Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-22 / 145. szám
1984, június ZZ., péntek o lüHilUKTiltj------------------------------------------------M a tanuló, holnap munkás A hét kérdése Gép tervezi a jövőt? K orunkat igen sokféleképpen jellemezhetjük, nevezhetjük atomkornak, az űrhajózás korszakának, olyan időszaknak, amelyre a tudomány termelőerővé válása a jellemző, de az is tagadhatatlan, hogy a gépek növekvő szerepe a termelésben ugyanúgy rányomja a bélyegét napjainkra, mint az alapvető társadalmi változásoké. Vehetjük az automatizálást is, mert tény, hogy a munka nehezét az ember ügyes robotokra, komputerekre, számítógépektől vezérelt termelőijerendezé- sekre bízza egyre inkább. A munka nehezén ne csupán a megerőltető fizikai munkát értsük! Amiképt a rakodás, anyagmozgatás izmainkat, akként .az adathalmazok, információk feldolgozása, a gazdasági döntések előkészítése, mi több, a rövid és hosszú távú időszakra szóló megalapozott tervek összeállítása agytekervényeinket teszi próbára, illetve állítja olyan feladatok elé, amelyeket segédeszközök nélkül már megoldani sem lehet. Maradjunk a tervezésnél. Változzanak ugyanis bármily gyakran a gazdasági feltételek, szabályzók, egyetlen termelő üzem sem vághat neki teendőinek anélkül, hogy valamiféle stratégiát, meg taktikát el ne határozna az elkövetkezendő hónapokra. Ezt a fajta jövőbe látást — ez kézenfekvő — a tervek készítői szerzett tapasztalataikra, tehát a múlt elemzésére építik. Amíg a gazdasági életünket a világpiaci változások az átlagosnál bonyolultabbá nem tették, az üzemek jövőit latolgatok viszonylag könnyű helyzetben voltak, iparban és mezőgazdaságban egyaránt. Az utóbbit nézve: ha az adott gazdaságban mondjuk 20 éve termesztik eredményesen ezer hektáron a búzát, ezren meg a kukoricát, s nem volt közben különösebb bajuk az ötszáz tehénnel, meg az ötszáz kocával sem, akkor ebből egyenesen következik, hogy az éves, de még az ötéves tervben is maradnak a már jól bevált termelési szerkezet mellett. Legfeljebb azt veszik még a célok közé, hogy a költségek lehetőleg ne emelkedjenek nagyon, s úgy igyekszenek a munkákat szervezni — ugyancsak tapasztalati alapon —, hogy jusson is mindenkinek feladat, meg fölvenni se kelljen újakat, miután munkaerő-hiányos időket élünk. Mostanában azonban az üzemtervek készítőinek egyre inkább azt kell tapasztalniuk, hogy csupán a hagyományokra, tapasztalatokra az eddig beváltakra támaszkodva, logikai úton egyre nehezebb olyan meg is valósítható elgondolásokra jutni, amelyek a nehezedő körülmények között is tisztes haszonhoz, gazdasági eredményhez juttatják a gazdaságot. Valamirevaló termelési és pénzügyi tervet összehozni, megfelelően gyümölcsöző termelési irányt kijelölni egyszerűen nem lehet ma már anélkül, hogy a döntéshozó számba ne venné mindazokat a feltételeket, amelyek a termeléshez a rendelkezésre állnak, hogy össze ne vetné valamennyi kínálkozó lehetőség várható eredményét egymással, hogy meg ne határozná azokat az utakat, amelyek a kívánt eredményhez vezetnek. E z bizony egyszerű fejtöréssel megoldhatatlan feladat! Ehhez fel kell térképezni a mezőgazdasági üzem természeti, technikai és közgazdasági adottságait, kezdve a talajminőségtől, valamennyi termelőeszközön át, az üzemben felhalmozott szaktudáson keresztül egészen az egyes ágazatok nyereségtermelő képességéig, az értékesítési lehetőségekig. Az így nyert adat- és információhalmazt azután százféle szempont szerint rendezni kell, hogy annyi és olyan gép dolgozzon a földeken, amennyi és amilyen a pontos munkához kell, annyi és olyan növényt termesszenek, amennyi és amilyen az állatok etetéséhez, a piacozáshoz és így tovább kell, s hogy mindez a lehető legkisebb költséggel, a lehető legnagyobb jövedelmet eredményezze. Az is világos, hogy ilyen megoldás egyszerre többféle is kínálkozhat, ezeket mind jó lenne megismerni és a legjobbat kiválasztva megfogalmazni a tervet, amelyet a végén arra is alkalmassá kell tenni, hogy a menet közbeni, s előre nem látható változásokat — mint amilyenek az időjárás szélsőségei, az árváltozások — azonnal magába építse. Ha az itt felsoroltakat az elejétől a végéig valaki egy tiszta papírhoz ülve néhány rövid hét alatt megoldja (mert a tervezésre legtöbbször nem sok idő marad), nos, az előtt valamennyien megemelhetjük a kalapunkat. Ilyen ember azonban aligha akad, és addig is, míg várunk rá, jobb ez esetben is a gépet, az automatizálást segítségül hívni, ahogy azt megtette jó néhány mezőgazdasági üzemünk már, többek között a BAGE több taggazdasága, köztük a Békéscsabai Állami Gazdaság, a békéscsabai Szabadság Tsz, meg az újkí- gyósi Aranykalász Termelőszövetkezet is. ■ Ezért emeltük ki ezt a három gazdaságot, mert itt már konkrét eredményei is kimutathatók az automatizált tervezésnek. Ez a három üzem, az agráripari egyesülés közvetítésével vette igénybe a Debreceni Agrártudományi Egyetem számítástechnikai laboratóriumának szolgáltatásait, fölkérve azt a leghatékonyabb termelési szerkezet kimunkálására a számítástechnika alkalmazásával. Anélkül, hogy a technikai részletekbe bocsátkoznánk, kiemelhetjük; az úttörő, a Békéscsabai Állami Gazdaság, de valamennyi követője is — mert ma már 15 azon üzemek száma, amelyben „automatizálták” a tervezést — jól járt azzal, hogy jövőjének meghatározását ily módon gépesítette. A számítógép segítségével kidolgozott tíznél több tervvariánsból választva olyan termelési programhoz jutottak valamennyien, amelynek technológiai utasításait betartva, a program megvalósítása révén kiugró jövedelmet értek el az utóbbi három évben és még az aszályt is jobban átvészelték, mint a többiek. Megyeri Zsolt, a Békéscsabai Állami Gazdaság közgazdasági igazgatóhelyettese ezeket az összefüggéseket külön is megvizsgálta a nevezett három gazdaságban, és azt állapította meg, a tények alapján, hogy a mezőgazdasági üzemekben az automatizált terv és tervezés alkalmazása várakozáson felüli többletnyereséget eredményezett, jóval meghaladva a logikai tervezéssel elérhető legmagasabb haszonszintet. Csak a példa kedvéért: a Békéscsabai Állami Gazdaságban az automatizált terv alkalmazása előtti időszak legnagyobb nyereségét 1977-ben érték el. Ehhez képest a matematikai programozással készült terv teljesítése 1982-ben, tehát a rendkívüli aszály évében 172 százalékkal nagyobb nyereséget hozott az újkígyósi Aranykalász Tsz-ben, ez az arány 150 százalék, a békéscsabai Szabadság Tsz-ben 130 százalék. Még néhány érdekesség kívánkozik ide: az egyik az, hogy a „gépi” terv értelmében jelentősen egyszerűsödött az üzemek termelési szerkezete, megváltak azoktól — a nem kis tételt jelentő — termelési eszközeiktől, amelyeket a program fölöslegesnek ítélt, s az is volt, mint utóbb kiderült. De csökkent az üzemekben foglalkoztatottak létszáma is 100—200 dolgozóval. Az újkígyósi tsz-ben a kukorica termő- területe 1400 hektárról 2 ezer 500 hektárra emelkedett, a sárgarépa-, a hibridkukorica- és a zöldborsótermesztéssel felhagytak, a lóbabot meghonosították. A békéscsabai tsz-ben csak 200 hektárral bővült a kukoricatermő terület, szóját és cukorrépát többet termesztenek, mint korábban, az állami gazdaságban a lucernával és a zöldborsóval léptek jelentősen vissza, a kukoricával, a cukorrépával meg előre, elhagyták a hibrid kukoricát, a repcét, de behozták a lóbabot. A három gazdaság állattartó ágazatai ugyancsak nyereséghozókká váltak az automatikus tervezés előírásainak szigorú és következetes betartásával. P ersze a hangsúly ezen az utóbbin van! Mert a gépi tervezéssel csupán a teendőket lehet a korábbinál célirányosabban kijelölni, a megvalósítás viszont már megint a gépet segítségül hívó emberen múlik. Ezt — úgy látszik — a vizsgált három üzemben is pontosan értették! v-' Kőváry E. Péter Halivadék-nevelés napenergiával A ballagódalt kicsit át- költve énekelték a lányok; „munkás leszek én magam is”. A bizonyítványok szerint, amit azóta remélem, mind a tizenkilencen átvehettek, kötőipari konfekciós szakmunkások. A gyakorlati vizsga napján kerestük fel őket Békéscsabán, a kötöttárugyár tanműhelyében. Vizsgára várva Az osztály egyik fele már a vizsgamunkát varrja, a többiek itt az udvaron téb- lábolnak. A füvön üdítő, odébb papírzacskóban földieper, azt szemezgetik a lányok. csak úgy, mosatlanul. De hát ki törődik most ilyesmivel? A bejáratot lesik, vajon mikor szólítják már őket. — Reggel, kezdéskor tudtuk meg, hogy mi lesz' a vizsgafeladat — igazgatja a munkaköpeny sarkát Tóth Anikó —, két blézert, és egy gyermekpulóvert kell megvarrni. — Melyik a könnyebb? — Hát a pulóvert, azt jobiban szeretjük — felelik kórusban a lányok. — Különben a holnapi szóbelitől jobban tartunk, mint ettől. — No és mi lesz a vizsgák után? — Én bedolgozója leszek a gyárnak, ugyanis szeghalmi vagyok, nem tudnék bejárni — így Anikó, aki pillanatnyilag még kollégista. Szécsényi Márta viszont békéscsabai, és a BÉKÖT mintateremben dolgozik majd. ö nem dicsekszik vele, a többiektől tudom meg, hogy ez nem kis szakmai rang, hiszen itt készülnek a mintadarabok, s dőlhet el általuk egy-egy üzlet sorsa. — Mindenki a. szakmában marad? — Én nem — lép közelebb Lipták Ildikó, csinos barna lány —, a számítástechnikánál adatrögzítő leszek, aztán tanulni szeretnék. — Akkor három év kárba veszett? — Azért azt nem mondanám. Van, vagyis remélem lesz egy szakmám, lehet, hogy egyszer jól jön az még az életben. Különben is jó volt az a három év, csak a suli, hát az elég rémes, rácsos ablakok, meg minden. A „suli”, a 611-es szakmunkásképző intézet textiltagozatosainak Pöltenberg utcai négy tanterme (inkább szükségtanteremnek nevezhető), ahol 400 diák tanul, váltott műszakban. Ide járnak a PATEX, a FÉKON és a BÉKÖT szakmunkástanulói, zömmel innen kerül ki a textiles szakmák utánpótlása a megyében. — Amikor 1973-ban átkerült hozzánk a textiles szakma, akkor 190 tanulóval kezdtünk — sorolja' Lázár Imréné, a 611-es szakmunkásképző igazgatóhelyettese. — Jövőre pedig már 480 textiles diákunk lesz. Eddig csak a kötőipari konfekció szakmában hatvannyolc a leendő elsőéves. S ennek csak örülhetünk, ugyanis az a szerencsés helyzet, hogy igény és jelentkező is van ebben a szakmában és a szövő-fonóknál is. — Mégis kevés a termelésben a' szakmunkás! Antovszki Jánosné, a BÉKÖT szakoktatási csoport- vezetője veszi át a szót: — Éppen most volt nálunk népi ellenőri vizsgálat a szakmunkásképzés témájában. Megállapították, hogy tőlünk megy el szakmunkásvizsga után á legkevesebb fiatal, a tanulóink tehát kevés kivétellel mind a szakmában, sőt, a gyárban maradnak. Mégis, mivel sok a gyesen levő dolgozó, és sokan mennek nyugdíjba, nem győzi az utánpótlást az iskola. Ráadásul nemcsak itt a gyárban, hanem a vidéki telephelyeken is sok munkáskézre van szükség, de honnan? Felnőttűtánpótlás már alig-alig maradt, hiszen, aki akart, már elhelyezkedett falun is, marad tehát az ifjúság. — Ezt a szóban forgó vállalatok idejében észrevették, és áldoztak is a szakmunkásképzésre — folytatja Lézár Imréné —, itt van például a BÉKÖT, igen jó a kapcsolatunk, rengeteg juttatással segítjük a tanulókat, s kialakították ezt a tanműhelyt is. — Ezt pályázat útján vettük, a szakmunkásképzési alapból kaptunk 3 és fél milliót, és hozzátettünk még hármat. Fent van könyvtár, bemutatóterem — invitál az emeletre Antovszkiné. — Csak az iskola, az nagy gond, pedig jelentkező lenne több is, mint amennyit így fel tudunk venni. Az iskola sokféle gondja közül példaképpen csupán egy, ami a bejárók nem kis csoportját érinti: a távolabb lakók közül sokan — mivel így hozza a közlekedés — már déltájban beérkeznek, megebédelnek a gyár üzemi konyháján, onnan kimennek a Pöltenberg utcába, egész délután az iskolapadban ülnek, valamelyik esti busz- szal, vonattal hazautaznak, s némelyikük este 10-re van otthon. Tegyük hozzá, 15— 16—17 éves lányokról van szó! Megélénkül a műhely, lassan mindenki elkészül a vizsgamunkával,, és jöhet az osztály másik fele, Tóth Anikó, Szécsényi Márta, Kovács Juli és a többiek. A kész holmikkal a meóshoz igyekszik Dián Edit és Petries Ildikó, akik a legügyesebbek közé tartoznak az osztályban, országos versenyen is részt vették." Edit kondorosi, Ildikó mezőberé- nyi. — Hogy mi lesz ezután? — kérdez vissza Edit. — Hétfőn jövök dolgozni, egyelőre maradok a gyárban. Csak még az a holnapi nap, a szóbeli vizsga, attól félek. Ildikó éppen amiatt dohog, hogy a zsebezés nem a legjobban sikerült a vizsgamunkán, visszatűz éskor nem akarta vinni a gép, vastag volt az anyag, így értékes perceket vesztett, ö a gyár köröstarcsai telephelyére jár majd dolgozni, a munka miatt nem aggódik. Ügy mondja, van jövője a gyárnak. Hogyan is énekelték a ballagódalt? „munkás leszek én magam is...” Tóth Ibolya Évi 200 millió zsengeivadék nevelésére alkalmas korszerű halkeltető üzem épült a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben. Két szempontból is egyedülállónak számít. Egyik nagy újdonsága az, hogy a fűtéshez szükséges energia nagy részét napfénykollektoroktól kapja, a másik pedig az, hogy speciális konténerekből képezték ki, s további hasonló konténerekkel tetszés szerinti nagyságúra bővíthető. Az egyszerűsége mellett e megoldás nagy előnye, hogy ilyen módon kereken 30 százalékkal olcsóbban lehet 1 millió zsengeivadék nevelésének feltételeit megteremteni, mint a hagyományos módszerekkel. A nyáron, mint a szarvasi intézetben elmondták, nagyszabású nemzetközi halkutatási konferencia színhelye lesz Szarvas. A FAO által kezdeményezett eszmecsere résztvevői már működés közben láthatják majd a magyar találmány alapján kialakított üzemet. Munka közben Fotó: Veress Erzs:
