Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-25 / 121. szám

1984. május 25., péntek o Igl^UkfiW MSZMP-küldöttség utazott a Finn KP kongresszusára Csütörtökön Helsinkibe utazott az MSZMP küldöttsége, amely a Finn Kommunista Párt meghívására részt vesz a párt XX. kongresszusán. A küldöttség vezetője Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, tagja Kótai Géza, a KB külügyi oszályának helyettes vezetője. Törökországban jártak a gyomaendrödiek Talán életükben nem it­tak annyi teát a gyomaend- rődi Körösmenti Szövetkeze­ti Néptáncegyüttes úttörő­csoportjának tagjai, mint tö­rökországi turnéjuk során, a közelmúltban. A készséges vendéglátók ugyanis nem­egyszer rendeztek fogadást számukra, s ilyenkor alig­hogy kiitták az egyik poha­rat, már öntötték is az új adagot az ízletesen elkészí­tett nedűből. Az utolsó na­pok egyikén aztán rájöttek a dolog nyitjára. Az ottani szo­kás szerint, ha a kanalat a pohárban vagy a pohár mel­lett hagyják, ez azt jelenti: „kérek még”. Am ha kereszt­ben, a tetejére helyezik, az éppen az ellenkezőjét: „kö­szönöm, elég”. Ilyen és ehhez hasonló ér­dekességet sokat mesélhet­nének a gyerekek, már csak azért is, mert ott-tartózko- dásuk ideje alatt családok adtak otthont számukra, így még jobban megismerhették vendéglátóik hétköznapjait, életmódját, szokásait és per­sze — ez egyöntetű véle- náény — vendégszeretetét. Több mint két hétig vol­tak távol az ifjú táncosok. Ankarában, a török rádió és televízió gyermekfesztiválján mutatták be hazájuk nép­tánchagyományát. Évente rendezik meg ezt a nagy, nemzetközi seregszemlét, ez volt a hatodik. Tizennégy csoport mutatkozott be az idén. Volt köztük többek kö­zött szovjet, lengyel, bolgár, jugoszláv, csehszlovák, ame­rikai, líbiai, egyiptomi együttes. A gyomaendrödiek minde­nütt nagy sikerrel mutatkoz­tak be. Különösen arra a fel­vonulásra emlékeznek szíve­sen, melyet Ankara sport- csarnokában, mintegy 10 ezer ember nézett végig, dacolva a mostoha idővel: havas eső esett. Máskor 3 km-es me­nettáncon vettek részt. Üt- jukat taps kísérte, s ha le­álltak valahol táncolni, pil­lanatok alatt nézők serege fogta gyűi'űbe őket. N. Á. Orvosi ügveletek Békéscsabán központi orvosi ügyelet a Gyulai úti új kórházi épületben du. 4 órától másnap reggel 7.30 óráig. Tel.: 23-544. Ugyanitt gyermekkörzeti orvosi ügyelet. Szombaton és munka­szüneti napokon folyamatos ügyelet. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap 7 órától 14 óráig a Bartók Béla út 19. szám alatt. Békésen, a Széchenyi tér 4 2. szám alatt központi orvosi ügye­let du. 16.30-tól másnap 7 órá­ig. Szombaton és vasárnap reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig. Ugyanitt gyermekorvosi ügyelet szombaton 8-tól 12-ig. Vasárnap 8-tól 10-ig. Tel.: 41-312. Gyulán felnőttkörzeti ügyelet a Dob u. 2. szám alatt du. 17 órá­tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén pénteken du. 17 órától hétfő reggel 7.30-ig. Tel.: 61-0-12. Gyermekügyelet folyamatosan a Kárpát u. 11. szám alatt. Fogá­szati ügyelet a kórház szájsebé­szetén a Semmelweis u. 1. szám alatt. Elek, Kétegyháza betegeit má­jus 26—27-én dr. Szepesvári Ele­mér. Elek, Ady u. 9 B. tel.: 215 látja el. Lökösháza, Revenues és Domb­iratos betegeit változó telephe­lyű ügyeletben látják el. Az ügyelet helye a körzeti rende­lőnél olvasható. Gyomaendrődön a mindenna­pos ügyelet Dévaványára, a hét­végi ügyelet Hunyára is kiter­jed 17 órától, másnap reggel 8 óráig. Címe: Gyomaendrőd, Le­nin út 3. Tel.: 31-520. URH-hf- vószám: Békés 38. Gépkocsi: Lada Niva! AR 41-19. hívószám: Békés 39. Szarvas: a mindennapos ügye­let kiterjed Békésszentandrásra. Csabacsüdre. Kardosra és ör- ménykútra is. 17 órától reggel 8-ig. Címe: Szarvas. Béke út 18. Tel.: 225. Szeghalmon: a mindennapos ügyelet hét végén kiterjed Fü­zesgyarmatra. Kertészszigetre, Körösladányra is, szombat reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig. Cí­me: Szeghalom. Béke u. 3. Te­lefon: 21. Füzesgyarmaton: hét közben változó telephelyű. összevont ügyelet Körösladányban. 17 órá­tól reggel 7-ig készenlét van. Sarkad: mindennapos közpon­ti orvosi ügyelethez tartozik Sarkadkeresztúr, Méhkerék és Kötegyán is. Helye: Sarkad. Bé­ke sétány 3. Hétköznap 17 órá­tól másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén péntek 17 órától hétfő reg­gel 8-ig. Tel.: 120. Mezőberény: mindennapos központi orvosi ügyeletén a Szé­chenyi út 1. sz. alatt ellátják Csárdaszállás. Köröstarcsa bete­geit is. Hétköznap du. 16-tól másnap reggel 8-ig. Hét végén pénteken du. 16-tól hétfő reg­gel 8-ig. Tel.: 51-120. Orosháza: mindennapos köz­ponti ügyelet a Könd u. 76. sz. alatt hétköznap du. 17-től más­nap reggel 8-ig. Hét végén szom­bat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Mezőkovácsháza: hétközben Végegyházával közös ügyelet du. 17 órától másnap reggel 7-ig. Hét végén összevont központi orvosi ügyelet Mezőkovácsháza, Battonya, Mezőhegyes, Kasza­per. Nagybánhegyes. Magyar- bánhegyes. Végegyháza betegei­nek. Az ügyelet helye: Mező­kovácsháza, rendelőintézet. Tel.: 85. Kérjük megyénk lakóit, hogy az orvosi ügyeleteket valóban csak indokólt esetben vegyék igénybe, mert másként a sürgős esetekben nyújtott segítséget ve­szélyeztetik. Az elmúlt napokban kelhettek ki, cs talán az első vízi útju­kon sikerült megörökíteni ezeket a kis tőkésrécéket, ismer­tebb nevükön a vadkacsákat, mamájuk kíséretében Fotó: Fazekas László Még az ősszel megkezdték a medgyesegyházi művelődési ház átépítését. Az 5,5 millió forintba kerülő korszerűsítés után a mozi is itt kap otthont, és bővülnek a művelődési ház le­hetőségei. Képünk: a mezőkovácsházi termelőszövetkezetek önálló építési vállalkozásának munkásai a nagyterem belső terének kialakításán dolgoznak. Fotó: Fazekas László Ismét lesz diákfesztivál A közelmúltban döntés született: az 1984/85-ös tan­évben ismét megrendezik az országos diáknapokat. Az amatőr művészeti csoportok bemutatkozására és minősí­tésére egyaránt lehetőséget adó rendezvénysorozatot, diákfesztivált a KISZ Köz­ponti Bizottsága a Művelő­dési Minisztériummal és az Állami Ifjúsági Bizottsággal közösen szervezi. Szivi József, a KISZ KB középiskolai és szakmunkás- tanuló tanácsának titkára az MTI munkatársainak el­mondta: az ODN célja, hogy képet adjon a diákművelő­dés eredményeiről, lehetősé­get teremtsen a közművelő­dési munkában élenjáró diá- kok, iskolák és pedagógusok tevékenységének bemutatá­sára és elismerésére. A ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulójához kötődő ren­dezvénysorozat alkalmat nyújt majd arra is, hogy a diákok a művészet eszközei­vel fogalmazzák meg, fejez­zék ki a világról, társadal­munkról alkotott vélemé­nyüket. A művészeti bemu­tatókhoz kapcsolódva szak­mai tanácskozásokat is ren­deznek, amelyeken az elmúlt négy évtized diákművelődé­sének fejlődését tűzik napi­rendre. Az ODN az iskolai diák­napokkal kezdődik, majd a megyei KISZ-bizottságok és tanácsok 1985. tavaszán kü­lönböző művészeti kategóri­ákban szerveznek minősítő bemutatókat. A középiskolá­sok és a szakmunkástanulók teljesítményét külön-külön értékelik, s a bemutatott produkciókat arany, ezüst és bronz fokozattal minősítik. Ezt követően, április végén az ország hét városában ren­deznek diáknapi fesztiválo­kat, amelyeken a megyei mi­nősítők legszínvonalasabb produkcióiból állítanak össze műsorokat. A fesztiváldíjak odaítéléséről a diáktanácsok döntenek majd. Az 1984-85. évi 'országos diáknapok részletes kiírása a közeljövőben megjelenik, s eljut valamennyi iskolai KISZ-szervezethez. Liliomfi Magyarbánhegyesen D cigányság művelődéséről tanácskoztak Május 23-án. szerdán Bé­késen, a városi művelődési központban tapasztalatcsere­találkozón tanácskoztak Bé­kés és Szolnok megye ci­gányközművelődéssel fog­lalkozó népművelői. Ezen a napon a Szolnok megyeiek megismerkedhettek me­gyénk cigányságának sajá­tosságaival. hallhattak köz- művelődési módszerekről, tájékozódhattak a békési művelődési központ báziste­vékenységéről. A gyulai Erkel Múzeum igazgatója, dr. Bencsik Já­nos diaképes előadást tar­tott a Békés megyei etni­kum sajátosásgairól, majd Pocsainé Fábián Magdolna beszélt a megyénkben alkal­mazott közművelődési mód­szerekről. A cigánygyerme­kek általános iskolai okta­tásának problémáiról dr. Püski Andrásáé, az 1. sz. iskola igazgatóhelyettese, a megyei cigánykoordinációs bizottság tagja tájékoztatta a résztvevőket, Délután ci­gánycsaládokhoz látogattak a vendégek, később pedig ér­tékelték a nap tapasztalatait. B. Zs. Vágányfelújítás Felújítják a Karcag és Püs­pökladány közötti több mint 12 kilométeres vasútvonal jobb­oldali vágányát. A munkát nagy értékű, korszerű gépsorral vég­zik. A két Platov gépsor na­ponta 1152 méter vágányt cse­rél ki. A vágánycsere elkészülte után ez a szakasz is alkalmas lesz a 120 km órás vonatatási sebes­ségre. Szarvasi Sándorné, a raa- gvarbánhegyesi általános is­kola igazgatója elégedett. Kedd délelőtt 10 óra van. pár perccel ezelőtt fejeződöt be a Jókai Színház művé­szeinek rendhagyó irodalom­órája (órái) a művelődési házban, kétszázkilencven al­só- és felső tagozatos isko­lás előtt. „Tomanekék rend­szeres vendégeink, mondja az igazgatónő, jó néhány rendhagyó órát tartottak már itt. Ahogyan most is láthat­ta, két egymás utáni órán egyforma figyelemmel ült el­sős és nyolcadikos." A „Tomanekék” ezúttal négy művész összefogását jelenti: Szabó Zsuzsa, Mé­száros Mihály, Kalapos László és Tomanek Gábor tavaly óta járják a megye iskoláit, a legkülönbözőbb rendhagyó irodalomóra­programokkal. A múlt héten volt a „premierje” a Lili- omfinak, most játszották másodszor. Előbb azonban a népköltészet, a népmese­irodalom gyöngyszemeivel kezdték, közben népdalokat énekeltek, __ gitárkísérettel. ,,M egrakják a tüzet, mégis elaluszik. nincs az a szere­lem, ami el nem múlik" — szomorkodtak kicsit, hogy utána annál vidámabban kö­vetkezzenek a rigmusok, mondások, mesék, majd kér­dések : tudjátok-e mi a kü­lönbség a vers és a próza között? Húsz-harminc kéz emelkedett egyszerre a ma­gasba. hogy kórusban vála­szoljanak Szabó Zsuzsának, aki — jutalmul a helyes vá­laszért —. ráadásként el­mondott még egy szép me­sét, Mátyás királyról és a bolondjáról ... . Szünet után Kalapos László beszélt arról, hogy mi is a dráma, majd Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát ismertette, és bemutatta a szereplőket. Pergett a játék, a nagy gyermeksereg ámul- va hallgatta, miféle kalan­dokba keveredett Liliomfi. hogy elnyerje szerelmese, a szépséges Mariska szívét? Nem könnyű, amire a négy békéscsabai színművész vál­lalkozott: elvinni az iskolá­sok közé a népköltészet leg­szebb hajtásait, és bemu­tatni egy-egy nevezetes drá­mát a magyar színi iroda­lomból. Jelesen azokat, me­lyek éppen kötelező, vagy ajánlott olvasmányok álta­lános iskolások számára Mondhatnánk a vállalkozást küldetésnek is. mert önma­guk határozták el, hogy vé­gigjárják a megye iskoláit, és rendhagyó irodalomórá­kon járulnak hozzá a pe­dagógusok mindennapi mun­kájához. A magyarbánhegyesi dél- előttön kétszázkilencven gyerek tapsolt, lelkesedett. Színésznek nincs nagyobb öröm. gyerekeknek ritkán adódhat nagyobb élmény. Jó lenne bővíteni a kört. még több alkalmat találni ilyen vendégeskedésekre, még több darabot bemutatni, is­mertetni. Csak hát ehhez ösztönző, terheket is vállaló mecénás kell, az ügy megéri Mi több: csak ez éri meg igazán (s. e.) „Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender. .Kétszáz- kilencvenen hallgatják Fotrt: Fazekas László Vidám gyermeknapi rendezvények Békéscsabán május 27-én, vasárnap délután két órától sokféle színes program vár­ja az érdeklődő gyerekeket az ifjúsági házban, a Derko- vits-ligetben és a Kossuth téren. Lehet majd agyagoz­ni, labdát gyúrni, mese-linót, similabdát, bábokat, szőt­test készíteni, vetélkedni. A Kossuth téren aszfaltrajzver­seny lesz, majd a Napsugár bábegyüttes négy órától az ifjúsági házban _ a Három kisgida című mesejátékot adja elő, utána rajzfilmeket vetítenek. Több élelmiszer- ipari vállalat kóstolással egy­bekötött termékkiállítást is rendez, ugyanakkor a Bé­késcsabai Kötöttárugyár gyermekruha-kiállítását is megtekinthetik az érdeklő­dők. Gyulán május 26-án ren­dezik meg a városi gyermek­napot, az Erkel Ferenc Mű­velődési Központban, a Mo­gyoróssy Könyvtárban, és a Népkertben. Játékos sport- versenyek után fél 10-től ku­tya- és cselgáncsbemutató lesz, majd vetélkedők követ­keznek. Egy órakor a műve­lődési központban a Csillag­szemű juhász című mesejá­tékot láthatják a gyerekek. Később iskolák közötti lab­darúgó kupát, s ügyességi versenyeket rendeznek. Hat órakor kezdődik a TICK együttes koncertje, majd tá­bortűzzel ér véget a gyulai gyermeknap. Békésen a természetvéde­lem jegyében rendezik meg a gyermeknapot május 26-án 10 órától a Dózsa-ligetben és az ifjúsági házban. A Dó- zsa-ligeti „Bagoly”-ban dísz­hal- és díszmadár-kiállítás lesz, ugyanitt filmeket is ve­títenek. A Csillagszemű ju­hász című mesejátékot a li­geti színpadon adják elő. ahol az MMK néptánccso­portja is fellép. A ligetben rajzverseny, agyagozás, fé- szekodú-készítés várja a gye­rekeket, s vetélkedhetnek is. Az ifjúsági házban a virág- kiállítással és -vásárral egy időben a gyerekek megis­merkedhetnek a virágköté­szettel. s korongozhatnak. Szarvason az Erzsébet-li- getben nyújtanak változatos szórakozási lehetőségeket a gyerekeknek május 26-án kora délutántól. Óvodás tánccsoport és a szlovák is­kola amatőr művészeti együttesei mutatkoznak be. A Lekváros lángos című műsort a Jókai Színház mű­vészei adják elő, majd fel­lép Szűcs József bűvész, Bö- röczki József humorista és az Argentum együttes. A program videó-diszkóval fe­jeződik be este. Szeghalmon május 26-án. szombaton délelőtt a sport­telepen általános iskolák fel­sőtagozatosai részére játékos sportvetélkedőket rendeznék. Másnap, vasárnap délután 2 órától az úttörő- és ifjúsági házban gyermeknapi majális lesz, változatos programmal. 4 órától a Jókai Színház tag­jai zenés gyermekműsort ad­nak, 5-től 7-ig gyermekdisz­kó lesz. Gyomaendrődön a gyomai piactéren május 27-én 10 órától szórakozhatnak a gye­rekek. Lesz többek között rajz-, kerékpár- és görkor­csolyaverseny, néptáncbe­mutató táncházzal. Délután a 2. számú általános iskola udvarán folytatódik a prog­ram tanár—diák mérkőzé­sekkel, aerobik-bemutatóval. Zárásként ugyanitt 9 óráig diszkót rendeznek. Megyénk többi helységé­ben is, elsősorban az isko­lák szervezésében, érdekes, változatos szórakozási lehe­tőségeket biztosítanak a gye­rekek számára a hét végén, a nemzetközi gyermeknap alkalmából. P. F.

Next

/
Thumbnails
Contents