Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-05 / 156. szám
1984, július 5., csütörtök o Mezőgazdaságot támogató ágazatok Nem kiegészítő és nem mellékes A bélmegyeri Üj Barázda Tsz-ről lassan túlzás nélkül elmondható, hogy „ott van minden kilométerkőnél”; cégtábláival éppúgy találkozhatunk a fővárosban, mint Debrecenben, vagy éppen a csabai piacon. A sok névtábla sokféle tevékenységre utal, a szövetkezet vezetése ugyanis ipari munkákkal igyekszik kikerülni a veszteséges mezőgazdasági üzemek köréből. Perecz Sándor tsz-elnök a kezdetekről. — Az ipari tevékenységet 1981-ben kezdtük a fafeldolgozással, egymillió forint nyereséget értünk el. A következő esztendő a felfutás éve, hatmilliós volt a hasznunk. Tavaly 13 millió forint nyereséget hozott az ipari tevékenység, s ezzel lényegesen csökkent a szövetkezet összes vesztesége. Az említett időszakban hét ipari ágazatot hoztak létre, közülük kettő — nagysága miatt — főágazati rangot kapott. Az elnök következetesen „ipari” és nem „mellék”, illetve „kiegészítő” tevékenységről beszél. Hogy miért, elfogadható indokkal támasztja alá. A három mezőgazdasági ágazat termelési értéke az idén ötvenmillió forint, a hét ipari ágazaté ennek háromszorosa. Ilyen arányoknál pedig már sem mellékesnek, sem kiegészítőnek nem nevezhető az iparűzés. A szó szoros értelmében vett bélmegyeri tsz-ben, azaz : a mezőgazdaságban száznyolcvanán dolgoznak, az ipari ágazatokban ezren! Vajon hogy lehet ennyi ember munkáját áttekinteni? — Ezt bizony sokan megkérdezik tőlem — mondja Perecz Sándor, majd egy sokszorosított táblázatot vesz elő. — Ez a szövetkezet szervezeti felépítése. Minden ágazatnak, munkahelynek megvan a felelős vezetője, ők adnak számot a működés törvényességéről és nyereségességéről. Központilag szabják meg az egyes ágazatok bérszínvonalát, a termelési célként tűzött anyagmentes termelési értéket. „Ha mindkettőt rendben találja a felsőbb szintű vezetés, úgy látja, hogy dolgozik a részleg.” Ehhez persze az kell, hogy a számvitel erősen központosított legyen, s ennek megfelelő a szervezeti felépítés. Röviden: semminek ne veszhessen nyoma, illetve ha nyoma veszett, legalább a felelős legyen meg. Az ipari munka közvetlen irányításába tehát nem szól bele a felsőbb vezetés. A termelési érték, a fedezeti összeg és az évvégi készlet nagysága együttesen minősíti az ágazatokat. A legfontosabb természetesen a nyereség. — Ha úgy látjuk, hogy valamelyik részleg a nulla eredmény felé közelít, azt felszámoljuk — teszi hozzá Perecz Sándor, majd példát is említ: — Tavalyelőtt egy fővárosi építő, tavaly egy csabai lakatos és egy budapesti bedolgozó ágazatot számoltunk fel ezért. Nem is lehet mást tenni, hiszen az ipart munkával éppen a nyereségtermelés a célunk! Hogy mit várnak az idén a sok és szerteágazó tevékenységtől, arra szerényen válaszol az elnök. A nehezen induló, aszályos kezdet után valamelyest javultak a mezőgazdasági ágazatok kilátásai, úgy tűnik, a növény- termesztés is megáll a lábán. Az ipari munkák a korábbinál még ütemesebben fejlődnek, eredményük is segít abban, hogy a szövetkezet az idén végre pluszt írhasson mérlegeredménye elé. Jósolni nem szeretnek, de úgy érzik, mindent megtettek ennek érdekében — a tíz ágazat és az őket menedzselő felső szakvezetés. — Melyek a leglátványosabban fejlődő ágazatok? — A bedolgozó és a kazánjavító főágazatot, az Uni- kalort említem. Mindkettőben kétszáz—kétszáz körüli a dolgozók száma. Az utóbbi központja Budapesten található, de országos jelleggel dolgozik. Az egyik legrégibb és legnyereségesebb főágazat. Van egy ágazata Győr megyében és újabban egy csoportja Békéscsabán. Nemcsak kazánok javításával, hanem karbantartásával is foglalkoznak a benne dolgozók. Az általános költségek fedezetéhez szükséges nyereség egyharmadát adja az Unikalor-főágazat, igazán elégedettek lehetünk vele. Jövőre Miskolcon is létrehozunk egy újabb részleget. Hogy meddig bővíthető az Unikalor? Jelenleg az ország egyik legnagyobb hasonló profilú szolgáltatója, de úgy vélem, minimálisan közepes ipari üzem nagyságú lehet, 4—500 dolgozóval. A legfiatalabb, békéscsabai Unikalor-csoport vezetője, Vajkó László szabadkozik. — Ez a Corvin utcai épület nem a sajátunk, a tsz kooperációs irodája. Majd akkor érdemes bővebben írni rólunk, ha már új helyünkre, a Ságvári utcába költöztünk. És különben is: még nagyon az elején járunk. Vajkó László az átszerveződő KPM-től került a tsz- hez, több mint egy éve. Kezdetben energetikusként dolgozott, 1984 januárjától vezeti a kazánjavítók csabai — amely egyúttal Békés megyei — csoportját. Magyarázata a viszonylag mostoha körülményekre, hogy először a megfelelő embereket igyekezett összehozni, aztán kezdett a tárgyi feltételek megteremtésébe. Jelenleg tizenhat „kazános” szerelő tartozik a csoportba; a javításon kívül felújítással, központifűtésszereléssel, tüzeléstechnikai feladatokkal foglalkoznak. Az egyszerű kézi és néhány nagyobb szerszám szerelők tulajdonát képezi — a csoport bérleti díjat fizet a használatukért. Saját kocsikkal mennek — térítés ellenében — a szerelések helyszínére, munkájuk akad elég. A létszámot a szerelési megbízások arányában bővítik vagy csökkentik. A másutt tapasztalható alkatrész-mizéria őket sem kíméli, ez azért is kellemetlen, mert azon dolgoznak, hogy a megrendelők mind szélesebb körének bizalmát szerezzék meg. A hiányzó és késő alkatrész pedig éppen a pontos határidők betartásának nem tesz jót. Kicsit kellemetlen érzés, hogy a pesti főágazat már nagyon jól dolgozik, azért, mert sürget és kényszerít, hogy a csabaiak — utolérjék a „nagy testvért" — valja be Vajkó László, majd hozzáteszi: — Egyelőre csak az a célunk, hogy nyereséggel zárjuk az évet, a többit majd meglátjuk! M. Szabó Zsuzsa Az ország legnagyobb szabású hőerőmű-rekonstrukciója kezdődött meg Pécsett. Az első ütemben — amely 1986 őszéig tart — 1 milliárd 700 millió forintot fordítanak a hőerőmű két nagy kazánblokkjának, valamint a hozzátartozó generátor- és turbinaegységeknek a felújítására. A napokban elkezdődött az egyik kazán nyomás alatti rendszerének szerelése, és hozzáfogtak az új elektrofilter alapozásához, valamint a régi turbina lebontásához. Képünkön: bontják a turbinát (MTl-fotó: Kálmándy Ferenc felvétele — KS) „II folyamat láncszemei vagyunk” Svédacél penge éá az ügyes kéz nyomán alakulnak a szebbnél szebb húsok Kiss János keze munkája nyomán A szerző felvétele Hajnali fél 6-kor először Kiss Lajos szervezési osztály- vezetővel találkoztam. Lekísért a feldolgozó üzemrészbe, ahol a szalagok mellé egymás után érkeznek az emberek. Nem látok álmosságot a szemükben. Egy szalag- egy brigád — Tudom, ki van már itt, mert akkor a munkaasztalokon ott van a lánckesztyű, a kötény, mások kinyitották a praktikus, zárható késdobozt — indítja beszélgetésünket kísérőm, Papp Sándor, a csontozó művezetője. A Gyulai Húskombinátban függőpályán érkeznek a csontozóba az első félsertések a szalagok elejéhez. Nem vágás után, azonnal dolgozzák fel ezeket — mint ahogy azt magam is, laikusként hittem —, hanem előbb elő- hűtőbe kerülnek. A miértre a szakemberektől tudom meg a választ. — Ez a szabvány, a legfontosabb. A friss, meleg húst nagyon nehéz lenne feldolgozni, mert a kés alatt elcsúszik, és itt g milliméterek is számítanak. Már kész a munkára hat órakor a teljes szalag, a munkapadok mellett a brigádtagok. így dolgoznak együtt a kollektívák, akiknek a teljesítményét egyszerűbb ilyen módon mérni, ugyanakkor egymás keze alá dolgoznak az emberek. A szalag végén a brigádvezető osztályozza a termékeket, s egyben minősíti a munkát. — Én velük vagyok — int fejével társai felé —, de egy kicsit „ellenük” is — mondja Szabados István. — Ha zsírt látok a húson, inkább veszem a kést és megtisztítom, de néha meg kell ezt komolyan beszélni. — Honnan tudja, kit kell bírálni adott esetben? — Már a késnyomból, meg aztán két, legfeljebb négy ember csinál egy-egy munkaműveletet. — Munkaidőn túl is megmarad ez az összetartás? — Rendezünk.nősek a nőtlenek ellen focimeccset, mert így fele-fele arányban oszlik meg a társaság. Megünnepeljük a névnapokat, a gyermekszületést, búcsúzunk az egy időre bevonulóktól. Társadalmi munkában tavaly például a Galamb utcában dolgoztunk, kétszeresére teljesítettük a társadal- mimunka-tervünket — fűzi hozzá még a brigádvezető, de közben már összegyűlt a szalagról a hús, gyorsan nekilát a válogatásnak. Kell a képzen utánpótlás — Elveszett a lánckesztyűm — nyit be egy fiatal betanított munkás a művezető kuckójába. Kiss Gábor üzemvezető jegyzőkönyvet vesz fel, majd aztán elküldi a fiatalembert a rendészek- hez. — Ilyesmi néha előfordul, de szerencsére ritkán. Ebben az üzemben úgy tapasztaljuk, jól összeszokott a gárda. Az idősebb szakiktól elvárják a fiatalok, a segítséget. Ők alkotják a brigádokban a húzóerőt, több évtizedes törzs- gárdatagok. Lényeges, hogy legyenek munkatársaink, akik látják, mi az egyes műveletek súlya az egész termelési folyamatban. A másik kérdés, hogy ezekben a csaoatokban két egyforma ember nincs. Sem a munkában, sem a közösségben. A munka megtanulásához néha elég három hónap, a szalag mellett dolgozók össze- rázódásához olykor négy év sem elegendő. — Sokan azt mondják, hogy nincs könnyű dolga az üzemben dolgozó vezetőknek a fiatalokkal. — Korábbi, de a pillanatnyi tapasztalatom is az, hogy nagyon is jól lehet fiatalokat irányítani. Ha egy-egy brigádban van húzóerő és megkapják a bizalmat a munkájukhoz, képesek nagyon gyorsan felzárkózni és megszolgálni a bizalmat. A teremben dolgozók életkori átlaga nem éri el a 35 évet. A fiatalok között igen sok az ügyes kezű hentes, zömük szakmunkás. A gyárban ez az arány a létszám egyötöde. Sajnos, nincs elegendő képzett utánpótlás. — Lassan az idősebb szakmunkás-generáció nyugdíjba vonul, de maradnak a negyvenesek és az ifjú „titánok" — toldja még Kiss Lajos. — A KISZ-esek is dolgoztak egy programon, eljutottak két osztályba, ahol igyekeztek megszerettetni ezt a szakmát. Most várják, menynyi nyolcadikos fiatal szánja el magát, hogy ide jöjjön tanulni, dolgozni —* említi meg Papp János. Ebben a tanévben huszonhét fiatal vizsgázott a húsipari szakmában, huszonegyen jönnek a kombinátba dolgozni. A szakoktatók szerint kétszeres a túljelentkezés az iskolában, a gyár megítélése ezzel szemben az. hogy az is kevés lenne az utánpótláshoz. Ekkora gyár — mondják, a középvezetők — elbírna egy önálló szakemberképzési bázist. A munka minősége, a kapacitás- kihasználás, az export és a hazai feladatok szempontjából komoly szükség lenne képzett munkaerőre. Döntő kérdés a munkaversenyben Az első szünetben reggeliznek a dolgozók, a dohányosok a kijelölt helyeken szívják el a következő szünetig kijáró mennyiséget. A téma a 40 órás munkahét. Ilyen munkarendben a második napja dolgoznak. A fő gond egyelőre, hogy ha valaki Kétegyházáról bejáró. 4 óra 20-kor kell otthonról indulnia, és fél órával hamarabb érkezik meg. mint a munkakezdés. — Majd kialakul — mondják többen, és lassan indulnak újra a munkapadokhoz. Machlik Mihály és Fazekas Sándor maradnak. Arról beszélgetünk, hogy van-e igazán presztízse ennek a szakmának. Tudják-e az itt dolgozók, hol a helyük, szakmájukat tekintve a népgazdaságban? — Gabona, hús, ellátás, export — sorolják —, s mi ennek a folyamatnak a láncszemei vagyunk. — Nincsenek könnyű helyzetben, mert a piac igen élénk, változó. Hogyan tanulnak meg egy-egy műveletet egyik napról a másikra? — Nagyon egyszerűen: a vevő idejön és megmutatja, vagy hoz szakmunkásokat és betaníttatja. — A munkaverseny legdöntőbb kérdése is ez: alkalmazkodni a piachoz, termelni jó minőségben, csökkenteni a költségeket, takarékoskodni anyaggal, energiával. A munkaverseny jelszavában megfogalmazódott: „Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni”. Mit jelent ez az önök életében, a mindennapokban? — A termelésben a meny- nyiség mellett elsősorban a minőséget jelenti — kezdi Machlik Mihály —, de a munkavédelmi vetélkedőt azért szervezték, hogy a dolgozók játékos formában ismerjék meg a szabályokat, tudják mi a kötelező rájuk nézve — folytatja Fazekas Sándor — majd még hozzáteszi : — Ezt a vetélkedőt Szabados István brigádja, a Petőfi Sándor aranykoszorús brigád nyerte meg. Ami engem illet — s vagyunk még jó néhányan —, most járok szakközépiskolába, Biró Antal és Sós Lajos az élelmi- szeripari főiskolára készülnek, jelenleg Gödöllőn, a SZET-en vesznek részt A húskombinátban járva azt tapasztaltam, hogy mindenki odafigyel a szakmában élenjárókra. Legutóbb az egyik legügyesebb szakmunkás, Kiss János kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést. A munka mellett nem hiányzik programjaikból az olvasás, a kirándulás, a sportolás. Jut erre is idejük amellett, hogy napi háromezer sertést vágnak a húskombinátban, ahol erre a munkára 2 ezer 228-an vállalkoznak a megye legnagyobb élelmiszeripari üzemében. Számadó Julianna
