Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
0 1984. július 21., szombat Hűséggel a hazához — Békésben Eleken forgatták a Hűségesek c. dokumentumfilm egyik részletét „Helyszín: Elek, Nádor Józsefek lakása. Fotók: fiatalkori kép Nádor Józsefről, »hűségigazolvány«. Szöveg élő szóban. Szinkronhangos.” (Részlet a készülő film technikai forgatókönyvéből.) Nádorék csöndes Hősök utcai családi háza kissé megbolydult ezen az esős-szomorkás júliusi délelőttön. Egy filmes forgatócsoport települt hozzájuk néhány órára. A pécsi televízió dokumentumfilmet készít a magyarországi svábság Hűséggel a hazához mozgalmáról, s a film egyik részletét Ná- doréknál vették fel. Előző nap pedig Mezőberényben, Mondostori Márton ny. pedagógusnál forgattak, aki a mozgalom helyi szervezetének titkára volt hajdan. De voltaképp mi is volt ez a mozgalom, s miért épp Elekre, Mezőberénybe érkeztek a pécsi tévések? A Hűséggel a hazához elnevezésű mozgalomról — seemtanúk kivételével — csak nagyon kevesen hallottad. A megjelent szakiroda- lomból is csak szűk körben olvastak róla; s a kitelepítésekkel s egyéb intézkedésekkel is összefüggő „kényes témáról” bizony évtizedeken át nemigen hallhattunk. Pedig a II. világháború alatti antifasiszta megmozdulások történetéhez tartozik ez is. Hiszen a hűségmozgalom a hazai svábság legális, szervezett volksbundellenes mozgalma volt 1942 és 1945 között. (Pontosabban: 1944. március 19-ig. Ezt, vagyis az ország német megszállását követően csak illlegálisan működhettek.) Bonyhádról indult ki, ottani vezető értelmiségiek kezdeményezésére. Azzal a céllal, hogy kb. a harmincas évek végétől a Volksbund-szervezetek térhódítása nyomán egyre jobban terjedő pán-germán gondolattal, a hitleri fasiszta eszmékkel és politikával szemben a magyarsághoz, a magyar hazához tartozás érzését erősítse a német nemzetiségek lakta községekben, ahol csaknem mindenütt akadt egy-egy réteg, csoport vagy akár csak néhány család, amelyik magyar érzelmű maradt. (A náci agitátorok minden fizikai és lelki terrorja ellenére, a legnehezebb időkben is.) A mozgalom eszmei irányítója dr. Perczel Béla ny. alispán — a negyvennyolvas tábornok unokája — volt. Elnökletével egy ún. „hetes bizottság” 1943. március 15- én felhívást juttatott el a magyarországi német lakosságú falvakba. Ebben a Felhívásban a bonyhádiak a hazához való hűségre, az „idegen hatalom” elleni szembenállásra mozgósítják a magyar érzelmű svábságot. Perczelék koncepciójában a demokratikus társadalmi átalakulás programja nem szerepelt ugyan, s számos egyéb politikai korlátja is volt ennek a mozgalomnak. Mégis, a sváb falvak magyar érzelmű lakosságának tevékeny szembenállása a túlnyomó erejű (és többségű) Volksbund ellenében mindenképp bátor antifasiszta kiállásnak tekinthető abban az időben. A hűségmozgalom tagjai igazolványt és nemzetiszínű jelvényt viseltek. Létszámuk becslések szerint a 25 és 30 ezer között lehetett országosan. (Mezőberényben 1800 körüli, Eleken megközelítően ezer tagot számlált a hűségmozgalom.) Nádor József ny. buszvezető ma a hetvenes éveit tapossa. Amikor a felvevőgép halkan zizegni kezd, a negyvenes évek elejére, az eleki hűségszervezet megalakulására emlékezik. Reibel Mihály esperes plébános az elnöke, Hauck Mátyás tanító a titkára, ő maga a 12 tagú vezetőség egyik tagja volt. Gyűléseiken, összejöveteleiken nyíltan állást foglaltak a Volksbund ellen. Vállalva ennek az ódiumait: a „bun- disták” támadásait, gúnyolódását, s nem egyszer a sváb családokon, rokonságon belüli konfliktusokat is. Majd Gombár János riporter egy másik kérdésére az ország német megszállása utáni időszakról,, az SS-toborzásokról beszél. 1944 tavaszán-nyarán már a volksbundisták se „tolonganak” önként jelentkezni az SS-be. Ekkor államközi megegyezés alapján a Sztójay-kormány elrendelte a „musz” vagyis kötelező SS- sorozásokat. Ennek jegyében 17 évtől a „hadra fogható” német nemzetiségi (azaz: „népi német”) — vagy „annak tekinthető” — férfilakosság tízezreit kényszerítették be a leggyűlöltebb és legkegyetlenebbnek ismert Munkában a stáb Nádorék eleki lakásában. Előtérben Gombár János riporter, vele szemben a riportalany, Nádor József Fotó: Veress Erzsi német fegyveres alakulatba. Akár volksbundista volt, akár passzív, akár a számukra nem túlzottan megbízható „hű-hás”, „rongyos”, vagyis a hűségmozgalom tagja. A sorozások elől Eleken is sok jelvényt viselő hűség- mozgalmista fiatal — köztük maga Nádor József is — bujkálni kényszerült. Akiket azonban besoroztak vagy elfogtak, azokat vasúti szerelvénnyel vitték a frontra. Ekkortájt történt, hogy id. Brandt János kocsmáros hű- ségmozgalmista éjszaka krétával ráírta a vagonok oldalára — sváb nyelvjárásban, fonetikusan: „Wier élékor áfá, siind án Hitler sá náji Wáfá” („Mi, eleki majmok, mi vagyunk Hitler új csoda- fegyvere” . . .) Nádorék ebédlője fényárban úszik. Lámpák, kábelek zsúfolódnak a felvevőgép körül. A stáb tagjai — a szerkesztő, operatőr, segédoperatőr, riporter, rendező, világosító, felvételvezető — állnak, ülnek, ki hol fér el. Mindenki feszülten figyeli a történelmi-helytörténeti emlékek sorát, amiből egy kevéssé ismert antifasiszta mozgalom főbb vonásai rajzolódnak ki itt, Eleken. A filmben pedig — hiszen ez az alkotók célja — a hazai svábság körében. A negyvenes évek első fele s közepe tájt, történelmünk egy, bizony sok tekintetben fájdalmasan bonyolult időszakában. Részlet a technikai forgatókönyvből : „Narrátor: A hűségmozgalomnak csak a Dél-Dunántúlon több mint 22 ezer igazolványt és jelvényt viselő tagja volt. Jelentős részük meghurcolást, fogságot, kínvallatást, sőt, koncentrációs táborokat, mártíromságot is szenvedett a hazájáért. Azért a hazáért, amelyet sváb dialektusban beszélve is a magáénak vallott...” Wallinger Endre „KultúróvodábaiT a vasutasok gyermekei — Márk! Űssz vissza! Mondani akarok valamit! — és Márk alias Drienyovszki Krisztián lelkesen (cs)úszik a (földön) a székek alá, azaz a tengeralattjáróba. Bokor Gyuri is nagy odaadással idézgeti a televízióban tegnap látott fantasztikus film mozzanatait. . . Tóth Csaba és Gyantás Szilárd sem maradhat ki az izgalmas játékból. Ancsin Pálné okos türelemmel irányítgatja a gyerekek játékát. A kisebbek körülötte vannak mindig. A négyéves Nagy Attila — ő a legfiatalabb — éppen azt méregeti, meddig ér a néninek, ha jól kihúzza magát, Zala Zsolti az óvodájáról mesél, hogy éppen festik, csak addig járhat ide. Persze oda-oda lesnek a bejárathoz, hátha anyu, vagy apu megérkezik, hiszen már délutánba hajlik az idő ... * * * Nem, nem iskolában, táborban vagyunk... Még csak nem is gyermekintézményben ... A Vasutasok Szakszervezete művelődési háza vállalkozott arra Békéscsabán, hogy otthont ad napközben — míg a szülők dolgoznak — ennek a vidám kis társaságnak. — Igaz, már nyugdíjas vagyok — mondja Ancsinné, fél szemmel mindig a srácokra figyelve —, de szívesen vállalkoztam arra, hogy vigyázok itt a gyerekekre. Érdekes feladat ez, hiszen a legkülönbözőbb korbsztályok jöttek itt össze. Volt már a múlt héten 14 éves gyerek is a körünkben, s itt ez a csöpp, négyéves ... Nem is hiszi, milyen jól elvannak együtt. A nagyok istápolják a kisebbeket... A program szinte teljesen kötetlen. A játékot csak az evés akasztja meg. Két szöszke gyerek éppen uzsonnázik az előcsarnokban, anya finomat csomagolt, látni jó ízű falatozásukon ... — Van itt mindenféle játék — folytatja Ancsinné —, s a szülők is küldenek a gyerekekkel, hogy még nagyobb legyen a választék. Sokat gyurmázunk, gyöngyöt fűzünk, akinek kedve van, felmehet a könyvtárba zenét, mesét hallgatni. Egyedül a szabadba körülményes kivinni őket, de ígéretet kaptunk, hogy kirándulni megyünk a napokban Szabadkígyósra. Azt fogják csak igazán élvezni. . . Kicsi lány bújik hozzá ci- cásan hízelegve, aztán a biztonság teljes tudatával indul tovább. — Hát így elvagyunk mi itt — néz utána Ancsinné —. igyekszem szabadjára engedni őket. amennyire • lehet, hiszen nyár van... Ha nagyon fáradtak, elénekelgetünk, persze csak amíg kedvük van hozzá... * >(: ífc Bizony, jócskán megváltoztak a művelődési ház hétköznapjai a gyerekek megjelenésével, ám ez cseppet sem zavarja az intézmény vezetőjét, Dányi Pálnét, sőt... — Oly szívesen látom őket! Kedvesek, hálásak, ölöm velük lenni. Mindent megteszünk, hogy jól érezzék magukat. Évek óta fogadunk itt gyerekeket szombat délelőttönként, úgyhogy játékállományunkat elég volt csak felfrissíteni. Mozgásigényüket kirándulások szervezésével szeretnénk kielégíteni. Szabadkígyós mellett még több helyre elvisszük őket, egy-egy délelőttön vagy délutánon. Így szűkebb környezetüket is megismerhetik. Melyik gyereknek nem élmény a vasút? Kimegyünk hát oda is egyszer, hadd tudják meg, hol, hogyan dolgoznak. a szüleik, kóstoljanak bele a vasutaséletbe. A körzeti üzemfőnökség szakszervezeti bizottságán vetődött fel a gondolat, még kora tavasszal: jó lenne a termelést e téren is segíteni. Ha gyerekeik nyári elhelyezését így megoldhatják, nyugodtabban végezhetik munkájukat a dolgozók. A művelődési ház havi programfüzeteiben meghirdették e lehetőséget, a bizalmiak is népszerűsítették az elgondolást... Hogy igény volt erre a szolgáltatásra, bizonyítja, eddig 43 szülő jelentkezett: hozná a gyereket (gyerekeket), egy-két vagy több hétre. — Persze váratlan gondok is adódnak. Ma délelőtt betegszoba lett az irodám — folytatja elbeszélését Dá- nyiné —, Gyantár Zolika beteg lett, hamarjában ide hoztuk fel. Telefonáltam az édesapjának, jöjjön a gyerekért, mert gyengélkedik. Már haza is vitték... * * * Kopogtatnak. Halk szavú; vékony fiatalasszony nyit be — Marik Jánosné —, hogy hozná a gyerekét a jövő héten, mert óvodatakarítás lesz. — Hallottam bent a munkában, hogy járhatna ide a Janika. Ezért jöttem. Ha nem vállalnák? Hát, maradna a fizetés nélküli szabadság. Emese, a lányom már nagyobb, ő kint van a tanyán a nagyszülőknél. De hát kettőt ők sem győznének... Rutinkérdések peregnek. Hánykor hoznák? Mikor és ki viszi haza? Meddig marad? Mivel szeret játszani a kicsi? — és így tovább. Aztán egy apuka, Nagy László is beköszön. Hétéves Laci fiáért és a kis Attiláért jött. — Már előre főtt a fejünk, mi lesz nyáron a gyerekekkel. Termelési tanácskozásokon, szakszervezeti üléseken hangzott el a gond, s lám, az szb. útján hamarosan hallottam, hogy itt majd gondoskodni róluk. Nagyon élvezik a fiúk, hiszen még együtt is lehetnek. Tudja mi lett volna, ha nem jön ez a lehetőség? Kora reggel vittem volna a nagyot a város másik végébe a napközis táborba, aztán a kicsit ki tudja hova, egy olyan óvodába, ahová felveszik erre a két hétre. Így meg itt van mind a kettő, egy ugrásra a munkahelyemtől. Sok mindenről szó esik még. A fiatalember elpanaszolja, mióta megvan a két gyerek, nem nézhetnek meg egy színházat, mert nincs kire bízni őket. Mozi? Csak ha a szomszéd vállalkozik a gyermekmegőrzésre... — Lám, egy ilyen kifaka- dás is új ötletet szülhet — veszi vissza a szót a művelődési ház vezetője —, őszre megszervezzük a szombati, vasárnapi gyermekmegőrzést. Hadd szórakozzanak, művelődjenek a fiatal, kisgyermekes szülők is. S ha már a terveknél tartunk, hozzáteszi, jövő nyáron már a különböző korosztályokat is kétfelé szeretnék bontani. Így jobban tudnának szervezni, az életkori sajátosságoknak megfelelően. * * * A napokban az egyik csöppség kijelentette, ő „kul- túróvodába” jár. S valóban. Kulturált körülmények között, kellemesen telik itt az idő. A szülők pedig, ahelyett, hogy azt találgatnák, merre kószál csemetéjük, nyugodtan dolgozhatnak. A „kultúr- óvodában” jó helyen van a gyerek. Nagy Ágnes Játékosok és drukkerek MOZI Hófehér Lapunk kulturális mellékletében, a Köröstájban olvasható recenzió Baló Júlia: Forgatás közben című interjúkönyvéről. Magam is beleolvastam, fellapoztam egy- egy (számomra) izgalmasabbnak vélt beszélgetést, és elhatároztam: végigolvasom az egészet. Nepp József Hófehér című, egész estét betöltő rajzfilmjének vetítése után a Sándor Pállal készített interjú pár mondatára kellett emlékeznem: „Nyomaszt a magyar film pillanatnyi helyzete, mintha sarokban vergődnénk. Hihetetlen szűk spektrumban mozgunk ... Valami alapvető kapcsolatot vesztettünk el az élettel.” Hogyan jön ez egy új rajzfilmhez? Hiszen Sándor Pál (nyilván) nem rajzfilmre gondolt, amikor 1980- ban a fentieket nyilatkozta. Megmagyarázom, talán sikerül. Nepp József (az azóta fájdalmasan eltávozott Romhányi Józseffel együtt) megálmodott valamit. Azt, hogy csinál egy nagy^ rajzfilmet, mert „szereti a Grimm-meséket”, és abban a Hófehérke-történet valami^ valósághűbb, élettelibb változatát viszi vászonra. A baj nem is ott kezdődött, hogy a Walt Disney-féle érzelmes mesevilágba kívánt két kézzel beletenyerelni, és átfor-» dítani az egész sztorit szinte az ellenkezőjére; sokkal inkább ott, hogy elidegenítette a mesét a mesétől, hogy a Grimm-mese bájos, szegény kislányából drabá- jis, mi több: trampli és buta Hófehért csinált; a törpékből összeesküvésre és feljelentgetésre kapható, rosszindulatú alattvalókat; a királynőből előbb agresszív hatalmasságot, majd alkoholistát, végül a csámpás és szemüveges királyfi csókjától feltámadó boldog arát; és így végig, a keveredésnek- kavarodásnak akkora kaval- kádját, hogy felnőtt mesebarát legyen a talpán, aki kiismeri magát, és nem unatkozik. Meri (sajnos, de való): unatkoztunk. Jaj, de nagyon unatkoztunk! És akkor jutott eszembe Sándor Pál három mondata, hozzágondolva: miért, hogy kitűnő filmeseink (hiszen Nepp József a rajzfilmben sztár, elég kimondani azt a varázsszót, hogy Gusztáv) rendre úgy" elvakulnak saját (utolérhetetlennek tartott) ötleteiktől, hogy észre sem veszik: önmaguk szórakoztatása egy- szercsak fontosabb lesz, mint a közönség. Így járt Nepp József a Hófehérrel. Tévedés ne essék: nem kérem számon rajta az eredeti mesét! Szó se róla. De ha visszájára akarja fordítani, akkor az legalább olyan izgalmas, fordulatos és nézhető legyen, mint az eredeti. Pedig Nepp nagyon érti a rajzfilmtechnikát! Alakjai, színei, a mozgás megvalósítása világszínvonal! Figurái karakterek (a Tudós például veri az egész mezőnyt), de hogy mit kezdjen velük, hogyan építse be karaktereit egy jó, fordulatos mesébe: az már nem sikerült. Kínos, hQgy éppen Hófehérrel nem tud mit kezdeni. Szegény tramplicska, mintha egy másik meséből tévedt volna ide ... Végül: valami szép magyar mesét is találhatott volna a szerző. Majd legközelebb? Addigra talán ezt a Hófehért csendesen elfelejtjük ... (sass e.) „Egyszer volt, hol nem...” Fotó: Gál Edit
