Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

1984. augusztus 19., vasárnap

NÉPÚJSÁG

o

Nyolc-kilenc évtized nem túlzottan nagy idő egy épület életében, még kevésbé, ha az ország első házáról, a Parlamentről van szó. Nem is változott, ha csupán külsejét tekintjük. A 270 méter hosszú, 123 méter kupolamagasságú, szépszámú dísztoronnyal ékes építményt, amelynek kis híján 700 helyisége van, s 28 lépcsőházból megközelíthető folyosói 20 kilométeres utat tesznek ki, kivül-belül a választékosságra törekvő mívesség jellemzi. Ma már szükségtelen elhárítani a korabeli ellenzék titulusait, a hivalkodó, cifra palotának nevezett épületet, Steindl Imre építész 20 évig készülő remekét, egy világ választja el hajdani önmagától: az utóbbi évtizedben egyre frissülő szépségében az ország első háza, az állami élet központja lett.

Tagadhatatlanul lenyűgözi látogatóit, magyarok és külföldiek egyaránt múzeumoknak, katedrálisnak kijáró tiszteletteljes csendben ismerkednek a rengeteg kínálkozó látnivalóval. S miközben Munkácsy, Lotz és mások festményeit, a pompás szobrokat, aranyozásokat, a kő- és fafaragványo- kat, az üléstermeket, a szőnyegeket és márványoszlopokat szemlélik, aligha gondolnak arra, hogy a T. Ház több mint ötszáz ember számára elsősorban munkahely.

A Parlament a székhelye a kollektív államfői testületnek, az Elnöki Tanácsnak, amelynek tagjait az ország- gyűlési képviselők közül választják. A testület megtisztelő feladata az állam vezetése, az államhatalom gyakorlása az országgyűlés két ülésszaka között. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleteket alkot, elnöke, helyettes elnöke államférfiakat fogad, küldöttségekkel tárgyal, kitüntetéseket ad át.

Az országgyűlés elnöke, s az irányításával' dolgozó országgyűlési iroda is a Parlamentben található. A kis- létszámú apparátus az országgyűlés hivatalos szerveként szervezi, előkészíti az ülésszakokat, s az állandó bizottságok üléseit, minden szükséges módon segíti a képviselőket feladataik teljesítésében.

Feltétlen szükséges néhány szóval bemutatni az országgyűlési bizottságokat. A tíz állandó bizottság rendszeres ülésezései biztosítják a képviselői munkafolyamat érvényesülését. Tagjai véleményezik a fontosabb jogszabálytervezeteket, beszámoltatják a minisztereA Parlament vadásztermében

két, államtitkárokat egy- egy ágazat helyzetéről, a rájuk vonatkozó határozatok végrehajtásáról.

Az Országház á színhelye a Minisztertanács minden második csütörtöki üléseinek. E házat tekintheti munkahelyének a kormány elnöke és három helyettese is. A Minisztertanács titkársága készíti elő az üléseket, gondoskodik a munkaterv és az ellenőrzési terv végrehajtásáról, nyilvántartja a döntéseket, figyelemmel kíséri a határozatok érvényre jutását. A titkárság szerkeszti az állampolgárok jogait és kötelességeit érintő jogszabályokat tartalmazó Magyar Közlönyt, rendszeresen közreműködnek különböző jogszabálygyűjtemények kiadásában is. összegyűjtik az országgyűlésen elhangzott, s ott 'válaszolatlanul maradt képviselői javaslatokat, melyeknek megvizsgálását, illetve megválaszolását a kormány feladatú] adja az illetékes minisztereknek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek. A kormányzati munkában hasznosulnak a titkárság égisze alatt működő, a bejelentések és panaszok irodájához érkezett állampolgári észrevételek.

A Parlamentben kapott helyet két országos főhatóság: a Minisztertanács Tanácsi " Hivatala és a. Tájékoztatási Hivatal. Előbbi a megyékben folyó államigazgatási munka koordinátora, a köz- igazgatás korszerűsítésének, továbbfejlesztésének, egyszerűsítésének gazdája. Utóbbi pedig a kormányzati munkáról tájékoztatja a nyomtatott és az elektronikus sajtószerveket.

Az Országház ezeken túl egy sor hazai és nemzetközi tanácskozásnak is otthont ad. Itt adják át megbízóleveleiket és tesznek búcsúlátogatást a diplomáciai képviseletek vezetői, ide vezet többnyire a magas szintű külföldi delegációk útja is. Sok az ünnepi alkalom, elég, ha az Állami Díjak, a Kos- suth-díjak és más művészeti díjak átadására emlékeztetünk. Legutóbb a kupola- csarnok volt a színtere a rektorok és az egyetemi tanárok kinevezésének is, jelezvén az oktatás-nevelés növekvő társadalmi súlyát.

Az egyre gyarapodó események, ünnepi alkalmak azt jelentik, hogy a parlamenti gondnokság dolgozóinak

évente mintegy 700 különféle rendezvény zökkenő- mentes lebonyolításáról kell gondoskodniuk a protokoll szigorú szabályai szerint.

Grenitzer Róbert

(MTI - Fotó KS)

Tanácstagok

Hárman a sok közül, akiknek — mikor a bizalmat megkapták —, szép, de ugyanakkor nehéz feladat jutott: a lakosság érdekeinek képviselete.

Fekete János békési tsz- nyugdíjas 22 esztendeje tanácstag abban a körzetben, ahol 40 éve lakik. Ez a 61-es, három szép, lombos utca a város szélén.

— A több mint két évtized a körzet és a város szolgálatában lassan, vagy gyorsan telt el?

— Szinte elrepült. Talán azért, mert ha sok a tennivaló, észre sem venni az idő múlását. Gond, probléma pedig mindig volt. Olyan is, mint a várossá válás, amit egy-két év nem oldhatott meg. Vagy a nagy közművesítés, a vezetékes ivóvíz, s a csatornázás. A víz már teljesen megvan, a csatorna ugyan csak részben, de a városrendezéssel együtt halad.

— És a jelen feladatai?

— Az egyik nagyon fontos a telefonhálózat bővítése az egész városban, melynek keretében lett a mi körzetünkben egy nyilvános állomás. Aztán ott van az út, ezzel is szépen haladunk a körzetben. És a gázprogram. A körzetig már kint van a gáz, jó volna, ha bent lenne, ez viszont, még a jelentős társadalmi munka mellett is — pénzkérdés.

— Ez a körzet mindig kitett maigáért. ..

— Az utóbbi években kétszer nyertük meg a városi versenyt. Hagyományosan erős a lakosság összefogása. A Mikes utcában például a 300 méter hosszú, 1 méter széles betonjárdát úgy építette meg mindenki maga előtt, hogy a köznek egy fillérjébe sem került. És sok hasonlót említhetnék.

— És a többiek, az egész város?

— Nyolc évvel ezelőtt a város egy lakosára — tehát a csecsemőre is — évi 122 forint értékű társadalmi munka jutott, ma ez 702 forint. Az akkori év összértéke 2,7 millió, a tavalyi: 15,6 millió.

— Sok dolga van a tanácstagnak?

Fekete János

— Sok, ha komolyan veszi a megbízatást. Együtt élünk, bizalommal fordulnak hozzám, s én mindig úgy éreztem, nemcsak a nagy ügyekre vonatkozik az érdekképviselet. A panaszoknak utánajárok, tanácsot adok, kérvényt is írok, ha így kell segíteni az idős embereknek.

— Harcolni is kellett?

— Anélkül időnként nem megy.

* * *

Gellai Józsefné, a gyoma- endrődi egyesített szociális intézmények vezetője 13 évi tanácstagságra néz vissza. Sok minden történt az alatt, ami a körzetet és a városi jogú nagyközséget érintette.

— Mindig azonos a rész és az egész érdeke?

— Összhangban van, de ez nem mindig nyilvánvaló. Nemrég a gázprogramot tárgyaltuk. Már jóval a tanácsülés előtt sok emberrel sokat beszélgettem róla, meghallgattam a véleményeket, és magyaráztam. Szükség is volt rá, hiszen bármilyen nagy hatással lesz is a település életére, nem kis anyagi áldozatot kíván.

— A magyarázás, a meggyőzés mikor volt legnehezebb?

— A két község egyesülése előtti időkben. Nekem az, hogy endrődi vagyok, előnyt is, hátrányt is jelentett, de a legfontosabb az volt, hogy az érveink logikusak és tiszták voltak, tehát jó lelkiismerettel tudtam agitálni.

— Ez, és még sok más kérdés csak igennel, vagy nemmel dönthető el. Van olyan is, amikor többféle javaslat közül választhatnak?

Gellai Józsefné

Dr. PatakfaJ vi János

— Van. Ilyen a nagy tornacsarnok építése, mire kétféle javaslat volt, de egy harmadik lett belőle, s most azt vizsgáljuk a végleges döntés előtt, az összegre, helyre, és magára az építményre vonatkozóan.

— A tanácsülések nyilvánosak, bárki részt vehet rajtuk. Tudják ezt az emberek?

— Nem kellőképpen. Ezért az utóbbi időben két kihelyezett tanácsülést tartottunk, az egyiket az ENCI- ben, a másikat a volt endrődi részen, a művelődési házban. Ezek még most szervezettek voltak, de jó lenne a spontán érdeklődés is, hogy aki kíváncsi, lássa a testületet működés közben, hallja, hogy a saját tanácstagja miként vélekedik egy adott kérdéseben, főleg alternatív javaslat esetén.

— Érezte már magát két tűz között?

— Igen, ez velejár olykor a tanácstagi munkával.

+ * *

Dr. Patakfalvi János orvos Gerendást képviseli a megyei tanácsban 1981. óta.

— Ez az első megyei jellegű megbízatása, de gondolom, nem az első közéleti?

— A Hazafias Népfront községi bizottságának az elnöke voltam, komolyan vettem, szívesen csináltam. Jó volt éveken át együttdolgozni a lakossággal, a tanáccsal, a politikai és gazdasági szervekkel. És eredményes.

— Ehhez idő is kell, ami egy orvosnak nem sok van . . .

— Hát nem, de épp ezért nem mindegy, hogy mire

fordítja. Egy faluban talán nincs olyan ember — gyermek, felnőtt, öreg —, aki az orvost föl ne keresné, tehát mindenkit ismer, s így a közösségi problémákat is az egyénieken keresztül. S ha hajlama van rá, mint nekem is — tetézve azzal, hogy a családban is ezt láttam otthon —, akkor nem tud, de nem is akar csupán nézője lenni a község életének, hanem cselekvő részese.

— Ez a kisebb, a helyi közegben szerzett tapasztalat lett a!z „induló tőke” a nagyobbhoz?

— Tényleg csak induló, hiszen amellett, hogy a községet képviselem a testületben, meg kellett szoknom a megyei méretben való gondolkozást. És ez nem volt köny- nyű. Könnyebb beszélni arról, mi, hogyan lenne jó, mint felelősen dönteni, ismerve a költségvetési korlátokat például, vagyis a rendelkezésre álló anyagiak szűkösségét. Egyébként nagy segítség a részletes ismerkedés egy-egy témával a tanácsülések előtti csoportüléseken.

— De a kötöttségeken ez sem változtat.

— Segít viszont egy-egy település életrevalósága, tenniakarása. Két éve sikerült Gerendásnak csak egy indulóalapot szerezni az egészségház építéséhez, s ma már az emeletnél tart, a helyi szervek, különösen a termelőszövetkezet támogatásával, és a lakosság sok-sok társadalmi munkájával. S ez tovább is így lesz, és ez: nagy erő.

Vass Márta

Fotó: Veress Erzsi

Valamikor szertartásnak számított a lienyérszegés.

Szinte áhítattatl tiszteltek minden szeletet. Manapság szerényen meghúzódik az asztal szélén, sokan ellökik maguktól, gyerekek rugdalják a járdán az eldobott kiflivéget, miközben a világ fele éhezik. A mindennapi betevő falat mára csupán jelképpé vált?

* * *

— Gyerek voltam, amikor anyám elvitt a falusi pékségbe — meséli az 59 éves Illés bácsi. — Bekukkantottam a kemencébe. Ügy megijedtem a lángoktól, meg a forróságtól, hogy sírva fakadtam. Csak egy ajándékba kapott cipó engesztelt ki. Ez a jelenet később sem ment ki a fejemből. így lettem pék.

Szikár, inas ember, a lábai is fájnak, nappali álmaira nem emlékszik, szétfoszlottak, mint a jó kenyér bélé.

— Igaz, rengeteget éjszakáztam a negyven év alatt, mégsem bántam meg, hogy pék lettem. Ahányszor friss kenyeret szegek, elmélázok: lehetnék-e másként jókedvű, elégedett, adna-e más munka annyi örömet, mint a kenyérsütés? Ne vegye dicsekvésnek, én a szívemmel is dolgozok. Persze, kell a jó liszt, az élesztő, a só, a víz, de az ember lelkiismeretére is igen nagy szükség van. A mesterem mindig arra figyelmeztetett, hogy a tészta él: mozog, lélegzik, növekszik. Ügy bánjak vele, mint a hímes tojással. Megfogadtam a tanácsát, viszont nem mindig vált előnyömre. Sokszor kinevettek. Nemsokára nyugdíjba megyek. Fáj, ha nem szégyellném, sírnék bánatomban. Nagyon hiányzik majd a lapát, a tészta illata, a forróság a kemence körül. Még talán az is, hogy legyintenek a hátam mögött: bolond az öreg . . Valahol elrontottunk valamit, lehet, hogy én is hibás vagyok. A fiatalok elkerülik a pékségeket, a megszállottak pedig lassan kikopnak. Azért jövök, ha hívnak, ne higgye, hogy cserben hagyom őket. Csak hát az egészség, attól függ minden. Eleinte biztosan felébredek éjszaka, hogy elinduljak és elkészítsem a másnapi kenyérnek valót. Legföljebb járkálok egyet, az ágy szélén ülve pedig még egyszer végiggondolom az életemet.

* * *

Kicsi asszony Zsófi néni. Fekete haját hátra simítja, a kendőjét az ölébe ejti.

— A kenyér jófiam? Az nekem az életet jelenti máma is. Kijutott a dologból elhiheted. Trágyát hordtam, tapasztottam, meszeltem, piacoltam, sütöttem, főztem. Sütni azt nagyon szerettem. Volt egy nagy búbos kemencénk, abban olyan kenyér és kalács sült, hogy na: Értettem hozzá, megtanított az anyám. Anélkül egy lány nem mehetett férjhez. Ekkora szégyent nem lehetett megérni.

Homlokán egy pillanatra kisimulnak a ráncok, a kezeit elém tartja.

— Mindig azon voltam, hogy legalább kenyér legyen a háznál. Szegény uram mindig más kapcája volt, de előteremtette a kenyérnek- valót. Hetente egyszer sütöttem kenyeret. Hajnalban keltem és kovászoltam. A gyerekek lábához, a dunyha alá tettem a tésztát, lestem, hogy melyikük alszik nyugodtan. Tudod, a tésztát nem szabad háborgatni. A dagasztás már nehezebb munka volt, megizzadt az ember gyereke, míg végzett. Közben begyújtottam a kemencébe, szalmával, ízíkkel fűtöttem. Aztán szaladtam a szobába szakajtani. Azon voltam, hogy minél szebbet, finomabbat süssek. Amikor már szikrázott a kemence alja, bevetettem a két kenyeret, meg a cipót. A gyerekek a padkán várták a reggelit. Forró volt a cipó, várni kellett, hogy ehető legyen. Egyszer az emberem megcsókolta a kezem, annyira ízlett neki a friss kenyér.

Keskeny arcán mosoly suhan át, a szemei csillognak.

— Máma nem építenek kemencét, a régieket kidobják. Nem is köll az senkinek. Boltból hordják a kenyeret. A fiatalasz- szonyok kalácsot se sütnek, mindent készen vesznek. Mondom is a menyemnek: nem lesz ez így jó te Piros, hova lesz a világ, ha nem ehetünk új búzából sült kenyeret, kalácsot. Erre csak legyint és azt feleli: ott vannak a pékek, azért fizetik őket. A faluban egy asszonyt ismerek, aki saját maga süt kenyeret. Addig nem halok meg, amíg nem kérek tőle egy szeletet, így ünnep táján. Csak nehogy eláruljál: a gyerekeknek.

* * *

Erzsiké 23 éves. Ott áll az ABC-áruház kenyerespolca előtt. Fehér a köpenye, a sapkája. Négy éve kereskedő.

— A kenyérsütés művészetét csak a könyvekből ismerem, az iskolában tanultunk róla. Anyám mesélt arról, hogy a nagyszüleim hogyan sütötték a kenyeret, de ők egészen pici koromban meghaltak. A községben, ahol lakom, van egy maszek pék, óriási forgalmat bonyolít le. Itt a városban is igyekszik mindenki jó kenyeret venni. Turkálnak, válogatnak, még az ujjúkat is belenyomják a kenyérbe. Leginkább az alföldi és a kőmlós kenyeret keresik. Drága, de legalább

.nem szárad meg olyan hamar. Az utóbbiból azonban nagyon keveset kapunk. Mi otthon sem pocsékoljuk a kenyeret, csak annyit viszek haza, amennyi biztosan elfogy. Mondják, hogy sok kenyér kerül a szemétbe. Nem csodálkozom rajta. Az üzlet naponta általában 5 mázsa kenyeret kap, ennek a fele elősütött, ami megmarad, másnap már senkinek sem kell. Nem, nem állítom, hogy csak a forró kenyeret kedvelik a vásárlók, a szikkadt is gazdára talál, ha jó a minősége. A hatfajta kenyér közül csupán kettőről mondható el mindez, a többi bizony csak melegen üti meg a mércét.

Feleletet sem várva eltűnődik:

— Vajon, milyen lehetett nagyanyám kenyere ...?

Seres Sándor

Kenyérrománc