Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
1984. április 11., szerda Ülést tartott az SZKP KB Tegnap Moszkvában teljes ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága. A plénum megvitatta és elfogadta azokat a szervezeti és egyéb kérdésekre tett javaslatokat, amelyeket az SZKP KB Politikai Bizottsága tett a Szovjetunió új ösz- szetételben megválasztott Legfelsőbb Tanácsának szerdán kezdődő első ülésszakával kapcsolatban. Mihail Zimjanyinnak, az SZKP KB titkárának előterjesztése alapján a plénum megvitatta az általános és szaktnai oktatás bevezetendő reformjának legfontosabb kérdéseit. A vitában felszólalt a Központi Bizottság több tagja. A Központi Bizottság ülése határozatot hozott a népképviselők szovjetjei munkájának javításáról, valamint az általános és szakmai oktatás reformjának fő irányairól. Az SZKP Központi Bizottságának keddi ülésén Konsztantyin Csernyenko, a KB főtitkára a Szovjetunió belpolitikai életének több fontos kérdésével foglalkozott nagy terjedelmű beszédében — különös tekintettel a különböző szintű' tanácsok munkájának tökéletesítésével kapcsolatos feladatokra. Hangsúlyozta, hogy a tanácsok munkájában sok még a fel nem tárt, tartalék. Gazdasági kérdésekről szólva az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy a Szov-. jetunió jelenlegi ötéves tervének olyan felelősségteljes időszakát éli. amikor a határidőket már csak hónapokban számolják, s a helyzet távolról sem olyan, hogy a gazdasági munkában lehetséges volna bármiféle lazítás. A továbbiakban Konsztantyin Csernyenko szólt arról. hogy az újjáválasztott Legfelsőbb Tanács ma kezdődő ülésszakán meg kell választani a Szovjetunió Minisztertanácsát. Az SZKP KB főtitkára kitért a Szovjetunióban bevezetés előtt álló, s az ország széles közvéleménye által alaposan megvitatott oktatási reformra. Végezetül Konsztantyin Csernyenko a kongresszusára készülő SZKP káderpolitikai munkájának kérdéseiről szólt, hangsúlyozva, hogy a káderállománynak állandó utánpótlásra, erői megújítására van szüksége. A gyakori személycseréket ugyanúgy el kell kerülni, mint a káderállomány megmerevedését. Az e téren folytatott munkát az SZKP KB Politikai Bizottsága is napirendjére fogja tűzni — mondotta Konsztantyin Csernyenko. Kádár lános interjúja egy amerikai folyóiratban A Leaders című amerikai folyóirat legújabb száma közli azt az interjút, amelyet Kádár János, az MSZMP KB első titkára időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről adott a lap szerkesztőjének. A magazin ezen, hazánk életével részletesebben foglalkozó száma közli Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Pál Lé- nárd akadémikus, Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese, Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara társelnöke cikkét is. Bettino Craxi életrajza Befejezte magyarországi látogatását a palesztin küldöttség Bettino Craxi, az Olasz Köztársaság miniszterelnöke 1934-ben született Milánóban. Jogi tanulmányait a milánói egyetemen folytatta. Már fiatalon bekapcsolódott a politikai életbe: 1952 óta az Olasz Szocialista Párt, 1957-töl a párt Központi Bizottságának tagja. 1960-ban a milánói városi városi tanács vezetőségének, öt évvel később az OSZP országos vezetőségének tagjává, a párt megyei titkárává választották. Ez időben a közigazgatás-tudományok intézetének elnöki tisztét is betöltötte, s az OSZP kép viselője volt a Szocialista lnter- nacionáléban. A miniszterelnök 1968 óta parlamenti képviselő: a képviselőház hadügyi, majd külügyi bizottságának tagja. Bettino Craxit 1970-ben az Olasz Szocialista Párt főtitkárhelyettesévé, hat évvel később főtitkárává választották. Egy ideig a párt lapjának, az Avantinak az igazgatója is volt. 1979-től az európai parlamentben képviseli hazáját. Az elmúlt évi parlamenti választásokat követően bízták meg kormányalakítással. A Bettino Craxi vezette kormány Olaszország történetében az első szocialista vezetésű kabinet. Tegnap elutazott Budapestről a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért szervezet küldöttsége, amely Najef Hawatmeh főtitkár vezetésével a Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására 1984. április 6—10. között tett látogatást hazánkban. A delegációt fogadta Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Találkozott Péter Jánossal, az országgyűlés alelnökével, Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárával, Hollai Imre külügyminiszter-helyettessel. A küldöttség megbeszélést folytatott Harmati Sándorral, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnökével és az MSZB más vezetőivel. Látogatást tett a Magyar Nők Országos Tanácsánál, az Országos Béketanácsnál és a balatonszárszói Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben, s találkozott a sajtó képviselőivel. A szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken a tárgyaló felek kifejezték nyugtalanságukat az imperialista köröknek a katonai erőfölény megszerzésére irányuló törekvése, a népek belügyei- be való beavatkozása és a világbékét fenyegető politikája miatt. Ennek a következménye az is, hogy a közel-keleti térség a világ súlyos válságterülete. A Magyar Szolidaritási Bizottság ismételten kifejezésre juttatta szolidaritását a palesztin és a libanoni néppel, a haladó arab társadalmi erőkkel; s azt, hogy nagyra értékeli a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért szervezet következetes küzdelmét az egység helyreállításáért. A küldöttség köszönetét fejezte ki a magyar népnek, a társadalmi szerveknek és mozgalmaknak a palesztin néppel vállalt szolidaritásáért. Gáspár Sándor felszólalása az SZVSZ tanácskozásán Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke (balról a második) a tanácskozás elnökségében (Telefotó) TELEX $ HELSINKI Aczél György, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki a Finn Kommunista Párt és a Finn Szociáldemokrata Párt közös meghívására tartózkodik Helsinkiben, kedden a magyar nagykövetség kulturális és tudományos központjában meghívott finn közéleti személyiségek jelenlétében sajtóértekezlet keretében bemutatta a most finn nyelven megjelent „Beszélgetések Magyarországról” című könyvét. Az 1982-ben Párizsban és Budapesten megjelent könyv bővített és kiegészített változatát a két finn munkáspárt művelődési szövetségei közösen adták ki. % MADRID Az ETA baszk szeparatista szervezet letartóztatásban levő vagy szabadságvesztését töltő negyvenhárom tagja levélben fordult a spanyol beli(gy- és igazságügyminiszterhez. Ebben bejelentették, hogy felhagynak a fegyveres harccal, ügyükért a jövőben demokratikus, az alkotmány biztosította keretek között kívánnak harcolni. * LUANDA Még mindig Angola területén vannak a megszálló dél-afrikai csapatok — írja a Jornal de Angola című hivatalos luandai lap. Negyven nap telt el azóta, hogy az Angolával kötött megállapodás után a dél-afrikai kormány bejelentette: kiüríti a két éve megszállva tartott angolai területeket. Kedden délelőtt Párizsban, a CGT székházában folytatódott a Szakszeryezeti Világszövetség Irodájának 31. ülésszaka. Az iroda tagjai megvitatták az első napirendi pontot, amelynek témája a szakszervezetek akcióegységének szükségessége és lehetőségei. Részletesen elemezték a különböző földrészeken kialakult sajátos helyzetet, s a szakszervezeteknek azokat az erőfeszítéseit, amelyek arra irányulnak, hogy közösen vegyék fel a harcot a dolgozók élet- körülményeit súlyosan érintő gazdasági problémák megoldása, a munkanélküliség, az elmaradottság felszámolása és a háborús veszély elhárítása érdekében. A vitában felszólalt Gáspár Sándor, a SZOT elnöke is. A többi között hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek lehetőségei a feszültebbé vált nemzetközi helyzet, az együttműködés biztató eredményeinek látszólagos megtorpanása ellenére sem rosz- szabbak, mint korábban voltak. A világon mindenütt megmutatkoznak az egységre való törekvés jelei és konkrét megnyilvánulásai. Európában az ideológiai konfrontáció kiéleződése ellenére sem szakadtak meg a szak- szervezetek közötti kétoldalú kapcsolatok. A nyugateurópai szakszervezetek többsége egyetértéssel fogadta a szocialista országok szakszervezeteinek békefelhívásait, s jelentős változás következett be a lengyel események megítélésében is. Az iroda kedden délután megkezdte a második napirendi pont megvitatását, amelynek témája: „A fiatal dolgozók, foglalkoztatottságuk és a szakszervezetek kötelezettségei a fiatalok szakmai továbbképzése területén”. Az ülésszak ma fejezi be munkáját. Szovjet—indiai iíregyüttműködés Jurij Malisev, Gennagyij Sztrekalov és az első indiai űrhajós, Rakes Sarma, akik április 4. óta dolgoznak a Szaljut—7 űrállomáson, megkezdték a felkészülést a szerdára tervezett visszatérésre. A TASZSZ hírügynökség tudósítója a repülésirányítási központból kedden azt jelentette, hogy a három „vendég” Leo- nyid Kizimmel, Vlagyimir Szo_ lovjovval és Oleg Atykovval együtt kedd délelőtt még elvégzett egy geofizikai kísérletsorozatot, majd megkezdte a Szojuz T—10 felkészítését a Földre való visszatérésre. A leszállóegységben elhelyezték a Földre visz- szahozandó felszereléseket, filmeket, információs anyagokat. A szovjet—indiai közös űrrepülés résztvevőinek űrhajója, a Szojuz T—^0 a tervek szerint ma, moszkvai idő szerint 14 óra 51 perckor, a kazahsztáni Arka- lik várostól 45 kilométerrel keletre ér földet — jelentette be kedden Moszkvában Viktor Blagov repülésvezető-helyeues. Blagov azon a sajtóértekezleten szólalt fel, amelyen szovjet és indiai tudósok a két ország űrkutatási együttműködésének eddigi eredményeiről, további terveiről tájékoztatták az újságírókat. A Szovjetunió és India 1972- ben írta alá első űrkutatási együttműködési megállapodását. Mint Vlagyimir Kotyelnyikov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke a sajtóértekezleten elmondta, a két ország, tudósai jelenleg négy területen dolgoznak együtt: az űrmeteorológiában, a mesterséges holdak útjánakv követésében, az űrcsillagás*atban és újabb műholdak fellövésében. * * * A Challenger amerikai űrrepülőgép legénységének a hétfői sikertelen kísérlet után kedden sikerült befognia a „Solar Max” nevű mesterséges holdat. A táv- irányítással működő robotkar segítségével Terry Hart űrhajós ezúttal első próbálkozásra beemelte a meghibásodott műholdat az űrrepülőgép rakterébe. HÍREK HÍREK HÍREK MA: LEÓ NAPJA A Nap ké] 6.03 — nyugszik 19.28 órakor A Hold kél 13.40 — nyugszik 4.22 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1884. április H-én született, és 82 éves korában, 1966-ban halt meg Piero Jahiner olasz költő és regényíró. Anyagi nehézségek miatt középiskolai tanulmányainak befejezése után vasúti tisztviselőnek ment, de ezekben az években is írt. 1909- tői rendszeresen jelentek meg' hetilapokban, folyóiratokban különböző cikkei. Az első világháborúban önkéntesként vett részt, egy frontújságot szerkesztett. A fasizmus uralomra jutásakor teljesen elnémult, és csak a felszabadulás után. 1945-ben kezdett írni újra. * — FOGADÓNAP. Araczki János, a Békés megyei Tanács elnökhelyettese április 13-án, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig hivatali helyiségében (Békéscsaba, Felső Körös sor, irodaház, I. emelet 7.) ügyfélfogadást tart. — A FÜZESGYARMATI Vörös Csillag Tsz nyugdíjba vonult elnökének, Csirik Imrének — aki hosszú időn át az országos hírű közös gazdaság párttitkára, majd elnöke volt — a napokban dr. Pankotai István, a társadalombiztosítás megyei igazgatója ünnepélyes keretek között adta át a nyugdíjat megállapító határozatot. — MEGYÉNKBEN három előadást tart április 12-én, csütörtökön a népszerű genetikus, dr. Czeizei Endre. A battonyai könyvtárban délután 2 órai kezdettel „Születésünk titkai” címmel tart előadást. Békéscsabán a gyógyszertári központban 16 órától időszerű genetikai kérdésekről beszél a hallgatóságnak. Végül e témáról tart előadást 18 órától a sarkadi művelődési ház TIT Értelmiségi Klubjában. — ÜTTÖRÖVEZETÖ-anké- tot rendeznek április 12-én, csütörtökön délután 3 órakor Gyulán, a Budrió lakótelepi fiókkönyvtárban. Az ankét résztvevői Horváth Mihály főszerkesztővel találkozhatnak, beszélgethetnek. — A HVDSZ-HEZ TARTOZÓ ipari, építőipari és szolgáltató vállalatok segítik a dolgozók lakásépítését. Tavaly 106-an kaptak csaknem 5 millió forint támogatást, közülük 51-en fiatalok. Híriigyeletünk — _ telefonszáma: <£#' Borul! Idő Várható időjárás ma estig: napközben délnyugat felől fokozatosan növekszik a felhőzet, elsősorban délnyugaton lesz többfelé eső. Az élénk, néhány helyen erős északi, északkeleti szél keleti, délkeletire fordul és kissé mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 9, legmagasabb nappali hőmérsél|let 14, 19, délnyugaton 11, 14 fok között. * Meghalt Somorjai József újságíró Somorjai József, a Magyar Nemzet olvasószerkesztője, életének 62. évében rövid szenvedés után tegnap elhunyt. Temetéséről később intézkednek — közli A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A LAPKIADÓ VÄLLALAT ÉS A MAGYAR NEMZET SZERKESZTŐSÉGE — A TELEFONDOKTOR április 12-én hívható a 24-011-es telefonszámon, 14 és 15 óra között. Ezúttal a gyógyvizek hatásáról adnak felvilágosítást. , — GYULÁN a lakás- és üdülőszövetkezet lakótelepi kispályás labdarúgó-bajnokságot rendezett április 8-án. A kupát a Bokányi Dezső tömb csapata nyerte. Második helyen a Pósteleki úti lakótelep, a harmadikon pedig a Budapest körúti 49. számú lakótömb gárdája végzett.. — A SZOVJET TUDOMÁNY ÉS KULTÚRA HAZÁBAN április 8-án rendezték meg a Technikai Tudományos Úttörőszemle „Orosz nyelv barátai” országos vetélkedő eredményhirdetését. A verseny második helyezettje Békés megyei pajtás, a mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ tanulója, Antal Mária lett. — A GYULAI Erkel Ferenc Művelődési Központban április Il-én, szerdán délután fél 6 és este 8 órakor az Univerzál Kereskedelmi Vállalat legújabb tavaszi, nyári modelljeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A műsorban közreműködik többek között Szemes Mari kiváló művész, Komár László, Cserháti Zsuzsa, Aradszky László és még sokan mások. A műsorvezető Molnár Margit lesz. Időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra A hét közepén kellemes meleg időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között, a legalacsonyabb hajnali 3, 8 fok között alakul. A hét második felében erősen megnövekszik a felhőzet, eső, zápor várható. A hőmérséklet csökken, a maximumok 11, 16 fok között alakulnak. Az észak-északnyugati szél átmenetileg megerősödik. A jövő hét elején változóan, időnként erősen felhős lesz az ég. A hőmérséklet napközben 13, 18 fok között, a minimumok 4, 9 fok között alakúnak. Záporok továbbra is várhatók.