Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-14 / 164. szám
1984. július 14-, szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Gyóni Géza emlékére Nevét emléktábla őrzi a csabai iskola falán % Az érettségiző Gyóni Géza Gyóni Géza édesapja gyóni lelkész korában Száz évvel ezelőtt, 1884. június 25-én született a Pest megyei Gyónban, a mostani Dabason, s 33 évvel később, 1917-ben, épp születésnapján halt meg a krasznojarszki fogolytáborban. Egy időben a „világháború köítőjé”-nek nevezték, próbálták kisajátítani, Ady ellen kijátszani, mert a háború elején maga is belekábult a „mindent megváltó” háború mámorába, hogy aztán tevékeny részeseként a háború borzalmait átélve ráébredjen a valóságra, s megírja háborúellenes verseit, köztük a legismertebbet, a „Csak egy éjszakára ..vádoló-megren- dítő ismert sorait. Megyénkhez fűződik életének nyolc éve, sőt családi kapcsolata is. Édesapja a csabai Áchim családból származott, nagyapja Achim Mihály békéscsabai szabómester 1812. július 5-én született, két fia ipart tanult, Mihály fia pedig a középiskola elvégzése után a pozsonyi teológiát végezte, s 40 éven át volt Gyón evangélikus lelkésze. Itt született harmadik gyermekként fia, a költői hajlamú Géza. Az elemi iskola után az apa nem Pestre adta fiát, hanem a maga által is megjárt és kipróbált iskolába, Békésbe küldte tanulni. A százéves múltra visszatekintő szarvasi iskolának nagy tekintélye volt akkoriban, s ott élt Áchim Ádám evangélikus lelkész, Géza nagybátyja, egyben keresztapja. Így került 1894 őszén első gimnazistaként Szarvasra, lakásra és kosztra az evangélikus lelkészi lakba. A gimnázium első hat osztályát végezte itt, s a szarvasi iskola jó alapot nyújtott a fogékony lelkű, kiváló tanuló fiatalembernek. Tanárai között olyan kiválóságok voltak, mint az akkor már hatvan felé járó Benka Gyula, vagy Petőfi volt aszódi osztálytársa, Dol- hányi tanár úr, vagy éppen a neves Chován Károly és Neumann Jenő, Szarvas történetírója. Diáktársai közül pedig említsük meg a későbbi kiváló pedagógus Kemény Gábort, a befutott költő Gyökössy Endrét vagy Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Kemény Gábortól való a következő visszaemlékezés is: „Hetvenen voltunk az első osztályban, egyik-másik osztálytársamnak már a neve is csak halványan cseng a fülemben. A kis Géza már az első pillanatokban kiemelkedett ebből a szürke osztálytömegből. Csendes, kissé szűkszavú, nem köny- nyen nyilatkozó egyéniség volt. De: már akkor is egyéniség, akit a tanárok is, diákok is láthatóan respektáltak. Nemcsak azért, mert jeles tanuló volt, hanem azért, mert valami lebilincselő komolyság és megejtő szomorúság sugárzott belőle.” Nagybátyjában a „bátor és szilárd római jellemet” ismerte meg, s az ürességtől kopogó lelkészi lak nem pótolta az otthon családi melegét. Két év múlva utánajött öccse, Miska, s hamarosan jelentkezett a diákszerelem is, amely az első versek írására ösztönözte. A versek a fiatal költő „fekete no- tesz”-ébe kerültek, s később az „Ismeretlen versek” között kiadták. Egyébként önképzőkört alakítottak, iskolai újságot szerkesztettek, az iskola egyik vezéregyénisége lett. 1898 végén a VI-os diáknak megjelent az első nyomtatott verse is a Képes Családi Lapokban. 1899-ben megszakadt a szarvasi diákélet gondtalansága. Az esperes nagybácsi meghalt, s Gézáék „diák- kamrá”-ba kerültek a hátralevő fél évre. 1900 nyarán úgy döntött a család, hogy tanulmányait Békéscsabán folytatja. Itt voltak a rokonok, ismerősök, s ekkor épült fel az Al- pár Ignác tervezte új gimnázium. így került a VII. osztályba Csabára, ahol a gimnázium utolsó két osztályát végezte. Lakást többed- magával a „Vidovszky-kam- rában” kapott. Nem kamra volt ez, tisztességes szoba, csak a diákok nevezték így. Vidovszky Ferenc gyomai jegyző — az ötvenes években még Vidovszky Feri, Munkácsy barátja — azokban az időkben költözött Csabára, ma is meglevő házuk a nagytemplom és gimnázium közelében áll (ma a Hattyú vegytisztító épülete), fiuk, Béla — a későbbi Vidovszky Béla festőművész — Géza osztálytársa volt. Ebédelni a gimnázium alagsorában levő diákkonyhára, az alumneumba járt. Géza úgy érezte, rokoni ellenőrzés alá helyezték, s egy ideig idegenül érezte magát Csabán. Ezt a vísz- szavágyást fejezte ki Idegenben című versében: Meguntam a régi kis kört, Az egyszerű kis világot, Nem bírtam el azt a kedves Méla-bús egyhangúságot Idegenbe vágytam ... Itt vagyok most idegenbe, Távol messze idegenbe, Jobb világot, szebb világot Hej, csak hiába keresve Idegen világban .......... A szorongás hamar feloldódott. A diákkamra megtelt jó pajtásokkal: Galli Gyula, Nagy Miklós, Uhrin László, Saguly József (később csabai gimnáziumi tanár), Posztrelen Gyula (később evangélikus lelkész) és még mások. Megalakult a neves diákbanda, azaz diákzenekar, sok emlékezetes összejövetel szereplője. Géza brácsázott, Béla volt a kisbőgős az együttesben. A diákköltő próbálkozásait siker koronázta az önképzőkörben, versei bekerültek az önképzőkör, jegyzőkönyvébe, de egyébként is közölte több versét a Képes Családi Lapok, sőt egyiket fogadásból megküldte az Űj Időknek. A fogadást megnyerte: a verset az újság közölte. A szarvasi füzet még az első évben betelt, s helyette újat kezdett, a százlapú füzetet. Ez a két füzet tartalmazta diákköri verseit. Osztályfőnökük, egyben önképzőköri tanáruk, a kiváló Rell Lajos nagy megértéssel és hozzáértéssel kísérte végig köri életüket, egyengette pályájukat. 1901. március 15-én az ő díjnyertes versét szavalták az ünnepségen, s a közönség hangosan követelte a „szerző” megjelenését. A VIII.-os Áchim Géza már az iskola elismerten első költője. Az iskolai ünnepségek költői versengései mellett ártatlan diákszerelmek is versírásra késztették. Melankolikus, szomorkás versek ezek. A legutolsó, az érettségi előtt szövődő szerelem egy füzesgyarmati kislányhoz, Etelkához fűződött, akit néhány évvel ezelőtt, kilencven évesen sikerült megszólaltatnom, s felfedni kilétét, épp a Népújságban közölt cikkben, Gyónira emlékezve. Elérkezett 1902 nyara, az érettségi ideje. Géza jeles érettségivel a zsebében távozott Békéscsabáról Pozsonyba. Papnak készült, újságíró lett belőle. Versei kiadásakor választotta költői nevének szülőhelyét, s lett Áchim Gézából Gyóni Géza. Száz év! Rengeteg idő! S mégis itt van közelünkben a költő Gyóni Géza zsinóros atillájában. Nevét emléktábla őrzi az iskola falán, emlékezvén a régi időkre, az egykori eminens diákra. Czeglédi Imre Acbim esperes szarvasi parókiája, ahol Géza hat évig lakott A csabai „diákbanda”. Álló sorban jobbról a második Gyóni Géza. A kisbőgős Vidovszky Béla Várkonyi János: Kordésok Andrea Andrée: Imádság avagy tréfa szerelmem ki nem vagy a mennyekben és soha nem is leszel égessen a te szent neved égessen a te remegő ajkad égessen a te akaratod lángoljon tőled a lelkem és a testem is mindennapi életünket éljük együtt ma és bocsássuk meg a vétkeinket miképpen másoknak is megbocsájtottunk és maradjunk mindig a kisértésben amit egymás számára jelentünk Fordította: Kormos Sándor Nyolcvan éve született Pablo Neruda Confieso que he vivido — annyit jelent magyarul: Bevallom, éltem. Ezzel a címmel jelent meg 1977-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában az a kötet, amelynek már címe sokat elárul Pablo Nerudáról, a chilei költőről, századunk világ- irodalmának kiemelkedő egyéniségéről, egy vérbeli, mai politikus költőről. Emlékiratok, amelyek felejthetetlen olvasmányt jelentenek, mert őszintén vallanak szerzőjük életének mozzanatairól, saját fejlődéséről, szerelmeiről, hazájáról, La- tin-Amerikáról, világvárosok pompájáról, kopár hegyvidéki falvak hihetetlen elmaradottságáról, nyomoráról, kortárs. politikusokról és művészbarátokról, világ körüli utazásokról. Pablo Neruda 1904. július 12-én — 80 éve — született, és 1973-ban, nem sokkal azután, hogy hazájában katonai junta vette át a hatalmat és elszabadult a pokol; megölték imádott barátját, Allende elnököt; a költő is örökre lehunyta szemét. A Neruda korai líráját meghatározó szenvedésteljes és melankolikus hangulat annyira idegen volt a latinamerikai mentalitástól és a spanyol nyelvterületről a világirodalomba került művektől, hogy a fiatal művész tehetségén kívül kétségtelenül ezzel a szokatlan hanggal is magára vonta a figyelmet. Egy 1935-ben Federico Garcia Lorcához írt ódájában azonban megkapjuk a magyarázatot. A költő elmondja, hogy hazája társadalmi rendjét az egész világ részének tekinti, és a sok ellentmondás a világban nem engedi, hogy önfeledten élvezze a természet kínálta örömöket, a legösszetettebb és legdrágább csodát, azéletet. Pablo Neruda az egész világban túlságosan ismert és népszerű volt ahhoz költőként és békeharcosként egyaránt, hogy a chilei junta számára ne lett volna kényelmetlen. Huszonhét nyelvre lefordított műveit a világirodalom legszenvedélyesebb versei között tartják számon. Ezekben főként a chilei népről, a jövőről, a boldog Latin-Amerikáról énekel. És Neruda nemcsak politikusán írt, hanem politikusán élt, dolgozott. Volt chilei konzul Spanyolországban és kommunista programmal fellépő szenátor. Az 1973-as világifjúsági találkozó fiataljaihoz Pablo Neruda üzenetet küldött Berlinbe. Ma is gondosan őrzöm egy példányát, ami azért is drága, mert chilei barátaimtól kaptam, akkor nyáron, amikor igen gyakran beszélgettünk a forró chilei belpolitikai helyzetről, a vihar előtti feszültségről. Csak néhány gondolat a gyönyörű spanyol szövegből: „A megtámadott népek védelmére mindenhol és mindenkor felemeltem szavam. Ma lényem legmélyebb mélységéből szólok saját népem, saját szenvedő hazám védelmére. A Ti testvériségetek az a kenyér és az a víz, amelyre hősiesen küzdő népemnek oly nagy szüksége van. Egyetlen szavam Hozzátok, fiatalok: Chile egy csendes Vietnam!” Mint az igazán nagy költők általában, Pablo Neruda a földön járt akkor is, ha álmodott. S mint az igazán nagy művészek, előre ráérzett arra, ami nem sokkal sorai születése után bekövetkezett Chilében. A csendes Vietnamból zajos csatatér lett... A tomboló terror, a megalázó fogság, imádott hazájának meggya- lázása hamar végzett a már betegeskedő Pablo Neruda lelki és testi erejével. 1973 őszén történt mindez, immár tíz esztendeje. A legméltóbb megemlékezés a Nobel-díjas költőről az a hír lehetne, amely gyökeres változásról számol be, és onnan érkezik, ahonnan tíz éve csak borzalmakról tudósítanak — Chiléből. Niedzielsky Katalin
