Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

laram-fM 1984. június 16., szombat O Munkácsytól napjainkig A gyulai Erkel Múzeum új épületrészének, a Dü- rer-teremnek a falán Kiss Sándor szobrászművész al­kotását, Dürer, Munkácsy és Bartók egész alakos bronz domborművét láthatjuk. Ugyancsak találkozhatunk a domborműtől 50—100 mé­terre az úgynevezett mű­vészsétányon is Dürer (Ko­csi András) és Munkácsy (Vasas Károly) mellszobrai­val. Ezenkívül a Dürer Nyomda és a Munkácsy Mú­zeum (Békéscsaba) is azt mutatja, hogy Békés megye régebbi művészeti múltját e két név hangsúlyosan fém­jelzi. Nem feledkezhetünk meg azonban tovább vizs­gálva a képzőművészeti in­tézményeket a Kohán Mú­zeumról (Gyula) sem. így már kirajzolódik a képző- művészeti múlt hármas osz­loprendje. (Igaz, Békés vá­rosban Jantyik Mátyás ne­vét viseli a múzeum. Oros­házán pedig Boldizsár Ist- ván-képtár működik, ezek azonban a Dürer, Munká- csy± Kohán hármas mellett kisebb intézményei a helyi hagyományőrzésnek.) Persze a kötődés, a szá­lak, amelyek az említetteket Békés megyéhez fűzték, nem egyenlő erősek. Legtávolab­bi, és nem is közvetlen a Dürer hagyomány. Távoli, mert csak a család eredete nyúlik vissza a Gyula mel­letti Ajtós községhez. (Kis­sé erőszakolt magyarosítás eredménye fővárosunkban az Ajtósi Dürer sor.) Köze­lebbi, és bár nem folyama­tosan, hanem búvó patak­ként, de máig ható az esz­mei kapcsolat és a hatás Munkácsy esetében. A bé­késcsabai inasévek, a Reök nagybácsi gerendási birto­kán tett látogatások életre szóló élményt jelentettek. Munkácsy életképeiben, al­földi tájaiban gyermek- és ifjúkori csabai benyomásai minden bizonnyal átsugár- zóan jelen vannak'. A helyi kötődés, a hagyo­mány, és az egyetemes mű­vészet újításainak .sajátos, egyéni egybeötvözése való­sult meg Kohán György életművében. Élete a Gyu­la—Hódmezővásárhely— Budapest háromszögben zaj­lott. Gyula a gyermekkor emlékeit, és a szülői ház azilumát, Budapest adta a nagyváros Bakonyát, Vá­sárhely a művésztársakat, és az alföldi festészet hagyo­mányát. Alföldi tájaiban Tornyai, Koszta drámaisá­gát expresszív és kubisztikus eszközökkel gazdagítja. Dol­gozó emberei a mexikóiak monumentalitásával, em­berábrázolásában, csendéle­teiben pedig nem egyszer az Ecole de Paris analitikus képépítésével találkozunk. Mindez azonban korántsem eklektikusán, hanem bár­mely megoldásban is utá­nozhatatlan egységben és karakteresen van jelen, Ko­hán egyéni alkotó erejének nyomán. A múlt után a jelenhez fordulva egyértelmű, hogy Békés megye az ország mű­vészeti vérkeringésébe szer­vesen az alkalmazott grafi­kai biennálé útján kap­csolódik be. Ezt a rendez­vényt ésszerűen a helyi Kner, Tevan hagyományra, és a mai erőteljes, korszerű nyomdaiparra épülten htízta létre az országos és helyi társadalmi, szakmai egyet­értés. Az alapot a Kner Nyomdához kötődő, a város és a nyomda vezetése által támogatott grafikai alkotóte- iep jelentette, melyben fő­városi és helyi művészek tanulták, alkalmazták a leg­újabb nyomdatechnikai el­járásokat, lehetőségeket, részben kötöttség nélkül, részben pedig pályázatok ál­tal is befolyásoltan. A ne­gyedik alkotóteleppel egy- időben megértek a feltételek az alkalmazott grafika or­szágos fórumának itteni, a békéscsabai Munkácsy Mú­zeumhoz kötődő létrehozá­sához. Az eddigi program — kétévenként változóan — felölelte az alkalmazott grafika különböző műfaja­it (plakát, kisnyomtatvány, csomagolás). A kiállítás al­kalmas e szakmai terület teljes áttekintésére, és eb­ben a kezdeményező Papp Gábornak, aki fájdalmas el­távozásának utolsó napjáig lelke, mozgatója volt a tár­latnak, rendkívüli érdemei vannak. A kiállítással je­lentőségének megfelelően foglalkozott a kulturális köz­vélemény és tömegkommu­nikáció, különösen érvé­nyes ez a szakfolyóiratra, a Művészetre. Más kérdés, hogy az alkalmazott grafi­kusok és a művészet im­manens világán túl az ipar és kereskedelem, a megren­delők döntését, ízlését tény­legesen milyen mértékben sikerült a tárlat által job­bítani. A Kner Nyomda hír­nevét persze elsősorban mégsem az időszakos mű­vésztelep, hanem á Zaho- rán Mária és Kállai Júlia által ott megvalósított ma­Ruzicskay György: Életszántás Törekvések és irányzatok a megye képzőművészetében gas szintű typografikai munka alapozza meg. A másik, ha nem is az al­kalmazott grafikához ha­sonlóan országos ízű, de a megye határán jóval túl ter­jedő merítésű kiállítás a több mint két évtizede meg­rendezésre kerülő Alföldi tárlat. Ez a kiállítás kezdeti célkitűzésében, és azóta is a helyben élők mellett az innen elszármazottakat, va­lamint a szomszédság, Haj- dú-Bihar, Szolnok, Csong- rád megye művészeit gyűjti egybe. Az elszármazottak kö­zül rendszeresen jelentkez­nek itt munkájukkal Rajki László, Ezüst György, Cs. Uhrin Tibor, és az ifjabb korosztály erőteljes alkotó­ja, a több műfajban is te­hetségét csillogtató Kiss György. A tárlat jellegét te­kintve a képzőművészet klasszikus műfajaira épül, tartalmilag pedig a festé­szet mennyiségi súlya által meghatározottan jobbára lo­kális kötődésű, bár koránt­sem olyan zárt, mint a nem távoli Vásárhely kifejezet­ten műhelyjelleget, realista arcéit, alapállást hangsú­lyozó őszi tárlata. A megye művészeti tö­rekvéseit szemlélve találkoz­hatunk a realista hagyo­mányőrzőkkel és újítókkal, a hiperrealizmus jelszavát zászlajukra tűző fiatalok­kal, és a geometrikus absztrakció útját járókkal egyaránt, és ezen túl ter­mészetesen sehova sem so­rolható alkotó egyéniségek­kel is. A hely szellemének szolgálata és a szokatlan, bátor, új út vállalása egy­ként belefér, a szülőföldhöz föl-földobott kő pályáján egyre állandóbb közelségbe kerülő Ruzicskay György életművébe. Igazából telje­sen sohasem szakadt el, mert párizsi évei alatt is, és az egyetemes történelemből merítve is foglalkoztatta szülővárosa múltja, jelene. Visszatérése után a szarvasi alkotóház elmélyülést biz­tosító nyugalmában, csend­jében még inkább szűkebb környezete felé fordult. Minden bizonnyal a termé­szettel való együttélése, a napi sétáinak fák, cserjék, lombok adta élménye indí­tották biofestészetének ki­bontásához is. A helyhez, a szűkebb ha­zához életrajzilag, érzelmi­leg és tartalmilag, az alföldi festészet hagyományához a legmélyebben Koszta Rozá­lia festőművész kötődik. Életútja születésétől, a bu­dapesti és leningrádi főisko­lai évektől eltekintve töret­lenül Gyulához kapcsolja. Munkásságának ihletője az alföldi táj, a benne élő ember. Ez azonban csak részben jelenti már a pa­raszti világot, hiszen port­réinak túlnyomó részében korunk városlakója jelenik meg. Nagy, homogén, pon­tosabban látszólag egynemű felületeinek komoly színei határozott, hangsúlyos kon­túrrajzban jelennek meg. Mindez világos és szilárd képépítést eredményez. A klasszikus realista hagyo­mányokat élteti tovább a szobrászat területén Mlado- nyiczky Béla, és ugyan e forrásból táplálkozik, de a kortárs plasztika újításait is jó érzékkel építi be mun­kásságába Varga Géza. He­lyileg ugyan magányos, de a magyar festészetben nagyon is tiszteletre méltó együttes, művészeti alkotói közösség (Nagy, Dienes, Kárpáti) tag­ja a groteszk, ironikus fi- guralitás jelentős helyi kép­viselője Tóth Ernő. Lágyabb hangszereléssel, olykor múlt­idézőén közelíti meg vilá­gunkat Várkonyi János. A tágabban vett realizmus expresszív hangsúlyával ta­lálkoztunk Lipták Pál fest­ményein. A vonal erőteljes­sége felizzított koloritú de- korativitással párosul Ga- burek Károly munkáiban, E. Kovács József munkás­ságában pedig a látott világ egyre inkább az elvont for­mák önálló jelentésévé ala­kult át; a festő az utóbbi évek teljes visszavonultsá- gában él Kétegyházán. Ugyancsak a mai fiatal grafikusokhoz kötődik szel­lemileg a művek gondolati­sága és mikrovilágának for­mai gazdasága által Fülöp Ilona. * A közeli múltban a gyu­lai nyári művésztelepi kö­zösség cementje áltaL ön­álló, karakteres műhely kör­vonalai bontakoztak ki. A magukat Gyulai Műhely­ként meghatározó fiatalok (Balogh Gyula, Marosvári György, Szakáll Ágnes, Szé­kelyhídi Attila) a hiper­realizmus eszközeit használ­ják fel jobbára társadalmi töltésű mondanivalójuk ki­fejezésére. Humánus elkö­telezettségük el is különíti őket etikailag és magatar­tásban egyaránt a hiperrea­lizmus jobbára közömbös, tárgyias, hideg precizitásá­tól az emberi együttérzés és rokonszenv irányába. Egészen eltérő alapállás kapcsol össze néhány békés­Katona Judit: Dérben és virágban Végig a Rákóczi utcán minthogyha szabad lennék, végig szívem cipelve, mintha még gyerek lennék s anyám sírján a rózsa mintha belémfogódzna. Végig a Kálvin utcán a falon krétát "húzva, az utcavégi érnél, idővel, nyárral úszva, zord esték kék havából libegve, mint madártoll. Kerten végig, szobákon mintha még velem volna, hallgatva suhanását, mert mintha tündér volna, végtelen útra kelve s iszonyú súlyt cipelve. Almok rácsán fogódzva és mint a fái fehéren, mélységtől iszonyodva s kiáltva, hogy beérjem és ma is talpig gyászban, talpig dérben s virágban. csabai és gyulai fiatal alko­tót (Gubis Mihály, Lonovics László, Or óján István). A grafikai művésztelepen részt vett, innen elszármazott, el­vont formanyelvű művé­szek (Fajó, Mengyán, Bo- hus) hatására a geometrikus absztrakció vált munkás­ságuk meghatározójává. En­nek az irányzatnak a fő erényei, a tömörség és vilá­gosság jól érvényesülnek munkáikban. A szülőföld, Medgyesegy- háza igézete, a tiszta forrás élménye mindig is érezhető volt Schéner Mihály fes­tőművész, illetőleg különös műcsarnokbeli kiállítása óta — helyesebben képzőművész munkáiban. A népművészet­ből nem a motívumokat, ha­nem annak szellemét őrzi, ér­vényesíti munkáiban. Ezek a gyökerek, és az individuá­lis újítás bartóki szintézis­sé ízülnek festményeiben és plasztikáiban egyaránt. Schéner Mihály kapcsolata a szűkebb pátriával a gyakori személyes jelenlét és kö­zösségi megbízás által is erősödött. Színes egyénisége, színházi díszlettervei moz­gást visznek a helyi kulturá­lis életbe. Köztér-játszótér kompozíciója pedig város­esztétikát és használói örö­met jelentenek Békéscsaba lakóinak, gyermekeinek. Egyetlen művészi tevé­kenység sem létezhet, leg­alábbis hosszabb távon nem, visszhang, befogadók nél­kül. Az értő közönség kö­rének szélesítését, és az ön­megvalósítás bizonyos terü­leteit legeredményesebben az amatőr művészeti mozga­lom, témánkhoz közel álló­an pedig a képzőművészeti szakkörök és alkotótáborok szolgálják. A megyében mű­ködök közül külön kell szól­ni az orosháziakról, akik or­szágos nevet, rangot vívtak ki a mozgalmon belül ma­guknak. Ugyanígy határo­zott minőségi fejlődésnek lehetünk tanúi a békési nyá­ri alkotótábor munkájá­ban és Lóránt János festő­művész irányítása nyorr^án Néhány éve még a békés­csabai MEZŐGÉP Vállalat is adott lehetőséget fém- plasztikák készítésére. Ez a vállalkozás azonban mára sajnálatosan megszűnt. Az önképzés és a közösségi szel­lem erősítése a békéscsabai művelődési ház, és az itteni Fegyveres Erők Művelődési Háza szakkörének is erényei közé tartozik. A látáskultú­ra első, intézményes köz­vetítői pedig a Szarvasi Fel­sőfokú Óvónőképző Intézet­ből kerülnek ki, a pedagó­giai tevékenység mellett al­kotói munkát is folytató művésztanárok, Bessenyei Antal, Zsáky István keze alól. Bár írásom tengelyében, az alcím által i$ meghatá­rozottan az irányzatok be­mutatása áll, mégis, miután ezek a törekvések adott környezetben. társadalmi közegben léteznek, szüksé­gesnek látszik ez utóbbiról is néhány szót ejteni. A he­lyi művészetre építő, de ki­tekintést is hozzáértéssel nyújtó kiállításpolitika ko­moly szerepet vállal abban, hogy művészet és közönség, alkotó és befogadó egymásra találjanak. A megfelelő munkafeltételeket és alkotói légkört széles körű társa­dalmi gondoskodás, elisme­rés segíti. Utalok itt elsősor­ban a békéscsabai műter­mes lakások építésére, a kü­lönböző állami, üzemi, anyagi-erkölcsi elismerésre, munkajutalomra, ösztön- és nívódíjra, továbbá a társa­dalmi mecenatúra megbízás, vásárlás útiján gyakorolt egyéb formáira is. Tovább erősíthetné ezt a kapcsola­tot a társadalmi vezetés ré­széről az együtt gondolko­dás, a gondokba való be­avatás eddiginél szélesebb gyakorlata. Más részről a kulturális vezetés döntései­nek szakmai megalapozását, és a művészeti élet demok­ratizmusát szolgálná művé­szeti tanácsadó testület mű­ködtetése. Az itt élő képzőművészek társadalmi-szakmai szerve­zetként a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Dél-magyarországi Területi Szervezetéhez tartoznak, mely Békés mellett Csong- rád megye művészeit tömö­ríti. Ez feladatként 4 szö­vetségi és harmincnál több alaptag közösségi és egyéni gondját jelenti Békés me­gyében. Bár az itt élők nem érzik ideálisnak ezt a szer­vezeti formát, az évtized előtti önállósulási törekvés­hez mérten jelenleg kiegyen­súlyozott, sőt, harmonikus' együttműködésről beszél­hetünk. Az ország szakmai seregszemlék egyre általá­nosabbá váló rendjével mind világosabbá válik, hogy az ilyen vagy olyan szervezeti formának az al­kotói kibontakozásban, és szakmai sikerben egyre ki­sebb a jelentősége. A leg­szélesebb körű szakmai megméretés feltételei adot­tak, és ezáltal kiküszöböl­hető az „egy város — egy művész” olykori arányté­vesztése. Békés megye képzőművé­szete a törekvéseket, irány­zatokat tekintve az országos helyzethez hasonlóan több szólamú. Vannak országosan ismert és elismert alkotók, és élnek itt olyan fiatal művészek, akik eddigi tevé­kenysége is jóval több az ígértnél. A művészek részt­vevői a társadalmi mozgá­soknak, a helyi művészet­politika anyagiakban és lég­körben teremtett feltételei elősegítik az alkotói kibon­takozást. Mindez együtt megalapozza megnyugtató és biztató jövőbe tekintésünket. Dömötör János Ruzicskay György: Elmélkedés

Next

/
Thumbnails
Contents