Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-13 / 137. szám

1984. június 13., szerda o Nézzünk körül Néha mulatságos dolgokat produkál az élet. A BGGT leg­utóbbi import- és importpótló termékkiállításán a véletlen úgy hozta, hogy közvetlenül egymás mellé került két, szem­re is egyforma, tulajdonságaikban pedig tökéletesen meg­egyező termék. Az induktív érzékelőről van szó, melyet a felhasználó eddig dollárért vásárolt és csak most tudta meg, hogy tőle alig több mint harminc kilométernyire ezt gyártja a nagyszénási Üj Elet Tsz elektronikai melléküzemága. Szót sem érdemelne ez az egész, ha ez az eset egyedi len- rffe, de még sajnos nem az. Még egy olyan, viszonylag kis kiállításon is, mint a legutóbbi, melyen csak Békés megyei vállalatok, szövetkezetek vettek részt, számos termékről, el­járásról derült ki, hogy az egyik helyen éppen azt kínálták, amit a másikon nagyon kerestek. Sajnos, néha az egymás mellett levő vállalatok szakemberei is csak alig-alig Ismerik a másik munkáját, és néha tájékozottabbak arról, hogy ml található a határon túl, mint arról, hogy mi lelhető fel a szomszéd utcában. Az olvasók többsége erre nyilván egyből azt gondolja, hogy ez magától értetődő: mindenki szívesebben utazik Münchenbe, mint mondjuk Orosházára. Kétségtelen, hogy ez igaz, de azért nem itt kell keresni a titok nyitját. A legtöbb esetben ugyanis akkor sem néznek körül a szomszédban a szakemberek, amikor nincs lehetőség külföldi utazásra, és ha kooperálnak is, gyakran úgy teszik ezt, mintha a szállítás nem kerülne pénzbe, a távolság és az idő nem számítana. Több szakemberrel beszélgetve erről a problémáról az a vélemény alakult ki bennem, hogy két fő okra vezethető vissza e kapcsolatok hiánya. Az egyik az, hogy a hazai ter­melők többsége nem sokra becsüli partnereit, nem bíznak egymásban és ez a gyanakvás nem is mindig alaptalan. A másik, és talán még fontosabb tényező az, hogy hiányoznak a megfelelő információk. Az országon belül kialakult terme­lési együttműködések, kooperációs kapcsolatok többsége vé­letlenszerű, esetleg régebbi személyes ismeretségen keresztül jött létre. Ha pedig már kialakult, nem szívesen néznek új partner után, mert az többletmunkával és kockázattal jár. Inkább marad az import, vagy a drága szállítás, ugyanis ezek költségeit végül is valamilyen módon mindig át lehet hárítani a vevőre. Nyilvánvaló, hogy egy vállalat igazgatója vagy főmérnöke nem járhatja végig a megye összes üzemét, hogy megnézze hol, mit csinálnak, de néhány szakembere már megteheti ezt. De mert az eddig eltelt idő azt bizonyítja, hogy erre nem nagyon lehet számítani, szükség van egy olyan szervezetre, mely felvállalja ezt a feladatot. Mindenképpen időszerű volt tehát a Békés megyei Gép­ipari Gazdasági Társaság létrehozása, melynek egyik kimon­dott célkitűzése, hogy összeismertesse egymással a „szomszé­dokat”. A BGGT öttagú apparátusa végigjárta mind a har­minckilenc tagvállalatot, szövetkezetét, felmérték tevékeny­ségüket, felesleges és hiányzó kapcsolataikat. Most már ren­delkeznek egy olyan adatbankkal, melyből tudnak ajánlatot tenni a hozzájuk fordulóknak. De ez még csak a kezdet. Az eddigi tapasztalatok szerint egymás megismerése nem merülhet ki csak abban, hogy megnézik: ki, mit gyárt. Érdemes arra is odafigyelni, hogy ki, mit fejleszt, milyen gondok foglalkoztatják, milyen szel­lemi kapacitásokkal rendelkezik. Ezen a területen ma még olyan feltáratlan tartalékok találhatók, melyek kiaknázása mindenképpen megéri az alapos körülnézést. Lónyai László Visszhang Békéscsabán így látják Érdeklődéssel olvastam a Békés megyei Népújság 1984. évi június hó 5-én a húsnyúltenyésztésről megje­lent írását. A Bácska Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kereskedelmi elnökhelyettese tájékoztatója a felvásárló közegek részéről hangzott el. A felsorolt tények, csökke­nések valósak. A beszámolóból azonban nem- tűnik ki. hogy mit tesz az országban az a nyolc, Vagy tíz nyúl- felvásárló vállalat, hogy a termelés csökkenését megál­lítsa, előbbre vigye. A mi szakcsoportunk, a dunavarsá- nyi Petőfi Mgtsz nyúlfelvásárlási részlegével áll évek óta partneri kapcsolatban. Mivei Békéscsaba mixo- matózis szempontjából fertő­zött terület, minden évben megkapjuk a tsz-től díjmen­tesen a vakcinát, s igyek-' szünk minél több jó izomza­tú húsnyulat átadni a felvá­sárlónak. Gond azonban más területen van. Az olasz part­nernek a kis csontú, jó húsú nyúlra van szüksége. -Erre országos viszonylatban az új-zélandi fehér vagy kali­forniai nyúl a legmegfele­lőbb. Itt van aztán a bökke­nő: a felvásárló üzemek nem tudják megfelelő, egészséges, jó tenyészanyag- gal ellátni a kistermelőket. Állítom, hogy az általunk nyilvántartott tenyészanyag- gal, ha az 'egészséges, kifo­gástalan lenne, akkor a ta­valyi termelés is kétszer annyi volna. A 231 szakcso­porttagunk 52 ezer kilo­gramm nyulat termelt. Szak­csoporton kívül is sokan ter­melnek, azok ugyanis ta­valy annyit termeltek, mint a szakcsoport tagjai- Volt ne­künk már tenyésznyulunk Bikáiról, Gödöllőről, most Dunavarsányból. Nagy része érkezés után náthás, peste- rossisal fertőzött. Boncolás­nál fibrines-gegnyes tüdő- gyulladást, mellhártyagyul­ladást lehet megállapítani. (Ezt a fertőzést már az elő­állító telepről hozza magá­val.) Tehát hamar -elpusztul vagy továbbtenyésztésre nem alkalmas. Még az a szeren­csénk, hogy ha ‘vásárlástól egy hónapon belül történik, akkor orvosi igazolásra Du- navarsány másikat ad pót­lásnak. Csak az a probléma, hogy a pótlást is hasonló sors követi. Ez rontja nagyon a tenyésztési kedvet, sokan lemorzsolódnak, abbahagy­ják a termelést. Kistermelő­től tenyészanyagot vásárolni kész ráfizetés: 100—120 Ft/kg. A sikeres nyúlhús- termelésben itt van az egyik legfontosabb teendő. Amíg ezen a területen nem tör­ténnek hathatós intézkedé­sek, addig nem lesz rekord­termelés. Pedig a nyulászok szeretnék növelni a nyúlex­port dollárbevételét. Erre azonban az első segítséget felülről várjuk. Árbizonyta- lanság most is fennáll! Az igazi nyúltenyésztő akkor is termel, ha a tenyésztési fá­radozásaiért csak filléreket tehet zsebre. Hiszen ezeket a kedves játékos állatokat néha meg is könyezik, ami­kor leadják. Vezetni — ma „Mit tennél az ő helyében?"- ______________________________________:_____ Tö rténeti pályázat A Magyar Olajipari Mú­zeum történeti pályázatot 'hirdet a magyar szénhidro­génipar történetének telje­sebb megismerése végett. A pályázat célja, hogy az ipar­ág életével, történetével, fej­lődésével kapcsolatos anyag- gyűjtésbe, ezek feldolgozásá­ba minél többen kapcsolód­janak be. A pályázat beküldésének határideje 1985. május 31. A titkos pályázat részletes ki­írása a Magyar Olajipari Múzeumtól (Zalaegerszeg 8901, pf. 68.) beszerezhető, s ott a múzeum adatttára, szakkönyvtára és forrásérté­kű gyűjteménye is a kutatók rendelkezésére áll. Mezőgazdasági műanyaghulladék átvétele A mezőgazdasági nagyüze­mekben évente több száz tonna hulladék keletkezik, amikor kiürítik a műtrágya­zsákokat, illetve lecserélik az elhasznált agrofóliát. Ezek a műanyagok többnyire a hul­ladéktelepekre kerültek, egy részük azonban sokáig „dí­szítette” a gazdaságok udva­rait, s a tárolószínek környé­két. A műanyag zsákok megsemmisítése azért is gon­dot okozott, mert elégetésü­ket környezetvédelmi okok miatt nem engedik meg. A különben még felhasználha­tó anyagok felvásárlását most megoldották; a Hunga- rotex a túrkevei Vörös Csil­lag Tsz-szel és a balatonmá- riafürdői ÁFÉSZ-szel közö­sen új felvásárlóhálózatot alakított ki. A bálázott és szállítható állapotban leVő műtrágyazsákot és agrofóliát a helyszínen — a szennye­zettségtől függően — kilón­ként 2-3 forintért, illetve Túrkevén és Balatonmária- fürdőn kilónként 4—6 forin­tért veszik át. Az sem mellékes azonban, hogy fáradozásaiért megfe­lelő értéket vegyen át, ami­kor a nyúltápért most 682 Ft-ot fizet mázsánként. Zöld lucernát, szénát — hiába élünk itt, a bő lucernát ter­mő tsz-ek között — a leg­nagyobb utánjárás után sem kapunk. Az sem megoldott probléma, hogy városunk te­rületéről három felvásárló vállalat viszi, vásárolja fel a nyulat. Már ugyan a ne­gyedik is jelentkezett. Az egyik 1000—1200 darabot visz el egy felvásárláskor, a másik kettő 38—60 nyulat. Ezek később kapcsolódtak be városunk nyúlfelvásárlásá- ba. (Itt nincs benzintakaré­kosság!?) Ügy gondolom, ha ilyen kevés nyúlért is érdemes el­jönni Gödről, Bajáról, mint az utóbbi, akkor a felvásár­lók pénztárcájába több fo­rint jut, mint a termelőébe. Akkor többet is tegyenek ezek a vállalatok, hogy a nyúlhústermelésben csak­ugyan fellendülés jelentkez­zen. Itt van a ketrecek magas ára, fizetési engedményeket a szakcsoportok nem adhat­nak, mert akkor az a kis nyereség, amit a tagjainak termelésük arányában ki­osztanának, kifizethetik ka­matra. A másik fő kívánsá­ga a nyúltenyésztőknek, hogy minden ilyen nyúlter- melési ügyben a nyúlte- nyésztőkkel és azok érdek- képivselőive] tárgyaljanak! Mi mindenkinek a meglá­tását, jó akaratát, segítségét köszönettel vesszük, de az íróasztalnál ülők, lehet, hogy a nyulat csak abból a szem­pontból ismerik, hogy a nyúlfelvásárlásért negyed­évenként, évenként prémi­umban részesülnek, de nyu­lat soha nem tenyésztettek. Minden nyúllal kapcsolatos termelési, szervezési ügyben az aktív nyúlászokkal, ter­melőkkel is tárgyaljanak. Varga K. János szakcsoportelnök Hetvenkilenc ... Ennyi tu­lajdonság megléte szükséges ahhoz, hogy valaki jó veze­tő legyen — ismertette a ta­nár egy rangos társadalom- tudományi intézet kutatási eredményét a napokban egy vezetéselméleti előadáson. Igen ám — tette hozzá —, csakhogy ezeket jobban megvizsgálva kiderült, hogy e tulajdonságok az „átlag­emberben" is megvannak, tehát továbbra is kérdéses a jó vezetés kritériuma: ho­gyan lehet — és lehet-e egyáltalán — a vezetőkkel szembeni kívánalmakat, jo­gos elvárásokat megfogal­mazni, rangsorolni? Hetvenkilenc . . . Körül­nézek a teremben, és lá­tom: a jeles társadalmi szer­vezet programján nem hogy hetvenen, de még kilencen se vagyunk ... Vajon a tá­vollevő vezetők mit csinál­nak, milyen kívánalomnak, követelménynek tesznek most eleget, hogy nem tud­tak eljönni erre a minden­képpen csalogató, érdekfe­szítő című, tartalmú isme­retbővítő rendezvényre? Eszembe jut igazgató isme­rősöm, akivel az utóbbi he­tekben már sokadszorra pró­báltam egy órára összejönni, ám egyszer se sikerült: az illető — igazán nem het- venkedésböl — halasztha­tatlan programjai tucatját sorolta fel, amely miatt nem találkozhattunk . . . Bírálni könnyű, sőt, többnyire in­dokolt, szükséges is — de végiggondoljuk-e, akár egy­szer is, mit tennénk az ő he­lyében? * Követelmény­leltár A vezetőkkel szemben tá­masztott jogos követelmé­nyeket leltárba venni ma egyre kevésbé lehet, de még a hozzávetőleges körvonala­zásuk is igencsak körülmé­nyes. Ha gazdasági vezető­ről van szó, rá hárul min­denekelőtt á hosszú távú döntések, az úgynevezett vállalati stratégia megfogal­mazása — minimálisan évenként és ötévenként —, de ez kevés: egy akár száz, vagy több száz fős szerveze­tet a napi teendőkben, „operatívan” is irányítani kell. Ám még ez is kevés: működtetni kell a szervezet belső, társadalmi érdekkép­viseletét, meg kell hallgatni ezek megbízottait, össze kell hangolni a döntésekbe kü­lönféle színjén és módon be­leszóló csoportok érdekét, tevékenységét, munkáját, s még ezen is túl: tartani kell a kapcsolatot az irányító és partnerszervek, intézmé­nyek, szervezetek képviselői­vel. Magától értetődik: mind­ezek önmagukban, egyen­ként is embert próbáló fel­adatot — pontosabban fel­adatsorokat — jelentenek, s még az említetteknél is na­gyobb úr a változás, mint a fentigk alkalmazása, iga­zítása a változó viszonyok­hoz. A vezetéselméleti szak­írók — és maguk a vezetők is — nem véletlenül han­goztatják: a gazdaságirá­nyítás korábbi, „tervlebon- tásos” rendjével szemben — ami a „kívülről irányított” beállítódású vezetőket ré­szesítette előnyben —, mai, változó viszonyaink egyre inkább a „belülről irányí­tottakat” preferálják. Ma­gyarán: az önálló stratégiák és döntések megfogalmazá­sára és végrehajtására egy­aránt képes, képzett, fantá­ziadús és gyakorlatias em­bereket. Piac és szabályozás Fölöttébb tanulságosan rajzolja meg a vezetőkkel és a vezetéssel kapcsolatos követelményrendszer átala­kulásnak hátterét és gaz­daságirányítási feltételeit Sárközy Tamás, az MKKE jogi tanszékének tanára a Valóság tavaly októberi szá­mában. Tanulmányának egyik központi gondolata, hogy a szabályozórendszer változása ugyan szükséges, de nem elégséges feltétele a társadalmi tőke még gyü­mölcsözőbb hasznosulásá­nak, mert a szabályozórend­szer nem helyettesítheti a piaci önmozgást, és „a vál­lalatok vállalkozási jellegű működését szükségképp gá­tolja, ha az államigazgatási hierachiába beékelve irá­nyítják őket, az államigaz­gatási szervek viszont jelle­güknél fogva objektívan nem képesek teljes értékű vállalkozói döntésékre”. A vállalatfelügyeleti szervek­nél — folytatja — „nem a nagy jelentőségű elvi dön­tések vannak többségben, hanem a vállalati gazdálko­dásba való aprólékos be­avatkozások ...”, ám a jö­vőben „a vállalatok ágazati minisztériumoktól történő leválasztásával biztosítani lehetne, hogy ezek a minisz­tériumok valóban a kor­mányzati gazdaságpolitika ágazati megalapozására, a vállalatok indirekt eszkö­zökkel történő befolyásolá­sára . . és fejlesztésük se­gítésére . . . törekedjenek”. Nagyobb önállósággal A megoldás tehát — le­egyszerűsítve — a vállalati önállóság, amihez azonban magának a vállalati szerve­zetnek is alkalmazkodnia kell. Például úgy. hogy a főbb vezetői, irányítási funkciókat, feladatokat — melyek közül fentebb jól- rosszul, négyet körvonalaz­tunk — magukat is meg kell osztani, már csak azért is, mert „egyszemélyben” meg- oldhatatlanok, átláthatatla­nok. Elsősorban — de nem ki­zárólag — a két fő funkció: a „stratégiai-tervezési”, és a „napi, operatív” markáns megkülönböztetése látszik szükségesnek, talán épp a helyenként már létrejött igazgatótanácsok, felügyelő bizottságok formájában. Az önállóság feltétele termé­szetesen az is, hogy a vál­lalati érdekképviselet cso­portjai is megleljék, kiala­kítsák helyüket, funkció­jukat az olyan döntések me­netében és rendjében, ame­lyek immár kötelezőek, s nem lehet őket egy tollvo­nással megváltoztatni. Mondhatnánk úgy is: a jö­vőbeli vezetésnek nemcsak az egyszemélyi, hanem a kollektív jellegét is erősíte­ni kell, s — az okos kocká­zatvállalás, a mozgékonyság szellemében — meg kell ta­lálni e kettő újszerű, haté­konyabb kapcsolatát. Naivitás lenne azt kér­dezni, hogy ez „könnyebb” lesz-e, ha tudjuk: az út a könnyebbhez az eredménye­sebben át vezet. Varga János A Tiszai Hőerőmű üzemi csatornájában rendszeresen lerakódó hordalék eltávolítása tete­mes költséget jelent és a kihordott iszap elhelyezése is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Ezért a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ laboratóriumában modellkísérleteket folytatnak az eliszaposodás megállítására és olyan módszer kidolgozására, mellyel a horda­lék csökkenthető. A képen: kísérletek az 1:100-as léptékű modellen (MTI-fotó: Balaton József feltétele — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents