Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-04 / 155. szám

1984, július 4., szerda Konsztantyin Csernyenko fogadta Sir Geoffrey Howet Befejeződtek a szovjet—brit külügyminiszteri tárgyalások. A képen: (jobbra) a szovjet küldöttség Andrej Gromiko vezetésével és (balra) a brit delegáció. Sir Geoffrey Howe- val az élen (Teleíotó) Moszkvában tegnap foly­tatódtak a tárgyalások And­rej Gromiko szovjet és Sir Geoffrey Howe brit külügy­miniszter között. Gromiko hangsúlyozva, hogy a Szovjetunió a béke megszilárdítása politikájának elkötelezettje, rámutatott: sürgősen lépéseket kell ten­ni a kozmikus térség milita- rizálásának elhárítására. Gromiko hangoztatta, hogy az új amerikai rakéták elhe­lyezése Nyugat-Európában — amiért Nagy-Britannia kor­mánya is felelős — a kato­nai veszély fokozódásához vezetett. Még nem késő ezen a helyzeten javítani — mon­dotta Gromiko. Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke kedden Moszkvában fogadta Geoffrey Howet, Nagy-Bri­tannia külügy- és nemzetkö­zösségi miniszterelnökét, aki vasárnap érkezett a szovjet fővárosba. A Szovjetunió nem engedi meg a világban kialakult ka­tonai-hadászati egyensúly megbontását. Az Egyesült Államok és NATO-szövetsé- gesei ugyanis erre töreksze­nek. A Szovjetunió a Varsói Szerződésben tömörült szö­vetségeseivel együtt kényte­len védelmi jellegű válaszin­tézkedéseket foganatosítani. Ezeket be is jelentette. A válaszintézkedések szüksé­gessége megszűnne, ha az Egyesült Államok és a mö­götte felsorakozó NATO-tag- országok megszüntetnék az amerikai rakéták nyugat­európai telepítését és intéz­kednének a már telepített rakéták eltávolításáról. Egy­idejűleg a Szovjetunió is lé­péseket tenne válaszintézke­déseinek megszüntetéséről — közölte ma a Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter­rel folytatott megbeszélései során Konsztantyin Cser­nyenko, az SZKP KB főtit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A Szovjetunió — mutatott rá Konsztantyin Csernyenko — azért száll síkra, hogy a szovjet—brit kapcsolatok fo­lyamatosan fejlődjenek. Ez azonban mindkét féltől függ. A beszélgetés során Geof­frey Howe kifejtette a brit kormány álláspontját a meg­vitatott kérdésekben. Kije­lentette, hogy Nagy-Britan­nia érdekelt a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatai ja­vításában, a politikai párbe­széd folytatásában. * * * Hivatalos tárgyalásai be­fejeztével kedden elutazott Moszkvából Sir Geoffrey Howe, brit külügy- és nem­zetközösségi miniszter. Munkamegbeszélés Washingtonban TELEX • MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége ked­den az Egyesült Államok nemzeti ünnepe, a független­ség napja alkalmából Ronald Reagan elnökhöz intézett üzenetben köszöntötte az amerikai népet, a béke kö­rülményei közötti boldogu­lást kívánva neki. • VARSÓ Kormányszintű lengyel— jugoszláv tárgyalások kez­dődtek Varsóban. Wojciech Jaruzelski lengyel kormány­fő kedden fogadta Milka Planincot, a JSZSZK Szö­vetségi Végrehajtó Tanácsá­nak elnökét, aki hivatalos baráti látogatásra érkezett a lengyel fővárosba. ^ NEW YORK Az ENSZ New York-i szék­helyén megkezdte munkáját a leszerelési világértekezlet előkészítésével foglalkozó különleges ENSZ-bizottság. A jelenlegi ülésszakon, ame­lyen negyven állam képvi­selői vesznek részt, ajánlá­sokat dolgoznak ki az ENSZ- közgyűlés szeptemberben kezdődő 39. ülésszakára. • BONN A rakétatelepítés megkez­désével egyidejűleg a ható­ságok soha nem látott mér­tékben korlátozzák az állam­polgárok demokratikus jo­gait a Német Szövetségi Köztársaságban. A politikai célú megkülönböztető intéz­kedéseknek, köztük a ,,fog­lalkoztatási tilalom” alkot­mányellenes gyakorlatának elsősorban a kommunisták az áldozatai, akik a fegyver­kezési hajsza ellen, a szociá­lis igazságosságért folytatott harc élvonalában állnak — mutatott rá bonni sajtóérte­kezletén a Német Kommu­nista Párt vezetősége. Másfél órás munkamegbe­szélést folytatott kedden Anatolij Dobrinyin washing­toni szovjet nagykövet George Shultz külügymi­niszterrel. Megbeszéléseikből csupán annyit közöltek, hogy a szov­jet—amerikai kapcsolatok általános kérdéseit vitatták meg, s ezek keretében szó volt a műholdelhárító fegy­verekről folytatandó esetle­ges tárgyalások témájáról is. A szovjet nagykövet hasznos­nak nevezte az amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélését. Mint jelentet­tük, Dobrinyin rövidesen szabadságra hazatér a Szov­La Pazban folyt már vér egy-egy katonai puccs alkal­mából, s előfordult az is, hogy a megbuktatott elnö­köt fölkoncolták. Hernan Siles -Zauzo viszonylag épen átvészelte a jobboldali puccskísérletet: mindössze bordatörést szenvedett a lá­zadó tisztekkel folytatott ké­zitusában. Bolívia históriá­jának 190. katonai puccskí­sérlete alig néhány óra alatt összeomlott. A hadsereg nem pártolt el az elnöktől, akit tízórás fogság után kiszaba­dítottak. Más kérdés, hogy Bolíviá­ban a helyzet változatlanul feszült. Igaz, az elnök kitűnő érzékkel, beiktatása után nyomban változtatásokat eszközölt a fegyveres erők élén, s a demokratikus ér­zelmű új parancsnokok' bi­zonyos garanciát jelentenek kormányzata számára. A gazdasági élet azonban máig is rendkívül zilált. Bolívia kétségkívül Latin-Amerika legszegényebb országai kö­zé tartozik. Huszonöt száza­lékos gyermekhalandóság mellett a hatmilliós lakos­ság 70 százaléka az úgyne­jetunióba. Amerikai részről jelezték, hogy Reagan elnök üzenetet szándékozik külde­ni ebből az alkalomból a szovjet kormánynak, de az üzenet részleteit nem ismer­tették. John Hughes, az amerikai külügyminisztérium szóvi­vője azt mondotta, hogy az elmúlt hetek során több ta­lálkozóra is sor került a Szovjetunió nagykövete és az amerikai külügyminiszter között. A szóvivő ezúttal is kitért az elől, hogy érdem­ben ismertesse az amerikai álláspontot az esetleges szep­temberi tárgyalásokon. vezett alultáplált kategóriá­ba tartozik. A ma születő csecsemő átlagéletkorát a hi­vatalos statisztika 45 évre becsüli. Tavaly több mint 300 százalékos inflációt re­gisztráltak, s egyes források nem tartják kizártnak, hogy az idén a pénzromlás mér­téke az ezer (!) százalékot is eléri. A múlt esztendőben az országot súlyos elemi csapá­sok sújtották. Az éhínség az idén példátlan méreteket öl­tött: az áradások által el­pusztított rizs- és kukorica-, valamint cukornádtermést nem tudták pótolni. Bolíviá­ra amúgy is rájár a rúd: gazdag ónkincsét most csak olcsón tudja eladni, ráadá­sul a bányászat drága ener­giát igényel. Néhány hónapja a Siles- kormány gazdasági szükség­programot dolgozott ki. Áp­rilis közepétől négyszeres­hatszoros árat állapítottak meg az élelmiszereknek, a pesót pedig a dollárhoz ké­pest 75 százalékkal leérté­kelték. Az intézkedések nagy nyugtalanságot váltot­tak ki: a Bolíviai Munkás­központba (COB) tömörült n 190. kudarca... BTB-nyilalkozat A bolgár vezetés és a bol­gár közvélemény határozot­tan tiltakozik az Egyesült Államok szenátusának pro­vokatív és ellenséges dönté­se miatt — hangsúlyozza a Bolgár Távirati Iroda ked­den nyilvánosságra hozott nyilatkozatában. Az állásfoglalás emlékez­tet arra, hogy az amerikai szenátus ez év június 28-án az amerikai—bolgár keres­kedelmi kapcsolatok fejlesz­tését megtiltó döntést ho­zott, A költségvetési tör­vényhez csatolt kiegészítést olyan légből kapott vádak­kal indokolták, hogy Bulgá­ria feltételezett kapcsolat­ban áll a II. János Pál pápa elleni gyilkossági kísérlettel, valamint az illegális nemzet­közi kábítósze'r-kereskede- lemmel. A bolgár hírügynökséget felhatalmazták annak közlé­sére, hogy az ország veze­tése olyan újabb lépésnek tekinti az amerikai szenátu­si döntést, amely Bulgária bel- és külpolitikájának le­járatására irányul. A szená­tus J. Helms jobboldali, re­publikánus szenátor indít­ványára hozta meg döntését. Mint a bolgár hírügynökség rámutat, a szenátor „indok­lása” szinte szó szerinti is­métlése annak a példátlan méretű rágalomhadjáratnak, mely már közel két éve fo­lyik a Bolgár Népköztársa­ság ellen. A kampány 1982 nyarán az Egyesült Álla­mokban kezdődött, amikor a CIA-val szoros kapcsolatot tartó „újságírók” a pápa el­leni merénylettel kapcsolat­ban terjeszteni kezdték a „bolgár részvétel” verzióját. Ehhez számtalan felelős po­litikai' személyiségtől kaptak buzdítást. A kampányba most az amerikai szenátus is aktívan bekapcsolódott. Nyilvánvalóan az volt a szenátusi döntés egyik fő célja — állapítja meg a bol­gár állásfoglalás —, hogy nyomást gyakoroljanak az olasz igazságszolgáltatásra Szergej Antonov elítélése ér­dekében. Annak ellenére, hogy bűnösségét semmi nem bizonyítja. A nyilatkozat abszurdnak minősíti azt a szenátusi ál­lítást, hogy Bulgáriának bár­miféle köze lenne az illegá­lis kábítószer-forgalomhoz. Közismert, hogy a Bolgár Népköztársaság aktívan vesz részt az illegális kábítószer­kereskedelem elleni küzde­lemben. szakszervezetek országos sztrájkot hirdettek, egymást érték a bérből és fizetésből élők tüntetései, megmozdu­lásai. Nem könnyű sem a szakszervezetek, sem a kor­mányzat dolga. A tavasz óta tartó tárgyalásokat befolyá­solta annak a kockázata, hogy a jobboldal végül is erőszakos eszközökkel magá­hoz ragadja a hatalmat, mondván: a demokratikus folyamat nem hozott javu­lást az életszínvonal alaku­lásában, az ország negatív pénzügyi mérlegének javítá­sában. Akik a múlt szombati puccsot előkészítették, nyil­ván arra számítottak: a had­sereg és a nép körében ak­kora az elégedetlenség, hogy az elnök félreállítását meg­nyugvással fogadják. La Pazban ennek az ellenkező­je történt. Jeléül annak, hogy — legalábbis egyelőre — Bolíviában többre becsü­lik a jószándékú, demokrati­kus kormányzást, mint a jobboldali diktatúra visz- szaállítását. Azt csak a jövő dönti el, hogy az elnök és a kormány iránti türelem tar­tósan féken tartja-e a hadse­reget. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK MA: ULRIK NAPJA A Nap kél 4.53 — nyugszik 20.44 órakor A Hold kél 11.02 — nyugszik 0.19 órakor Hirügyeletünk __ telefonszáma: fc/"OOU Erős szél ÉVFORDULÓ Száznyolcvan évvel ez­előtt, 1804. július 4-én szü­letett és 60 éves korában, 1864-ben halt meg Nathaniel Hawthorne amerikai regény­író, elbeszélő, a realista lé­lektani regény atyja, az amerikai kritikai realizmus első nagy mestere. Egész életében a végletes determi­nizmus és miszticizmus, il­letve a puritanizmus meg­nyomorító szellemisége elle­ni humánus lázadás között őrlődött; legjobb műveinek komor atmoszférájában az utóbbi kerekedik felül, a történelmi regény keretei közt is világos utalással ko­ra társadalmára. * — FOGADÓNAP. Vámos László, a Békés megyei Ta­nács V. B. művelődési osz­tályának vezetője július 6-án, pénteken délelőtt 9—12 óráig hivatali helyiségében (Békéscsaba, József Attila utca 4. II. em. 99.) ügyfél- fogadást tart. Előrejelzés az ország területé­re ma estig: gyakorta erősen megnövekszik a felhőzet, zápo­rok, zivatarok várhatók. Az északi szél mindenütt megerő­södik, egyes zivatarok környe­zetében, illetve a Dunántúlon átmenetileg viharos lesz. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let i0, 15 fok között, a legma­gasabb nappali hőmérséklet szerdán 20 fok körül alakul. — GYOMAENDRÖDÖN a tájházban a közelmúltban régészeti kiállítás nyílt. A szeptember 10-ig nyitva tar­tó kiállításon a környéken talált rézkori leleteket lát­hatják az érdeklődők. — A MAGYAR NÉPHADSE­REG 4. számú katonai kol­légiumának fiataljai a „Di­csőség a hősöknek” akció keretén belül Kerékpárral felszabadítóink útján cím­mel hároméves nyári túrát szerveztek. A túra első állo­mása Battonyán lesz. Július 7-én, előreláthatólag 17 és 18 óra között érkeznek a nagy­községbe, s megkoszorúzzák a felszabadulási emlékmű­vet. — VÉGEGYHÁZÁN az el­múlt évben a társadalmi munka értéke meghaladta a 850 ezer forintot. A lakosság nagy gondot fordít környe­zetének rendben tartására. A közterületekre több mint ezer fát ültettek a község lakói. — SZARVASON, a Bartók Béla utcában társadalmi munkával építettek köves- utat az utcabeliek. A 3 mé­ter széles és csaknem 400 méter hosszú út építésére Papp László tanácstag moz­gósította a lakosokat, akik nem kevés munkát és sza­bad időt áldoztak az útra. Az építkezéshez a városi ta­nács anyagot biztosított, és részt vállalt a munkából _ az óvónőképző intézet is. — HOLNAP este Gyulán a szabadtéri színpadon fél ki­lenckor kezdődik a Drieska Nijpers belga néptáncegyüt­tes és a Körös táncegyüttes közös műsora. — OROSHÁZÁN a Szántó Kovács János Múzeumban július 8-án 11 órakor leple­zik le a múzeum alapítójá­nak, Juhász Balázsnak szo­borportréját, melyet Rajki László szobrászművész ké­szített. — SIKERES PÁLYÁZAT. „Folklór a mai életben” címmel hirdetett országos pályázatot a kecskeméti Er­dei Ferenc Művelődési Köz­pont. E pályázaton részt vett, Szabó Antal vezetésé­vel, a mezőberényi művelő­dési központ népzenei együt­tese is, mégpedig sikerrel: 1500 forintos díjat nyertek. A díjkiosztó ünnepség júli­us 4-én Baján lesz. — A BÉKÉSCSABA és Kör­nyéke Agráripari Egyesülés állattenyésztési szakbizott­ságának munkáját, valamint az állattenyésztési ágazatok helyzetét értékelték azon a tanácsülésen, amelyet teg­nap, július 3-án tartottak Kondoroson. A rendezvény résztvevői egyúttal megte­kintették a kondorosi Egye­sült Tsz új BAGE-beruhá- zásban épült tehenészeti te­lepét. — A BÉKÉSCSABAI KON­ZERVGYÁR az idén mint­egy 7000 tonna zöldborsó feldolgozását tervezte. A szezon június 11-én indult, és jelenleg a gyárban túl vannak a félidőn. Eddig csaknem 4 ezer tonna zöld­borsót dolgoztak fej a kon­zervgyárban. Időjárás-előrelelzés a Tiszántúlra szeles felhos­napos napos Az elkövetkező napokban még folytatódik az évszakhoz ké­pest hűvös idő, időnként megerősödik az északnyugati szél. Felhőátvonulásokból még elszórtan várható futó eső, zó­poreső. A hét végén, jövő hét elején már jobbára napos időre számíthatunk. A nappali felmelegedés erősödik. Je­lentős mennyiségű csapadék már nem valószínű. A hőmér­séklet hajnalban az időszak elején 8, 13 fok között, később 11, 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérsék­let eleinte 19, 24 fok között, később 23, 28 fok között vár­ható.

Next

/
Thumbnails
Contents