Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-05 / 130. szám
1984, június 5., kedd Kommunista műszak egy békéscsabai építkezésen Békéscsabán — ötmillió 600 ezer forint költséggel — elkészült az MHSZ-repülő- téri kiszolgáló épület, amelyet a városi tanács költség- vetési építőüzeme hozott létre. Az üzem dolgozói kommunista műszak keretében vállalták az épületnek és a környékének a takarítását, amit szombaton teljesítettek. Ebben a munkában részt vett többek között Veress Lajosné főmérnök, Madarász Györgyné főkönyvelő, Gyulai Lászlóné számviteli osztályvezető, Endrényi Imre építésvezető és Filyó György művezető is. Nem irányítóként, hanem éppen úgy takarítóként, mint a Vállalat Kiváló címmel kitüntetett Október 6. és Fóliák Mihály Szocialista Brigád tagjai. Madarász Györgynétől megkérdeztem: — Máskor is vállalnak hasonló munkát? — Ez már hagyomány nálunk. Szükséges is, mert más nem takarítana — válaszol. Gyulai Lászlóné szívesen vett részt a munkában. — Egy kis kikapcsolódás az állandó irodában való tartózkodás után — mondta. Vári Sándor brigádvezető- nek azt az ígéretét, hogy május 31-re elkészül az épület, télen a Népújság is közölte. Nos, az ígéretet valóra váltotta ő és mindenki, aki az építkezésben részt vett. Most pótmegrendelésre a hangár kőporos vakolatának a javítása van még hátra. — Mindenki itt van a brigádból? — érdeklődtem. — Természetesen. — És tudják, hogy a mai társadalmi munkáért járó mintegy 25 ezer forint keresetet mire fordítja az üzem? — A nyugdíjasok megsegítésére. A régiekére, akiknek nagyon alacsony a nyugdíjuk, azokéra is, akik betegség miatt támogatásra szorulnak. És ebből a pénzből részükre talán kirándulás tervezésére is telik majd. Megérdemlik. Mint ahogy Andó Pali bácsi is meg fogja érdemelni — mutat rá a közelben tartózkodó brigádtársára, akinek már négy éve sincs hátra a nyugdíjba vonulásig. p. b. Fotó: Gál Edit Tomegszerencsétlenséget előidéző buszsofőr pere Hétfőn Debrecenben, a városi bíróságon megkezdték Tiba János debreceni buszsofőr perének tárgyalását. Halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásával, valamint különösen nagy kárt okozó gondatlan rongálás vétségével vádolja az ügyészség. Tiba János a Medicor Vállalat debreceni gyárának volt a gépkocsivezetője, s az általa vezetett autóbusszal tavaly szeptember 9-én 45 tagú kirándulócsoportot vitt Ausztriába. Korábban már fékhibás volt az az Ikarusz, amit vezetett, indulás előtt a fékrendszert kicserélték, majd fékpróbát is tartottak. Az ellenőrzés során azonban nem működött tökéletesen a berendezés, amit Tiba János is észrevett, de nem gondoskodott a további javításról. Szeptember 14-én a csoport müncheni kirándulásra indult az osztrák szállásról, Fladnitzból. Tiba János nem megfelelő, 4-es sebességfokozatot választott, az a gépkocsinyeremény-betétkönyvek 1984. május 31-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétköny- vek 92. sorsolását május 31-én, Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 es 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1984. január 31-ig váltottak és 1984. április 30-án még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsinyere- mény-betétkönyvek között van- nak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokba _ az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapítasanal az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. A gyorslista* közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a június 6-án megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A Jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és takarék- szövetkezetekben. autóbusz felgyorsult, s emiatt többször kellett erőteljesebben fékezni. A túlzottan igénybe vett s az amúgy sem tökéletes fékrendszer hatástalanná vált, és a vezető nem tudott alacsonyabb sebességfokozatra kapcsolni. Tiba János egy kanyarban elvesztette uralmát az autóbusz felett, amely átszakította a védőkorlátot, majd többször megpördült, és utasaival együtt a meredeken lejtős hegyoldalba zuhant. A baleset következtében tizenöten életüket vesztették, harmincán megsérültek. Az autóbuszban csaknem egymillió forint értékű kár keletkezett. A hétfői tárgyalási nap a vádirat ismertetésével kezdődött, majd szakértői és tanúkihallgatásokkal folytatódott. A bíróság ezt követően úgy határozott, hogy további szakértői vélemények beszerzésére van szükség, ezért a tárgyalást meghatározatlan időre elnapolja. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő ,,Igazolás”-t a betétkönyvet kiállító takarék- pénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: D — Dacia T — Trabant Lim. Spec. W — Wartburg de Luxe Z — Zastava 10 000 forint összegű betétkönyvek 3 013076 T 3 039113 T 3 046197 W 3 047587 T 3 053403 T 3 054985 T 3 059427 W 3 061407 D 3 063316 D ‘ 3 064111 Z 3 067895 T 3 070073 T 3 075423 W 5000 forint összegű betétkönyvek 3 568884 T 3 608647 T 3 632560 T 3 642093 T 3 642678 W 3 644026 Z 3 644959 T 3 646442 T 3 651543 D 3 663783 T 3 667198 W 3 679281 T 3 690197 T 3 694102 W 3 698137 W 3 701103 T 3 701442 W 3 7091*1 T 3 712596 T 3 716167 D 3 719138 D 3 732080 T 3 732417 T ENSZ-szakértői értekezlet a bűnmegelőzésről Testvértalálkozó a nevelőotthonban Szép hagyomány, hogy Dévaványán gyermeknap környékén megrendezik a Békés megyei nevelőotthonokban élő gyermekek testvértalálkozóját. Ilyenkor gazdag programmal kedveskednek a vendég és a vendéglátó gyerekeknek egyaránt. Ezúttal június 9-én kerül megrendezésre a várva- várt esemény. A megnyitó reggel 9 órakor lesz. Ezt követően, 10 órától játszóházon vehetnek részt a gyerekek. Gyöngyöt fűznek, gipszet öntenek, dobozvárost építenek, mézeskalácsot sütnek. Mindezek mellett, akinek kedve van, bőrözhet, bábot készíthet és bábozhat, de még népi játékokat is tanulhat. Ebéd után útiélmény-be- számoló és mesefilm között választhatnak, 14 órától pedig Muszti Bea és Dobai András szórakoztatja a gyerekeket. A programból nem marad ki az aerobic, de még a diszkó sem. Budapesten hétfőn megkezdődött a bűnmegelőzéssel foglalkozó ENSZ-szakértők nemzetközi tanácskozása. Az interregionális értekezleten — várhatóan több napos programmal —, a világ minden tájáról mintegy fél száz bűnügyi szakértő vesz részt, közöttük hazánk vezető jogászai, a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás, a büntetésvégrehajtás illetékes szakemberei. Az értekezleten mindenekelőtt azt elemzik, milyen szerepe van a változó világban ma — és lehet a jövőben — az igazságszolgáltatási büntető eljárás intézményének, s ez hogyan teheti eredményesebbé a bűnözés elleni harcot. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében dr. Markója Imre igazságügyminiszter üdvözölte az értekezlet résztvevőit a Hilton Szállóban tartott megnyitó ülésen. Beszédében a legsúlyosabb gondokat okozó, szervezett és szigorú intézkedéseket követelő negatív társadalmi jelenségek közé sorolta a bűnözést, amellyel — mint mondta — Magyarországon is szembe kell nézni. — Az elmúlt négy évtizedben hazánkban sokat tettünk a bűnözés visszaszorítása, társadalmi gyökereinek kigyomlálása terén — mondotta. Erőfeszítéseink eredményeképp sikerült elkerülnünk a bűnözésnek azt a nagyarányú növekedését, amely világszerte tapasztalható, valamint olyan jelenségek kialakulását is, mint a terrorizmus, a kábítószerkereskedelem, a szervezett bűnöző alvilág, illetve a bűnözés más veszélyes típusai és formái. Megelégedettségre azonban nekünk sincs okunk, a döntő fordulat még nálunk sem következett be a bűnözés elleni küzdelemben. Ezt bizonyítják a statisztikai adatok is. Hazánkban a bűnözés mértéke az 1960-as évek derekától 1978-ig lényegesen nem változott, évente átlagosan 125—130 ezer közvádas bűncselekmény vált ismertté. Az utóbbi években azonban — sajnálatos módon — számuk növekvő irányzatot mutat: 1983-ban mintegy 150 ezer bűneset jutott a hatóságok tudomására. A bűnözés elleni hatékonyabb fellépéshez az eddigieknél alaposabban kell elemezni a bűnelkövetést előidéző, illetve kiváltó okokat. Ezek szerteágazóak: részben szubjektív eredetűek, részben a társadalmunkban meglevő belső feszültségekre és ellentmondásukra vezethetők vissza, s a bennünket körülvevő külső környezet káros erkölcsi hatásainak beszüremlésével is számolnunk kell, ám nem szabad megállni az okok elemzésénél. A legnagyobb probléma manapság éppen az, hogy sokszor az okok feltárásakor nem történnek átgondolt és határozott intézkedések ezek megszüntetéséért — mondotta a miniszter, majd arról szólt, hogy foglalkoznak az állami és társadalmi szerveknek a bűn- megelőzéssel kapcsolatos feladataival, ezzei is jobb feltételeket teremtve a bűnmegelőző tevékenységek számára. Az értekezlet délután szakmai előadásokkal, vitával folytatódott. fl tudás hatalom olvasómozgalom országos döntője Gyulán Ülésezett a MflVOSZ megyei intéző bizottsága , Az idén 5. alkalommal rendezte meg a Magyarországi Románok, Demokratikus Szövetsége, az úttörőszövetség Békés megyei elnöksége és a gyulai Mo- gyoróssy Könyvtár az „Ai carte, ai parte” román nyelvű olvasómozgalom országos döntőjét. Békés és Hajdú megye román tanítási nyelvű és nyelvoktató iskoláiból a háziversenyek legjobbjai vehettek részt a múlt •héten lebonyolított országos döntőben. 1978 óta, amikor első ízben került sor ilyen versenyre, bővítették a feladatkört; az olvasónapló és a szóbeli felelet mellett az idén írásbeli. feladat, vers- és prózamondás, saját gyűjtésű népmese, közmondás, szólásmondás előadásával bizonyították a gyerekek a román anyanyelvben és irodalomban való jártasságukat. A gyulai román bázis- könyvtár az olvasónapló és versenyfeladatok összeállításánál figyelembe vette, hogy a tanuló román tanítási nyelvű, vagy román nyelvoktató iskolából érkezett-e. A versenyen 16 általános iskolából 80 tanuló vett részt. A zsűri három korcsoportban értékelte tudásukat, így a tanítási nyelvű iskolák tanulói közül Papp Mária, Púja Mária Méhkerékről, Mohán Gyöngyi Két- egyházáról, a nyelvoktató iskolák versenyzői közül Gál Gabriella Pusztaottlakáról, Pilán Katalin és Papp Zsófia Körösszegapátiból bizonyult a legjobbnak. A versenyzők oklevelet, könyvju- talmat_kaptak, s a legjobbak részt vehetnek Gyulán a június 26-tól július 3-ig tartó olvasótáborban. Itt találkoznak a tavaly novemberben rendezett Dimitrie Can- temir szépolvasási verseny győzteseivel. Magányosok klubja Orosházán A Képes Újság magányosok klubjának az országból már több ezer tagja van. A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy megyénkben elsőként Békéscsabán alakult meg ez a klub. Most az orosháziak határozták el, hogy létrehozzák a magányos emberek találkozóhelyét a városban. Az alakuló foglalkozásra június 9-én, szombaton este 6 órakor kerül sor a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében. Ide várják mindazokat a nőket és férfiakat, akik szeretnének társra találni, s a közösségi rendezvényeken tartalmasabbá tenni szabad idejüket. Az orosháziak is bátyus bálát terveznek az első összejövetelen. Még egy hír a magányosoknak: országos találkozót szerveznek ^Budapesten június 30-án, szombaton délelőtt 10 órától este 10 óráig az Asztalos János parkban (VIII. kerület, Mező Imre út 77.). v. 1. A Magyar Vadászok Országos Szövetsége Békés megyei intéző bizottsága tegnap Csatári Béla elnök vezetésével ülést tartott, amelyen — a napirendek tárgyalása előtt — az elnök átadta jó munkájuk elismeréséül a MAVOSZ „Nimród”-érmét és pénzjutalmat Volent János r. alezredesnek, Bagi Imre békésszentandrási vadásztársasági elnöknek, továbbá Kocsis György csor- vási, Dián János kondorosi vadászmestereknek és Nagy Mihály vésztői fővadásznak. A testület elsőként a bi- harugrai Kossuth Vadásztársaság elnökét és ellenőrző bizottsági elnökét számoltatta be végzett munkájukról. Közismert — korábban hírt adtunk erről —, hogy komoly gondok voltak e vadásztársaságnál, amelyeknek következtében új vezetőséget kellett választaniuk. Most ez az új vezetőség adott számot az eltelt bő fél esztendő eredményeiről, gondjairól. A beszámoló és a tapasztalatok azt mutatják, hogy jelenleg sem mentesek gondoktól, de úgy tűnik, hogy kezdenek úrrá lenni a bajokon. Az intéző bizottság tagjai, valamint Nagy Sándor megyei fővadászmester, Barta István, ^a megyei ellenőrző bizottság elnöke észrevételeikkel segítétték az új vezetőség munkáját, fel- híván a figyelmet a törvényesség, a vadászati és vadgazdálkodási fegyelem, a demokratizmus sz:gorú betartására és betartatására. A megyei ib. elnöke hangsúlyozta a vita összefoglalójában, hogy a társaság természeti és gazdálkodási adottságai jók, gond alapvetően a társaság morális állapotában van (civódás, orvvadászat, intrika stb.). Ezt csak a fegyelem következetes szigorításával, és a demokratizmus erősítésével lehet megváltoztatni. Ezt követően dr. Oláh József, az ib jogtanácsosa adott tájékoztatást az utóbbi esztendőkben végzett munkájának tapasztalatairól. Ennek során számos, egységes szabályozást igénylő problémakörrel találkozott, amelyek megoldásáról — foglalt állást az intéző bizottság is — időszakonként a vadász- társaságok részére tájékoztatást lenne szükséges adni az egységes gyakorlat és felfogás biztosítása érdekében. Az intéző bizottság foglalkozott egy vadgazdálkodási alap részletes kimunkálásával, közgyűlési állásfoglalás alapján. További pontosítás és részletek kidolgozása után a legközelebbi közgyűlésre kerül a tervezet. Célja a vadásztársaságok anyagi ösz- szefogása a vadgazdálkodás kölcsönös elősegítésére. Befejezésül a testület különféle bejelentéseket vitatott meg, amelyek között szerepelt hazánknak a fasizmus alól történt felszabadulása 40. évfordulója tiszteletére rendezendő kiállítás megszervezése is, amely szeptember 18-án nyílna meg a gyulai múzeumban. egs Élre tört a tanfolyami forma Pénteken rövid számvetést tett a TIT Békés megyei Szervezetén belül működő ifjúságpolitikai munkabizottság. S ha a bizottság tagjai nem is estek a statisztika bűvöletébe, azért jó néhány következtetést levontak az elmúlt féléves munkát jellemző adatokból. Tizenhat éves korig 876 rendezvényt tartottak, amelyen több mint 4 ezer 800 gyermek esi fiatal vett részt. A korábbi adatok ismeretében emelkedett a 20-tól 29 éves korosztály részvétele a TIT-rendezvényeken. Erre a jövőben érdemes lesz még gazdagabb programválasztékkal reagálni. Az ifjúság számára rendezett tanfolyamok látogatottsága, az érdeklődés és igény e tanfolyamok iránt megnőtt. Különösen az idegen nyelvi tanfolyamok és a különböző baráti körök száma gyarapodott a korábbi évekhez képest. Jelenleg több mint 2 ezer gyerek tanul a TIT keretén belül valamilyen idegen nyelvet. Sajnos, az igényeket, különösen angol nyelvből még mindig nem tudják kielégíteni. Az ok egyszerű, de tartósnak bizonyuló megyénkben: nincs elegendő angol szakos nyelvtanár. Az ifjúságnak rendezett programok, tanfolyamok, előadások számát vizsgál- gatva kiderült, hogy ebben a munkában a békéscsabai és a gyulai városi TIT-szer- vezet jeleskedik. Gondok vannak Szarvason és környékén, valamint Orosházán és környékén. Az elemzésből az is kiderült, hogy az ifjúság körében csökken az előadások iránti érdeklődés. Éppen ezért a jövő útja: a talán kevesebb, de minőségében, tartalmában, aktualitásában izgalmasabb, érdekesebb előadások megszervezése lesz. (bse) GYORSLISTA Versenyzés közben