Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
1984. augusztus 19-, vasárnap NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET A tótkomlósi Koppány-gyűjtemény Leírni, bemutatni az igazat: gyönyörködjetek benne! Korsó 1900-ból. Egy, az 1067 néprajzi tárgy közül (A szerző felvétele) Volt, aki nem értette, hogyan jön az össze, hogy valaki papi szolgálatot teljesít és néprajzi dolgozatokat ír, tárgyakat gyűjt. Volt, aki értette, hogyan jön az ösz- sze, hogy valaki papi szolgálatot teljesít és néprajzi dolgozatokat ír, tárgyakat gyűjt. Volt, aki nem értette (és hacsak tehette, tudomást sem vett róla), hogy miért csinál^ ezekből a tárgyakból szlovák gyűjteményt a papiak régi magtárában, és miért írnak erről a Népszabadságban is? Volt, aki értette (és hacsak tehette, meglátogatta ), hogy miért csinál ezekből a tárgyakból szlovák gyűjteményt a papiak régi magtárában, és miért írnak erről a Népszabadságban is . . . Furcsa az élet, gondolhatná bárki, aki többet is tud a január óta nyugállományú (hetvenéves múlt) Koppány János tótkomlósi evangélikus lelkészről, aki a közeli Pitvaroson született, öt évig ott és harminc évig Komlóson gyakorolta hivatását. Furcsa az élet, gondolhatná bárki, aki azt is tudja, hogy Koppány János országos ‘és megyei díjakat nyert, hogy publikált a Békési Életben, az orosházi múzeumi évkönyvekben; hogy a hatvanas évek elején összerendeződött paplaki gyűjteményét két, sűrűn teleírt vendégkönyvre való látogató kereste fel Ugandától Budapestig, a szomszéd utcától a másik szomszéd utcáig. Tényleg furcsa az élet? Dehát ettől furcsa? Nem inkább teljesebb így?! * * * Vendéglátóm vendégváró háza Tótkomlóson, a Rákóczi utca 16. szám alatt virágok, könyvek és festmények birodalma (is). Csengetek, a gazda jön elém, meg egy csahos kis tacskó, az ajtóig rózsaszín, nehéz illatú leanderek között megyünk, odabent marasztaló a hűvös. Nem is sietek, mert sokszori, futó találkozásunkat szeretném most egy hosszab- bal megtoldani, és beszélgetni arról, hogy „volt, aki nem értette” ... „volt, aki értette” ... és arról is, hogy mitől teljesebb az élet? Koppány János évekkel ezelőtt rendszeresen festett, együtt az akkor virágzó kom- lósi szakkörben Szokolay Sándor rajztanárral, Mihalik György rézdomborítóval és másokkal. A karikatúra műfaját fiatal diákként kezdte, pályatársairól egész albumot tölt meg a tengernyi rajz. Karakteres, kitűnő rajzok! A művészetbarát megérzi, hogy alkotójuk remek megfigyelő, és mindig megtalálta azt az egyetlen vonalat, amitől élni kezdett a kép. — Volt, aki nem'értette? Volt. Sajnálom érte. Volt, akiértette? Sok volt! Nagyon sokan voltak! Örülök ennek. Értelmet adott a gyűjtésnek. És hogy mást ne mondjak: kinyílt előttem a komlósi szlovákság világa, múltja, élete. A szokások, melyek annyira jellemzik az embert, a népművészet, melynek naiv bája a használati eszközök céltudatosságát igyekezett lágyítani, szemnek is széppé formálni. Hogy mit nem értettek? Máig sem tudom pontosan. Nekem ezt tennem kellett, ezt el nem kerülhettem. Nagy Gyula orosházi múzeumigazgató volt a néprajzos mesterem. Tőle tanultam meg: úgy kell, leírni valamit, hogy azt a bantu néger is megértse. Sohasem azt, amit én látok bele abba a tárgyba, szokásba, hanem ami valójában. Mondjam úgy, hogy az igazat, az igazságot kell leírni, megfogalmazni. És odaadni az embereknek: épüljenek, gyönyörködjenek benne. * * * Volt (vagy talán még van) egv álma Koppány Jánosnak. Hogy a híres gyűjtemény (mert az, a Békés megyei útikönyv is jelzi, és számtalan itt járt vendég viszi a hírét) megtalálja egyszer a maga legméltóbb helyét. Pedig tavaly új helyre költözött, három szobát kapott az ifjúsági házban, kitették már az elegáns táblát is: „Szlovák néprajzi gyűjtemény”. Vegyük sorba a dolgokat. — A parókia magtára hangulatos, stílusos hely volt a mezőgazdasági eszközöknek, polcain jól mutattak a buté- Iiák, korsók, egyik sarkában a mennyezetes ágy, a díszes párnák, menyasszonyi fejékek, fotográfiák, tékák, saroklócák, egyebek. Volt egy tervem, sokáig úgy látszott, megvalósulhat. Hogy épül ott, a papiak udvarán egy új épületszárny, gondnoki hivatal, gyülekezeti terem, levéltár. Akkor a mostani, a főtéri öreg (Luther) ház, ahol a gondnoki hivatal székel, és az emeleten van a gyülekezeti terem: felszabadul. Folytassam? A gyűjtemény (1067 tárgy!) ott igazán megtalálhatná a hangulatos, stílusos helyét. Erre azonban már csak én gondolok, a témát nem boncolgatjuk tovább, mert a tervek elkészítéséig jutott elgondolás megfeneklett. Kiért, miért, hogyan? Erről sem váltunk szót. A Koppány-gyűjtemény mégis otthonra talált. A köz- sée vezetői értő mecénásként álltak mellé, és azt mondták: legyen az ifjúsági házban, látogathassa bárki, akit érdekel. Tavaly nyáron költöztették. Három' szoba, szépen elrendezve. A patináját azonban elvesztette. Azt a régit, ami az öreg magtárban körülövezte. Dehát egy újszülöttnek minden gyűjtemény úgy új, ahogy látja .. Mégis azt kell mondanom, lehetne szebb. Jobb. Vonzóbb. Nincs igazán otthona. * * * Oda érkezünk. Bent a folyosó üres, rideg. De a három szoba! Megjöttünk a századforduló (mit a századforduló!), a múlt század derekának Tótkomlósára. Koppány János kalauzol bennünket. Az első szoba: a gazdasági eszközöké. Itt aztán tanulmányozhatja a kései utód. milyen volt a „gereben”, a „nyüst”, amit a kenderfeldolgozásnál, szövésnél használtak. Milyen a „borda”? Aztán mivel „verték” a kötelet, milyenek voltak a li- batojástartók, és mifélét használtak a tyúktojások gyűjtésére? Kézbe veszek egy szakajtót. Régen szakított, friss, komlós-párélesztős kenyértészta illatát érzem. És itt vannak a régi zsákok. Feliratokkal. Az egyiken Ko- chan Mátyás neve. — Az apámé volt — mondja Koppány János. A középső, nagy szobában (teremben) a cserepek sorakoznak. Meg itt áll a sarok- lóca, az ágy, itt „alusznak a gondolkodó székek, múlt századi tulajdonnevekkel, évszámokkal. Lekerül a felső polcról a sötétbarna korsó, fehér felirattal. „Machan Mihály, 1900. Tott Komlós”. — 1870 táján kezdett híressé válni a komlósi fazekasság, az első jeles mester, no lám, nem jut eszembe a neve, 1885-ben halt meg. Itt ez a butélia, 1881-ből. Még pontosabban 1881. október 30-án készült, Komlóson. Remek darab. Persze, van másféle műhelyekben készült korsó, tányér, butélia is tucatszámra. — Főleg a vásárhelyiek jöttek piacozni ide. Vásárhely volt a legnevezetesebb fazekasműhely errefelé. Arasztqtták a piacokat, de bóvlit nem csináltak. A harmadik szoba: vegyes. Százéves borosüvegek, fakeretes lámpák, az egyiken az évszám és a szöveg: „1885, Furda Pál és János.” — Ezzel közlekedtek. Sár volt és sötét. Ilyet használtak a harangozok is. Mert a toronylépcsőt se világították annak idején. * * * A vendégkönyvek. Nevek, bejegyzések. „Gyűjteményed kiteljesedése legyen Tótkomlós egyik büszkesége! Ezüst György festőművész, 1964.” „Szeretettel gondolok barátaim kedvességére, Tótkomlós népművészetére. Bánszki Pál, Népművelési Intézet, 1965.” Sorolhatnám a hetvenes, a nyolcvanas évek bejegyzéseit, de legyenek itt inkább csak a nevek. Akár ismerősként, akár ismeretlenül: Ijino Ouchi, Uganda; Szokolay Bálint, Orosháza; Jern Eisenhardt, Dánia; Súlyán Jánosné, Kanada; Ján Si- rácky, Bratislava, Ezüstszőlő- Szarvas, szlovák klub, med- gyesbodzási hímzőszakkör, 1982. Névjegyek tömege. Valamennyi kellemes órákat, hasznos beszélgetéseket takar. A távolabbi és a még közelebbi múlt emlékei. * * * — Hogy mit szeretnék? Azt, hogy a gyűjtemény, amit a községnek ajándékoztam, még nyitottabb legyen. Ha érdeklődők jönnek, azonnal megyek. Ráérek, és szívesen vagyok ott. Jobb propaganda kellene! Hogy ismerjék, hogy tudjanak róla. Egy időben a Gyulai Várszínház művészei is ellátogattak ide. Pár éve nem jönnek. Az újak talán nem tudnak róla? Azt hiszem, ez az igazság. — Hogy még mit szeretnék? Azt, ha huszonöt év gyűjtőmunkájának • eredménye, ez az egész, ami itt van, tartozna valahová. Nincs semmiféle kötődésünk. A múzeum, a megyei, vállalhatná valahogyan. Mert kiöcs az, ami itt látható. Volt, aki nem értette, volt, aki értette. Vendéglátóm a jövőbe néz inkább, nem visz- sza, arra, ami volt. Megérne egy-két kiszállást a komlósi Koppány-gyűjtemény, gondolom újfent és makacsul. Mert, hogy fedél alatt vari, és látható is, az rendben van. De nem az igazi ez így! Sokkal több figyelmet érdemel. Van, .aki érti, van aki nem. De miért nem, és miért igen?! Sass Ervin Gaburek Károly: Athos hegyén Várkonyi István: Új kenyér Dob nagyságú, rózsapiros, lágy illata szívemhez ér. Ünnep a perc, ha megszegem, — s lekaréjlik az új kenyér! Anyámsütötte új kenyér, jobb ez, mint máshol a kalács. Lelke fehérje benne él, s mosolyából egy villanás. Bükkfateknö kelesztette, búbos kemence sütötte. Melegében béke érzik, roppanása: rigók füttye. Mannaként veszem magamhoz, oly ízletes minden falat. — Nem is kenyér ez a karéj: anyám szívéből egy darab . .. Bényei József: Hűségbe kapaszkodva Ha elfogyott a hangod és torkod sebe vérzik, ujjaddal ródd a földre a tisztaság igéit, folyók medrébe, fákra, ahol a jel kövülhet, s viszi a vélt időnek gyarló üzenetünket: maradunk még nehányan hűségbe kapaszkodva, hitekbe, szerelembe, sárral vert zászlórongyba; visszük batyukba rejtve az ósdi árvaságot erőszakban, közönyben. Sütnek fekete lángok. S az elszorított hangok egyszeresük felszakadnak s prédikálhatod tovább megmaradt igazunkat. Gaburek Károly: In memóriám '44
