Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-28 / 176. szám

1984. július 28., szombat

o

Járóbeteg-ellátás

Megkérdeztük dr. Ávár Zoltán igazgató főorvost

— MI AZ A RENDELŐINTÉZETI STRESSZ?

— HÁNY PERC JUT EGY BETEGRE?

— MIT TEHET AZ. AKI NEM ÉRT EGYET A FELÜLVIZSGÁLATTAL?

— ÉS A HÁLAPÉNZ?

Aligha fér kétség ahhoz, hogy a beteg sorsát elsősorban a körzeti orvos és a rendelőintézet határozza meg. Itt történik a betegség milyenségének a megállapítása, az alap- és a szakellátás, szükség esetén pedig a kórházba utalás. A békéscsabai kórházban évente mintegy 17 ezer beteg fordul meg, ugyanakkor a megyeszékhelyen a járóbeteg-ellátás meghaladja a 800 ezret, önkéntelenül adódik a kérdés: hogyan tudnak ilyen nagy betegforgalom mellett a legkülönfélébb gyógyítási követelményeknek eleget tenni? Milyen feladatkörök tartoznak a városi tanács egyesített egészségügyi intézményeinek rendelőintézetéhez? Erről beszélgettünk dr. Avár Zoltán belgyógyász főorvossal, aki 1961 óta vezeti a békéscsabai rendelőintézetet.

— Az irányítás nagy területet ölel át. Ide tartozik a szakrendelések biztosítása, továbbá a felnőttkörzeti, a gyermekkörzeti, a védőnői, az üzemegészségügyi hálózat működtetése és irányítása, valamint a keresőképtelenség szakmai elbírálása.

— Milyen gyakorlati jelentősége van a szakorvosok és a körzeti orvosok kapcsolatának?

— A rendelőintézetben 38 szakfőorvos dolgozik főállásban. Néhány szakterületen — nőgyógyászat, szemészet, or- thopédia — kórházi főorvosok is besegítenek. Békéscsabán és húsz vidéki körzetben a csoportvezető főorvosok a helyi rendelőkben hetente felülvizsgálatot végeznek. Ellenőrzik, hogy helyesen lett-e megállapítva a betegség milyensége, jó-e a terápia, az aktuális kezelést kapja-e a beteg, s nem kell-e magasabb szakrendelésre utalni. A szakfőorvos véleményével segíti a körzeti orvos munkáját és már az első kezeléstől kezdve figyelemmel kísérheti a beteg útját. A múlt évben rendelőintézeti szakrendeléseken csaknem 434 ezer esetben gondoskodtunk a betegek ellátásáról, illetve különféle laboratóriumi vizsgálatokat folytattunk.

— Az orvosok arányához képest ez a szám óriási. Hány perc Jut egy betegre?

— Egy betegre 9,1 perc jut. Én nagyon kevésnek tartom. Véleményem szerint 10 —15 percre lenne szükség, a belgyógyászaton pedig 20— 25 percre. Ezzel szemben ott 12 perc az átlagidő. Országos összehasonlításban viszont ez jónak számít.

— A rendelőintézetben rendszerint nagy a zsúfoltság. Gondolom, ez nemcsak a betegekre, hanem az orvosokra is hatással van.

— Vitathatatlan, hogy ránk is hat. Állandósul a stressz, mert rövid időn belül pontos diagnózist kell megállapítani, ugyanakkor a felszerelésünk sem valami jó. A fiatalok éppen ezért szívesebben választják a kórházat. Szerencsére, szakorvosaink 75 százaléka 15—20 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik.

— A hálapénz nem a legnépszerűbb téma. Mégis ml a helyzet ezen a téren?

— Az idejáró betegeknél fel se vetődik ez a kérdés. Ügy tudom, máshol is így van ez a szakrendelőintézetekben. Mint tényt mondom, amit több mint 10 éves adatok igazolnak, hogy a rendelőintézetben olyan szakmai tévedés, amelynek súlyos következményei lehettek volna, nem fordult elő. Azt hiszem, ez alapos cáfolata annak, ami a közvéleményben elterjedt. Hiszen a gyógyítás nem paraszolvencia, hanem elsősorban lelkiismeret kérdése.

— A rendelőintézet irányítása alá tartozik a bőr- és nemibeteg-gondozó, valamint a tüdőgondozó intézet is. Milyen eredményt hoztak a szűrések? Javult-e a lakosság egészségügyi kultúrája?

— A tüdőgondozó intézetben évente 36 ezer szűrést végzünk, az összes gondozot- ti forgalom pedig meghaladja az 54 ezret. A tbc-s megbetegedések száma visszaszorult. A múlt évben 32 tbc-s beteg volt, szűréssel 23-at fedeztünk fel. A betegeket állapotuktól függően a rendelőintézet vette gondozásba, vagy szanatóriumi kezelésre utaltuk. Ugyanakkor előkerültek bizonyos rosszindulatú tüdőmegbetegedések. A bőr- és nemibetegek száma csökkent. Ez egyben arra is utalt, hogy javult a

lakosság egészségügyi kultúrája.

— Gyakran esik szó arról, hogy sok a táppénzes. Néha az ellenkezőjét is hallani. Mégis mitől függ egy terület táppénzes állományának alakulása?

— Már elöljáróban le kell szögeznem, hogy ez nem adminisztratív kérdés. Sok ösz- szetevője van. Mi arra törekszünk, hogy pontos legyen a diagnózis, megfelelő a terápia, s a beteg időben részesüljön kórházi, illetve klinikai ellátásban. A felülvizsgálatainknak is ez a célja. Természetes, hogy ebből a szempontból nagy jelentősége van a felkészültségnek. Békéscsabán a körzeti orvosoknak több mint 50 százaléka szakorvosi végzettséggel rendelkezik. Ez az arány tovább fog javulni. Kötelezővé vált a kétéves kórházi gyakorlat- Rendszeressé tettük a továbbképzést. Végeredményben ezekkel az együttes erőfeszítésekkel magyarázható, hogy csökkent a táppénzes napok száma. 1978-ban több mint 411 ezer táppénzes napot tartottunk nyilván, a múlt évben ez a szám 402 ezer körül mozgott.

— Hogyan történik a táppénzesek felülvizsgálata?

— A körzetekben hetenként tartunk felülvizsgálatot, négyhetenként pedig a rendelőintézetben háromtagú főorvosi bizottság előtt jelenik meg a beteg. Mind a két esetben szakmai szűrésről van szó, ahol ellenőrizzük a diagnózis megállapításának helyességét és az ellátás módját. A főorvosi bizottság a munkaképesség alakulásától függően tesz javaslatot a rehabilitációra, vagy rokkantsági nyugdíjra.

— Mit tehet az, aki ezzel a javaslattal nem ért egyet? Hogyan érvényesül ezen a területen a beteg védelmének elve?

— Fellebbezni lehet az orvosi döntőbizottsághoz,

amely ugyancsak a rendelő- intézet irányítása alatt működik. Évente mintegy 400 fellebbezés érkezik. A fellebbezők 20—22 százaléka ismét keresőképtelen állományba kerül.

— Cjabban milyen betegségtípusok kerültek előtérbe?

— Korábban a daganatos megbetegedések domináltak. Üjabban a táppénzes felmérések alapján megállapítható, hogy a légúti, az érrendszeri, a mozgásszervi megbetegedések kerültek előtérbe. Sajnos, sok a baleset is.

— Az Országos Orvosszakértői Intézet vizsgálja a békéscsabai rendelőintézet

munkáját. Mik a tapasztalatok?

— Az orvosi döntőbizottság tevékenységéről, valamint a táppénzes felülvizsgálat módszeréről és minőségéről elismerően nyilatkoztak. Hasonló véleménnyel voltak a betegdokumentációnkról. 1964 óta részletes nyilvántartást vezetünk a betegekről. Az orvosok ezt a munkát nagy felelősséggel végzik. Ezekből az adatlapokból visszamenőleg meg lehet állapítani, hogy ki milyen betegségben szenvedett, s milyen kezelés vezetett a gyógyulásához. Ismételt panaszok esetén pótolhatatlan eszköz az orvosok kezében. Az Országos Orvosszakértői Intézet vizsgálata nemcsak a szakrendelőintézetekre, hanem a megyeszékhely egész járóbeteg-ellátására kiterjed. Munkánkat jónak minősítették. Ez egyben elismerését jelenti annak a tevékenységnek, amit a szakrendelőintézet, a gyermekkörzeti és a körzeti orvosok folytatnak.

Serédi János

Fotó: Veress Erzsi

Életutak

Ma is érvényes tanulság

Pártmunkásként bejárta az országot, s már-már olyan magaslatokra jutott, amely csak keveseknek adatott meg. Aztán újra és újra visszatért szűkebb hazájába. A mezőgazdasággal, a faluval fonódott össze sorsa. A cél, a megoldásra váró feladat lebegett szüntelenül a szeme előtt. Csak most, amikor nyugdíjasként vethet számot a megtett úttal, hitetlenkedik kissé:

— A háború után láttam a pusztulást és nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan újjáépül az ország. Ismertem a magyar falut és ha akkor, annak ami most van, csak a felére mondjuk, hogy egyszer valóság lesz, a legkevesebb, hogy álmodozónak bélyegeznek. Persze, nem mondtunk mi ilyeneket, mert magunk sem hittük: megéljük ezt a csodát.

Dr. Kovács Pál tótkomlósi agrárproletárok gyermekeként született és korán, már gyermekemberként bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Alig múlt hatéves, amikor először tapasztalta a nincstelenek kiszolgáltatottságát.

— Kanásznak, libapásztomak szegődtem. Az első vasárnap meglátogatott az édesanyám, de én már addigra beteg lettem, feldagadt az oldalam a fattyalástól, a trágyahordástól. — Valahogy ki kéne bírni — magyarázta az anyám —, otthon nincs mit enni! — Elköszöntek tőlem, de akkor olyan honvágy kapott el, hogy néhány perc múlva én is elindultam. Hamarabb értem haza, felmásztam a ház előtti fára, epret enni. Reszketett a lábam, amikor megjött édesapám, féltem a veréstől. Anyám elmondta, mi lett velem. — Miért nem hoztad haza? — kérdezte, mire megszólaltam: — Itthon vagyok, édesapám!

A gyermekben, majd a serdülő fiatalemberben fokozatosan gyűltek az indulatok. Az apa már 1929-től a helyi munkásotthon látogatója és a fiú is rövidesen bekapcsolódik az ifjúsági mozgalomba.

— Nem tudtuk, hogy kommunista ifjúsági mozgalomról van szó. Hordtuk a röplapokat, hallgattuk a Moszkva Rádiót, itt került kezembe először Lenin Állam és forradalom című műve. Elolvastam, de még nem sokat értettem belőle . . .

Az ösztönösség csak lassan változott tudatos cselekvéssé. Az első, valóban bátor kockázatot is felvállaló tett az volt, amikor 1944-ben, a bevonulást követően töb- bedmagával megszökött a Horthy-hadse- regből. Ekkor már nem fogták a kezüket a mozgalmat irányítók, de a tanítások ereje — ha behívnak benneteket, ne lőjetek, az első alkalommal szökjetek meg, álljatok át — már elég volt az önálló cselekvéshez. Életének következő állomásai az elkötelezettség jeleit viselik. Jelentkezik a demokratikus hadseregbe, a MA- DISZ tótkomlósi függetlenített vezetőségi tagja, majd a MADISZ instruktora Budapesten. Ám nem tud megbarátkozni a nagyvárosi élettel és rövidesen kéri, tegyék le vidékre. Így lesz a MADISZ Csanád megyei titkára, és később a pártiskola igazgatója. Rövid tótkomlósi tartózkodás után az MÖP kétéves pártfőiskolája, s újra Pest következik.

— Amig a párt instruktoraként jártuk az országot, szerveztük a téeszeket, addig minden rendben volt, amikor azonban az egyik titkár referenseként a négy fal közé zártak, egyszerre kicsi lett a világ. Üjra a vidéki munkát választottam.

A tótkomlósi Haladás Tsz-ben az országban elsőként vezettek be nyereségérdekeltséget. A kísérletet azonban félbeszakította az ellenforradalom. Az elnök, s közvetlen munkatársai ebben az időben sem hátrálnak meg és Kovács Pál néhány hét múlva már az újjászerveződő párt, az MSZMP helyi intéző bizottságának elnöke. Két év múlva újra hívják a pártközpontba, de ő inkább Mezőhegyesre megy, ahol az üzemi pártbizottság titkára lesz. Tapasztalataira nagy szükség van ebben az időben is.

— Mindig azt tartottam, a párt ereje meggyőző munkáján múlik. A példa régebbi ugyan, de tanulságai máig is érvényesek. A Haladás Tsz-ben sokáig késett a répa szedése, összehívtuk a tagokat, a párttitkár volt a szónok. — Emberek, most kimegyünk, kiszedjük a répát, aki nem mozdul — mondta, ha nem is gondolta komolyan —, azt lelövöm! Képzelhetik, mit gondolhattak ott az emberek, mert megszólalni senki sem mert. Azután néhány percen belül bebizonyítottuk, másként kell szót érteni. Mi akkor és később is azt akartuk, hogy a tagok önként menjenek, mert a kényszer ellenszenvet, bizalmatlanságot szül.

Ismereteit, tudását 1967-től az orosházi Járási Tanács mezőgazdasági osztályán, néhány év múlva pedig a járási pártbizottság titkáraként hasznosította. Támogatója, ösztönzője volt a téeszek egyesítésének. Az egy falu, egy nóta — így nevezték akkor ezt a mozgalmat, felgyorsította a fejlődést. 1977-től 1984. január elsejéig az orosházi Járási Hivatal elnöke. Ügy szeretett volna nyugdíjba menni, hogy a járás valameny- nvi községének fejlett közműve, egészségügyi ellátása, művelődési háza legyen, s hogv bevezessék a gázt. Ez utóbbi csak részben sikerült. Három községben, úgy tűnik, erre még huzamosabb ideig várni kell.

Elméleti és gyakorlati tevékenységének

csúcspontja az 1979-ben megszerzett Politikai Tudományok Doktora cím. Korábbi tapasztalatait, következtetéseit „A mező- gazdasági eszközök centralizációjának és koncentrációjának hatása a falusi életmódra” című tanulmányban összegezte.

— Azt vizsgáltam, meddig egészséges a koncentráció és arra, a ma már beigazolódott következtetésre jutottam, hogy a téeszek összevonása helyett az eszközök további koncentrációja, közös bázisok építésével képzelhető el. Több gazdaság összefogásával lehet csak ésszerűen megoldani a

terménytárolást, a -szárítást, a javítást.

Csökkenteni kell a rendszerek számát. Az utóbbi években a mezőgazdaságban a munka- és életkörülmények alapvetően megváltoztak, s gyökeret eresztett az új életforma. A jövőben minden eddiginél nagyobb szerepet kapnak a tudatosság alakításában a pártszervezetek . . .

Kepe nyes János

Fotó: Veress Erzsi