Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-04 / 103. szám
1984, május 4,, péntek Székesfehérváron, a régi Csőri út egyik- magánházának kiskertjében jókora szélkerék forog. Császár János, aki fácáncsibe-keltctéssel foglalkozik, az eddig olajjal fűtött keltetőjének fűtésére fogta be a 'szelet, és azóta jelentős tüzelőmegtakarítást ért el MTI-fotó: Kabáczy Szilárd felvétele — KS Ági van ? Hz élelmiszeripar első félévi kínálata A Kunság Élelmiszer- és Vegyiáru-kereskedelmi Vállalat az élelmiszeriparral megkötött szerződések és megállapodások alapján tájékoztatta megyénk kiskereskedelmi vállalatait, szövetkezeteit az első félév várható áruellátásáról. Ezek szerint alapvető élelmiszerekből továbbra is jó a kínálat. Van elegendő só, cukor, zsír. étolaj, margarin és rizs. A vá-. lasztékot is sikerült bővíteni többek között száraz tésztából. Üj termék az ízesített tarhonya, amely 25 és 50 dekás csomagolásban kerül forgalomba. A nyolc tojásos paradicsomos, paprikás, kakaós és szárított zöldséges 16, az öt tojásos, nagyobb súlyú pedig 29 forintba kerül. A korszerű táplálkozás népszerűsítése jegyében ajánlanak fehérjékben, különböző vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag malomipari termékeket. Ilyen a tészták és a sütemények, a húsfélék panírozásához, levesek és főzelékek sűrítéséhez használt szójaliszt, a diétás ételek elkészítéséhez nélkülözhetetlen rizsliszt, valamint a gyermek- és tömegétkeztetésben előnyös és gazdaságos borsóliszt. Ügy látszik, hogy az édesipar is növeli a termelést, hiszen az év első felében javul a választék töltött és töltetlen cukorkákból, drazsékból, karamellákból, táblás csokoládékból, nugátokból. Háztartási kekszből most sem ígérnek többet, viszont egyéb lisztesáruk: töltött ostya, mézes sütemény, babapiskóta elegendő mennyiség áll a fogyasztók rendelkezésére. Az úgynevezett fehér termékek minősége azonos a hagyományos árukkal, de egyszerűbb csomagolásuk miatt olcsóbbak. Negrót, sár- gabarackfurét, vegyes drazsét, négyfajta teasüteményt, édes linzert kínálnak ilyen kivitelben. Bővül az Uni- korn-család választéka is. Áprilistól kapható a krumplis tésztapor, a krumplispüré- por, a krumplis lángospor, a párizsi panírozópor és a diabetikus tésztaliszt. Örvendetes, hogy eddig csak a gyógyszertárakban kapható diabetikus édesítőszer, a 75 szemes Polisette az élelmiszerboltokban is megtalálható. A konzervipari termékek közül az egresbefőtt és az importáruk kivételével megfelelő ellátást ígérnek. Ugyancsak elegendő dzsemet tudnak szállítani, májustól már lesz az üzletekben a közkedvelt nagymama lekvárja. Folyamatos ellátást, széles választékot garantál az ipar különféle szűrt és rostos gyümölcslevekből. Van a Napsugár és az Ági elnevezésű körte-, alma-, tneggy- és szamócaízű ivóié. Natúrle- csó, sóska, paraj és finomfő- zelék-ételkonzervekből nem lesz fennakadás. A gyenge terméseredmények miatt azonban kevesebbet kínálnak zöldbab-, zöldborsó-, natúr- tök- és karfiolkonzervekből. S. S. Kényszerpályán Furcsa, ellentmondásos helyzetbe keveredett a Békés és Vidéke ÁFÉSZ. Besorolták az alacsony hatékonyságú szövetkezetek közé. Annak ellenére, hogy az elmúlt évben csaknem 12 millió forint nyereséget értek el az 1982-es esztendő 6,4 milliójával szemben. Valóban, a mélypont két évvel ezelőtt következett be, amikor az iparcikkáruház 1,6 millió forint veszteséggel zárt. Sokan túlzott, erőltetett beruházásról beszélnek. Tény: a természeti csapások Békést és a város környéki településeket sújtották a legjobban, és ebből sajnos a kereskedelem sem maradt ki. A földrengés után egy sor üzletet le kellett bontani, helyettük újat építeni, a meglevőket nem kevés pénzért helyreállítani. A már említett iparcikkáruház építése körüli huzavona sem kedvezett túlságosan a gazdálkodásnak, hiszen az első hiteleket már törleszteni kell, amikor átadták az üzletet. Az átszervezés szintén nagy összegeket emésztett fel. A volt műszaki bolt helyére átköltözött a ruházati áruház, amely 3 millió forintot vitt el. Bélmegycren üzletház, Muronyban tüzelő- és építőanyag-telep, Tarhoson ABC-áruház épült. Békésen elkészült a Rákóczi úti ABC-áruház és a bisztró. Viszont: senki sem vetheti a szövetkezet akkori és mostani vezetőinek a szemére a fejlesztést, mert egyszerűen nem volt más választásuk. Kényszerpályán mozogtak. Egyes üzletek annyira elavultak, megrongálódtak, hogy a mostoha körülmények veszélyeztették a város ellátását, a dolgozók egészségéről, munkakörülményeiről, hangulatáról nem is beszélve. Csakhogy ezeket az üzleteket meg kellett tölteni áruval. Az alapterület ugyanis nőtt, a készlet pedig nem változott. Gondoltak egy nagyot és megkeresték a nagykereskedelmi vállalatokat: a közös üzemeltetés hátha segít valamit. így sikerült 2 millió forint értékű cipőt vásárolni. Persze, nem ingyen, hanem a kiskereskedelmi árrés feléért. Az eredmény: egy év alatt 8-ról 11 millióra nőtt a forgalom. Ugyanezzel próbálkoztak a vas-műszaki cikkek beszerzésénél. A nagykereskedelem először 2,5, majd tavaly 3,5 százalékot kért a kiskereskedelmi árrésből. Ez már sok volt a szövetkezetnek. Az eredménytelen tárgyalás után a vállalat az idén felbontotta a szerződést és május 2-án elvitte a 8,5 millió forint értékű árut. Éppen akkor, amikor az áruház is kezdett egyenesbe jönni. Az elmúlt évben megszűnt a veszteség, a forgalom 83- ról 91 millió forintra nőtt. De hogyan tovább? A 6,5 millió forintos saját készlet édeskevés a forgalom lebonyolításához, a nyereségből is csupán 800 ezer forint jut forgóalapra. Nem lenne azonban a szövetkezet szövetkezet, ha nem vonná be a tagságot a gondok megoldásába. Megkezdték a célrészjegyek szervezését, amely eddig több millió forintot hozott a konyhára és remélhetőleg segít a SZÖ- VOSZ, a MÉSZÖV is. így talán nem maradnak üresen a békési boltok. A lejtőn való felkapaszkodáshoz viszont űj üzlet- politikára van szükség. Annál is inkább, mivel 1984-ben 419 millió forint forgalmat és 12,2 millió forint nyereséget szeretnének elérni. Főleg az iparcikkáruháznál számítanak előrelépésre. Most már lehetőség lesz a több csatornás beszerzésre, a választékbővítésre. Mindenekelőtt a területi nagykereskedelmi raktárakkal veszik fel a kapcsolatot, de megkeresik a Skála-Coopot és a BÉKÉSSZÖVKER-t is. Az áruház földszintjén élelmiszerosztályt helyeznek el. Ez is hozzájárul az évi 115 millió forintos forgalom lebonyolításához. Nem kergetnek hiú ábrándokat a szövetkezetben. Tudják, hogy ebben az évben sem lesz könnyű kereskedni. Beruházásokra 1987-ig nem számíthatnak. A vásárlók az olcsóbb cikkeket keresik, tért hódít a befőzés, a savanyítás. Ezért arra kell törekedniük, hogy minél több kerti szerszám, növényvédő szer, vetőmag legyen az üzletekben. A zöldség, gyümölcs felvásárlása szintén korszerűsítésre szorul és növelni szükséges a diabetikus élelmiszerek, valamint a bébiételek eladását. Ruházati termékeknél is növelni kell a közvetlen beszerzések arányát. A vendéglátásnál a legfontosabb cél az ételforgalom növelése. A szállodánál bevezetik a kötelező reggelit, amely a szolgáltatás része lesz. Az idegen- forgalom fellendítése sem tűr halasztást, ennek egyik fontos eleme az utazási irodákkal való jó együttműködés. Az elmondottak bizonyítják: a langyos vízben el lehet ugyan lubickolni, de nem éri meg, mert utána jön a hideg zuhany. Ez viszont senkinek sem hiányzik Békésen. Seres Sándor Együttélés? Különélés?. Egy fedél alatt... Mottó: Azok a legjobb családok, ahol sohasem történik olyasmi, ami a legjobb családokban is előfordul. (Spectator) — Oh, ha élne az anyám! Egyetlen ember a földön, aki fenntartás nélkül szeretett. Könnyíthetne zsúfolt életünkön. Foglalkozhatna a gyerekekkel! Az Anyám, akiben a világon a legjobban bízhattam ... Elgondolkodtam barátnőm kifakadásán. Nem ő az egyetlen környezetemben, aki vállalná a generációs együttélés jó és rossz oldalát. Mert összezárva mindkettő megtalálható .. o Tavaszt élvező, békés nyugalom. A családi ház ajtaja nyitva. Kutyaugatás sem ijeszti a látogatót. A ház gazdaasszonya mosolyogva jön elém. — A buszon, ahol együtt utaztunk egy téli délután, arról beszélt, milyen jól megférnek egy fedél alatt menyével, fiával és az unokákkal! Nem változott a helyzet? — Miért változott volna? Hat éve, hogy összeköltöztünk. Volt egynéhány álmatlan éjszakám, mielőtt azt a döntést meghoztuk, hogy idejöthetnek. Vajon milyen lesz a menyünk, hogy jövünk ki egymással? Aztán úgy határoztam, leülök a fiatalasszonnyal és elbeszélgetek vele. Megmondtam neki, ha valami nem tetszik, nem a fiamnak fogok szólni, hanem neki sorolom fel a kifogásaimat, de ugyanezt elvárom tőle is! Ne a fiamat uszítsa ellenem, hanem álljon elém, és beszéljük meg a problémákat. Szerencsém van. A menyem nem izgága természetű. Tartjuk magunkat a megállapodásunkhoz. A hat év alatt kétszer álltam elé kifogással. Ö ugyanennyi szer. Az unokáim neveléséről volt szó. Mindkétszer engedtem, és nem is esett nehezemre, mert a menyem érvelése meggyőzött. Változtak a gyereknevelési módszerek, amióta az enyém kicsi vblt... — Nem sok a háztartás vezetése és a gyerekek nevelése? — Nem, nem! Nagy örömöm telik benne. Este, amikor mindenki hazajön, megbeszéljük a másnapi tennivalókat, és akkor a többiek a kezem alá készítenek mindent... o — Nincs kéznél egy dilibogyója? Kissé meglepődtem ezen a beszélgetésbevezetőn. A 30 év körüli fiatalasszony arcáról feszültség "sugárzott. — Sajnos...! .És szinte szégyelltem, hogy nekem nincs szükségem „dilibogyóra”, amikor ez a „módi” manapság. Ki ezért, ki azért szedi. — Csodaszép reményekkel indultunk! Lesz pénzünk. . lesz, aki mindent rendbehoz, mire hazaértünk, és a gyereket nem kell húzni-vonni a bölcsődébe, hóban-sárban. Apám halála után anyám nagyon egyedül maradt. Megegyeztünk a férjemmel, rábeszéljük, adja el a házat, úgyis annyi gond van vele, jöjjön hozzánk. Ennek két éve. És én átkozom a napot, amikor kitaláltam az egészet. — De hát, mi a baj? — Van nagy lakásunk, kocsink, színes tévénk, automata mosógépünk. Egyszóval minden, amit csak kívánhat az ember. De az Anyám! Egy év sem telt el az összeköltözésünk után, és búskomor lett. Hogy az apám, vagy a családi ház utáni bánatban — ez nem derült ki. Lehet, hogy mindkettő. Hiába faggatom. Ragyogó rend, friss vacsora, jól nevelt gyerek vár este bennünket. De mire megérkezünk, anyánk elvonul a kis szobába és hiába megyek utána, a szavát se halljuk . . . Ebbe betegedtem bele most már én is. Ha látná 9 váddal teli tekintetét... és nem tudok segíteni. Hiszen elment a pénz nagyobb lakásra, kocsira, berendezésre, nya-1 ralásra. Sokszor azt se bánnám, ha veszekedne, legalább visszaszájalhatnék, de a némasággal nem lehet kiabálni... Félek, anyám összeroppan, és akkor mi lesz? Nem beszélne vele? A kis szoba parányi. Zsúfolva porcelánnal, kézimunkával. Emlékek kézzelfogható kacatjával. Szomorú szemű, ősz hajú, 60 körüli asszony ül az ablak előtt. Meglepődik az idegen jöttén. Mintha senkire se várna már! Nehéz szóra bírni. Kérdésemre visszakérdez. — Hallott maga olyan anyát, aki a gyerekére panaszkodik? De hiszen panaszom sem lehet rá! Alig látom. Ha hazajönnek mindegyik éli a maga életét. A vejem lerohan a garázsba, ahol a kocsiját bütyköli. A lányom, szegény, átnézi a gyerek leckéjét, aztán a rajzasztala fölé görnyed, merthogy tervező és „fusizik”. Csak azt nem értem, miért hajtja magát? Ügy féltem! Hiszen mindene megvan. Aztán eljön a televízió 8 órás főműsora. Mint akiket odacövekelnek, úgy merednek a képernyőre. Biztos azért, mert elég nekik az egész napi munka, egy kis kikapcsolódásra vágynak. Amikor élt a férjem és hazajöttek, körülültük a konyhaasztalt, egymás szavába vágva mesélték élményeiket, a jót, a rosszat. . . Mióta meg itt lakom, mintha semmi sem történne velük. Nem beszélnek, nem kérdeznek. Fáradtak, kedvetlenek. Inkább elvonulok ide, hogy ne lássam ezt. .. — Nem tudna meglátogatni máskor is? Egy kicsit elbeszélgetnénk! — ezzel búcsúzik, tőlem, az idegentől... o — Akkor evett volna meg a nyavalya, amikor belementem, hogy összeköltözzünk anyósommal, meg annak anyjával. Gondoljon bele, van két lányom, egy feleségem, egy anyósom meg egy dédimama. Az összesen öt nő. Teljes a nőuralom. Egyelik minden mozdulatomat. Ha leülök olvasni, anyósom morogni kezd: de jó dolga van... a disznóknak meg én cipelem a moslékot... Ha egy kicsit lefeküdnék vasárnap pihenni, mert kőműves a szakmám, eleget dolgozunk egész héten, megint hallom: bezzeg más ilyenkor fusizik, hogy több jusson a családjának ... A feleségem meg két tűz között őrlődik. Nem meri az anyját bántani, mert akkor sírás a vége meg „haragszomrád”. Annak idején lebeszélt bennünket az építkezésről, igaz, hogy megfelelő tőkénk sem volt hozzá. Később meg minden másra kellett a pénz. Most már nem kezdek hozzá 50 évesen építkezni. De ha még egyszer kezdeném, anyósoméktól legalább öt kilométer távolságra költöznék .. . o A bérház bejárata előtt kispad. Rajta munkában megfáradt öregember ül, maga elé néz, nem is figyeli a környezetét. — Nem tetszik tudni, Vargáék ebben a lépcsőházban laknak? — szólítom meg. — Itt kedveském, de nincsenek itthon. Csak én. Varga Jóska apja vagyok, honnan keresi őket? Leülök mellé, és óvatosan kezdek kérdezgetni, nehogy elriasszam a témámmal. — Együttélés? Hát igen! Együtt élünk! De tudja kedveském, együtt jól-rosszul csak a feleségével élhet az ember! Ha a gyerekek felnőnek, már alig tartoznak hozzánk. Van tíz éve, hogy meghalt a feleségem. Egy ideig megvoltam én kinn, a tanyán. De aztán megbetegedtem. Súlyos vesebajt szedtem össze, öt gyerekem van, az ország különböző részén . . . Először a legkisebb lányom vett magához. De annak is megvolt a maga gondja-baja a három gyerekével. Aztán ráadásul leszázalékolták az urát, így kerültem ide, Jóska fiamhoz, ök állnak legjobban anyagilag, meg gyerekük sincs. Nem volt nekem egy hangos szavam se velük. Csak tudja, a menyem sokszor dúl-fúl, csapkodja az ajtót, levágja a telefont, türelmetlenül magyaráz, ha valamit megkérdezek tőle. Abban reménykedem, majd csak rendbe jövök és visszamehetek a tanyára. Vár ott* a kis földem ... már tavasz van ... tennék-vennék ... Milyen szörnyű, hogy semmit sem csinálhatok itt. A menyem ideges lesz, ha segíteni akarok neki! Hagyja, papa, nem ért maga ehhez ... Igaz, én már csak egy semmihez sem értő öregember vagyok. Jobb is lenne ott, kinn a tanyán... egyedül. Ki tudja, Magyarországon hány család él önszántából, vagy kényszerből együtt szülőkkel, nagyszülőkkel? Az viszont köztudott, hogy az elmúlt századokban elfogadott életforma volt. Békességben fért meg együtt több generáció. Hogy ez régen volt? . . . Hogy akkor nem volt kocsi meg külföldi út meg színes tv? Igaz! Most, hogy mindez van, nem érünk rá egymásra figyelni?... Béla Vali
