Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
IgHiWkfcM 1984. július 21., szombat o Nagy Gyuláné Verasztó Erzsébet: Park nyírfákkal Gondolatok a műfordításról Wessely László születésének 80. évfordulóján A műfordításról sokan sokféleképpen vélekednek. De abban talán mindannyian megegyeznek, hogy műfordításnak igazán és elsősorban a versfordítást tartják. Elég egy pillantást vetni egy viszonylag friss tanulmánykötetbe (A műfordítás ma, Bp., 1981.), hogy lássuk, mennyivel többen vannak a versfordításról ér- tekezők. A prózafordítók közül műhelytitkairól csupán az egy Makai Imre vall. Nagyjából ez a helyzet a műfordítás-kritikában ' is. (Sőt, sokak szerint ilyen nem is létezik.) A prózafordításról jobbára csak olyan kijelentések hangzanak el, hogy mondjuk X. Y. műfordítói munkásságát külön kéne elemezni. De aztán ez valahogy mindig elmarad. Miért van ez így? Könnyebb prózát fordítani, mint verset? Könnyebb. Kevesebb a kötöttség? Kevesebb. De azt is tudjuk, hogy a művészi nyelv jelrendszere más, mint a hétköznapi nyelvé. S ki vitatná, hogy a prózai szépirodalmi művek — műalkotások? Igaz, a prózát néhol lehet majdnem szó szerint is fordítani. Csak éppen ... ez a majdnem ... ebben rejlik a titok. Valahogy úgy, mint Babel egyik legjobb novellájában, a Guy de Maupassant-ban vallja a mű főhőse, és persze, vele együtt a szerző: „A titok egy alig észrevehető fordulatban rejlik. Az embernek mindig az emelőn kell tartania a kezét és melengetni. S csak egyet szabad rajta forgatni, kettőt soha.” Magáénak vallhatta e sorok tartalmát Babel egyik legszakavatottabb fordítója, Wessely László is. Én az ő ihletett tolmácsolásában ismertem meg és szerettem meg Bábelt, mert arra, hogy eredetiben is olvashassam, várnom kellett tíz évet. (Hosszas utánjárás után sikerült kölcsönkapni egy ’66-os kiadású kötetet.) Wessely László nagyon sok könyvet fordított magyarra. Csak az Európa Kiadónak. több tucatot. Bábelen kivül Csehovot, Dosztojevszkijt, Puskint, Platono- vot, A. Tolsztojt, hogy csak a legnagyobbakat említsük. De a legsikeresebb műfordítása — ő maga is így tartotta — Babel Lovashadserege volt. Ebből lássunk most ízelítőül néhány mondatot, és próbáljuk meg tetten érni a műfordítót, ellesni a titkát. Vizsgáljuk meg, miben rejlik néhány magyarra áttett mondat stilisztikai hatása. „Másnapos vér- és lóhullaszag csöpög az estbe hajló hűvösségbe.” (A zbrucsi átkelés.) A mondat költőiségét a rút és a szép, a borzalom és az idill együttes jelenléte és kontrasztja okozza. Ez Babel prózájának sajátja, megkülönböztető stílusjegye. De a műfordító keze is ott érződik, mert a mondat elejét az eredetihez képest sűrítettebbé, a végét viszont valamivel oldottabbá tette. „A folyót ellepi a szekerek négyszögű feketesége. A holdkígyókkal és ragyogó gödrökkel behintett folyó tele zajjal, füttyel, dallal.” (A zbrucsi átkelés.) Itt az eredetiben csak egy mondat van, ebből a magyarban kettő lett. Még nagyobb változás történt a második mondat szórendjével: az eredetiben a mondatzáró szenvedő szerkezet a magyarban határozós bővítménnyel rendelkező jelzője lett az alanynak. A szenvedő szerkezetek fordítására, és ezzel összefüggésben a szórenddel való operálásra más lehetőség is kínálkozik: két olyan példát is idézhetünk, amelyben a műfordító megismétli a szenvedő szerkezet alanyát. Ez a szóismétlés, amely tehát az eredetiben nincs meg, nemcsak azért telitalálat, mert önmagában is stilisztikai elem, funkciója van, hanem azért is, mert a mondat ritmusát közelebb viszi a költői alkotások ritmikájához. Íme a két példánk: „A csend mindent megölt, csak a hold, átölelve két karjával kerek, csillogó, léha fejét, csak a hold kószál ott az ablak alatt.” (A zbrucsi átkelés.) „Álmokat láttam, álmomban nőket, és csak a gyilkosságtól bíborvörös szívem, a szívem mállóit szét csikorogva.” (Az első libám.) Nagyon sok múlik a lehető legmegfelelőbb szó megválasztásán is. Nemcsak a szó jelentésének fogalmi tartalma legyen pontos, de hangulati szempontból is illenie kell a szövegbe. Itt kevésnek bizonyulhat olykor a legnagyobb szótár is. A műfordítónak gazdag szókincscsel kell rendelkeznie, ami azt jelenti, hogy a szinonimák világát is jól kell ismernie. Az alábbi példákban éppen ezeken a nagy gonddal kiválasztott szavakon áll vagy bukik a mondat költői ereje, lett légyen az főnév, melléknév vagy éppenséggel ige. „A holdfényben tejszerű csillogással ömlik az út a templom felé. A földet tompa ragyogása ötvözi, fénylő gyümölcsök kösöntyűje csüng a bokrokon.” (Pan Apolek.) Az általam kiemelt szó népies, régies alak. A nagy Hadrovics—Gáldi szótár csak a nyakék és gyöngysor jelentéseket adja meg. „Az asztalon lekókadt gyertya — az álmodozók baljóslatú máglyája — füstölgőit.” (Itália napja.) Az aláhúzott szó szótárban megtalálható jelentése: púpos, görbe. A szinonima stilisz- tikailag minden szempontból megfelelőbb, mint a semleges görbe vagy a kötött szóhasználatú púpos. „A hold, mint valami silány vásári fülbevaló lógott felettünk.” (Az első libám.) Az orosz szó szótári megfelelője a magyarban: olcsó. Mennyivel gazdagabb ennél a két szóból álló metaforikus jelző! Ezen a ponton a fordítás jobb, mint az eredeti. „Az éjjel bebugyolált alkonyati leplének éltető nedvébe, az est tüzes homlokomhoz nyomta anyás tenyerét.” (Az első libám.) Az orosz szó jelentése közül a begöngyöl, becsomagol áll ehhez legközelebb. A „bebugyolál” azért jobb, mint a begöngyöl vagy akár becsomagol, mert jelentéstöbblet érződik benne: gonddal, gondosan becsomagol, begöngyöl. Ezért kétségkívül jobban illik a szövegbe,jobban kötődik az „anyás” szóhoz. Megnőtt a szövegösszetartó erő. „A dal bodrozva kanyargóit, mint a füst. S mi szembe kocogtunk az alkonyat- tal.” (Útban Brodi felé.) Az eredetiben mindkét helyen egy-egy stilisztikai szempontból közömbös szó áll: úszik, ill. mozog. Az első helyen a hasonlat vált erőteljesebbé, a második helyen a jelentés lett pontosabb. Ez a néhány példa bizonyíthatja, mennyire mesteri tolmácsolója volt Wessely a világirodalom egyik legnagyobb, legeredetibb novellistájának, Babéinak, ö maga egyébként így vallott a műfordításról: „Invenció kell hozzá és játékos szellem. [... ] az igazi széppróza mindig költészet, »költeménypróza«. A remekmű, az értékes próza nyelvi gazdagságát csak az értheti és fordíthatja jól, aki az életnek, a nép életének a gazdagságát is élményszerűen ismeri.” Ez volt élete első és utolsó interjúja, melyben a fordítás titkairól, gazdag élet- útjáról faggatták. Idén lenne 80 éves. Somi Éva Simái Mihály versei: Meditáció Érdemeket féláron nem szereztem, Nem kilincseltek értem rokonok. Csak a C o g i t o őrködött felettem ... Nos: ergo sum — vagyok, aki vagyok. Félig felnőttként már félárva lettem. Aztán szegény anyám is elhagyott. Most kék felhőként gomolyog a mennyben. S tán büszke rám — vagyok, aki vagyok. Onnét — idáig . . . szinte hihetetlen! Lenéznek hasbeszélők, újgazdagok...? Nem látom őket. Mind az öt sebemben nyugodt a vér. Magammá emberedtem. — Vagyok, aki vagyok. donkihóte ott fönn ahol lovad vár zokogó hegyi réten komor gránitnyeregben megülsz majd donkihóte égő lovagregények üszke az alkonyaiban szélmalompernye szállong fölégetett hidak a versek nincs tovább nincs miért már őrült világ ez őrült eszmék és kerítőik vonnak vashálót az égre nincs miért nincs tovább már-------és mégis és azért is! b olondnak lenni is szebb mint hit nélkül alkudozni egy reszketeg nyerítés hív lóra donkihóte rebbenti fátyolét hölgyed Dulcinea del Hiába Virágozhatna itt Virágozhatna itt virág bibéje-röpke szára-lágy jöttömre-fölérző virág ha volna hely a gyökereknek Virágozhatna itt virág alumínium-délibáb nagy szárnyai alatt merengek kihaltak hát a dáliák Üveg-mályvák visszhangja zeng zeng búgnak vasbeton-orgonák anyaszívre lődöző gyermek verheti falba homlokát Meddőjén az örök köveknek szürkét nyílik az árvaság A Világolhatna itt virág ha volna hely a szeretetnek Nézi az isten mit teremtett s szénszemmel elsírja magát / Korom havaz behavaz mindent Szkafanderes bohóc-fejünket nézik mint elfajzott csodát s autók folyamába vesznek ők a szarvassá-vált apák llovszky Béláné Csizmadia Irén: Öreg kisasztal az udvarban Arcok közelről Simái Mihály — Jókor jöttél. Számvetésre késztető év az idei augusztusban az ötvenedik évembe lépek — fogad szegedi otthonában Simái Mihály, a költő, lapszerkesztő, mesék, tévéjátékok írója. S ha már számvetésről van szó, kezdjük a beszélgetést összegezéssel: elégedett-e? — Lehet egy alkotó elégedett? — kérdez vissza. — Lehet-e, amíg újabb alkotásokra készül? Aligha. Én inkább elégedetlen fiatalnak érzem magam. Voltam húszéves fejjel elégedetlen ifjú, most ugyanaz, ötvenévesen, őszen. — Pedig nem panaszkodhatsz. — Valóban, vannak „pedi- gek”. Tíz kötet a mérlegen. Versek, mesék, ifjúsági regények. Remélem, a prózából is kitetszik, hogy költő írta. 1981-ben József Attila- díj. Aztán nívódíj A világ legszebb lovai című ifjúsági regényért. Ebből most tévéjáték készül. — Valamiféle költői hitvallás is megfogalmazódott eddigi munkásságod során? — Van egy versem, négysoros, Mementó a címe. Íme: „Ha csak egyszer virágzott volna az akác, / s ha csak egyetlen fürtöt, akkor is, / akkor is érdemes lett volna élni!” Azért idéztem most, mert az író álma olyan mű, ami egy szépség-akácvirágot, etika-akácvirágot, remény- ség-akácvirágot ad, ráadást a köznapi élethez. Valamit, amitől fényesebb, tisztább, élni-érdemesebb lesz az élet. Néhány akácvirág — ennyit, úgy érzem, nyitottam annak a közösségnek, amely útra bocsátott, szülőfalumnak, Medgyesegyházának, Gyulának, ahol ifjúságom évei peregtek, Szegednek, ahol élek, dolgozom, s néha talán eljut a hangom távolabb is az országban. De örök a hiányérzet is bennem, attól félek, kevés érvényes művet írtam. így aztán — mindig elégedetlen —újra meg újra próbálom megfogalmazni a maradandóan emberit. Hiszen csak az az ige lehet érvényes, ami ennek jegyében fogant. (Beszélgetünk a gyerekkorról, Medgyesegyházáról, sejtelmes esti mesékről, nagy vakációkról, friss ifjonti időkről. A pályakezdésről.) — Hajdanán a világmegváltás 'szándékával indultam én is — emlékezik a költő. — Ma már másként vélekedem a világ megválthatóságáról, hiszen eljutottunk a fennmaradás nagy kérdőjeléig. Mégis vagyok olyan optimista, hogy minden írásom címzettje a jövő. Ez ösztönöz arra is, hogy a gyerekeknek írjak. A gyerek őszinte, kristálytiszta lénye felől ránk, megsebzett felnőttekre is megújhodás sugárzik. Kövesedő szívünket, kicsordult hitünket bizony jó lenne sokszor megélesíteni azon a gyémántköszörűn, aminek ők a birtokosai. Ebben a hitben kezdem el mindennap a reménytelennek tűnő, mégis csodaszép küzdelmet: egy-egy fürttel gazdagítani a költészet virágzó akácfáját. Andódy Tibor
