Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-23 / 146. szám

1984. június 23.» szombat o Kádár János fogadta Paul Volckert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta Paul Volckert, az Egyesült Államok jegybankja kormányzó tanácsának el­nökét. A szívélyes légkörű találkozó során véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet és a magyar—amerikai kap­csolatok néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen jelen volt Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Külkereskedelmunkl első öt hónapja Növekedett hazánk rubel- elszámolású külkereskedelmi forgalma az idei év első öt hónapjában, az 1983-as év hasonló időszakához képest. Némiképpen szűkült ugyan­akkor a konvertibilis elszá­molású áruforgalom, amely jelentős részben a fejlődő or­szágokba irányuló export mérséklődésével, valamint a fejlett tőkés országokból származó import csökkenésé­vel magyarázható. Egyebek között ez derül ki a Külke­reskedelmi Minisztérium ér­tékeléséből, amely az év első öt hónapjának eredményeit összegzi. A jelentésből megállapít­ható: a szocialista országok­ba irányuló kivitel bővülésé­vel elértük, hogy az előző év azonos időszakához képest közel felére csökkent hazánk rubelelszámolású külkeres­kedelmi mérlegének passzí­vuma. Ugyanakkor a konver­tibilis piacon — a bázisidő­szakinál alacsonyabb értékű import és export mellett — változatlanul aktív az áru­forgalom egyenlege. Az elmúlt öt hónapban a legeredményesebb hazai ága­zat a szocialista országok pia­cán a gépipar, a konvertibi­lis elszámolású kivitelben a kohászat és a vegyipar volt. Bensőséges ünnepségen köszöntötte veteránjait pén­teken a nyomdászszakszer­vezet elnöksége. A hagyomá­nyos János-ünnepélyhez kap­csolódó eseményen csaknem száz olyan nyugdíjas nyom­dász vett részt, aki 50, 60, 70 A rubelelszámolású export növekedésének mintegy két­harmada a gépexport bővü­léséből fakadt; ezek szállítá­si mennyisége csaknem 20 százalékkal volt nagyobb, mint 1983. első öt hónapjá­ban. Ezenkívül jelentősen nőtt az anyagok, alkatrészek és fogyasztási iparcikkek ki­vitele is. A konvertibilis elszámolá­sú forgalomban a kohászati, a vegyipari és a könnyűipari export meghaladta a tavalyi szintet. A kohászaton belül különösen az alumínium alapanyag- és -hulladékex­port alakulása. A konverti­bilis piacon a legjelentősebb visszaesés a hazai élelmi­szer-gazdasági és a gépipari termékek exportjában volt. Ez utóbbinál különösen a fejlődő országokba irányuló szállítások csökkentek. Mint­egy kétszeresére bővült ugyanakkor a közúti jármű­vek részegységeinek export­ja. A futóművek kivitele megháromszorozódott. A konvertibilis behozatalbari elsősorban a könnyűipari, va­lamint az építő- és építő­anyagipari termékek aránya növekedett, míg tavalyhoz képest csökkent a vegyipari és gépipari cikkek import­ja. éve vagy még régebben lé­pett a nyomdászszakszerve­zet tagjai sorába. Az ünnep­ségen Terényi László, a szakszervezet elnöke plaket­tet, illetve oklevelet és pénz­jutalmat adott át a meghí­vottaknak. Polski Fiat-találkozó vasárnap Pénteken sajtótájékoztatón is­mertették a Lengyel Kulturális és Tájékoztatási Központban a 12. alkalommal megrendezendő Polski Fiat-találkozó eseményeit. Az autóstalálkozót és ügyes­ségi versenyt vasárnap tartják Balatonudvariban. Jelentkezni a helyszínen lehet, fél 9-ig, a ve­télkedés 9 órakor kezdődik. A jelentkezők két kategóriában — kis- és nagy Polski Fiat-autó­kon — próbálhatják ki ügyessé­güket, a férfiak és a nők ered­ményeit külön értékelik. A nyer­tesek között értékes dijakat osz­tanak ki. Az eseményen a bu­dapesti Polski Fiat szerviz sze­relői és a lengyel autógyárak több szakembere is ott lesz. Ké­résre ingyenes méréseket, beál­lításokat végeznek, s tanácsokat adnak a járművek helyes üzem­ben tartására. Dél-alföldi kempingtalálkozó Békás-Dánlokon Pénteken, június 22-én már a délelőtti óráktól kez­dődően érkeztek a vendégek a békés-dánfoki ifjúsági táborba. A Magyar Camping és Caravanning Klub Békés megyei szervezetének ren­dezésében ezen a hét végén kerül sor a III. dél-alföldi kempingtalálkozóra. A kora esti órákban Petrovszki Pál- né, a Békés megyei szerve­zet elnöke köszöntötte a ven­dégeket. Az első nap estéje szalonnasütéssel, tábortűz­zel és diszkóval zárult. Ma, szombaton reggel zenés éb­resztő keltette fel a tábor la­kóit, majd autóbusszal vá­rosnézésre indulnak. Meg­tekintik Békés nevezetessé­geit, a galériát, a Jantyik Mátyás Múzeumot és a bé­kési tájházat. Délután a gye­rekek játszóházi programo­kon, a felnőttek pedig ügyes­ségi játékokon vehetnek részt. A táborozás ideje alatt az ország különböző vidéké­ről érkezett vendégek vásá­rolhatnak a jellegzetes bé­kési népművészeti és egyéb termékekből a kemping te­rületén. f Június 24-én, vasárnap a Körösökön közlekedő séta­hajójárattal indulnak ki­rándulásra a kempingtalál­kozó résztvevői. A táboro-' zást követően, remélhetően élményekben gazdagon tér­hetnek haza a vendégek. B. Zs. Fotó: Fazekas László | Magyar filmek külföldön Mészáros Márta „Napló gyer­mekeimnek” című alkotása vesz részt a brüsszeli Cinémathéque- Intézet „Aranykor” díjáért folyó versenyben. Az évente a belga fővárosban megrendezett" ese­mény vetítései egy hónapig tar­tanak, az Idén június 15 és Jú­lius 15. között zajlanak. Szomjas György „Könnyű tes­ti sértés” című filmje a francia La Rochelle-i fesztiválon szere­pel, amelyet június 18. és 25. kö­zött rendeznek meg. Az „Autótortúra" című alkotás képviseli a magyar filmeket a Frankfurtban június 24-én meg­rendezendő rövidfilm bemutatón. Cakó Ferenc produkciója a gyur­mából megformált autótulajdo­nos és kocsija közötti küzdelmet mutatja be. Vita a fiatalkorúak bűnözéséről Együttes ülést tartott jú­nius 22-én, tegnap délelőtt Békéscsabán a Hazafias Népfront megyei elnökségé­nek jogi, nő- és rétegpoli­tikai munkabizottsága, vala­mint a pedagógiai csoport. Dr. Nagy Jánosnak, a jo­gi munkabizottság elnökének vezetésével megtartott együttes ülésen megkülön­böztetett fontosságú téma került napirendre. A fiatal­korúak bűnözéséről, az utó­gondozás eredményeiről, a bűnelkövetés lehetőségeinek felszámolásáról, az ezzel kapcsolatos feladatokról ta­nácskoztak a testületek tag­jai. A közös napirend előadója volt dr. Vermes Vilmos, a Békés megyei Bíróság elnök- helyettese, dr. Arvay József. a megyei főügyészség gyer­mek- és ifjúságvédelmi cso­portvezetője, valamint Sze­gedi Pál, a megyei rendőr- főkapitányság életvédelmi főelőadója. Az írásos beszámolók és a szóbeli tájékoztatók után — amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy növekedett a fiatalkorú bűnözők száma — igen élénk vita bontakozott ki. Hangversenyek Békéscsabán és Gyulán Az Országos Filharmónia Békéscsabán két hangver­senyt rendez az idén nyáron. Június 29-én, pénteken este 20 órai kezdettel az evan­gélikus nagytemplomban hallhatják az érdeklődők Mozart Requiem című mű­vét. Közreműködik a Békés­csabai szimfonikus zenekar, Veszprém város vegyes kara — karigazgató Katona Ti­bor —, valamint Csavlek Etelka, Farkas Éva, Laczó András és Kenessey Gábor. Vezényel a finn Oni Keló. Augusztus 24-én ismét a nagytemplomban gyűlik ösz- sze a zenekedvelő közönség. Ezúttal Gergely Ferenc or­gonaművész közreműködésé­vel orgonaestet rendeznek. Botka Valéria és Csányi László vezényletével fellép a Magyar Rádió és Televízió gyermekkara. Műsoron töb­bek között Bach-, Couperin-, Kodály, és Liszt-művek sze­repelnek. A gyulai nyár is két hang­versenyt tartogat az érdek­lődőknek. Július 2-án a bel­városi katolikus templomban este 8 órakor kezdődik Ko­vács Endre orgonaestje. Éne­kel Balatoni Éva. A műsor­ban egyebek mellett Bach-, Mendelssohn- és Brahms- művek csendülnek fel. Augusztus 17-én ugyan­csak a katolikus templomban Elekes Zsuzsa orgonaestjére várják a közönséget. Fellép a Magyar Nemzeti Galéria kamarazenekara, Pál Tamás vezényletével. Mezőgazdasági együttműködés a KGST-ben A KGST múlt heti csúcsértekezletének részvevői stratégiai jelentőséget tulajdonítottak a mezőgazdasági termények­nek, az élelmiszereknek. A szocialista országokban jelenleg sem mennyiségben, sem minőségben nem kielé­gítő az- élelmiszer-termelés, összességében csökkent az el­múlt évtizedben a tagorszá­gok önellátása. A lakosság ellátása, a fogyasztás szer­kezetének javítása céljából erőfeszítéseket kell tenni a korszerű technológiák beve­zetésére, a mezőgazdaság anyagi, és műszaki bázisá­nak tökéletesítésére, a köl­csönös élelmiszerszállítások növelésére — szögezi le a nyi­latkozat. Az erőteljes fejlesztési kö­vetelmény a mostani kül­gazdasági helyzetben jelen­tős terhet ró a legtöbb KSST-tagországra: a nagy mezőgazdasági behozatalra szorulókra a kemény devizá­ban jelentkező importkiadá­sok miatt, a felesleggel ren­delkezőkre pedig a fejlesz­tés költségei következtében. Évente például 30—35 millió tonna takarmányt importál­nak a tagországok, hogy az elmúlt években a növényter­mesztésnél jobban bővülő állattenyésztés takarmány­igényét kielégíthessék. De a fejlesztés tőkés devizaszük­séglete befolyásolja a nettó mezőgazdasági terményex­portőr Bulgária és Magyar- ország lehetőségeit is, határt szab a mezőgazdasági gépek, a műtrágya, a növényvédő szerek beszerzésének. A mezőgazdasági fejlesz­tés az iparosítás szakaszához érkezett — ez a legfőbb oka a fejlesztési költségek tete­mes növekedésének. A leg­több KGST-ország a nyolc­vanas évek elején jutott el a felismeréshez, hogy át kell értékelni a korábban mostohán kezelt agrárgazda­ság szerepét, változtatni kell az ipar felé irányuló egyol­dalú eszközáramláson. A me­zőgazdaságnak szállított munkagépek, a fűtőanyag, a takarmány állandó drágulá­sa, valamint a bérek emel­kedése azonban nehezíti az átcsoportosítást, még ha a drágulást valamennyi or­szágban igyekeznek is a ter­melői árak megfelelő mér­tékű növelésével ellensúlyoz­ni. Szovjet szakemberek ada­tai szerint például a mező- gazdasági költségek emelke­désének mintegy felét a gép­vásárlások, ipari eredetű anyagok áremelkedése okoz-' ta az elmúlt évtizedben, emi­att igen kedvezőtlenül ala­kult a mezőgazdasági ter­mények önköltsége és el­adási ára közti viszony, vagyis a költségek gyorsab­ban emelkedtek, mint a ter­melés, a bevétel. A KGST-tagországok az agrárkülkereskedelemben is az általános árképzési elvek alapján állapítják meg a szerződéses árakat, kiindu­lási alapként a világpiaci árakat veszik figyelembe. Eszerint a KGST-kereskede- lemben az elmúlt évtized­ben mintegy másfélszer gyorsabb ütemben drágul­tak azok az energiahordo­zók, amelyek többek között a mezőgazdasági termények előállításához is nélkülözhe­tetlenek. Magyarországon is, a külső árváltozások követ­keztében, ma egy tonna kő­olaj beszerzéséért mintegy 1,6 tonna kukorica, 200 ki­logramm marhahús export­jával kell fizetni, a másfél évtizeddel ezelőtti mennyisé­gek mintegy kétszeresével. Egy-egy termény ára persze sok mástól is függ, változ­hat például aszerint is, hogy az adott évben átértékelik-e az árakat, vagy sem. Végül is 1970—80 között a Szovjet­unió például a bolgár almá­ért kétszer, a Magyarország­ról beszerzett almáért 1,8- szer, a magyar tojásért 1,6- szer fizetett többet. A csúcsértekezlet részve­vői most hangsúlyozták, hogy „biztosítani kell az ex­portőr országok számára az ösztönzés gazdasági feltété-, leit”. A terményértékesítés­hez fűződő érdekeltség fo­kozásával kívánják kiküszö­bölni az együttműködés za­varait, a gyatra minőségből, határidőcsúszásokból, a „ke­mény cikkek” hiányából, esetenként a tőkés piacon való értékesítéséből fakadó KGST-közi nehézségeket. gyarország, amely a KGST-tagországok mezőgazdasági im­portjában való szállítási ré­szesedését az elmúlt tíz év­ben háromszorosára növelte, erőteljesen érdekelt abban, hogy a fejlesztési terhek fi­nanszírozásában az import­ban érdekeltek is kivegyék részüket. Korszerű szállítási park kiépítésével, vagy al­matároló beruházásokkal, hűtőházi fejlesztésekkel ja­vítható a szállítások színvo­nala — ebben nemcsak az eladók, de a vásárlók is egyértelműen érdekeltek. Az ilyen, távlatokban megvaló­sítható közös beruházási programok mellett, szakér­tők szerint gyorsabban előbbre lehet lépni az árkép­zés fejlesztésével. A mező- gazdasági termények ösztön­ző, idényjellegű árainak szé­lesebb körű alkalmazásával meghosszabbítható a friss zöldség és gyümölcs szállí­tásának, fogyasztásának idő­tartama — és általában is fokozható a termelők érde­keltsége, bővíthető a mező- gazdasági külkereskedelem, ha a beruházások többlet­terheit a partnerek az árak­ban jobban elismerik. A Bckcs megyei Múzeumok Igazgatósága szervezésében teg­nap, június 22-én kiállítás nyílt Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban „Őskori élet Békés megyében” címmel. A 15 órakor kezdődött megnyitó ünnepségen dr, Selmeczi László kandidátus, a Művelődési Minisztérium múzeumi osztá­lyának vezetője tartott megnyitó beszédet. A kiállítást — melynek egy részlete látható képünkön — szeptember 16-ig láthatják az érdeklődők . Fotó: Gál Edit Immár négy éve, hogy megalakult a Vasutasok Szakszervezete Művelődési Háza szervezésé­ben, a városi tanács támogatásával Békéscsabán, a vasútállomáson a bejárók klubja. Csü­törtökön, június 21-én délelőtt a kecskeméti üzemfőnökség, a városi tanács és szakszervezet képviselői keresték fel a művelődési házat, hogy az itt szerzett tapasztalatok alapján, a bé­késcsabai bejárók klubja példájára, hasonlót hozzanak létre Kecskeméten. A tervek szerint a vasutasnapra nyílik meg a kecskeméti bejáróklub Fotó: Gál Edit Nyomdászveteránok köszöntése

Next

/
Thumbnails
Contents