Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
ízHiiuktira1984. április 11., szerda Angliába készül a békéscsabai ifjúsági fúvószenekar A Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőházban április 9- én, hétfőn este 7 órai kezdettel szép számú közönség gyűlt össze a békéscsabai ifjúsági fúvószenekar hangversenyén. A zenekar műsorán többek között Fitzgerald Angol szvitje, Kodály „Fölszállott a páva”, Farkas „Üveges tánc” és Dvorak „Magyar induló” című műve szerepelt, valamint részlet hangzott el Mascagni „Parasztbecsület”, illetve Bartók „Gyermekeknek” című művéből. Vezényelt Máté Mátyás és Kiss Zsuzsanna. Ezekkel és még sok egyéb zeneművel készültek a zenekar tagjai angliai turnéjukra. Április 16-án indulnak Harroget-be, ahol nemzetközi ifjúsági fesztiválon vesznek majd részt. Előreláthatóan ott-tartóz- kodásuk alatt négy koncerten képviselik majd hazánkat, ezenkívül kirándulásra, pihenésre is marad majd idejük. Két napot töltenek Londonban, megismerkednek a főváros nevezetességeivel. Ellátogatnak még többek között az Északi-tengerhez, az Északi-mocsarakhoz, s élményekben gazdagon térnek majd haza április 28-án. Hétfő esti hangversenyén a csaknem negyven ifjú zenész bizonyította: nem hiába hívták meg őket e fesztiválra, hiszen bizonyára sikerrel képviselik majd hazánk színeit. A vendéglátó angol /zenekart a tervek szerint az idén nyáron Békéscsabán látják majd vendégül, akikkel közös koncertet adnak a megyeszékhely zenekedvelő közönségének. • N. Á. Fotó: Gál Edit Magyar—olasz vállalatközi tanácskozás Magyar—olasz vállalatközi vegyes bizottsági ülés kezdődött tegnap Budapesten, az Intercontinental Szállóban. A tanácskozáson a Magyar Külkereskedelmi Bank és az olasz Montedison cég együttműködését vizsgálják meg. Az MKB és a Montedison konszern 1975-ben kötött gazdasági, ipari és műszaki tudományos együttműködési általános egyezményt. Az elmúlt években az együttműködésben részt vevő több mint húsz magyar vállalat és a Montedison tagvállalatok éves forgalma elérte a 30 millió dollárt. A vállalatközi vegyes bizottsági ülésen áz olasz üzletemberek elmondották: tárgyalásokat folytatnak partnereikkel a magyar vegyipar fejlesztését célzó együttműködésről. Jelentős eredményt mind ez ideig harmadik piaci együttműködésben még nem sikerült elérni, ezért is figyelemre méltó, hogy a Montedison egyik tagvállalata, a Montedil és több magyar építőipari és tervező vállalatot képviselő építőipari tervező iroda tárgyalásokat kezdett, többek között szállodaépítésről harmadik országban. Az ülésen megállapították: kedvezőek a lehetőségek ahhoz, hogy az együttműködésbe az eddiginél intenzívebben kapcsolódjon be a magyar szövetkezeti ipar. Tárgyalnak már egyebek között olasz technológiák magyar- országi alkalmazásáról. Kedvezően halad a Farm-- italia Carlo Erba és a Chi- noin tudományos együttműködése, melynek keretében közösen vesznek részt magyar és olasz szakemberek egyes készítmények, így például egy véralvadásgátló szer kidolgozásában. A tudományos együttműködés más területen is bővül, a Monti- polimeri és a Taurus Gumiipari Vállalat a múlt évben kötött műszaki és tudományos megállapodást. Gépkocsiátvételi sorszámok: 1984. Április io-én Skoda 120 (Győr) 11 214 Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 544 Skoda 1^0 GLS (Bp.) 669 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 49 Lada 1200 (Bp.) 28 777 Trabant Lim. (Bp.) 21 557 Lada 1200 (Debrecen) 17 163 Trabant Lim. (Debrecen) 14 564 Lada 1200 (Győr) i 9 672 Trabant Lim. (Győr) 19 113 Lada 1300 (Bp.) 10 841 Trabant Combi Sp. (Bp.) 7 954 Lada 1300 (Debrecen) 8 073 Trabant Combi Sp. (Győr) 3 612 Lada 1300 (Győr) 4 149 Wartburg Lim. (Bp.) 10 223 Lada 1500 (Bp.) 11 131 Wartburg Lim. (Győr) 6 428 Lada 1500 (Debrecen) 7 470 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 605 Lada 1500 (Győr) 3 429 Wartburg de Luxe (Győr) 8 839 Lada Combi (Bp.) 5 725 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 3 186 Lada Combi (Debrecen) 3 151 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Moszkvics (Bp.) 13 439 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Skoda 105 (Bp.) 8 337 Polski Fiat i26 (Győr) 5 706 Skoda 105 (Debrecen) 6 371 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 526 Skoda 105 (Győr) 6 522 Dácia (Bp.) 19 949 Skoda 120 (Bp.) 15 695 Dácia (Debrecen) 10 573 Skoda 120 (Debrecen) 9 788 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 950 Lengyel vendég a TIT-ben Harmincöt éves a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese Ma, szerdán délelőtt Békéscsabára érkezik prof. dr. Henryk Rótt, a wroclawi egyetem jogi karának tanszékvezetője. A TIT megyei szervezete székházában dr. Krupa András, a megyei szervezet titkára fogadja a vendéget, majd tájékoztatást ad a megyében folyó ismeretterjesztésről. Délután Békésre látogat a professzor, ahol a Hazafias Népfront városi bizottságánál fogadják a város vezetői. A városi művelődési központ kamaratermében 14 órai kezdettel előadást tart a PRON, az újjáalakult lengyel népfront tevékenységéről. Ezt követően A költészet napjáról gazdag programmal emlékezik meg a békési városi könyvtár. , Tegnap, április 10-én 18 órai kezdettel a Babilon sori fiókkönyvtárban Sass Ervin költővel találkozott az irodalomkedvelő közönség. Az est házigazdája dr. An: dódy Tibor volt. Ma, április 11-én este 6 órakor a városi könyvtárba várják az érdeklődőket. Az irodalmi est vendége Varsa Zoltán költő és Barbinek Péter színművész lesz. megtekinti a békési képtárban a Nemzeti Galéria XIX. századi anyagából rendezett kiállítást. Ezután ellátogat a MEZŐGÉP 2. számú békési gyárába, ahol a gyár munkásaival, vezetőivel beszélget. Csütörtökön Szeghalomban várják a lengyel vendéget. Délelőtt 10 órakor a városi tanácsnál fogadják, majd bemutatják megyénk fiatal városát. Megtekinti a vésztő- mágori emlékhelyet is. Délután 3 órakor az ifjúsági és úttörőházban tart előadást a lengyel népfrontról. A vendég az esti órákban utazik el megyénkből. Csaknem egy évtizedes hagyomány, hogy a városi úttörőelnökséggel karöltve szavalóversenyt hirdetnek óvodásoknak és általános iskolás gyerekeknek a költészet napja alkalmából. Az idén április 16-án lesz a városban és a városkörnyéki községekben élő gyerekek nagy „erőpróbája”. Több kategóriában, mintegy 100 óvodás, illetve iskolás, kis előadó mutatkozik be a versenyen. Az elmúlt három és fél évtizedben 22 országban 10 500 előadást tartott mintegy hétmillió néző előtt a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese — hangzott el azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyet a társulat fennállásának 35. évfordulója alkalmából rendeztek Budapesten. Radovits Ferenc ezredes, az együttes igazgatója elmondotta: az akkor 150 tagú társulat — az ország első hivatásos művész- együtteseként — 1949. április 29-én mutatkozott be a Városi (ma Erkel) Színházban. A programban a haladó katonai hagyományok felelevenítése, az új hadsereg életének tánccá formált megjelenítése éppúgy helyet kapott, mint a színes néptánccsokor, és a friss katonadal- összeállítás. A kórust — igen komoly és áldozatos művészpedagógiai munkálkodással — az ország egyik legjobb énekkarává emelte Vásárhelyi Zoltán karnagy, s a táncosokat is méltán emlegették a legkiválóbbak között. A társulat jeles társadalmi ünnepélyeken éppoly gyakran lép színpadra, mint államfők, magas rangú delegációk vagy nemzetközi hadgyakorlatok pihenő .katonái előtt. Az együttes 1970-től — csaknem tíz éven át — minden esztendőben magyarországi ősbemutatóként hazafias-honvédelmi tárgyú kan-' tátákkal lépett a Zeneakadémia közönsége és — a televíziós-rádiós egyenes adások jóvoltából — az ország nyilvánossága elé. Több nagy jelentőségű művészeti eseményen vett részt az elmúlt évek során a társulat: ‘táncosaik közreműködtek a Győri balett „oldalán” az „Izzó planéták” című tánckompozíció Budapest Sportcsarnok-beli sikeres előadásain, az emlékezetes „István, a király” című rockopera városligeti bemutatóján. A ma már 230 tagú társulat terveiről szólva az igazgató elmondotta, bár nem rendeznek külön jubileumi előadást, de újabb premierre készülnek: április végén mutatják be „Negyven év” című zenés irodalmi produkciójukat, ezzel kapcsolódva ahhoz az irodalmi olvasópályázathoz, amelyet az MN politikai főcsoportfőnöksége hirdetett meg Negyven év negyven könyvéről. Költészet napi programok Békésen Zenei rendezvények Csehszlovákiában Jubiláló pávakör Immár egy évtizede, hogy megalakult a kondorosi Egyesült Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Rózsa pávaköre. A nem mindennapos jubileumot április 9-én, hétfőn este ünnepelték meg a pávakör tagjai a szövetkezet központjában rendezett ünnepségen. A 35 tagú csoport munkáját, eredményeit Ladnyik Mihály, a termelőszövetkezet elnöke méltatta. Volt miről beszámolnia, hiszen a Rózsa pávakör immár kétA húsvéti kétnapos munkaszünet miatt változik a vasúti menetrend : április 20-án a hét utolsó munkanapjára, április 21- én szabadnapra, április 22-én munkaszünetes napra, áprili* 23-án a hét első munkanapját megelőző napra, április 24-én a hét első munkanapjára meghirdetett menetrend szerint közlekednek a szerelvények- Az áthelyezett munkanap miatt április 27-én munkanapra, április 28-án a hét utolsó munkanapjára, április 29-én munkaszünetes napra, április 30-án munkaszünetes napra, május szer minősült országos kiválónak, . elnyerte a TOT-ní- vódíjat, s jó munkája elismeréseként az elmúlt évben megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntető címet is. A jubileumi rendezvényen további jó munkára biztatta a résztvevőket — többek között — dr. Bencze Lászlóné néprajzkutató, aki már korábban is segítette munkájukat. Az évforduló alkalmából emléktárgyakkal, oklevelekkel kedveskedtek a pávakör tagjainak. Az ünnepség ci- tera- és énekszóval ért véget. l-én a hét első munkanapját megelőző napra, május 2-án a hét első munkanapjára meghirdetett rend alapján járnak a vonatok. Április 19. és május 1. között: Mátészalkára négy, Szombathelyre hat, Miskolcra nyolc, Nyíregyházára kilenc, Szegedre négy, Fonyódra egy, Nagykanizsára kettő, Balatonfüredre pedig egy mentesítő vonat közlekedik. A legtöbb mentesítő vonatot 20-án (nyolc vonat) és 23-án (hat vonat) indítja a MÄV. (MTI) A Csehszlovákiában az idén megrendezendő jelentősebb zenei eseményekről: a prágai tavaszról, a brnói nemzetközi zenei fesztiválról és a pozsonyi zenei ünnepségekről tájékoztatták tegnap a sajtó képviselőit a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban. A rendezvények szervezői elöljáróban elmondották, hogy mindhárom ünnepség- sorozat szorosan kapcsolódik az idén. harmadik alkalommal megtartott cseh zene éve programjaihoz. A prágai tavasz az egyik legrégebbi európai hivatalos fcenei fesztivál. Programjait minden évben május 12. és június 4. között tartják; a rendezvény- sorozat hagyományosan Smetana Hazám című szerzeményének hangjaival kezdődik, és Beethoven IX. szimfóniájának felcsend üléséVel zárul. Az idei, harmindkilen- cedik fesztivál műsorán 62 hangverseny, 19 operaelőadás szerepel. Több jelentős zenei eseményről is megemlékeznek, egyebek között Smetana halálának 100. évfordulójáról és megünneplik több zenekar megalakulásának jubileumát is. A műsorokat javarészben klasszikus cseh zeneművek alkotják, de felcsendülnek a kortárs zeneszerzők alkotásai is. A magyar zeneművészeket Ránki Dezső és Verebics Ibolya szopránénekes, főiskolai hallgató, a tavalyi Dvorák- verseny győztese képviseli. A XIX. brnói nemzetközi zenei fesztivál szeptember 27-től október 7-ig várja az érdeklődőket. Programjait cseh klasszikus zeneszerzők — Smetana, Dvorák, Janá- cek — művei fémjelzik. A cseh zene éve jegyében szeptember 28. és október 12. között immár huszadik alkalommal tartják meg a pozsonyi zenei ünnepségeket. A rendezvénysorozat 15 napja alatt 16 ofszág művészei lépnek pódiumra. A magyar művészek közül Perényi Miklós és Kincses Veronika lép közönség elé, és a Pécsi balettet is láthatják az érdeklődők. A pozsonyi zenei ünnepek alkalmából megrendezik az Interpó- dium versenyét is, amelyen a szocialista országok fiatal előadóművészei adhatnak számot felkészültségükről. Ennek az eseménynek Székely István zongoraművész lesz a magyar résztvevője. Húsvéti változások a menetrendben Rézkori leletek kiállítása Gyomaendrödon Hétfő délután a Gyoma- endrődi 3. számú Általános Iskolában Jenei Bálint tanácselnök nyitotta meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Rézkori település Endrőd határában című kiállítását. A szép számú érdeklődőnek Arkus Péter, a feltárás vezetője mutatta be a leleteket. Első látásra meglepő e rég múlt tárgyak funkcionális és formagazdagsága, s az a kiforrott ízlésű díszítőkedv, amivel az ötezer évvel ezelőtt itt élt emberek szebbé tették használati eszközeiket. Hogy ezek a tárgyak felszínre kerülhettek, abban nagy segítséget nyújtott a helyi Béke és Lenin Téesz. A két termelőszövetkezet anyagi ellenszolgáltatás nélkül megcsinálta a terület megtisztítását és az ásatás utáni tereprendezést. -Van azonban a feltárásnak még egy érdekessége: a munkálatokban részt vett a budapesti Róbert Károly körúti nevelőotthon néhány növendéke. Ezek — a hivatalos -megfogalmazás szerint antiszociális magatartású — 15 —18 éves fiúk — bizonyítva az értelmes munka nevelő hatását — az ásatáson remekül megálRák helyüket. (Akárcsak a Mezőberény melletti szkíta lelet feltárásán, ahol szintén dolgoztak.) Amennyiben idén sikerül folytatni a feltárást, a nevelőotthon növendékei két csoportban 10—10 napig dolgoznának az ásatáson, s a KISZ KB és a Békés megyei Tanács fedezné a régészeti építőtábor költségeit. A két gyomaendrődi termelőszövetkezet 120 ezer forint értékű munkát vállalt ingyen. U. T. Rézkori csőtalpas edények Fotó: Fábián István >