben Ica a házuk háta mögött átcsusszant a sövényen, mint a menyét. Megtraktálta a Váradi utca egész gyerekseregét. Egyéb öröme úgysem akadt a Seben-házban. Az öreg Seben sérvet kapott, s horgadt háttal járt, mint aki folyvást fürkész a porban valamit. Mégse találhatott egy petákot se, mert leskát, aki elhagyva a kamaszlány- gubót, cigánybőrű lánypillévé szépült, árva krajcárral se tudta megsegíteni esküvőkor. Gyönyörű haján s vesszőtermetén kívül nem vihetett egyebet leska Muronyi gipsz-szobrász otthonába. De hát bánta is ezt Ics- ka! Csak az volt a fontos, hogy azontúl minden percben együtt lehet ezzel a félszeg, langaléta gipszessel, akitől az életben addig sohasem tapasztalt figyelmességet és szeretetet kapott. Sajnálta is szívből a félelmetes és makacs betegségért, s szent elhatározása volt: ami dobogó szívétől és friss, fiatal karjától telik, mindent megtesz, hogy megfordítsa a szomorú fiatalember végzetét. Érezte is Muronyi, hogy nagy kincshez jutott. A lázrózsák szinte jókedvűen virítottak a szeme alatt, szeplős arca kamaszossá fiatalodott. Köhécselni is elfelejtett a mézeshetek mámorában... m Naphosszat a műhelyben sürögtek a fiatalok, s a tarka-barka gipsz-babák között egyre fújták a nótákat. Hol az érzelmes „Lila akácok”- ra gyújtottak rá, hol a madridi indulót dúdolta el pianóban a gipszes, amit a munkásdalárdában szedett fel. leska tercelt a dallamokhoz. Bársonyos alt- hangja volt leskának, Muronyi viszont lágy-tenorként tartatott számon a dalárdában, s felvitte volna akár a felső cé-ig a hangot, ha beteg hí- lusai félbe nem csuklasztják a kapaszkodó akkordokat. Előzőleg ijesztgették is eleget a lánytársak leskát, hogy vigyázzon, hektikás a gipszes, de ő keveset adott erre, habozás nélkül futkosott esténkint a Sturz-kert végébe, ahol pillanat alatt a nyakában volt a hórihorgas legénynek. Az első, tiszta szerelem szertelen rajongásával telt el szíve-lelke. S Muronyi boldogan bizonygatta a „haverjának”, hogy a Seben Icskáénál édesebb szájat nem fabrikált a nagyszakállas öregisten. Hanem az esküvő óta mintha némi differenciák akadnának a csók körül. — Lánykorodban édesebb volt — bazsalygott a gipszfigurák öntője. leska hosszú szárú ecsettel szájat sikerített egy félkész babára, s keserűn mosolygott. — Édes lenng az most is, csak lenne kriitálycukrom... Muronyi felkapta fejét, s olyan értetlen arcot vágott, hogy leskának nagy kacag- hatnékja támadt. — Hát persze — pirult el a nyaka tövéig, s hetyke, lányos vállrándítással tette hozzá: — Mikor a Sturz kertjénél rád vártam, fél marék kristálycukor mindig volt a zsebemben. Azt szopogattam, míg csak elő nem kerültél... Muronyi lecsapta egy láda tetejére Kossuthot, hogy a hófehér gipsz-szakállából rögtön levált egy bajuszra- való, s úgy összecsókolta, úgy összeropogtatta feleségét, hogy a gipszbabák szégyenlősen sütögették le sorra kerekre festett, kék szemüket . .. A gipszbabák után az élőbabák ideje is elkövetkezett. Szöszke, szeplősképű gyere- kecske volt a kis Muronyi, egészen az apját formázta, hanem a dombos kis homloka alól az leska fekete szeme sütött a világra. Annyira örült Muronyi ennek a fekete szempárnak, hogy nem nyugodott, amíg meg nem duplázódott. Egy esztendő múlva kislánynak adott életet leska, szakasztott olyannak, akár a fiúcska. / . Azontúl kevesebb madridi induló szűrődött a műhelyből a velünk közös udvarra, annál több köhögés, mely a lázas munkát s Muronyi egészségének romlását egyaránt jelezte. Egyre élénkültek a lázrózsák a gipszszobrász arcán, s egyre több fehérre mázolt vagy aranyporral befújt szobrocskát talics- kázott egy-egy vásári hajnalon az állomásra; ám a kis háztartás nem lendült előbbre. Egy vidéki vásári napot követő' éjszakán aztán csap- zottán és tántorogva állított haza a gipszes. Sapkáját elhagyta valahol az árokszélen. foltos kabátja sáros volt, és frissen szakadozott. A targonca sehol se volt, azt is elkártyázta valamelyik falusi csapszékben. A vásáron visszamaradt babákat még este, józan és megfontolt fejjel, céltudatos rendben végezte ki a kocsma előtti ki- lométerkövön. Most a részegek jobbik fajtáját formázta. Sorra ölelgette, csókolgatta leskát és a gyerekeket, s indokolatlanul heherészett. Okos madárarcát idétlen, félszeg vigyorgás ferdítette. — Éhes vagyok, anyukám — motyogta bocsánatkérően. leska körömmel esett az ura arcának. Ütötte, rúgta, karmolta kétségbeesésében. míg csak végképp el nem fúlt a lélegzete. Muronyi meg se moccant, nem védekezett. Mint aki megérdemelt büntetését szenvedi. m Ki tudná, vajon mi sodorta a bor s a kártya poklába... Az egyre könyörtele- nebbül elhatalmasodó, akkor még gyógyíthatatlan nyavalya, vagy a derékba roppant tervek — az álmok s a sivár való szakadéka-é? Talán mindez együttvéve. Azontúl el nem múlhatott vásár anélkül, hogy ne ivott volna. leska mindannyiszor összetépázta, megátkozta — másnap szelíden és sírva a lelkére beszélt, ám mindez nem használt. Pedig nagyon ideje lett volna észre térnie, mert a fekete szemű, szöszke hajú gyerekek közül a nagyobbik, Muronyi ked- veltje, a fiú, egyre sápad- tabb lett, s egyszer csak két kicsi tűzrózsa is kirajzolódott az arcára. Ezt azonban csak leska látta, Muronyi csodálatosképp semmit nem vett észre. Most már józan állapotában is bávatagon és vak- sin nézett, mint aki nem lát. Mintha az esze vonakodnék tudomásul venni, amit körültapogat a szeme sugarával. Ezért történt aztán, hogy pár hónap múltán, amikor három napi dorbézolás végeztével mámorát kialudva, de rosszkedvűen, gyűrött arccal állított haza Muronyi, az ajtófélfába kellett fogóznia a váratlan látványtól. A kisfiú gipszszerű arccal meredt felé a priccsről... — Kisfiam... ugye, nem hagysz itt?— élesztgette Ics- ka révült-ijedten... Hirtelen Muronyiba csapott az "esz- mélés, hogy gyermeke már halott. leska szeretnivaló, lágy kis hangjával, mellyel fiát költögette, Muronyi lelkét darabokra szedte szét... A gipszes keze rátévedt az ajtófélfán lógó kutyakorbácsra. Eszelős szemmel esett az asszonynak. Cafatokban szakadt lefelé Ica nyűtt pongyolája, vére serkent a le- cserdülő szíj nyomán. Behunyt szemmel, összeharapott szájjal, hang nélkül állta az ütlegeket, és várta a halált. Csak akkor kezdett aprókat nyüsszenteni, mikor Muronyi, elhajítva a korbácsot, csontos öklével csépelte asszonyát. Ütött Muronyi, mint az eszehagyott. Azt se tudta, kire sújt. Nem leskát akarta ő bántani. Merő véletlen, hogy éppen azt találta vad marokkal fojtogatni, akinek minden szépet és jót köszönhetett, aki az életét akármelyik percben érte áldozta volna. Tán nem is szabadul élve leska, ha Muronyi meg nem tántorodik. Ekkor az asz- szony vak lendülettel vetette magát az udvarra az ablakon keresztül, s úgy ahogy volt, hazáig futott, az utca végébe. Muronyi útját mi hárman, szomszédos diákok álltuk el az udvar közepén. Ez nem ment nehezen, mert a gipszesben kevés erő maradt akkorára. Révetegen meredt ránk, s kísérteties, zokogó nevetésbe tört ki. 0 A temetést követő negyedik napon találkoztunk ösz- sze Icskával. Kislánya kezét fogva sietett valahová. Köszöntünk, pár szót váltottunk vele, s ő lehajtott fejjel tovább lépkedett. Ám visszafordult, s kicsit restel- kedőn a férje után érdeklődött. Mi a temetés óta egyszer sem láttuk a gipszest, begubózhatott a szomorúságba. leska ezt hallva, kis habozás után benyitott az udvarunkba, s megkért bennünket, legyünk a közelében. A konyhának is használt, egyetlen szobácskát zárva «találtuk, de szerencsére Icskánál volt a másik kulcs. Sivár kietlenség, s nyirkos, romlott ételmaradéktól bűz- hödött levegő fogadta odabent. A hokedlin néhány füstös, mosatlan edény, kozmakosszal — a spór közelébe rángatott hencseren a ciha huzat nélkül, piszkoló- dottan s összedúrva szomor- kodott, úgy hagyták, ahogyan hajnalban kibújhattak alóla. Egy vinnyogó, girhes macska tetőzte a látványt. A kicsi lány elsírta magát, s — ki tudja honnan — leska szemébe is könny tolakodott. Megsajdult szíve az emberéért, aki majdnem agyonverte pár napja. Láthatóan nyomorultul ligett- lógott a világban Muronyi az asszony nélkül... leska csakhamar megtörölte szemét, újságpapírcsutakkal s az udvaron lelt ízik-hulla- dékkal vizet melegített, s szaporán állt neki a tisztogatásnak. Jó két órai munka után megtetszett már a szobán az asszonykéz nyoma. A levegő megkellemesedett. A félig- meddig vaksi tükör friss mosollyal ragyogott a sarokban. leska kezet mosott, aztán kifutott a műhelybe, hogy befejezze az esetleg félbehagyott gipszalakokat. Amint a sötétedő bodegában gyufát gyújtott, látta, hogy a figurák mind befejezetten ragyognak, s tarkán és tömött rendben sorakoznak a gya- lupadon. Hátul, kötélen, a gerendaszegről lógva, Muronyi is láthatóvá lett, mint egy befejezett, mozdulatlan gipszalak. Székelyhídi Attila: Melléképület II. Sass Ervin versei: Reggel most még világítanak a csillagok az orion meghúzza övét elsiet közeleg a reggel amott az a jegenye már jelszúrta az éjszaka léghajóját pirosra gyúlnak gázlángjai beborítják a várost és az alvó felhőket délen most még világítanak a csillagok de már borzongva lesem a reggel fényzáporát s habár ilyenkor mindig szomorú vagyok (egy nappal kevesebb) utána kiáltok az orionnak pajtás holnap újra találkozunk és együtt vágtatunk el a göncölön csikorogjanak csak a berozsdált kerekek mintha madarak csicseregnének s hoznák az opálgyöngy reggelt Állapot nincs több virágom nincs több királyom nincs szolgaságom van hitem még ma dalom is néma álmom is néha Az a nap vigasztaljon igaz szóval óvjon meleg takaróval legyen csillag a szemedben bőröd alá elrejtezzen a gonosznak legyen átka homlokodat koronázza legyen eső páraillat virágzása szavaidnak út is legyen hogy vezessen elférjen a tenyeredben Töredék fényporos vizén a friss f oly ónak elsüllyed lassan egy régi csónak örvény felette szelíden remeg onnan integet az emlékezet Tömpe Emőke: Kulcsok
