Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
1984. augusztus 25., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Tárgyaink, sorsunk, korunk A gyulai művésztelep kiállítása Látogatott és sikeres a gyulai művésztelep kiállítása a Dürer-teremben. Érdemes figyelni a nézők viselkedését, elcsípni egy-egy megjegyzésüket. Az érdeklődök néha szokatlanul hosszú időt töltenek el a képek előtt, s meglepődnek a művek köz- érthetőségén. Csakhogy ez a közérthetőnek tűnő stílus rengeteg olyan gondolatot, érzést, művészi feladatot igyekszik megfogalmazni, amelynek megértése, átérzése alig könnyebb, mint az elvon- tabb stílusoké. Mert a festmények néha megdöbbentő aprólékossággal megdolgozott részletei, a valósághű ábrázolás szigorú igénye csak egyik része a feladatvállalásnak. Az udvarok, sufnik, melléképületek megannyi roskatag tárgyának, az ablakon át kirajzolódó külvilág látványának, a kint és a bent viszonyának visszatérő ábrázolása erőt, technikai tudást próbáló feladat, ám pont e munkán keresztül hívják fel az alkotók a figyelmünket a szemlélődés és a közlés fegyelmére, s arra, hogy a világ minden parányi foltja megfigyelésre érdemes, mert tükrözi, sőt, néha jelképezi a nagy egészet. Gyanakvással vegyes csodálattal nézzük Székelyhídi Attila Melléképület II. című képét. Minek megfesteni több száz cserepet? Csakhogy valaki bizonyítsa alkotói alázatát? Talán már akkor is érdemes. Ám ez a megroppant gerincű „épületcseléd” képes — éppen ráncai által — jelképezni az emberi sorsot. A burjánzó növények között, mint föld felé hajló titok vegetál a faház. Az Ide se jön ma már senki beszédes címet viselő képen a ház tornácán ülő ember hátát, tarkóját súroló tekintettel festi meg a művész azt, amit a ház gazdája * is lát. A nyitott kapu várakozása magányt, dőltsége ennek reménytelenségét sugallja. Ám a magány fogalmáig bármely szemlélő eljuthat, ha lát egy öregedő ház előtt ülő koros embert. Az alkotó viszont szeretné tudatosítani, hogy ez nem az itt ülő ember magánya, mert csak egyetlen magány van, s az él mindannyiunkban. Szinte belebújik ebbe az emberbe, úgy élné, és életné meg érzéseit. Fejébe nem kukkanthat bele, annak akadálya van, megpróbálja hát annak szemüvegén át nézni a világot. Ugyanezzel az alázattal festi meg Balogh Gyula az eldugott zugok élőlényeit, tárgyait. Az Apám nyulainál című kép dróthálója olyan pontossággal képződik, ahogy a cellában évekig élő rab behunyt szemmel is képes felidézni a rács minden rozsdafoltját. Ám percig sem kíván bennünk ilyen analógiával nyomasztani, ezért az egyik ketrecajtó nyitva marad, s a nyulacska kidugja fejét. Bauer János szabóműhelye Szakáll Agnes által örökíttetett meg. Nem festői a látvány, ám a megfigyelés pontossága, s az ebből kibontakozó gondolat festőivé avatja a témát. A kép meglehetősen hangsúlyos területét foglalja el a sarkig tárt zöld ajtó, s mégsem vonja el a figyelmet a szabómesterről. De nem is véletlenül került a képre a méretes ajtó, jelzi a mester sok évtizedes visz- szavonult, szerény szorgoskodását. Érdekes játék vallatóra fogni Szakáll Ágnes tárgyait. Hogyan kerültek az udvarra ezek a lomok, mi van a dobozokban, mit rejtenek a zugok? Néha a képek címe is bekukkantásra csábít. Édesek a kiscicák is, de csak az anyjuk látszik, írja e cseles mondatot egyik rendkívül atmoszférikus képe alá. Szakáll Ágnes önmagáról és gyermekéről festett portréja, a Gyarapodtunk az 1983. évben igazi kihívó alkotás. A kopár szoba falán levő tükör keretezi, kiemeli a kettőst. Lényegtelenné válik a környezet. Sivársága nem szabad, hogy rontsa az illúziót. Ám a tükörképbe madzagon belóg a csúnya lámpa. A szoba többi tárgyát nem engedi látszani a festő. A tükör keretébe dug- dosott képeslapok is takarják a környezetet, s szinte körbeölelik az anyát és a gyermeket. Csak mi vagyunk a fontosak, mondja a kép. Ha valaki nem tudná megfejteni a kép aspektusából, hogy a művész önmagát és gyermekét festette meg, akkor elolvasva a megdöbbentő alapossággal megfestett üdvözlőlapokat, utánajárhat a dolognak. A címzett (anya) és a művész azonos. Egyszerre fricskáz a művész ezzel a megoldással képzőművészeti látásmódot és természetes emberi kíváncsiságot, hiszen mindannyian ösztönösen közelhajolva, a lapok szövegét böngésszük. Marosvári György Tányér című képe is bizonyítja, hogy nincs olyan kiismert tárgy, amiről valami újat ne tudhatnánk meg. A fehér abroszon szokottan csillogó fehér tányér azáltal szépül meg, hogy nézzük és megfigyeljük. Ugyancsak egyet/ len szín megannyi árnyalatát használja Szepesremete 1913. augusztus 13. című művében. Ez már igazi stílus- bravúr. A barna számtalan variációja ugyanis egyszerre idézi a régi fotótechnikát, s az álmok fátyolosán egyszínű birodalmát. Marosvári művészete nem mentes a nosztalgiától. Mikor csendéletén egymás mellé kerül a tartósított, engedélyezett színezékkel feldobott gyári gyümölcs, s a házi befőzésű paradicsom, akkor ez túlnő a valós helyzeten, képes egy korszakváltás jelképévé válni. Marosvári György nosztalgiával gondol a természetes ízekre, a megelőző korok nyugodtabb tempójára, hiszen ezek a csendéletek mai világunk „bűnjelei”. A háttérben, a régi épületek fölé tízemeletes lakótelepi monstrumok magasodnak, s az asztalon nyoma sincs már terítésnek. Papírból kikapkodott ételek maradékai, a tojássütőből tunkolt zsír, a durván szelt kenyér korunkról beszél. A tárgyak legszélsőségesebb vallatója Tömpe Emőke, aki kulcsokból próbál következtetni azok gazdájára. A kulcscsomók kerámiaszobrocskái természetesen csak annak beszédesek, aki véghetetlen türelemmel faggatja őket. Mert a kulcsok feltétlenül vallanak tulajdonosi helyzetünkről, ám e vallomások vagylagossága már rendkívül széles skálán mozog. Hiszen mit mond például egy slusszkulcs ma, amikor az autó már nem a kiváltságosok luxuscikke? Megpróbálkozhatunk egy- egy kulcscsomó megfejtésével, ám hamar ráébredünk, hogy mai tárgyaink személytelenekké váltak, s nem vallanak úgy rólunk, mint a régi világ társadalmi rétegződést, hovatartozást (szubkultúrát) olyannyira tükröző eszközei. Albrecht Júlia kerámia domborműve a Cavinton tabletta térhódításáról fájdalmas jelkép. A gyógyszer elterjedtsége, sikere, és az ebből adódó bevétel nem létezhetne a betegség világhódítása nélkül. A parányi műből kiolvasható aggódás a gyulai művésztelep minden alkotójának legbenső mozgatója. Ez teszi magatartásukat és alkotásaikat különösen értékessé, hitelessé. Ungár Tamás Baka István új könyve Két verseskötet után novellákkal és egy színjátékkal jelentkezett a tehetséges, fiatal szegedi költő. Baka István ebben a Szekszárdi mise című kötetben sem tagadta meg önmagát, tömör és rövid írásokat válogatott egy kiadványba. De lírai ihletettségé- től sem tartotta távol alkotásait. így vérbeli költő prózáját és drámai munkáját olvashatják azok, akik kézbe veszik a most megjelent kötetet. A címadó novella érzékletes írót sejtet. Képi alkotása azonban sajátos hangvételű költészetéből való: kissé bizarr, realisztikusan abszurd. A Szekszárdi mise egy valaha élt szekszárdi amatőr zenész, Séner János portréját rajzolja meg, és alakját, tehetségét, művészetét az azonossági jegyek alapján Liszt Ferenc életével veti össze, hogy a párhuzamokat, a különbözőségeket kimutassa, és érzékeltesse a nagy hírű zenész pályafutása mellett a kisvárosi attitűd visszatetsző jelenségeit. Művészi ambíciói mellett így elsősorban a lelki tragédiáját helyezi a középpontba. Árnyalt ábrázolása lehetőséget teremt arra is, hogy a környezetében sürgőforgó embereket is megrajzolja, és szatirikus vonásokkal határolja köriül a blaszfé- miába forduló jelenségeket. Novelláinak egyes részletei erőteljes, szimbolikus jelentést kapnak, az elbeszélő Baka István költői asszociációkkal hidalja át a mondandó mélyebb rétegeit, hogy a többértelműt és a sejtelmest így beépíthesse az elbeszélés szövetébe. Esszéértékű prózáját, ha összevetnem kellene, mindenekelőtt Cs. Szabó László míves írásaihoz hasonlítanám. Az ő prózáját lengi át afféle misztikus sejtelem és tudatalatti kutatási szándék. Baka színjátéka, A völgy felett lebegő lány, a Transzcendens etűd (szintén a kötet egyik írása) drámai változata. A színjáték hangvétele és írói modora nagyban hasonlít Weöres Sándor Holdbéli csónakos című művének hangvételére, és emlékeztet Kiss Anna népi szürrealizmusától ihletett játékaira is. Mindez a hasonlóság csak a korszerűség és a megközelítési mód tényezőiben lelhető fel. A hangja ettől függetlenül, eredeti és erőteljes. Költőisége meghatározó. „Az öregasszony fölkapta a tekintetét: az égből nagy pelyhekben szállingózott a hó. Fekete kendőjére, rongyaira telepedtek a pelyhek, mint a teremtés második napján a mennybolt fekete ürességére a csillagok” — jelenít meg a Transzcendens etűd lapjain. Míg a színjátékban így tesz önvallomást a Vándor: „Még egy éjszakát töltöttem a Völgyben, az égre bámulva álmatlanul, s láttam újra: a csillagok csak üvegcserepek egy kerítésen, melyen át soha nem juthat ember szava Isten színe elé. ..” Intellektuális prózát ír Baka István, nem keményet, hanem inkább líraian nehezet. Megértéséhez kellő asz- szociatív tudás szükséges, követéséhez elmélyült meditá- lás az alakok, a szavak, a ki nem mondott mondatok fölött. Végül is rangjához méltó, színvonalas kötettel jelentkezett Baka István, bizonyítva sokoldalú tehetségét és irodalmi felkészültségét. Kötete értékes műve a szegedi alkotónak, az izmosodó szegedi irodalomnak is. A szép kiállítású könyv borítóját, amely a Szépirodalmi Kiadónál jelent meg, Pölös Endre tervezte, a szerző fényképét Horváth Dezső készítette. Polner Zoltán NÉPÚJSÁG — Szúdy Géza versei: Új Ararát Forró volt ez a nyár Forró és esötelen még a Lélek is eltikkadt kiapadtak „ A vers forrásai is halálos Csendként ülepedett rám A szavukat vesztett napok éjek Gutaütött hallgatása Ó életem Micsoda csendek szakadékain át Érkeztél A versek ünnepi Harangszavához amely Az emberért szól aki Értelmet adott a létnek Kisugárzót csillagtól csillagig Értelmet amely a gonoszság Csapkodó özönében Űj Noé-bárkát építene már hogy Mentse a teremtett rendet S keressen Űj Ararátot Virág vagy Kacagásod olyan nekem, mint Fehér galambok röpte A karcsú dúc körül. ú, nézz rám sokszor, kedvesem, • Nagy violaszemeddel, Melyet ha rám emelsz, érzem A kiskerteknek illatát, Hol rozmaring és levendula nő. Ne vedd le még fejemről Szelíd kezednek ékességét! Olyan maradna az, mint ősszel A zsúptető, hogyha róla a gólya Messzeszáll. Virág vagy te, * Kit az Isten tűzött mellemre, Hogy legyek Legkülönb a legények között. Marosvári György: Hagyaték Ménesi György: Fogadás Szilvafák egykedvű sorfala közt barna futószőnyeg: az ősz protokollja. Vaku-villanások, levelek hullanak alá — így vonulunk, s a kéményen unott szelek fújják a marsot. Tót György: Elégtétel „Égni kell annak, aki gyújtani akar.” a tűzoltók a kártyaasztal mellől mosolyogják a tüzet ők már ismerik a hamuba hűlt lázat szemükben az elégedettség bizonytalan fénye csillog Szakáll Ágnes: Gyarapodtunk az 1983. évben
