Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-02 / 128. szám
NÉPÚJSÁG 1984. június 2., szombat „És mit tesz a szakszervezet?” Beszélgetés dr. Sziics Blajosnéval, a Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei Bizottságának titkárával — Először Is engedje meg, hogy lapunk nevében szere- tettel köszöntsem önt a 33. pedagógusnap alkalmából, a gratuláljak nemrég átvett Czabán Samu-dijához. A pedagógusnap, a közeledő tanév vége, s az a tény, hogy a pedagógus szakszervezeti mozgalom feladataival, célkitűzéseivel kapcsolatban kél fontos dokumentum is megjelent a közelmúltban, jó alkalom arra, hogy röviden áttekintsük a jövő főbb feladatait. — A jókívánságokat köszönöm. S akkor máris válaszolok első kérdésére. Mint mondotta, jövőbeni munkánk elvi megalapozására két meghatározó dokumentum is született. Az egyik az MSZMP KB állásfoglalása a szakszervezeti munka fejlesztéséről, a párt feladatairól, a másik pedig — a kormány és az országgyűlés által elfogadott — az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás távlati fejlesztési programja A párt állásfoglalásának hazai, sőt, nemzetközi jelentősége sem csekély. A szakszervezetben dolgozó kommunisták számára, így számomra is a továbbfejlesztésre vonatkozó feladatok jelentik a dokumentum lényegét. Az állásfoglalás megerősítette azt, hogy társadalmunkban növekszik a szakszervezet tekintélye és szerepe. Alapvető funkciói nem változnak, a jövőben is az a feladata, hogy erősítse, védje a munkáshatalmpt. A korábbiakkal szemben, amikor különválasztottuk a nevelő és az érdekvédelmi feladatokat, a jövőben ezek a funkciók szerves egységet alkotnak. Tehát a feladat: a politikai munka erősítése a szakszervezeti mozgalom minden területén. Ennek a megállapításnak és feladatnak a fényében az oktatáspolitikai célok segítése továbbra is alapvető funkciónk marad, s ennek közeli és távoli megvalósítása a távlati program fejlesztése. — A Pedagógus Szakszervezet hogyan tudja segíteni a távlati fejlesztési program megvalósítását? — Elöljáróban meg kell említenem, hogy a program kidolgozásakor kifejtettük álláspontunkat, véleményünket, tehát az előkészítésből mi is részt vállaltunk, így természetes, hogy a kész programot támogatjuk. Megnyugvással vették és veszik tudomásul a pedagógusok, hogy dz iskolaszerkezet alapvető változtatása nélkül tűzte ki célul a minisztérium a folyamatos fejlesztést és korszerűsítést Ebben kezdettől fogva nem volt közöttünk vita. Különösen egyetértettünk az általános iskola további fejlesztésében, s a nevelőtestületek önállóságának növelésében. Helyeseljük az irányításban bekövetkezett változásokat, amelyeknek egyik része lesz a felügyelet reformja, s ez a felügyelet segítő funkciójának a fokozásában jelentkezik. Egyetértettünk a megyei pedagógiai intézetek létrehozásával. Véleményünk szerint itt nem cégtáblaátfestésről van szó, hanem annak a pedagógiai műhelynek a kialakításáról, amely felvállalja egyrészt a pedagógusok differenciált ön- és továbbképzését, másrészt pedig megfelelő szak- és segédanyaggal látja el őket. örülünk a kollektív vitában kialakított azon döntésnek is, hogy nem vezetünk be új tanterveket, de megkezdjük a tantervi korrekciót, s vele együtt az egyes tankönyvek, munkafüzetek átdolgozását is. Ha arra hivatkoztam, hogy távlati feladatokat szabunk magunknak, akkor azzal is egyet kell értenie minden mozgalmi vezetőnek, hogy ez az időszak egyben felkészülés is az integrált oktatás megvalósítására. — Ez a kél dokumentum feltehetően módosítja * szakszervezet érdekvédelmi, érdekképviseleti feladatait Is ... — Az előbbiekben már hivatkoztam arra, hogy a politikai munkát kell erősíteni a mozgalomban, aminek szerves része az érdekvédelem és érdekképviselet. Tehát a kérdésre úgy is válaszolhatok, hogy ez a feladat továbbra is munkánk klasz- szikus része mdrad. Hogy ez mennyire nincs ellentétben a távlati fejlesztési programmal, azt az is bizonyítja, hogy maga a pedagógus jelenti a kulcsot á fejlesztési program végrehajtásához. — Melyek e program főbb pillérei? — Szeretnénk megszüntetni a képesítés nélküli státuszokat, mert véleményünk szerint a pedagóguslétszám tervezhető, a képzés minősége is javítható, s a pálya presztízse — ha nem is könnyen —, de visszaadható. Teljesen egyetértettünk a miniszter országgyűlésen elmondott gondolatával, amelyben a pedagógusok erkölcsi, anyagi megbecsülését immár elodázhatatlannak tartotta. — Mit emelne ki a pártdokumentumból, amely a jövő tennivalóit alapvetően meg fogja határozni? — Az állásfoglalás a szocialista demokrácia, benne a munkahelyi demokrácia fontosságában erősített meg bennünket. Felhívta a figyelmet a rétegekkel való fokozott törődésre. Többet kell foglalkoznunk a technikai dolgozók, a pályakezdők és a több gyermekes családok gondjaival. — Milyen módszerekkel kívánják ezt megvalósítani? — Szeretnénk, ha a következő választások során több kommunista pedagógus kapna megbízatást a mozgalomban, ha a szakszervezet — benne a pedagóguságazat — a kádernevelés és -utánpótlás bázisa lenne a pártépítésben. Csak az ilyen elvtársak segítségével tud a szakszervezeti mozgalom a következőkben annak a feladatnak megfelelni, amelyet mi tudatformálásnak, nevelőmunkának nevezünk Ami azt is jelenti, hogy a nehezebbé vált feltételek közepette — ha kompromisszumok árán is —, de mindenki megtalálja az értelmes alkotómunka. a pedagógushivatás szépségét. B. Sajti Emese Fotó: Gál Edit Életutak „A könyv számomra nyugtatószer” Egy lakáson szinte mindig érezni a benne élők egyéniségét. Egy közintézménynek azonban csak akkor van jellege, ha jóval több, mint munkahely. Kötegyánban a Kossuth utca 57. számú háznak kicsit testvére az út túloldalán levő könyvtárépület. Nem is annyira kívül; az utcáról csak két jellegtelen, régi stílusú házat látni. Belül azonban már több a hasonlóság: tágas, rendezett, világos helyiségek és tisztaság, tisztaság mindenütt... Könnyű magyarázatot adni arra, miért sok a közös vonás, hiszen ugyanaz a háziasszony. Igaz, május eleje óta nyugdíj előtti szabadságát tölti, mégsem telik el nap, hogy ne szaladna át — néha többször is — a könyvtárba. Hiszen 25 évet nem lehet csak úgy — egyik napról a másikra — kitörölni az ember emlékezetéből. Ha a kezünk, az eszünk „rááll” valamire, azt talán életünk végéig nem felejtjük el. Bacsa Jánosné, Ilonka néni is úgy simítja otthon az asztal térítőjét, mintha könyvet simogatna. Vajon negyedszázad alatt hány kötet fordult meg a kezében, hányat lapozgatott óvatosan, hánynak gyógyítgatta sérüléseit? Egészen attól az időtől kezdve, amikor szüleitől, az egyszerű parasztemberektől eltanulta a „könyvmolyságot”, amikor sorra átrágta — lámpafény mellett — a faluban fellelhető könyveket, amikor tizenhatodszor olvasta az Egri csillagokat.’ Aztán jött a könyvtár ... — Hogy milyen volt akkor ez a könyvtár? — szemüvege erős lencséje mögül valahová a múltba néz. — Volt egy rossz íróasztal, egy rossz szekrény, egy kályha: ebből állt a berendezés. Hat-hétszáz kötet könyv, ötvennyolc olvasó... így indultam 1959-ben, mint félállású könyvtáros és félállású takarítónő. Szerencsém volt: a tanács itt mindig szívügyének tekintette a könyvtárat. Nélkülük az elhatározásom — az, hogy szép könyvtárat teremtek itt —, mit sem ért volna. Már kezdetben sikerült a község vezetőivel, az iskolával, a lakossággal jó kapcsolatot kiépítenem, s ezt — úgy érzem —, mindvégig meg is őriztem. A kapcsolatteremtő és alkalmazkodó képesség szerintem igen fontos tulajdonsága egy könyvtárosnak. Kapcsolatok nélkül ugyanis megreked, nem tud fejlődni a könyvtár. Ma már Kötegyánban beiratkozott olvasók a nagycsoportos óvodások, s az iskolások 98 százaléka tagja a könyvtárnak. — Hogyan változtak negyedszázad alatt a felnőttek olvasási igényei, szokásai? Nőtt-e a könyvtár iránti megbecsülés? — Jó, hogy itt születtem, hogy itt nőttem fel, s itt éltem mindig. Nincs felnőtt, akit ne ismernék. Nemcsak a nevét, a korát, a foglalkozását, a gyerekei számát tudom, de legtöbbjük ízlését, olvasási szokásait, könyvigényét is ismerem. Az 1900 kötegyániból 700 — tehát a lakosság 42 százaléka — olvasó. Ismerve a hasonló települések adatait, ez a szám nem ad okot szégyenkezésre. Igaz, mit sem ér a statisztika, ha nem takar valódi fejlődést. Egy- egy régi olvasón tudom lemérni, mennyit változtak az igények néhány évtized alatt. Akadt felnőtt, aki első alkalommal mesét kért. Nem képedtem el: adtam. Később adtam mellé néhány meseszerű útleírást, fantasztikus történetet, romantikus regényt. Ma már Jókait, Mikszáthot olvassa. Sokan krimit keresnek. Nem vagyok híve, de néhányat beszereztünk; hátha legközelebb már sikerül valamiféle igényesebb irodalomra rábeszélni az olvasót. Ha valaki egyszer belép a könyvtárba, akkor már nyert ügyünk van! — Milyen most a kötegyáni könyvtár? — „C” típusú, de szerintem minden téren felveszi a versenyt a „B” típusú könyvtárakkal. Az újszalontai klubkönyvtárral együtt 16 ezer kötetünk van. Nemrég bővítették, felújították az épületet, s új berendezést kaptunk. Jól felépített katalógusunk van, amelyet még a hatvanas évek elején kezdtem készíteni. Rengeteg segítséget kaptam ebben és más szakmai munkában a megyei és a gyulai könyvtártól. Szakképzettségem nincs, így gyakran jártam a „nyakukra”. Sohasem utasítottak el. — Mit jelent a könyv az ön számára? — Mindent — válaszol, s elgondolkodik azon, hogyan lehetne ezt bővebben megmagyarázni. — Szinte kötelességemnek éreztem, hogy minden könyvről tájékoztatni tudjam az olvasókat. Amire időm jutott, azt elolvastam. Mindig sok örömöm telt az irodalomban. Különösen a női írókat szeretem. Mivel az alapfokú könyvtárosi képzettség csak a legszükségesebb ismereteket adta, így önképzéssel, szakfolyóiratok olvasásával igyekeztem lépést tartani a szakmával. Az olvasás egyébként számomra nyugtatószer is ... Kétségtelen, hogy Kötegyánban nőtt a könyvtár presztízse az elmúlt 25 év alatt. Ezt csak halkan jegyzi meg Bacsa Jánosné, hiszen tudja, hogy egy művelődési intézmény megítélése jórészt az ott dolgozók munkáján múlik. Az ő könyvtárosi munkáját pedig nem csupán a falu ismerte el: a művelődési miniszter dicsérő oklevele, a Szocialista Kultúráért kitüntetés, s a legmagasabb szakmai elismerés, a Szabó Ervin-emlékérem tanúskodik erről. A sokféle kitüntetés azonban mit sem változtatott Ilonka nénin. Az maradt ő, aki 25 évvel ezelőtt volt: könyv- és emberszerető, egyszerű könyvtáros. Gubucz Katalin
