Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-31 / 126. szám

NÉPÚJSÁG 1984. május 31., csütörtök A Tótkomlós! Tojástermelő Közös Vállalattól a múlt évben 39 millió tojás került piacra, 19 millió belföldön kelt el, a többit exportálták. A tervek szerint az idén is hasonló ered­ményeket szeretnének elérni. Képünk az osztályozóban ké­szült Fotó: Fazekas László Kinek a legszebb, legvirágosabb a háza tája, az erkélye? Szarvason a város legfor­galmasabb helyein érdekes plakátok vonják magukra a járókelők figyelmét. Színes rajzok, festmények mellett olvashatók a városszépítő bi­zottság felhívásai. A képe­ket a város általános iskolá­sai készítették a városi ta­nács és a városszépítő bi­zottság által kiírt „Milyen­nek képzelem Szarvast 2000- ben” című pályázatra. A legtöbb kép a 2. sz. általános iskolából érkezett és ők raj­zolták meg a plakátokat is Zsáki Istvánná igazgató irá­nyításával. A Vajda Péter gimnázium filmszakköre ér­dekes kisfilmet készített a pályázatra, amely a város szépségeit és szégyenfoltjait állítja szembe egymással. A Hazafias Népfront városi bi­zottságának ülésén a film nagy tetszést aratott, és szé­lesebb körű bemutatására is sor kerül. A képeket a plakátok dí­szítésére, a figyelem felkel­tésére használták fel, ame­lyeken versenyt is hirdet a városszépítő bizottság: kinek a legszebb, legvirágosabb a háza tája, illetve az erkélye? Az értékelésre július hónap­ban kerül sor. A legszebbek nyilvános elismerésben és jutalomban részesülnek. Akik részt akarnak venni a versenyen, azok június 30-ig jelezzék szándékukat a vá­rosszépítő bizottságnak. Le­vélgyűjtő ládája a városi ta­nács előterében található. Mezőgazdasági repülőgép balesete A Szarvasi Állami Tan­gazdaság kákái kerületében május 30-án, tegnap II óra 30 perckor halálos baleset történt. A gazdaság tulajdo­nát képező mezőgazdasági repülőgép röviddel a felszál­lás után lezuhant és fel­robbant. A gép pilótája éle­tét vesztette. A vizsgálat szakértők bevonásával fo­lyik. GYORSLISTA az 1984. május 29-én megtártott május havi lottó jutalomsorso­lásról, melyen a 20. heti szel­vények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rö­vidítéseket használtuk: A vásár­lási utalvány (1000 Ft). B Lada 1300 tip. személygépkocsira szóló utalvány. C Skoda 120 GLS tip. személygépkocsira szóló utal­vány. D Pioneer Hi-Fi-torony (100 000 Ft). E Telefunken HR 5500 Hi-Fi-torony (81 000 Ft). F Hitachi mini Hi-Fi-torony (43 000 Ft). G Bauer S 103 filmfelvevő vetítőgéppel (40 000 Ft). H Akai AJ—520 rádió-magnó (35 000 Ft). T Philips G 7000 videó-játék (30 000 Ft). J Atari 2600 video­játék (29 000 Ft). K Fisher TH 430 K rádió-magnó (26 000 Ft). L Sharp EL—7050 elektronikus számológép (25 000 Ft). M Sze­rencseutalvány (40 000 Ft). N Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft). O Iparcikkutalvány (25 000 Ft). P Zenesarok-utal­vány (20 000 Ft). Q Vásárlási utalvány (20 000 Ft). R Televízió (10 000 Ft). S vásárlási utalvány (1Ö 000 Ft). T Vásárlási utal­vány (9000 Ft). U Vásárlási utal­vány (7000 Ft). V Vásárlási utal­vány (5000 Ft). X Vásárlási utal­vány (4000 Ft). Y Vásárlási utal­vány (3000 Ft). Z Vásárlási utal­vány (2000 Ft). HÁROMMILLIÓ 227 084 R 233 441 S 252 512 U 258 869 P 265 226 V 277 940 X 284 297 z 290 654 Z 297 011 X 316 082 s 246 155 R 322 439 u 341 510 P 366 938 R 373 295 V 379 652 X 386 009 Y 392 366 X 398 723 Z 411 437 V 443 222 Z 468 650 Y 475 007 R 500 435 R 424 151 Z. 436 865 R 532 220 u 538 577 X 551 291 T 557 648 T 570 362 Z 589 433 R 595 790 P 602 147 Z 608 504 Y 614 861 S 621 218 T 627 575 V 633 932 M 640 289 p 646 646 S 653 003 z 665 717 N 672 074 Y 678 431 M 684 788 Q 691 145 R 697 502 V 703 859 V 710 216 X 716 573 Q 722 930 M 729 287 V 742 001 X 748 358 Y 754 715 V’ 761 072 Z 767 429 V 773 786 Q 780 143 p 799 214 S 805 571 V 811 928 Z 818 285 Z 824 642 V 830 999 R 850 070 U 856 427 P 862 784 S 869 141 V 875 498 X 888 212 T 900 926 V 907 283 Z 913 640 M 919 997 V 926 354 Z 932 711 P 939 068 S 945 425 V 951 782 T 958 139 M 964 496 P 970 853 R 983 567 X 989 924 Y NEGYVENNEGY­MILLIÖ 668 367 U 693 795 Y 897 219 V 903 576 X ÖTVENÖTMILLIÓ 672 334 S 685 048 M 901 186 R 913 900 T 907 543 R HETVENKILENC­MILLIÓ 002 524 V 021 595 X 034 309 Q 066 094 T 091 522 M 097 879 T 123 307 M 129 664 Q 142 378 Q 148 735 Z 161 449 O 167 806 o 174 163 Q 180 520 u 186 877 Z 193 234 Q 205 948 P 212 305 R 218 662 R 225 019 Z 244 090 S 250 447 Y 256 804 M 263 161 Z 269 518 U 275 875 V 282 232 X 294 946 M 301 303 s 314 017 s 333 088 Y 345 802 z 358 516 Q 371 230 u 377 587 P 383 944 z 403 015 T 409 372 T 422 086 M 428 443 M 434 800 M 460 228 P 466 585 Y 472 942 O 485 656 Y 492 013 O 504 727 Z 511 084 U 517 441 Y 523 798 V 530 155 V 536 512 V 542 869 U 574 654 V NYOLCVAN MILLIÓ 555 583 z 273 924 X 305 709 s 312 066 Z 318 423 z 331 137 N 343 851 V 356 565 T 381 993 s 401 064 Y 445 563 s 477 348 U 490 062 M 502 776 T 509 133 T 515 490 534 561 Y Y 521 847 z A nyertes szelvényeket 1984. június 25-ig kell a totó-lottó- kirendeltségek, az OTP-fiókok. vagy posta útján a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság címé­re (1875 Budapest V.. Münnich Fe#$nc ui 15.) eljuttatni. A gyorslista (amelyben a me­gyénkben vásárolt nyertes szel­vények számát közöljük) köz­vetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Tanácsülésekről jelentjük Szarvas Szarvas város Tanácsa május 29-én, kedden dél­után ülést tartott. Először az 1983. évi költ­ségvetés-fejlesztési alap vég­rehajtásáról szóló írásbeli beszámolót vitatta meg és fogadta el a tanácsülés. A második napirendi pontban Medgyesi L ászióné város­gazdálkodási osztályvezető írásbeli beszámolóját vitat­ták meg a komplex környe­zetvédelem helyzetéről és feladatairól Szarvas város­ban. A hozzászólók különö­sen azokra a lehetőségekre hívták fel a figyelmet, me­lyeknek anyagi vonzata cse­kély. A tanácstagok egyet­értettek azzal, hogy a kör­nyezetvédelmi szemlékkel a bírságok megelőzhetők, s hogy a tereprendezések, kar­bantartások azért is fonto­sak, mert jó hatással van­nak az állampolgárok rend- szeretetére, míg ezek rend­szeres elmaradása a környe­zetszennyezésnek szinte mo­rális alapot ad. Ésszerű javaslatnak tűnt az is, hogy a halőrök, piacfelügyelők, Mezöberény Mezőberény nagyközség Közös Tanácsa május 30-án, tegnap délután ülést tartott. Elsőként a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót hallgatta meg a testület. Ezt követően Szűcs Lajos tanácselnök „A közéleti de­mokrácia és a szocialista törvényesség érvényesülése a tanácsi szervek munkájában” című anyagot terjesztette elő. Kiemelte: az 1971-es ta­nácstörvény megjelenése óta fejlődött a közéleti demok­rácia. A tanácstagok testü­leti munkában való részvé­tele, a lakossági kapcsolatok alakulása az elmúlt több mint egy évtized alatt tar­talmasabbá vált. Erősödött a tanács népképviseleti és ál­lamigazgatási jellege. Ezzel együtt az önkormányzati jelleg fejlesztésében még akad tennivaló. A tanácsi bizottságok szá­ma 1980 után csökkent, mindez elősegítette, hogy hatékonyabb munkát tud­janak végezni. A közéleti demokrácia szélesítését szol­gálják a tanácstagi csopor­tok, amelyeknek többsége mezőőrök, komplex környe­zetvédelmi szempontokat fi­gyelembe véve végezzék munkájukat. Tájékoztató hangzott el a Körös-holtág vizének védelméről, s arról, hogy Szarvas környezetren­dezési mintatervet kap, melynek tervei ugyan nem rónak anyagi terheket a vá­rosra, ám a tervek kivitele­zésében számítanak a város lakóinak széles körű együtt­működésére. Ezután Vaskor Pál, a HNF városi bizottságának titkára szóbeli tájékoztatót adott a tanácstagokkal folytatott el­beszélésekről. Az ülést be­jelentések zárták; a legélén­kebb vita a gázkötvény kibo­csátási tervének ismertetését követte. Felvetették, hogy mód van-e a gázbekötések­nél előnyben részesíteni a kötvénytulajdonosokat. Mint kiderült, ez technikailag nem megoldható. A kötvény visszavásárlása az ötödik év utolsó hónapjában, egy ösz- szegben történik. A gázköt­vény kamata vonzó: hiszen évi 9 százalékos kamatos ka­mat öt év letelte után már jelentős összeg. U. T. megtalálta a helyét. A ta­nácstagi beszámolók színvo­nala javult. Esetenként elő­fordul, hogy saját munká­jukról nem adnak számot a tanácstagok ezeken a beszá­molókon. A falugyűlések hangvétele kritikus, számos javaslatot tesznek a résztve­vők. A jövőben az ember- központúbb ügyintézést, a hatósági lakossági ellenőrzé­sek hatékonyságának foko­zását tekinti fő feladatának a tanács. A testület beszámolót hall­gatott meg a művelődési és ifjúságpolitikai bizottság te­vékenységéről. A bizottság éves munkaterv alapján dolgozik. A témáktól függő­en a kívülálló szakemberek véleményét is meghallgatja A fiatalok részt vesznek a társadalmi, politikai rendez­vényeken, aktívan bekap­csolódnak a különböző szak­körök tevékenységébe. A tanács határozatot fogadott el arról, hogy mérjék fel a veszélyeztetett kiskorúak helyzetét, s hozzanak a be­illeszkedésüket segítő intéz­kedéseket. A tanácsülés interpelláci­ókkal és bejelentésekkel zá­Angol üzletemberek Békéscsabán Tegnap Békéscsabára lá­togatott Sir Adrian Cadbury, a Schweppes cég tulajdono­sa, fő részvényese, és vele együtt a Schweppes Interna­tional Limited elnöksége. A vendégeket a Békés me­gyei Üdítőital-ipari Vállalat igazgatója, L ipták György fogadta, majd közösen meg­tekintették a békéscsabai gyárat Az üdítőital-ipari vállalat az elmúlt esztendő augusztusa óta gyártja a nagy nemzetközi, 200 éves múltra visszatekintő cégtől vásárolt licence alapján a Schweppes-et, amely ha­zánkban is közkedvelt ital­lá vált. Az angol üzletem­berek ellátogattak néhány üzletbe, hogy képet kapja­nak a forgalmazás körül­ményeiről, késő délután pe­dig a kereskedelem, a ven­déglátóipar képviselőivel ta­lálkoztak és konzultáltak. Bz utolsó szakmai nap a BHV-n (Folytatás az 1. oldalról) Bolgár és NDK-beli partne­rekkel iparitelevízió-moni- torok és bevizsgáló műsze­rek exportjában állapodtak meg. > A szovjet kiállítók arról adtak tájékoztatást, hogy a korábbi éveknél aktívabb kereskedelmi munka ered­ményeként összesen 390 mil­lió rubel értékű szerződése­ket kötöttek. A vásáron 13 szovjet vállalat mutatta be újdonságait. Fokozott ér­deklődés kísérte az első íz­ben önállóan bemutatkozó belorusz ipar kiállítását. Szerdán több mint mint 11 millió rubel értékű üzletet kötött a Technoimpex szov­jet partnerével,. eszerint jövőre könnyűiparunk újabb négyezer SZTB-szövőgépet kap. A Metronex lengyel vállalat két és fél millió ru­beles megállapodást írt alá a Videotonnal lengyel szá­mítástechnikai berendezések, és a sugárvédelemhez hasz­nálatos műszerek exportjára. Több hazai és külföldi ki­állító sajtótájékoztatót tar­tott. A Csepeli Szerszámgép- ipari Gépgyár bemutatta legújabb, robottal összekap­csolt, számjegyvezérlésű esz­tergagépeit és az egy év alatt kifejlesztett megmun­káló központot. A két gép­típus újdonsága, hogy a be­rendezéseket gyártórendszer­ré lehet összekapcsolni. Ar­ról is szóltak, hogy a szov­jet szakemberek nagy érdek­lődést mutattak termékeik iránt, s a berendezésekből többet meg is rendeltek. A vízgazdálkodás kiállítá­sán bemutatták az újságírók­nak az ivó-, fürdő- és szennyvizek fertőtlenítésé­hez amerikai kooperációban gyártott félautomata vezér­lésű tisztító- és klórgázada- goló berendezést. Negyven éve történt A Magyar Front megalakulásának évfordulója a II. világháború elő­estéjén és első évei­ben még úgy látszott, hogy Magyarországnak köz­vetlen előnyei származnak a német szövetségből. A tria­noni traumát jórészt feled­tették a revíziós sikerek, a bécsi döntések „országgya­rapításai”. Igazolódni lát­szott az ellenforradalmi kor­szak legitimáló lényege: az irredenta külpolitika. Sőt, a külpolitikai sikereken túl is viszonylag kedvező volt a helyzet az országban. A had­sereg és a hadiipar felszív­ta a jelentős munkanélküli tömegeket, s így csak a leg­tovább látók tették fel a kérdést; mi lesz mindennek az ára, hogyan fest majd egyenlegünk a végső elszá­molásnál. A messzebbre tekintők, az antifasiszta baloldal azon­ban már kezdettől figyel­meztetett a hitlerista né­met elkötelezettség ország- és békeromboló veszélyeire. Szétszórt, s egymással is viaskodó csoportjaiban ha­marosan az együttműködési lehetőségek felkutatása ke­rült előtérbe. A népfrontpo­litika végleges elfogadásának jegyében 1941. folyamán a Kommunisták Magyarországi Pártja új jelszót hirdetett meg: a független, szabad, demokratikus Magyarország jelszavát. Ez alkalmasnak bizonyulhatott az antihitle- rista nemzeti-népi összefo­gás alapjainak lerakására. A szociáldemokrata baloldal és a népi írók bizonyos cso­portjainak bekapcsolódása eredményezte aztán a tünte­téseket a Batthyány örök­mécsesnél, Petőfi szobránál. Az 1941-es kísérletek korai és impozáns példája a Nép­szava híres karácsonyi szá­mának antifasiszta és nép­frontos hevülete volt. A ha­marosan megalakuló Magyar Történelmi Emlékbizottság aláírásgyűjtései, az 1942. március 15-i tüntetés a Pe- tőfi-szobornál pedig már a másik Magyarország jelent­kezéséről és növekvő ere­jéről tanúskodott. Az ellenállási mozgalom fejlődésében is cezúrát je­lentett az 1943-as háborús fordulat, Sztálingrád, Voro- nyezs, az észak-afrikai és szicíliai partraszállás és az olasz kapituláció. Az ország két síkon is megindult a há­borúból való kiválás irá­nyába. Részint a kormányzó környezete kezdett rendszer­átmentési célzattal vérsze­gény béketapogatózásokba Svájcon, Törökországon ke­resztül. Erre az is vezette, hogy ne a Szovjetunióval kelljen közvetlenül tárgyal­nia. Másrészt a baloldalban erősödött az a felismerés, hogy a háborúból való kilé­pés csak aktív ellenállással, csak Németországgal szem­befordulva lehetséges. Ez a kétirányú mozgás pedig min­denféleképpen növelte — az üldözések ellenére — az an­tifasiszta erők befolyását, a békevágyat. Egyúttal a kor­mányzat, a horthysta körök céljaival ellentétben a há­ború utáni demokratikus ki­bontakozás esélyei és el­képzelései is növekedtek. Az 1943-as híres szárszói kon­ferencia — a maga népfron­tos jellegzetességével — egyik jele volt ennek. A ra- dikalizálódást azonban kor­látozta, hogy a lakosság még közvetlenül nem érzé­kelte a háborút, és a voro­nyezsi katasztrófa óta ma­gyar hadsereg nem volt a fronton. A hitlerista német meg­szállás, 1944. március 19-én — mondhatni — tiszta vizet öntött a pohárba. Az egész legális baloldalnak, a szoci­áldemokrata pártnak, a kis­gazdapártnak és a paraszt­szövetségnek betiltása, a saj­tó teljes gleichschaltolása, a több ezer baloldali és né­metellenes letartóztatása, a terror és a deportálás most már elodázhatatlanná tette a politikai ellenállás közös szervezeti keretének a meg­teremtését. Az 1943-tól Bé­kepárt néven működő KMP kezdeményezésére a kommu­nisták, az SZDP baloldala, a Kisgazdapárt és a legitimis­ták (később a Parasztpárt is csatlakozott) május közepén létrehozták a Magyar Fron­tot. Június eleji kiáltványá­ban új népi szabadsághar­cot, felszabadító háborút hirdetett a németek és cin­kosaik kiverésére, a békéért, a független és demokratikus Magyarország megteremté­séért. A Magyar Front megala­kulása a hazai ellenállási mozgalom addigi legjelentő­sebb eseménye volt. Általa megnőttek a kommunista párt szervezési és propa­gandalehetőségei, ugyanak­kor a front olyan rétegek­re és körökre is kiterjesztet­te befolyását, amelyek — bár náciellenesek voltak — a kommunistáktól idegenked­tek. 0 Magyar Front min­den törekvése, sőt, a fegyveres ellenállás jelentősége ellenére, a sajá­tos történelmi-társadalmi okokból nem jöhetett létre a sikeres németellenes szembefordulás legfőbb fel­tétele: a népi ellenzék, a hadsereg és az uralkodó kö­rök összefogása és közös ak­ciója. Ebben a felelősség egyértelműen az utóbbiaké. Ám a front tevékenysége nemzeti tudatunk fontos ré­sze, és egészséges nemzeti önbecsülésünk jogos tápláló­ja. Derer Miklós A háztáji gazdálkodásról tanácskozott a T0T elnöksége A közös gazdaságok ter­melésének gyorsabb ütemű fejlődése következtében csök­kent a háztáji termelés ré­szesedése a mezőgazdaság összes termeléséből. A kis­termelés erőteljesen kon­centrálódik. és növekszik a háztájiból kikerülő áru mennyisége — állapította meg a TOT elnöksége szer­dai ülésén, amelyen a ház­táji termelés helyzetét vi­tatta meg. A háztáji termelés átala­kulóban van; egyre erőtel­jesebb a szakosodás. A ház­táji kistermelők mindenek­előtt a sertéstenyésztésben, valamint a kertészeti ága­zatban kötelezték el magu­kat. Az adatok szerint tíz év alatt a termelésben csak­nem 10 százalékkal nőtt az állattenyésztés részaránya — ez majdnem teljes egészében a sertéstartás terjedéséből adódik —, s a kertészetek is lényegesen növelték a ter­melést. Nemcsak a család önellátására rendezkednek be, hanem a lakossági ellá­tás és az export szempontjá­ból is számottevő mennyi­ségű áru is származik a ház­tájiból. 1983-ban a termelő- szövetkezeteken keresztül 34 milliárd forint értékű ter­méket értékesítettek. Ezzel termékeik több mint fele kerül áruként forgalomba. Általában jó minőségű álla­ti és növényi termékekkel jelentkeznek a piacon. ám az. hogy nem mindig első osztályú tenyészállataik van­nak, lemérhető abból is, hogy nem egyenletes a ház­táji vágóállatok minősége. Ezzel kapcsolatban az állami vállalatok szolgáltatásait is el lehet marasztalni. Az elnökség rámutatott arra, hogy a közös gazdasá­goknak jobban kell segíte­niük az üzem- és munka- szervezést a háztájiban. Ezen a téren nem kielégítő- ek az eredmények.

Next

/
Thumbnails
Contents